Gólját kihívása.
17 A filiszteusok hadba szólították csapataikat, és Júdában, Szocho közelében gyülekeztek, majd Szocho és Aszeka között, Efes-Dammim mellett ütötték fel a táborukat. Saul és Izrael fiai is egybegyűltek, a Terebint-völgyben vertek tábort, és csatasorba álltak a filiszteusok ellen. A filiszteusok az egyik hegyen, Izrael fiai a másik hegyen helyezkedtek el, úgy, hogy a völgy köztük terült el. A filiszteusok soraiból előlépett egy harcos. Góljátnak hívták, és Gátból való volt. Hat könyök és egy arasz volt a magassága, a fejét bronzsisak fedte, és pikkelyes páncélt viselt; a páncél 5000 sékel bronzot nyomott. A lábán bronz lábszárvédő volt, a két válla közt meg bronz hajítódárda. Lándzsája nyele olyan volt, mint egy zubolyfa, a lándzsája hegye meg 600 sékel vasat nyomott. Előtte haladt a fegyverhordozója. Kiállt Izrael fiainak sorai elé és odakiáltott nekik: „Miért vonultok ki és álltok csatasorba? Hát nem filiszteus vagyok, ti meg nem Saul szolgái vagytok? Válasszatok ki magatok közül egy embert, s az jöjjön le hozzám. Ha megmérkőzik velem és legyőz, a szolgáitok leszünk. Ha azonban én kerekedem felül és megölöm, ti lesztek a mi szolgáink és szolgáltok nekünk.” Aztán a filiszteus hozzátette: „Ma kihívtam párviadalra Izrael sorait. Állítsatok ki nekem egy embert, hadd küzdjünk meg egymással!” Amikor Saul és egész Izrael meghallotta a filiszteus e szavait, aggodalom kerítette őket hatalmába és nagyon féltek.Dávid a táborba érkezik.
Dávid egy Júdába, Betlehembe való, Izáj nevű efratitának volt a fia, akinek nyolc fia volt. Saul idejében ez az ember már öreg volt, sok év nyomta a vállát. Izáj három legidősebb fia hadba vonult Saullal. A három fiát, aki hadba vonult, így hívták: a legidősebbet Eliabnak, a másodikat Abinadabnak és a harmadikat Sammának. Dávid volt a legfiatalabb. A három legidősebb kivonult Saullal. [Dávid meg kilépett Saul szolgálatából és elment haza, hogy őrizze az apja nyáját Betlehemben. A filiszteus reggel-este megjelent és kiállt, negyven napon át.] Izáj egyszer így szólt fiához, Dávidhoz: „Vidd el bátyáidnak ezt az efa pörkölt gabonát és ezt a tíz kenyeret, siess, menj el a bátyáidhoz a táborba. Ezt a tíz darab sajtot meg vidd el a parancsnoknak. Érdeklődj nála bátyáid hogyléte felől és hozd el a zsoldjukat. Saul és Izrael fiai a Terebint-völgyben hadakoznak a filiszteusokkal.” Dávid kora reggel fölkelt és a pásztorra bízta a nyájat. Aztán útra kelt és elment, amint Izáj meghagyta neki. Amikor a táborba ért, a sereg épp kivonulóban volt, hogy csatasorba álljon és nagy csatakiáltást hallatott. Izrael és a filiszteusok harcra készen állottak: csatasor csatasorral szemben. Dávid a málhásokra bízta a holmiját, odafutott a csatasorba és megérdeklődte bátyjaitól, hogy vannak. Míg beszélt velük, a harcos, [a Gátból való Gólját nevű filiszteus] előlépett a filiszteusok soraiból és ugyanúgy beszélt. Dávid is hallotta. Izrael fiai, amikor meglátták, mind menekültek előle és nagyon féltek. Izrael fiai közül az egyik így szólt: „Láttátok azt az embert, aki ott előlépett? Azért jött, hogy Izraelt kihívja párviadalra. Aki legyőzi, azt a király elhalmozza gazdagsággal, hozzáadja a lányát, atyja házát meg fölmenti az adó alól Izraelben.” Erre Dávid megkérdezte a közelében álló emberektől: „Mi lesz a jutalma annak, aki legyőzi ezt a filiszteust, és lemossa Izraelről a gyalázatot? Hát ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy ki merészeli hívni az élő Isten csatasorait párviadalra?” Az emberek úgy válaszoltak, mint előbb: „Ez lesz a jutalma annak az embernek, aki legyőzi.” Amikor legidősebb bátyja, Eliab meghallotta, hogy miről beszél az emberekkel, Eliab mérges lett Dávidra és azt mondta: „Minek jöttél ide? Kire bíztad azt a néhány juhot a pusztán? Ismerem önteltségedet és szíved gonoszságát. Csak azért jöttél ide, hogy lásd a csatát.” „De hát mit tettem? – válaszolta Dávid. Ezt csak meg lehet kérdezni!” Aztán egy másik emberhez fordult ugyanazzal a kérdéssel. Azt felelték ismét az emberek, amit az előbb. Akik hallották, mit mondott Dávid, jelentették Saulnak, és ő magához hívatta.Dávid elfogadja a kihívást.
