Kis türelmet
Sámuel halála.
Nabal és Abigail esete.
25 Sámuel meghalt. Egész Izrael összegyűlt és megsiratta. Aztán hazájában, Rámában temették el. Dávid elindult, és lehúzódott Maon pusztájára. Maonban élt egy ember, aki Kármelben gazdálkodott. Az ember nagyon gazdag volt, volt háromezer juha és ezer kecskéje. Épp Kármelben volt, a juhait nyírni. Nabalnak hívták, a feleségét meg Abigailnak. Az asszony csupa okosság volt és szemre is szép, a férfi azonban faragatlan volt és rosszindulatú, Kaleb fiai közül származott. Dávid meghallotta a pusztában, hogy Nabal nyírja a nyájat. Elküldte hát hozzá tíz legényét. Azt mondta nekik: „Menjetek föl Kármelbe, keressétek föl Nabalt és adjátok át üdvözletemet. Mondjátok testvéremnek: Üdv neked, üdv házadnak, s üdv minden hozzátartozódnak! Nézd, hallottam, hogy nyírás van nálad. Pásztoraid itt jártak nálunk, s nem bántottuk őket. Nem veszett el soha semmi abból, ami Kármelben volt. Kérdezd meg embereidet, s bizonyítják neked. Azért részesítsd szíves fogadtatásban a legényeket, s mivel ünnep közeledik, adj szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak amid éppen van.” Amikor Dávid legényei odaértek, átadták Nabalnak Dávid üzenetét, aztán vártak. Nabal azonban így válaszolt Dávid szolgáinak: „Kicsoda Dávid és kicsoda Izáj fia? Napjainkban épp elég szolga van, aki elszökik urától. Fogjam a kenyeremet és a boromat, és a marhát, amelyet a nyíráshoz levágtam, aztán adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnét valók?” Erre Dávid legényei megfordultak, visszatértek, és megérkezve minden szót elmondtak Dávidnak. Akkor Dávid megparancsolta embereinek: „Mindenki kösse fel a kardját!” És mindenki felkötötte a kardját. S amikor Dávid is felkötötte a kardját, Dávid vezetésével kivonultak, mintegy négyszáz ember. Kétszázan ott maradtak a málhájuk mellett. Közben az egyik szolga elmondta Nabal feleségének, Abigailnak: „Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt, s jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban. Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket, éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat. Vedd hát fontolóra a dolgot és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele.” Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta. Meghagyta szolgáinak: „Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket.” De férjének, Nabalnak, nem szólt semmit. Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak, vele szemben, úgyhogy találkoztak. Dávid éppen azt gondolta magában: „Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem vesztett el semmit, és most rosszal viszonozza a jót. Ezt meg azt tegye Dáviddal Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből.” Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamárról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt. Aztán letérdelt elé, és így beszélt: „Engem terheljen a vétek, uram! Engedd, hadd beszéljen előtted szolgálód, s hallgasd meg szolgálódat! Ne törődjék uram azzal a gonosz emberrel, Naballal, mert méltán viseli nevét. Úgy hívják, hogy »Durva«, és csakugyan csupa durvaság. Én, a te szolgálód nem láttam embereidet, akiket küldtél. S amint igaz, hogy az Úr él, s te magad élsz, az Úr megoltalmazott attól, uram, hogy vérnek vétkét vedd magadra, és saját kezeddel szolgáltass magadnak igazságot. Ellenségeid váljanak Nabalhoz hasonlóvá, s mind, akik gonoszságot forralnak ellened, uram. És most, fordítsd, uram, ezt az ajándékot, amelyet szolgálód hozott, embereid hasznára, akik veled tartanak. Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram, az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben. Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét meg forgassa meg (az Úr) a parittyában. Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki és Izrael királyává teszi, akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeret-furdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról.” Dávid ezt válaszolta Abigailnak: „Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött. S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot. De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal (nemzetségéből) egyetlen férfi sem.” Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: „Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak és megkegyelmeztem neked.” Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit. Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében és olyan lett, mintha megkövült volna. Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt. Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt: „Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére.” Ezután Dávid elküldött és megkérte Abigailt, hogy legyen a felesége. Dávid emberei elmentek, és Kármelben találták Abigailt. Így szóltak hozzá: „Dávid küldött bennünket, vigyünk el neki feleségül.” Erre fölállt, egész a földig hajolt, és azt mondta: „Szolgálód készen van rá, hogy mint egy rabszolganő, megmossa uram szolgáinak a lábát.” Aztán Abigail gyorsan fölegyenesedett és felszállt a szamarára. Öt szolgálólány kísérte. Így követte Dávid embereit, s a felesége lett. Dávid azonban a jiszreeli Achinoamot is elvette. Így mind a ketten a feleségei lettek. Saul meg a Gallimból való Lajis fiának, Paltinak adta oda a lányát, Michalt, Dávidnak a feleségét feleségül.
Dávid újra megkíméli Sault.
