Engesztelő istentisztelet.
9 1Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján Izrael fiai összegyűltek, vezeklőruhát öltöttek, hamut szórtak a fejükre és böjtöltek. 2Izrael nemzetsége elkülönült az idegenek fiaitól. Odaálltak és megvallották bűneiket és atyáik tévelygéseit. 3[Odaálltak a helyükre, s a nap negyedrészében felolvastak az Úrnak, az ő Istenüknek törvénykönyvéből, aztán a nap egy másik negyedrészében bűnvallomást tartottak, s leborultak az Úr, az ő Istenük előtt.] 4[Jesua, Binnui, Kadmiel, Sebanja, Bunni, Serebja, Bani, Kenani fölálltak a leviták emelvényére, s hangosan szólították az Urat, az ő Istenüket. 5Aztán így szóltak a leviták, Jesua, Kadmiel, Bani, Hasabneja, Serebja, Hodija, Sebanja és Petachja: „Keljetek föl, s magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket!”] Áldott legyen dicsőséges neved, amely fölötte van minden áldásnak és dicséretnek! 6Te vagy, Uram, az Egyetlen! Te alkottad az eget, az egek egét és minden seregét, a földet és mind, ami rajta van, a tengereket és mind, ami bennük van. Te éltetsz mindent, és az égi sereg hódol előtted. 7Uram, te vagy az Isten, aki kiválasztottad Ábrámot, kivezetted a káldeai Urból, és az Ábrahám nevet adtad neki. 8Hűségesnek találtad szívét és szövetséget kötöttél vele, hogy neki adod a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a jebuziták és a girgasiták földjét, neki és utódainak. Meg is tartottad szavadat, mert igaz vagy. 9Láttad atyáink nyomorát Egyiptomban, s meghallottad kiáltásukat a Sás-tengernél. 10Jeleket és csodákat műveltél a fáraó ellen, összes szolgáján és országa egész népén, mert tudtad, milyen galádul bánt velük. Nevet szereztél magadnak, amely ma is megvan. 11Megnyitottad a tengert előttük: száraz lábbal keltek át a tengeren. A mélységbe taszítottad üldözőiket, mint valami követ, a vad vizekbe. 12Felhőoszloppal vezetted őket nappal, és lángoszloppal éjszaka. Megvilágítottad előttük az utat, amelyen menniük kellett. 13Alászálltál a Sínai-hegyre, s beszéltél velük az égből. Igazságos rendelkezéseket, biztos törvényeket, nagyszerű parancsokat és előírásokat adtál nekik. 14Megismertetted velük szent szombatodat, utasításokat, parancsokat és törvényt adtál nekik, Mózes szolgád által. 15Kenyeret adtál nekik az égből éhségük csillapítására, vizet fakasztottál a sziklából szomjuk oltására. Megparancsoltad, hogy menjenek, s vegyék birtokba a földet, amelyre megesküdtél, hogy nekik adod. 16Atyáink azonban gőgjükben szembeszegültek, megkeményítették nyakukat, nem engedelmeskedtek parancsaidnak. 17Vonakodtak engedelmeskedni, megfeledkeztek csodáidról, amelyeket értük tettél. Megkeményítették nyakukat, s fejükbe vették, hogy visszatérnek szolgaságukba, Egyiptomba. De te megbocsátó Isten vagy, irgalmas és könyörületes, hosszantűrő és végtelenül jó: nem hagytad el őket. 18Amikor öntött borjút csináltak maguknak, és azt mondogatták: „Ez az istened, aki kihozott Egyiptomból”, [s így nagy istenkáromlást követtek el], 19te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában: a felhőoszlop nem tűnt el előlük, továbbra is vezette őket nappal az úton; s a tűzoszlop sem éjjel, hanem megvilágította előttük az utat, amelyen menniük kellett. 