Dávid ezt mondta Saulnak: „Ne veszítse el uram miatta a bátorságát! Szolgád elmegy és megmérkőzik azzal a filiszteussal.” Saul azonban így válaszolt: „Nem mehetsz el és nem mérkőzhetsz meg ezzel a filiszteussal, hiszen te még gyerek vagy, az meg harcra termett ifjúságától fogva.” Dávid ezt felelte: „Szolgád atyja juhait őrzi, s ha jött egy oroszlán vagy medve és elragadott egy juhot a nyájból, szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torkából. Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem. Szolgád megölte az oroszlánt és a medvét, és ennek a körülmetéletlen filiszteusnak is ez lesz a sorsa, mivel kihívta párviadalra az élő Isten csatasorait.” Aztán így folytatta Dávid: „Az Úr, aki kiszabadított az oroszlán meg a medve karmából, ennek a filiszteusnak a kezétől is megment.” Erre Saul ezt mondta Dávidnak: „Menj hát és legyen veled az Úr!” Saul felöltette Dáviddal a maga harci öltözékét, bronzsisakot tett a fejére és páncélt adott rá, aztán felcsatolta az öltözékére a saját kardját, de Dávid hiába akart, nem tudott benne járni, mert még sose próbálta. Így szólt hát Saulhoz: „Nem tudok benne járni, mert még sose próbáltam.” Erre levették róla.A párviadal.
Aztán fogta a botját, a patakban keresett magának öt sima követ, és betette a tarisznyájába, amelyben parittyáját tartotta. Ezután kezébe vette parittyáját és elindult a filiszteus felé. A filiszteus is egyre közelebb jött Dávidhoz, a fegyverhordozója előtte. Amikor azonban fölnézett és meglátta Dávidot, semmibe vette, mert még fiatal volt, szép külsejű vörös ifjú. A filiszteus megszólította Dávidot: „Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem?” És a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve. Aztán így szólt a filiszteus Dávidhoz: „Csak gyere, hadd adjam húsodat az égi madaraknak meg a mezei vadaknak!” Dávid ezt felelte a filiszteusnak: „Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyőzlek és fejedet veszem. Testedet és a filiszteusok seregének testét még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg az egész világ, hogy van Isten Izraelben. És tudja meg ez az egész sereg, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és lándzsára ahhoz, hogy győzelmet adjon. Mert az Úr dönti el a csatát, és a kezünkre ad benneteket.” Amikor a filiszteus elindult és Dávid felé közeledett, Dávid hirtelen kilépett a sorból és a filiszteus felé futott. Közben belenyúlt a táskájába, kivett egy követ, elhajította a parittyájából és homlokon találta a filiszteust. A kő behatolt a homlokába, úgyhogy arccal a földre bukott. Így Dávid legyőzte parittyával és kővel a filiszteust, eltalálta és megölte, jóllehet nem volt Dávidnak kard a kezében. Dávid akkor odaszaladt, rálépett a filiszteusra, a kardja után nyúlt, kirántotta hüvelyéből és megölte: levágta a fejét. Amikor a filiszteusok látták, hogy bajnokuk halott, megfutamodtak. Izrael és Júda férfiai azonban a nyomukba eredtek, és csatakiáltást hallatva egészen Gátig és Ekron kapuiig üldözték őket, úgyhogy a filiszteusok holttestei Saarajimtól egészen Gátig és Ekronig ellepték az utat. Aztán Izrael fiai visszatértek a filiszteusok üldözéséből és kifosztották táborukat. A filiszteus fejét Dávid magával vitte Jeruzsálembe, a fegyvereit azonban otthagyta a sátorában.A győztes Dávid Saul előtt.
