811 Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. 22 „Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. 33 Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” 44 Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” 55 Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. 66 Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. 77 Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. 88 Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. 99 Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, 1010 maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.
A farizeusok jelet kérnek.
1111 Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. 1212 Lelke mélyéből felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? – mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” 1313 Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra.
A farizeusok kovásza.
1414 Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy. 1515 Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” 1616 Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük. 1717 Jézus észrevette és így szólt: „Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? 1818 Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá, 1919 hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” „Tizenkettőt” – felelték. 2020 „S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?” „Hét” – mondták. 2121 Erre újra kérdezte: „Még mindig nem értitek?”
A betszaidai vak meggyógyítása.
2222 Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. 2323 Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” 2424 Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” 2525 Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. 2626 Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!”
Péter vallomása.
2727 Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának a környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” 2828 Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” 2929 Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” 3030 A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.
Az első jövendölés a szenvedésről.
3131 Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. 3232 Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. 3333 De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.”
Az önmegtagadás.
3434 Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. 3535 Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. 3636 Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? 3737 Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? 3838 Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” 911 Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Jézus színeváltozása.
22 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. 33 Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. 44 Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. 55 Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 66 Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. 77 Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” 88 Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. 99 A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. 1010 A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad. 1111 Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” 1212 Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. 1313 Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”
Egy megszállott gyermek meggyógyítása.
1414 Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoztak velük. 1515 Mihelyt az emberek észrevették, elcsodálkoztak, majd eléje siettek és üdvözölték. 1616 Megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” 1717 Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. 1818 Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” 1919 „Ó, te hitetlen nemzedék – válaszolta –, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!” 2020 Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. 2121 „Mióta szenved a bajban?” – kérdezte apját. „Kicsi kora óta – válaszolta. – 2222 Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk.” 2323 Jézus így felelt: „Ha valamit tehetsz?… Minden lehetséges annak, aki hisz.” 2424 A fiú apja erre felkiáltott: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” 2525 Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!” 2626 Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. 2727 Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. 2828 Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” 2929 „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” – felelte.
Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.
3030 Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, 3131 mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad. 3232 Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.
A tanítványok oktatása.
3333 Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” 3434 Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük. 3535 Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” 3636 Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: 3737 „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” 3838 Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” 3939 Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. 4040 Aki nincs ellenünk, az velünk van. 4141 Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat. 4242 Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. 4343 Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. 4545 Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülni. 4747 Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, 4848 ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki. 4949 Mindenkit tűzzel sóznak majd meg. 5050 A só jó. De ha a só elveszti ízét, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással.”