20Megadtad nekik jó lelkedet, hogy okossá tegye őket. Nem tagadtad meg szájuktól mannádat, és szomjúságukban vizet juttattál nekik. 21Negyven évig gondot viseltél rájuk a pusztában, nem szenvedtek hiányt semmiben, ruhájuk nem vásott el, lábuk nem tört fel. 22Királyságokat és népeket juttattál nekik, és nekik adtad őket tartományul. Elfoglalták Hesbon királyának, Szichonnak földjét, Básán királyának, Ognak földjét. 23Megsokasítottad fiaikat, mint égen a csillagokat, és bevezetted őket a földre, amelyről azt mondtad atyáiknak, hogy menjenek és vegyék birtokukba. 24Fiaik bevonultak és elfoglalták az országot. Megaláztad előttük az ország lakóit, a kánaániakat, kezükbe adtad őket, királyaikat s az ország népeit, hogy bánjanak velük tetszésük szerint. 25Megerősített városokat és termékeny földet szereztek, mindenféle jóval teli házakat örököltek, megásott ciszternákat, szőlőket és olajfákat, s rengeteg gyümölcstermő fát. Ettek, jóllaktak, meghíztak, dúskálkodtak nagy jóságodból. 26De engedetlenek lettek, föllázadtak ellened, semmibe vették törvényeidet, prófétáidat meg, akik intették őket, hogy térjenek vissza hozzád, megölték, [így nagy istenkáromlást követtek el]. 27Ezért elnyomóik kezébe adtad őket, akik aztán megsanyargatták őket. Szorongatásuk idején hozzád kiáltottak, s te meghallgattad őket az égből. Nagy irgalmadban újra meg újra szabadítót küldtél nekik, akik kiszabadították őket elnyomóik kezéből. 28Amikor nyugalmuk volt, újra gonoszságra vetemedtek. Ellenségeik hatalmába adtad őket, akik zsarnokoskodtak fölöttük. Újra hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből: irgalmadban számtalanszor megszabadítottad őket. 29Intetted őket, hogy térjenek vissza törvényedhez, de kevélyen ellenszegültek. Nem hallgattak parancsaidra, vétkeztek törvényeid ellen, amelyek életet adnak az embernek, ha megtartja őket. Lázadoztak ellened, megkeményítették nyakukat és nem engedelmeskedtek. 30Türelmes voltál velük számos éven át. Figyelmeztetted őket lelked által és prófétáid szavával. De nem hallgattak rád, azért az országok népeinek kezébe adták őket. 31Nagy irgalmasságodban azonban nem pusztítottad, nem hagytad el őket. Mert könyörületes és jóságos Isten vagy. 32Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétől mind a mai napig. 33Ami történt velünk, mindenben igazságos voltál. Mert megmutattad hűségedet, mi mégis gonoszságra vetemedtünk. 34Királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem követték törvényedet, nem ügyeltek parancsaidra és utasításaidra, amelyeket adtál nekik. 35Volt királyságuk, elhalmoztad őket jótéteményeiddel, adtál nekik kiterjedt és termékeny földet, mégsem szolgáltak neked, nem fordultak el gonosz tetteiktől. 36Nézd, ma szolgák vagyunk! Szolgák vagyunk azon a földön, amelyet atyáinknak adtál, hogy élvezzék gyümölcseit és javait. 37Terményei a királyok hasznára vannak, akiket bűneink miatt rendeltél fölénk, s kedvük szerint bánnak testünkkel és állatainkkal, mi meg nagy nyomorúságban vagyunk.Eszter a király elé járul.