Amikor Saul látta, hogy Dávid mint száll szembe a filiszteussal, megkérdezte serege vezérétől, Abnertől: „Kinek a fia ez a fiú, Abner?” „Amint igaz, hogy élsz, király – válaszolta Abner –, nem tudom.” A király megparancsolta: „Érdeklődj, kinek a fia ez a fiatalember!” Amikor tehát a filiszteus legyőzése után Dávid visszatért, Abner fogta, és a király felé vezette. A filiszteus feje ott volt a kezében. Így szólt hozzá Saul: „Kinek a fia vagy, fiatalember?” „Szolgádnak, Izájnak a fia, Betlehemből” – válaszolta Dávid. 18 Amikor a Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát. Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedte többé vissza az apjához. Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát. Jonatán levette a köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is. Amikor Dávid kivonult, bárhova küldte is Saul, mindig győzedelmeskedett. Ezért Saul hadinépe élére rendelte. S megkedvelte az egész nép, sőt Saul tisztjei is.Saulban fölébred a féltékenység.
A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve. És a táncoló asszonyok így énekeltek: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.” Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: „Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!” Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot. Másnap történt, hogy amikor betért a házába pihenni, Istennek egy gonosz lelke rátört Saulra. Dávid pengette a hárfát, mint máskor, Saulnak azonban lándzsa volt a kezében. Saul meglendítette a lándzsáját, és azt mondta magában: „Odaszegezem Dávidot a falhoz.” De Dávid kétszer is kitért előle. Saul félt Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól azonban elfordult. Saul ezért eltávolította a környezetéből. Megtette egy ezer emberből álló csapat parancsnokává, ő vonult ki a nép élén. Dávidnak minden vállalkozása sikerrel járt, mert vele volt az Úr. Amikor Saul látta, hogy mennyi sikert ér el, félni kezdett tőle. De egész Izrael és Júda szerette Dávidot, mert mindig ő haladt élükön.Dávid házassága.
Saul így szólt Dávidhoz: „Nézd, itt a legidősebb lányom, Merab. Hozzád adom feleségül. Csak légy továbbra is bátor ember, és vezesd az Úr harcait.” Saul ugyanis azt mondta magában: „Nem vetek rá kezet, vessenek inkább a filiszteusok.” Dávid ezt felelte Saulnak: „Ki vagyok és mi a fajtám, atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje lehetne belőlem?” Amikor elérkezett az ideje, hogy Saul lányát, Merabot Dávidnak adják, a Mecholából való Adrielhez adták hozzá feleségül. Michal azonban, Saul lánya, beleszeretett Dávidba. Amikor jelentették Saulnak, rendjén valónak találta a dolgot. Azt mondta ugyanis Saul: „Neki adom, de csapda lesz számára, s a filiszteusok kezet vetnek rá.” [Saul tehát másodszor is szólt Dávidnak: „Most a vőm lehetsz.”] Aztán Saul megparancsolta szolgáinak: „Súgjátok meg bizalmasan Dávidnak: Nézd, a király megkedvelt és a szolgái is szeretnek. Légy hát a király veje.” Saul szolgái tehát Dávid fülébe juttatták ezeket a szavakat, de Dávid így válaszolt: „Oly kevésnek tartjátok a király vejévé lenni? Hiszen szegény ember vagyok, és alacsony sorból származom.” A szolgái jelentették Saulnak: „Ezt meg azt mondta Dávid.” Saul azt felelte: „Mondjátok meg Dávidnak: A király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein.” Közben azt gondolta a király, hogy Dávid a filiszteusok kezére kerül. Amikor Saul szolgái átadták ezt az üzenetet, Dávid beleegyezett, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a határidő, Dávid elment portyázni az embereivel, és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul hozzáadta a lányát, Michalt feleségül. Saul most már világosan látta, hogy az Úr Dáviddal van, és egész Izrael szereti. Ezért Saul még jobban félt Dávidtól és Saul örök ellenségévé lett Dávidnak. A filiszteusok vezérei azonban hadba vonultak, de akárhányszor csak harcba szálltak, Dávid mindig nagyobb győzelmet aratott, mint Saul összes többi tisztje, és nagy hírnévre tett szert. 19 Saul elmondta a fiának, Jonatánnak és a tisztjeinek, hogy meg szándékozik ölni Dávidot. Saul fia, Jonatán azonban nagyon szerette Dávidot.Jonatán közbenjár Dávidért.
