411 Egyszer eszébe jutott Tobitnak a pénz, amelyet Gábaelnél hagyott, a médiai Rágesben. 22 Azt mondta magában: „Halálomat kívántam. Miért nem hívom hát fiamat, Tóbiást, és beszélek vele erről a pénzről, mielőtt még meghalnék?” 33 Magához hívatta hát a fiát, Tóbiást, és így szólt hozzá: „Ha meghalok, temess el illendőképpen. Becsüld meg anyádat. Ne hagyd el egész életedben. Tégy kedvére és ne bántsd meg. 44 Ne felejtsd el fiam, hogy mennyi mindent állt ki érted, amíg méhében hordott. Ha meghal, temesd mellém, ugyanabba a sírboltba. 55 Fiam, légy mindig hű az Úrhoz. Ne vétkezz, és ne szegd meg a parancsait. Egész életedben a jót tedd és ne járj az igazságtalanság útjain. 66 Mert ha az igaz úton jársz, minden vállakozásod sikerrel jár, mint a többieknek is, akik az igazságot szolgálják. 77 Adj alamizsnát a vagyonodból. Ne fordítsd el arcodat a szegénytől soha, s akkor Isten sem fordítja el arcát tőled. 88 Amennyi vagyonod lesz, aszerint segíts másokon: ha sok lesz, adj többet, ha kevés lesz, adj kevesebbet, de ne feledkezzél meg a jótékonykodásról. 99 Így szép kincset gyűjtesz magadnak az ínséges napokra. 1010 Az alamizsna ugyanis megment a haláltól és attól, hogy a sötétségre kerülj. 1111 A Magasságbeli ugyanis úgy tekinti az alamizsnát, mintha neki adnánk értékes áldozati adományt. 1212 Óvakodj, fiam, mindenfajta kicsapongástól. Feleséget őseid nemzetségéből végy magadnak. Ne végy el idegen asszonyt, aki nem tartozik atyád törzséhez, mert mi a próféták nemzetsége vagyunk. Noé, Ábrahám, Izsák és Jákob az ősatyánk. Emlékezz csak arra, fiam, hogy ők mind a rokonságunkból vettek feleséget, és áldottak voltak gyermekeikben. Utódaiké lesz – örökségképpen – az ország. 1313 Szeresd hát, fiam, a testvéreidet, és ne vesd meg őket, néped fiait és leányait, hanem közülük végy feleséget. Mert hiszen a gőg romlást okoz és sok nyugtalanságot. A tétlenség pedig szegénységgel és ínséggel jár. A tétlenség szüli az éhséget. 1414 Éjszakára ne maradjon nálad egyetlen munkásnak a bére sem, hanem fizesd ki rögtön. Ha Istennek szolgálsz, megtérül. Vigyázz magadra, fiam, minden tettedben, és tudd mindig, mit csinálsz. 1515 Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd. Ne igyál annyi bort, hogy részeg légy tőle, ne kísérjen életutadon az iszákosság. 1616 Oszd meg kenyeredet az éhezőkkel és ruhádat a rongyoskodókkal. Fölöslegesedből adj alamizsnát, és szemed ne legyen irigy, amikor alamizsnát adsz. 1717 Tedd a kenyeredet és öntsd a borodat az igazak sírjára, és ne add a bűnösöknek. 1818 A bölcs emberektől kérj tanácsot, és ne vess meg semmi hasznos tanácsot. 1919 Minden időben magasztald Istent, az Urat, és tőle kérd, hogy az egyenes úton járhass, s hogy útjaid és szándékaid jó véget érjenek. Egy népnek sem adatott meg a bölcsesség, hanem az Úr ad minden jót. Akit akar, azt fölemeli, akit akar, azt megalázza egészen az alvilág fenekéig. Édes fiam, ne feledd el tanácsaimat, ne vesszenek ki szívedből! 2020 Aztán, fiam, azt is elmondom neked, hogy tíz talentum ezüstöt letétbe helyeztem a médiai Rágesben Gábaelnél, Gábri fiánál. 2121 Ne félj, fiam, hogy szegények lettünk. Ha istenfélő leszel, és távol tartod magadat a bűntől, és azt teszed, ami kedves az Úr, a te Istened szemében, akkor gazdag leszel.”
Tóbiás kísérője.
