Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Jónás próféta jele.
16 Farizeusok és szadduceusok mentek hozzá, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik égi jelet. Ezt válaszolta nekik: „Este azt mondjátok, jó idő lesz, mert vöröslik az ég. Hajnalban meg: Ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni? A gonosz házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás jelét.” Ezzel otthagyta őket és elment.
A farizeusok kovásza.
A tanítványok a túlsó partra menet elfelejtettek magukkal kenyeret vinni. Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Azok így tanakodtak egymás között: „Nem hoztunk magunkkal kenyeret.” Jézus észrevette, s így szólt: „Kishitűek, mit tanakodtok magatok közt, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem jut eszetekbe az ötezer embernek adott öt kenyér, s hogy hány kosarat szedtetek tele? Sem a négyezer embernek adott hét kenyér, meg hogy akkor is hány kosárral szedtetek össze? Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem nektek: Óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától?” Akkor megértették, hogy nem a kenyér kovászától óvta őket, hanem a farizeusok tanításától.