Ezért tudtára adta Dávidnak a dolgot: „Atyámnak, Saulnak az a szándéka, hogy megöl. Ezért holnap kora reggel vonulj vissza és rejtőzz el. Majd kimegyek, atyám mellé szegődöm a táborban, ahol leszel, és beszélek atyámmal érdekedben. Aztán, ha megtudom, hogy áll a dolog, elmondom neked.” Jonatán csakugyan szót emelt Dávid érdekében atyjánál. Így beszélt: „Ne kövessen el a király bűnt szolgája, Dávid ellen, hiszen ő sem vétett ellened semmit, inkább javadra szolgáltak tettei. Kockáztatta életét és legyőzte a filiszteust. Így nagy győzelmet szerzett az Úr egész Izraelnek. Magad is láttad és örültél neki. Miért szennyezed hát be magad ártatlan vérrel és ölöd meg Dávidot minden ok nélkül?” Saul meghallgatta Jonatánt és megesküdött: „Amint igaz, hogy az Úr él, nem ölöm meg!” Erre Jonatán hívta Dávidot és elmondta neki a dolgot. Aztán odavezette Saulhoz és Dávid továbbra is szolgálta, mint azelőtt.2. DÁVID ELMENEKÜL
Amikor a háborúskodás folytatódott, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen, s olyan nagy vereséget mért rájuk, hogy megfutamodtak előle.Saul merénylete Dávid ellen.
De Sault hatalmába kerítette az Úrnak egy rossz szelleme; amikor a házában ült, lándzsát tartva a kezében, Dávid meg pengette a hárfát,Michal megmenti Dávidot.
Saul megkísérelte, hogy Dávidot lándzsájával a falhoz szegezze, de Dávid kitért Saul támadása elől, úgyhogy a lándzsa a falba fúródott. Erre Dávid elmenekült és mentette az életét. Még akkor éjszaka Saul elküldte embereit Dávid házába, hogy őrizzék, mert reggel meg akarta ölni. De Michal, a felesége figyelmeztette Dávidot: „Ha nem kerülsz még az éjjel biztonságba, reggel megölnek.” Aztán Michal leengedte Dávidot az ablakon, s ő fogta magát és mentette az életét. Michal most fogta a terafimot és az ágyra tette. A fejéhez kecskeszőrből készült hálót tett, aztán betakarta egy takaróval. Amikor Saul elküldte embereit, hogy fogják el Dávidot, azt mondta nekik: „Beteg.” Saul azonban újra elküldte embereit, hogy keressék meg Dávidot. Megparancsolta nekik: „Hozzátok ide nekem ágyastul, hadd öljem meg!” Amint az emberek beléptek, lám, a terafim volt az ágyban, s feje körül a kecskeszőrből készült háló. Saul ezért így szólt Michalhoz: „Miért csaptál be, s miért hagytad, hogy ellenségem elszökjön és megmeneküljön?” „Azt mondta nekem – felelte Michal –, engedj, különben megöllek!”Saul és Dávid Sámuelnél.