511 Tóbiás így felelt apjának, Tobitnak: „Apám, mindent megteszek, amit parancsolsz. 22 De hogyan kérhetném el azt a pénzt, amikor ő sem ismer engem, s én sem ismerem őt. Milyen bizonyítékot adjak neki, hogy higgyen nekem, és visszaadja a pénzt? Aztán az utat sem tudom, amelyen Médiába kellene mennem.” 33 Tobit ezt válaszolta fiának, Tóbiásnak: „Van róla írás, amelyet mind a ketten aláírtunk, aztán én kettévágtam, hogy mind a kettőnknek jusson belőle egy rész. Az egyik fele nálam van, a másik a pénz mellett. Húsz éve már, hogy ezt a pénzt letétbe helyeztem. Most tehát, fiam, keress magadnak egy megbízható útitársat, aki a mi költségünkön él, amíg vissza nem jössz, aztán indulj, s hozd el a pénzt Gábaeltől.” 44 Tóbiás elment, hogy egy jó vezetőt keressen, aki elkíséri Médiába. Kint Ráfaellel találkozott, az angyallal: ott állt előtte [de ő nem tudta, hogy az Isten angyala]. 55 Megszólította: „Hová való vagy, barátom?” Az angyal így felelt: „Testvéreid, Izrael fiai közé tartozom, és azért jöttem ide, hogy munkát keressek.” Tóbiás azt mondta neki: „Tudod-e az utat Médiába?” „De mennyire! – felelte. – Többször is voltam ott, emlékszem minden útjára. 66 Sokszor jártam Médiában és egyik testvérünknél, Gábaelnél kaptam szállást, a médiai Rágesban. Ekbatanától Ráges kétnapi járóföldre van, Ráges a hegyek között, Ekbatana a síkságon fekszik.” 77 Erre Tóbiás azt mondta neki: „Rögtön jövök, barátom, csak szólok apámnak: szeretném, ha velem jönnél, megfizetem béredet.” 88 Az így válaszolt: „Rendben van, megvárlak. De ne maradj sokáig!” 99 Tóbiás elment, és megmondta az apjának, hogy talált valakit testvérei, Izrael fiai közül. Az apja azt mondta: „Vezesd elém, hadd tudakozódjam a családja meg a törzse felől. Meg kell nézni, fiam, hogy megbízható-e.” 1010 Tóbiás kiment, és szólt neki: „Barátom, apám szeretne megismerni.” Az angyal belépett a házba. Először Tobit üdvözölte, aztán az kívánt neki minden jót. Tobit így szólt: „Mi örömöm lehet még nekem? Megvakultam, nem látom a ragyogó eget, olyan sötétség borul rám, mint a halottakra, akik már nem látnak világosságot. Élőhalott vagyok: hallom az emberek hangját, de látni nem látom őket.” Az angyal azt mondta neki: „Bízzál, Isten nem késlekedik, meggyógyít. Bízzál!” Tobit így szólt hozzá: „Az én Tóbiás fiam Médiába készül. Elmennél-e vele mint vezetője? Megfizetek érte, testvér.” Így felelt neki: „Elkísérem, ismerek minden utat, mert sokszor jártam Médiában. Bejártam a völgyeket és a hegyeket, ismerek minden ösvényt.” 1111 Tobit így szólt: „Testvér, melyik családból és törzsből származol? Elárulnád nekem, testvér?” „Miért érdekel a családfám?” 1212 „Szeretném tudni, kinek a fia vagy, és mi a neved?” 1313 „Azarja vagyok – felelte –, a nagy Ananiásnak a fia, a testvéreid közül.” 1414 Erre azt mondta neki: „Isten hozott, testvér! Ne haragudj, hogy ki akartam puhatolni a törzsedet és családodat. Így hát testvérem vagy, tekintélyes, jó ágon. Ismertem Ananiást és Nátánt, a nagy Semaja fiait. Velem jártak Jeruzsálembe, együtt imádkoztunk ott, s nem tértek le a helyes útról. Testvéreid becsületes emberek, jó családból való vagy. Örülök, hogy itt vagy.” 1515 Majd így folytatta: „Felfogadlak, s adok minden napra egy drachmát, ezenkívül élelmet úgy, mint a fiamnak. Kelj hát útra fiammal, 1616 és megjutalmazlak még azon felül is, amiben megegyeztünk.” Az angyal így felelt: „Vele megyek. Ne félj semmit. Oda is, vissza is szerencsés lesz az utunk, mert az út biztonságos.” 1717 Tobit így szólt hozzá: „Légy áldott, testvér!” Aztán a fiához fordult: „Készülj fel az útra, fiam! Kelj útra testvéreddel. Az Isten, aki az égben lakik, oltalmazzon benneteket idelent és vezéreljen vissza szerencsésen, jó egészségben. Az ő angyala kísérjen és védjen benneteket, fiam!” Tóbiás kiment, hogy előkészüljön az útra. Megölelte apját és anyját. Tobit azt mondta neki: „Szerencsés utat!” 1818 De az anyja sírt, és így szólt Tobithoz: „Miért küldted el a fiamat? Hát nem ő volt a bot kezünkben, amikor jött és ment előttünk? 1919 Azt hiszem, nem a pénz a legfontosabb, a fiunkhoz képest meg mit számít? 2020 Jó volt nekünk úgy élni, ahogy az Isten adta!” 2121 Tobit azt felelte: „Ne aggódj! Fiunk szerencsésen odaér, aztán szerencsésen vissza is tér. Ha hazatér, majd magad is látod, hogy nagyon jól van így. 2222 Ne aggodalmaskodj és ne emészd magad, nővérem, miattuk! Hiszen jó angyal utazik vele, így hát szerencsés lesz az útja és egészségben haza is tér majd.” 611 Erre abbahagyta a sírást.