5 1A harmadik napon, amikor befejezte imáját, letette szolgai ruháját és felöltötte minden ékességét. Amikor már tündöklött a szépségtől, és segítségül hívta a szabadító és mindent látó Istent, maga mellé vette két szolgálólányát. Az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha kimerült lett volna a gyönyörtől, a másik pedig követte, a ruháját tartva, amely a földre omlott. Szépségében elpirult, arca derűs volt, s csupa báj. De azért szorongatta szívét a félelem. Amikor minden ajtón áthaladt, a király előtt találta magát. Királyi trónusán ült méltósága minden jelvényével, arannyal és drágakövekkel ékesítve. Félelmetes volt. Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett, a királyné összeesett. Színe elváltozott, s fejét szolgálólányára hajtotta, aki kísérte. Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért, s barátságos szavakkal fordult hozzá: „Mi van veled, Eszter? Testvéred vagyok, ne félj! Nem halsz meg! Nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Gyere közelebb!” 2Fölemelte aranyjogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta és azt mondta neki: „Beszélj!” Eszter így válaszolt: „Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott. Csodálatos vagy, uram, s arcod csupa kedvesség.” Amint így beszélt, összeesett. A király megijedt, és minden szolgája bátorította a királynét. 3Akkor így szólt hozzá a király: „Mi a baj, Eszter, mondd, mi a kívánságod? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” 4Eszter így válaszolt: „Ha a király jónak látja, jöjjön el ma a király Ámánnal a lakomára, amelyet neki rendeztem.” 5A király így szólt: „Hívjátok gyorsan Ámánt, hogy teljesítse Eszter kívánságát.” A király és Ámán elmentek a lakomára, amelyet Eszter rendezett. 6Lakoma közben a király így szólt Eszterhez: „Mondd, mi a kérésed? Teljesítem. Mit kívánsz? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” 7Eszter így válaszolt neki: „Mi a kérésem és kívánságom? 8Ha valóban tetszésre találtam a király szemében, s úgy tetszik a királynak, hogy meghallgassa kérésemet és teljesítse kívánságomat, akkor jöjjön el a király Ámánnal együtt holnap is arra a lakomára, amelyet rendezek, aztán majd holnap megmondom a királynak kérésemet.” 9Ezen a napon Ámán megelégedetten és jókedvűen távozott. Amikor azonban a királyi kapunál meglátta Mardokeust, aki nem állt fel előtte és meg sem mozdult a helyén, haragra gyulladt. 10Ámán azonban uralkodott magán és hazament. 11Majd összehívta barátait és feleségét, Zerest. Aztán hosszasan beszélt nekik káprázatos gazdagságáról, gyermekeinek nagy számáról, s mindarról, amivel a király kitüntette: összes fejedelme és szolgája fölé helyezte. 12„De ez még nem minden – folytatta Ámán. Eszter királyné csak engem hívott meg a királlyal lakomára, amelyet készített, s holnapra is meghívott a királlyal. 13Mindez azonban nem elégít ki, amíg látom, hogy a zsidó Mardokeus a királyi kapunál ül.” 14Felesége, Zeres és többi barátai így szóltak hozzá: „Állíttass egy 50 könyök magas bitófát, s holnap reggel kérd meg a királyt, hogy akasztassa fel rá Mardokeust. Akkor vidáman mehetsz a királlyal a lakomára.” Tetszett a terv Ámánnak és elkészíttette az akasztófát.Mardokeus kitüntetése.