Dávid tehát elszökött és megmenekült. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondott neki mindent, amit Saul tett vele. Aztán ő is, Sámuel is ott éltek a próféták házában Rámában. Saulnak jelentették: „Dávid a próféták házában van, Rámában.” Erre Saul elküldte embereit, hogy fogják el Dávidot. De amikor ezek meglátták prófétai révületükben a próféták seregét, Sámuellel az élükön, az Isten lelke Saul embereire is rászállt, úgyhogy prófétai révületbe estek. Saulnak jelentették a dolgot, erre más embereket küldött, de ezek is prófétai révületbe estek. Erre Saul harmadszor is követeket küldött, de azok is révületbe estek. Ekkor maga ment el Rámába. Amikor a Szekuban levő kiszáradt ciszternához ért, megkérdezte: „Hol van Sámuel és Dávid?” Ezt válaszolták neki: „A próféták házában, Rámában.” S míg innen eljutott Rámába a próféták házáig, leszállt rá az Isten lelke, úgyhogy prófétai révületben volt, míg oda nem ért Rámába a próféták házához. Még a ruháját is levette, és Sámuel előtt is prófétai révületbe esett. Egész nap és egész éjjel ott fetrengett levetkőzve. Azért mondják: „Saul is a próféták közé tartozik?”Jonatán segít Dávidnak a menekülésben.
20 Dávid elmenekült Rámából, a próféták házából, s miután hazatért, így szólt Jonatánhoz: „Mit tettem? Mit követtem el s mit vétettem atyád ellen, hogy az életemre tör?” „Ne gondolj ilyesmire – válaszolta –, nem fogsz meghalni! Nézd, atyám nem fog addig bele semmibe, se jelentős, se jelentéktelen dologba, míg nekem el nem mondja. Miért titkolná hát el éppen ezt? Az lehetetlenség!” Dávid azonban megesküdött rá: „Atyád jól tudja, hogy kedvelsz, azért így gondolkodik magában: Ezt nem kell Jonatánnak megtudnia, nehogy sajnálkozzék miatta. De amint igaz, hogy az Úr él és te élsz, csak egy lépés választ el a haláltól.” Jonatán ezt felelte Dávidnak: „Megteszem, amire kérsz.” Erre Dávid azt mondta: „Nézd, holnap újhold ünnepe lesz, s asztalhoz kellene ülnöm a királlyal. De hagyd, hadd menjek el, s hadd rejtőzzem el estig kinn a határban. Ha aztán atyád észreveszi, hogy nem vagyok ott, mondd azt neki, hogy Dávid engedélyt kért tőlem, hogy szülővárosába, Betlehembe mehessen, mert ott tartja meg az egész család az évi áldozati lakomát. Ha erre azt feleli: rendben van, akkor nem fenyegeti szolgádat semmi veszély. De ha haragra lobban, akkor tudd meg, hogy elhatározta vesztemet. Akkor tégy meg szolgádnak egy szívességet, hisz barátságot kötöttél vele az Úr nevében. Ha vétettem, ölj meg magad, miért szolgáltatnál ki atyádnak?” „Ne is gondolj rá! – válaszolta Jonatán. – Ha megtudom, hogy a vesztedre tör, miért ne adnám tudtodra?” Erre Dávid megkérdezte Jonatántól: „De ki mondja meg nekem, ha atyád kemény választ ad?” Jonatán így szólt Dávidhoz: „Gyere, menjünk ki mind a ketten a határba.” Ki is mentek mind a ketten a határba. Aztán ezt mondta Jonatán Dávidnak: „Az Úr, Izrael Istene a tanú, hogy holnap ebben az időben kifaggatom atyámat. Ha aztán rendben lesz Dávid ügye s nem küldök senkit, hogy tudtodra adja, ezt meg azt tegye Jonatánnal az Úr. Ha meg atyám úgy látja jónak, hogy vesztedre törjön, azt is tudatom veled, hadd mehess el. S elmehetsz épségben, egészségben, és veled lesz az Úr, ahogy atyámmal is vele volt. Ha aztán még életben leszek, tanúsítsd jótettemet az Úr előtt. Ha pedig meghalok, ne tagadd meg soha házamtól kegyedet. Még ha az Úr egyenként kiirtaná is Dávid ellenségeit a földről, Jonatán neve akkor se