Tóbiás esete a hallal.
22 A fiatalember meg az angyal útra kelt, a kutya meg ment utánuk. Kettesben mendegéltek, és mire az első este leszállt, a Tigris folyóhoz értek, és ott éjszakáztak. 33 A fiatalember lement a folyóhoz, hogy megmossa a lábát. Egyszer csak kivetődött egy nagy hal a vízből és be akarta kapni a fiú lábát. Erre felkiáltott, 44 de az angyal biztatta: „Fogd meg a halat, ne engedd el!” A fiú elkapta a halat, és a partra húzta. 55 Ekkor így szólt hozzá az angyal: „Vágd fel a halat! Vedd ki a szívét, a máját és az epéjét, és vigyázz rájuk jól, a belét pedig dobd el, mert a szív, a máj és az epe jó orvosságnak.” 66 A fiú felvágta a halat, s kivette a szívét, a máját és az epéjét. A hal egy részét megsütötték, hogy legyen mit enniük, a többit meg besózták. Aztán mind a ketten továbbvándoroltak, míg Médiába nem értek. 77 Akkor a fiú megkérdezte az angyalt: „Azarja testvér, mire jó a hal szíve, mája és epéje?” 88 Így felelt neki: „Ha elégetik a hal szívét és máját, s a démon vagy gonosz szellem gyötörte férfi vagy nő előtt füstölnek vele, mindenféle rossz nyavalya örökre elmúlik, még nyoma sem marad. 99 Ami meg az epét illeti, az meg szemkenőcsnek jó: ha valakinek fehér foltok vannak a szemén, csak rá kell fújni a foltokra, és meggyógyul.”
Ráfael és Tóbiás beszélgetése.
1010 Médiában jártak, és már Ekbatana felé közeledtek, 1111 amikor Ráfael azt mondta a fiatalembernek: „Tóbiás testvér!” „Tessék!” – felelte. Az angyal folytatta: „Ma rokonodnál, Ráguelnél éjszakázunk. S van neki egy Sára nevű lánya. 1212 Sárán kívül se fia, se lánya. Te vagy a legközelebbi rokona, így hát elsősorban téged illet (a lány), s apja vagyonára is igényt tarthatsz. A lány nyíltszívű, bátor és bájos teremtés, és az apja nagyon szereti. 1313 Jogodban van elvenni. Hallgass rám, testvér! Beszélek majd a lányról apjával, hogy ma estétől fogva mint menyasszonyodat őrizze neked. Ha aztán Rágesból visszatérünk, megtartjuk a lakodalmat. Biztosan tudom, hogy Ráguelnek nincs joga megtagadni tőled a lányát, sem másnak adni. Mózes törvénye értelmében halált érdemelne, ha így tenne, hiszen tudja, hogy a rokoni kapcsolat mindenki más előtt téged jogosít fel arra, hogy a lányát feleségül vedd. Hallgass hát rám, testvér! Ma este beszélgetünk a lányról, és megkérjük a kezét. Aztán, ha visszatérünk Rágesból, hazavisszük magunkkal.” 1414 Tóbiás erre így felelt Ráfaelnek: „Azarja testvér, azt beszélik, hogy már hétszer is férjhez adták, de a férje mindig meghalt a nászszobában. Akkor este halt meg mindegyik, amikor belépett a szobába, és úgy hallom az emberektől, hogy démon ölte meg őket. 1515 Ezért félek egy kicsit. Őt magát nem öli meg, mert szereti, de ha valaki közeledni próbál hozzá, azt megöli. Egyetlen fia vagyok atyámnak és nem szeretnék meghalni. Nem akarom, hogy az értem való bánkódás a sírba vigye apámat és anyámat. Nincs más fiuk, aki eltemetné őket.” 1616 De az angyal így felelt: „Nem emlékszel, mire intett apád? Meghagyta, hogy apád nemzetségéből végy feleséget. Hallgass hát rám, testvér, s vedd feleségül! A démon miatt ne aggódjál. Tudom, hogy ma éjjel feleségül kapod a lányt. 1717 Ha belépsz a nászszobába, fogd a hal máját és szívét, és tégy belőle a füstölőben levő parázsra. A füst majd szétterjed, a démon megérzi a szagát és elmenekül, többé nem kell félni, hogy találkozik vele az ember a lánynál. 1818 Aztán mielőtt egyesülnétek, előbb mindketten imádkozzatok. Kérjétek az ég Urát, hogy ajándékozzon meg benneteket kegyelmével és oltalmával. Ne félj, hiszen öröktől fogva neked szánták, neked kell ma megmentened. Veled tart majd, s biztosan tudom, hogy lesznek tőle gyermekeid, akik olyanok lesznek majd neked, mint a testvérek. Ne tétovázz!” Ahogy Tóbiás meghallotta Ráfael beszédét és megtudta, hogy Sára a nővére, apja családjának a rokona, annyira megszerette, hogy szívét semmi sem tudta elfordítani tőle.