6 1A király álmatlanul töltötte az éjszakát, s megparancsolta, hogy hozzák elő az események könyveit és ezekből olvassanak fel neki. 2Megtalálták azt a feljegyzést, hogy Mardokeus följelentette a két királyi eunuchot, Bigtant és Terest, a királyi kapu őreit, akik kezet akartak emelni Achasvéros királyra. 3A király megkérdezte: „Milyen megtiszteltetés és méltóság jutott ezért Mardokeusnak?” – „Egyáltalán semmit sem kapott” – válaszolták a király szolgái, akik mellette teljesítettek szolgálatot. 4A király akkor így szólt: „Ki van az udvarban?” Épp Ámán lépett be a királyi palota belső udvarába, hogy megkérje a királyt, akassza fel Mardokeust arra a bitófára, amelyet számára készíttetett. 5A király szolgái tehát így válaszoltak: „Ámán tartózkodik az udvarban.” A király azt mondta: „Jöjjön be!” 6Amikor Ámán belépett, a király így szólt hozzá: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit a király meg akar tisztelni?” Ámán azt gondolta magában: „A király bizonyára engem akar kitüntetni.” 7Ezért Ámán így válaszolt a királynak: „Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, 8hozzanak királyi ruhát, amilyet a király hord, lovat, amilyenen a király ül, s királyi koronát is a fejére. 9A ruhát és a lovat adják át a király fejedelmei közül a legfőbbnek. Ez öltöztesse föl ebbe a ruhába azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, s vezesse végig a lovat a városon, a téren áthaladva és kiáltsa ki előtte: Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” 10A király így szólt Ámánhoz: „Vedd gyorsan a ruhát meg a lovat, s ahogy mondtad, tégy úgy a zsidó Mardokeussal, aki a királyi kapu előtt ül. A mondottakból ne mulassz el semmit.” 11Ámán tehát fogta a ruhát meg a lovat, felöltöztette Mardokeust, lóra ültette, s a város terére lovagoltatta, és kikiáltotta előtte: „Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” 12Mardokeus azután visszatért a királyi kapuhoz. Ámán meg szomorúan és beburkolt fejjel a házába ment. 13Ámán elbeszélte feleségének, Zeresnek és barátainak, mi történt vele. Barátai és felesége, Zeres így válaszoltak neki: „Ha Mardokeus, akivel szemben kezdel háttérbe szorulni, a zsidók nemzetéből való, nem tudsz ellenállni neki, hanem egész biztosan elbuksz vele szemben.”Ámán Eszter lakomáján.
14Még beszéltek vele, amikor megérkeztek a királyi eunuchok, hogy sietve elhívják a lakomára, amelyet Eszter rendezett. 7 1A király és Ámán együtt voltak a lakomán Eszterrel. 2A király a lakoma második napján így szólt Eszterhez: „Mondd, mit kérsz, Eszter királyné? Teljesítem. Mit kívánsz? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” 3Eszter királyné így válaszolt: „Ha valóban tetszésre találtam szemedben, ó király, s ha úgy tetszik neked, akkor ajándékozz meg életemmel, ez a kérésem, és népem életével, ez a kívánságom. 4Mert eladtak minket – engemet és népemet –, hogy aztán kiirtsanak, lemészároljanak és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgának vagy rabszolganőnek adnának el bennünket, hallgatnék. A csapás ugyanis nem volna méltó arra, hogy terheljem vele a királyt. De a hóhérnak nem lesz módjában helyrehoznia a kárt, amelyet a király rovására okoz.” 5Achasvéros király vette át a szót és így szólt Eszter királynőhöz: „Ki az és hol van, aki kigondolta ezt a gaztettet?” Eszter így felelt: 6„Az üldöző és ellenség ez az elvetemült Ámán.” A király és a királyné előtt Ámán megdermedt a rémülettől. 7A király haragjában fölkelt és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, mert nagyon jól tudta, hogy a király elhatározta vesztét. 8Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. Akkor a király így szólt: „A királynén akar erőszakot elkövetni az én jelenlétemben és házamban?” Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. 9Harbona, az egyik eunuch, aki épp szolgálatára volt a királynak, így szólt: „Lám, Ámán házában áll egy 50 könyök magas bitófa, amelyet Ámán Mardokeus számára készíttetett, aki a király javát szolgálta.” A király elrendelte: „Akasszátok fel rá!” 10Felakasztották Ámánt arra a bitófára, amelyet Mardokeusnak készíttetett, s erre lelohadt a király haragja.
9Jobb a tető szegletében lakni, mint közös házban egy házsártos asszonnyal.
10Gonoszságot áhít a gonosznak lelke, más ember nem talál szemében irgalmat.
11Bűnhődnie kell a gonosznak, hogy bölcs legyen a balga, de a bölcs okul, ha felvilágosítják.
12Az igaz a gonosznak házát kioktatja, amikor a gonoszokat gáncsolja a rosszban.