26 Szif lakói elmentek Gibeába, és így szóltak Saulhoz: „Nem Dávid rejtőzik Hachila dombján, a puszta szélén?” Erre Saul elindult háromezer férfival, Izrael legjavával, és Szif pusztájába vonult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában. Saul Hachila dombja közelében táborozott, amely a puszta szélén, az út mentén emelkedik. Dávid a pusztában tartózkodott. Amikor neszét vette, hogy Saul a pusztába jött, az ő felkutatására, hírszerzőket küldött Dávid, és megbizonyosodott róla, hogy Saul csakugyan odaérkezett. Erre Dávid elindult, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott. Dávid megnézte a helyet, ahol Saul és seregének a vezére, Ner fia, Abner aludt; Saul a táborban aludt, és a csapat körülötte tanyázott. Akkor Dávid a hettita Achimelechhez, valamint Abisájhoz, Ceruja fiához és Joáb testvéréhez fordult, és így szólt: „Ki jön le velem Saul táborába?” „Én lemegyek” – válaszolta Abisáj. Így Dávid és Abisáj éjszaka megközelítették a csapatot. Sault alva találták a táborban – a lándzsája a fejénél a földbe szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Erre Abisáj azt mondta Dávidnak: „Ma az Isten kezedbe adta ellenségedet. A saját lándzsájával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel, másodikra már nem lesz szükség.” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert ki maradt büntetlen, aki az Úr fölkentjére emelte kezét?!” Aztán így folytatta Dávid: „Amint igaz, hogy az Úr él: vagy az Úr öli meg, vagy elérkezik halála napja, vagy pedig csatába száll és ott pusztul. Az Úr óvjon attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Fogd a lándzsát, amely a király fejénél van, meg a vizeskorsót és menjünk!” Ezzel Dávid fogta Saul feje mellől a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk. Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, valamivel távolabb kiállt a hegycsúcsra, úgyhogy egy széles sáv volt köztük. S Dávid odakiáltotta a seregnek és Ner fiának, Abnernek: „Nem felelsz, Abner?” „Ki vagy, aki szólítasz?” – kérdezte Abner. Dávid így válaszolt: „Hát férfi vagy? Ki fogható hozzád Izraelben? Miért nem ügyeltél uradra, a királyra? Valaki odament a seregből, hogy megölje uradat, a királyt. Nem volt szép, amit tettél. Amint igaz, hogy az Úr él: halált érdemeltek, amiért nem vigyáztatok uratokra, az Úr fölkentjére. Nézd csak meg, hol van a király lándzsája, és hol a vizeskorsó, amely a fejénél állt.” Saul megismerte Dávid hangját, és odaszólt: „Nem a te hangod az, fiam, Dávid?” „De igen, uram, és királyom!” – válaszolta Dávid. Aztán így folytatta: „Miért üldözi uram szolgáját? Mit vétettem? Milyen igazságtalanság tapad a kezemhez? Vessen ügyet uram és királyom a szavaimra! Ha az Úr bújtott fel ellenem, akkor szálljon felé áldozat illata. Ha azonban emberek voltak, legyenek átkozottak az Úr színe előtt. Mert elűznek, hogy ne legyen örökrészem az Úr földjén, hiszen azt mondják: Menj innét, szolgálj más isteneknek! De nem, vérem nem omlik az Úrtól távol a földre. Még akkor sem, ha Izrael királya kivonult, hogy hajszolja életemet, amint a hegyek közt a foglyot szokás üldözni.” Erre Saul azt mondta: „Vétkeztem. Igazságtalan voltam. Térj vissza, fiam, Dávid! Többé nem teszek neked rosszat, mivel ma kedves volt szemedben az életem. Igen, esztelen voltam és nagyot tévedtem.” Dávid így felelt: „Lám, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolgád, és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. Amilyen kedves volt az életed a szememben, legyen az én életem is olyan kedves az Úr szemében. Szabadítson ki minden szorongatottságból!” Saul erre azt mondta Dávidnak: „Légy áldott, fiam, Dávid! Minden bizonnyal szerencsés leszel és eléred célodat.” Dávid ment az útján, Saul meg hazatért.
4. DÁVID A FILISZTEUSOK KÖZT
Dávid Gátba menekül.
27 Dávid azt mondta magában: „Egy napon mégis utol fog érni Saul keze. Nincs más hátra, mint hogy a filiszteusok földjére meneküljek. Akkor Saul lemond róla, hogy Izrael egész földjén folyvást engem hajszoljon. Így kicsúszom a kezéből.” Dávid tehát elindult, és hatszáz emberével elment Achishoz, Maoch fiához, Gát királyához. S Dávid ottmaradt Achisnál, Gátban, ő és emberei, mindegyik a maga családjával, s Dávid is a két feleségével, a jiszreeli Achinoammal és Abigaillal, a kármeli Nabal feleségével. Amikor Saul megtudta, hogy Dávid Gátba menekült, felhagyott vele, hogy tovább üldözze.
Dávid a filiszteusok földjén.
Dávid azt mondta Achisnak: „Ha tetszésre találtam szemedben, jelölj ki nekem egy helyet valamelyik városodban, ahol letelepedhetem. Miért éljen szolgád melletted a királyi városban?” Achis még aznap kijelölte neki Ciklagot. Ezért tartozik Ciklag mind a mai napig Júda királyaihoz. Az az idő, amit Dávid a filiszteusok földjén töltött, összesen egy évet és négy hónapot tett ki. Dávid kivonult embereivel, és rajtaütött a gesuritákon, a gisritákon és az amalekitákon. Ezek a törzsek lakták a Telamtól Surig és az egyiptomiak földjéig terjedő részt. Dávid elpusztította az országot, nem hagyott életben sem férfit, sem nőt, elhurcolta a kecskét, juhot, a marhát, a szamarat, a tevét és a ruhafélét, aztán visszatért és mindent elvitt Achisnak. Amikor Achis megkérdezte: „Ma hova mentek portyázni?” Dávid így válaszolt: „A Negebre, Júdába.” Vagy: „A jerachmeeliták Negebjére.” Dávid nem hagyta, hogy akár a férfiak, akár a nők élve kerüljenek Gátba, mert azt gondolta magában: „Elterjeszthetik rólunk a hírt: Lám, ezt tette Dávid.” Így tett Dávid egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott. Achis megbízott Dávidban. Azt mondta magában: „Saját népe körében, Izraelben rossz hírbe keveredett, így mindvégig a szolgám marad.”

Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0