vesszen ki Saul házával egyetemben, különben az Úr számon kéri Dávidtól.” Aztán még egyszer megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szíve mélyéből szerette. Majd így szólt Jonatán Dávidhoz: „Holnap újhold ünnepe lesz, s észreveszik, hogy eltűntél, mert üresen marad a helyed. Holnapután meg még inkább észreveszik, hogy eltűntél. Akkor légy ott azon a helyen, ahol a baj napján elrejtőztél, a mellett a kőrakás mellett. A harmadik nap majd kilövöm nyilamat arrafelé, mintha célba lőnék. Aztán odaküldöm szolgámat és azt mondom neki: „Menj, keresd meg a nyilam!” Ha így szólok szolgámhoz: „A nyíl innen van tőled, vedd föl!” – akkor gyere elő, mert rendben lesz az ügyed, s nem fenyeget veszély, olyan igaz, mint hogy az Úr él. Ha azonban azt kiáltom oda a legénynek: „A nyíl jóval rajtad túl van” – akkor menj, mert az Úr elküld. Ezekre a szavakra, amelyeket te meg én egymással váltottunk, az Úr a tanú köztünk örökre.” Ezután Dávid elrejtőzött a határban. Amikor elérkezett az újhold ünnepe, a király asztalhoz ült, hogy egyen. A szokásos helyét foglalta el, a fal melletti helyet. Jonatán szemközt ült vele, Abner Saul mellett ült, Dávid helye meg üresen maradt. Ezen a napon Saul nem szólt semmit. Azt gondolta: „Valami történt vele, s nem tiszta.” Hanem amikor másnap, az újhold napja utáni napon is üres maradt Dávid helye, így szólt Saul fiához, Jonatánhoz: „Miért nem jött Izáj fia sem tegnap, sem ma enni?” Jonatán ezt felelte: „Dávid hirtelen engedélyt kért tőlem, hogy elmehessen Betlehembe. Azt mondta: Engedj, hadd menjek el, mert családi áldozat lesz ott a városban, és meghívtak a testvéreim. Ha elnyertem tetszésedet, engedd meg, hogy meglátogassam testvéreimet. Ezért nem jelent meg a király asztalánál!” Saul haragra lobbant Jonatán ellen, és azt mondta neki: „Te elvetemült fiú! Azt hiszed, nem tudom, mennyire ragaszkodol – szégyenedre és anyád méhének szégyenére – Izáj fiához? Ameddig Izáj fia a földön él, addig sem te, sem királyságod nincs biztonságban. Küldj hát érte és hozasd nekem ide, mert halál fia!” Jonatán válaszolt apjának, s e szavakat intézte hozzá: „De hát miért kell meghalnia? Mit tett?” Erre Saul meglendítette a lándzsáját, hogy beledöfje, s Jonatán látta: apjának elhatározott szándéka, hogy megölje Dávidot. Azért izzó haraggal fölkelt az asztaltól, és újhold másnapján nem evett semmit. Nagyon sajnálta Dávidot, amiért apja ellene tört. Reggel Jonatán kiment a határba, amint megegyeztek benne Dáviddal. Egy szolga kísérte. Azt mondta szolgájának: „Fuss és keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök.” Míg a szolga futott, kilőtte fölötte a nyilát. Amikor a szolga odaért, ahol a nyíl volt, amelyet Jonatán kilőtt, Jonatán odakiáltotta neki: „Nem rajtad túl van a nyíl?” Aztán Jonatán még egyszer odaszólt a szolgának: „Gyorsan, siess, ne ácsorogj!” Jonatán szolgája fölvette a nyilat és odavitte urának. A szolga nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid tudtak a dologról. Ezután Jonatán odaadta fegyverét a szolgájának, és azt mondta neki: „Menj, és vidd vissza a városba!” Amikor a szolga elment, Dávid előjött a kőrakás mögül, háromszor arcra borult a földön és háromszor meghajolt. Aztán megölelték egymást és mind a ketten sírtak. Majd ezt mondta Jonatán Dávidnak: „Menj békével! Amire esküt tettünk az Úr nevére, arra az Úr a tanú közted és köztem, utódaid és utódaim közt, örökre.”Előző nap Olvasási terv Következő nap