Tóbiás megkéri Sára kezét.
711 Amikor Ekbatanába érkeztek, Tóbiás azt mondta: „Azarja testvér, vezess egyenesen Ráguel testvérünkhöz!” Az oda is vezette Ráguel házához, aki éppen az udvaron ült, a kapuban. Először ők köszöntek neki, az meg fogadta: „Üdvözöllek, testvéreim, Isten hozott benneteket!” Ezzel betessékelte őket házába, 22 aztán azt mondta Ráguel a feleségének, Ednának: „Mennyire hasonlít ez a legény testvéremre, Tobitra.” 33 Edna megkérdezte tőlük, hová valók. Így válaszoltak: „A Ninivébe hurcolt Naftali fiai közül valók vagyunk.” 44 „Ismeritek-e testvérünket, Tobitot?” „Igen.” 55 „Hogy van?” „Él és egészséges.” S Tóbiás azt is hozzátette: „Ő az apám.” 66 Erre Ráguel felugrott, megcsókolta és sírva fakadt. 77 Aztán így szólt hozzá: „Áldjon meg az Isten, fiam! Igen kiváló embernek vagy a fia. Milyen kár, hogy egy ilyen becsületes és jószívű ember megvakult.” A nyakába borult testvérének, Tóbiásnak és zokogott, 88 s Edna, a felesége és Sára, a lánya is sírt. 99 Aztán levágott egy kost a nyájból és szíves fogadtatásban részesítette őket. Megmosakodtak, megfürödtek és asztalhoz ültek. Akkor azt mondta Tóbiás Ráfaelnek: „Azarja testvér, légy szíves, kérd meg Ráguelt, adja hozzám a nővéremet, Sárát feleségül.” 1010 Ráguel meghallotta, és azt mondta a fiatalembernek: „Egyél-igyál, mulass jól! Csak rajtad áll, testvérem, hogy feleségül veszed-e lányomat, Sárát. Én nem tehetem meg, hogy máshoz adjam, hisz te vagy a legközelebbi rokona. 1111 De őszintén beszélek veled, fiam: hétszer is megpróbáltam, hogy férjet szerezzek neki a rokonaink közül, de amint közeledtek hozzá, még azon az éjjel mind meghaltak. De most egyél és igyál, fiam, az Úr majd megajándékoz kegyelmével és békéjével benneteket.” Tóbiás kijelentette: „Hallani sem akarok evésről-ivásról, amíg meg nem mondod kereken, mi a szándékod.” Ráguel így felelt: „Nos, mivel Mózes törvénye szerint a tiéd, az ég is azt akarja, hogy a tiéd legyen. Rád bízom hát nővéredet. Mostantól a bátyja vagy, ő meg a nővéred. Mától kezdve örökre a tiéd. Az ég Ura legyen hozzátok irgalmas ma este, fiam, és árassza rátok kegyelmét és békéjét.” 1212 Akkor Ráguel behívta a lányát, Sárát, kézen fogta, és ezekkel a szavakkal adta feleségül Tóbiásnak: „Rád bízom. Mózes törvénye és parancsa neked ítéli feleségül. Vedd, és vidd tiszta szándékkal atyádhoz. Az ég Istene adjon nektek szerencsés utat!” 1313 Aztán a feleségéhez fordult és papírt hozatott az íráshoz. Megírta a házassági szerződést, amelynek értelmében a lányát feleségül adja Tóbiásnak, Mózes törvénye szerint. 1414 Akkor aztán nekiláttak az evésnek-ivásnak. 1515 Ráguel odaszólt a feleségének: „Tedd rendbe nővérem, azt a másik szobát és oda vezesd be őket.” 1616 Az el is ment, s megvetette az ágyat a szobában, ahogy az ura mondta és odavezette a lányát. 1717 Elsiratta, aztán letörölte a könnyeit és így szólt hozzá: „Ne félj lányom! Az ég Ura fordítsa örömre szomorúságodat. Bátorság, édes lányom!” Aztán kiment.