Kis türelmet
Válás.
24 Tegyük föl, hogy valaki feleséget vesz, együtt hál vele, de aztán nem talál tetszésre nála az asszony, mert valami taszítót fedez föl rajta. Válólevelet ír hát neki, kezébe adja, és elbocsátja házából. El is hagyja házát, s hozzámegy egy másik emberhez. A másik ember azonban szintén elfordul tőle, válólevelet ír, kezébe adja, s elküldi házából. (Vagy meghal az a második ember, aki feleségül vette.) Ilyenkor az első ember, aki elbocsátotta, nem veheti el újra feleségül, mert tisztátalanná lett. Ez utálat tárgya volna az Úr, a te Istened szemében, s nem szabad a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, bűnnel terhelned.
Egyéb törvények.
Ha valaki feleséget vesz, ne vonuljon hadba, s nem szabad semmi más terhet sem róni rá. Egy évig maradjon otthon, foglalkozzék a maga dolgával, szentelje magát asszonyának, akit elvett. Ne vedd el zálogba a kézimalmot, sem a felső malomkövet, mert ez annyi volna, mint ha magát az életet vennéd el zálog gyanánt. Ha valakit rajtakapnak, hogy testvérei, Izrael fiai közül valakit elrabol, kihasznál és elad, az illető rabló haljon meg. Irtsd ki, ami gonosz, körödből! Lepra előfordulásakor vigyázz, gondosan tartsd meg és pontosan hajtsd végre azokat a rendelkezéseket, amelyeket a Lévi törzséből való papok adnak; azokhoz a rendszabályokhoz igazodjatok, amelyeket nekik adok. Emlékezz rá, mit tett az Úr, a te Istened Mirjammal az úton, amikor Egyiptomból kivonultatok. Ha kölcsönt adsz embertársadnak, ne lépd át küszöbét, hogy zálogot végy tőle. Állj meg kint, s akinek kölcsönt adsz, az hozza ki neked a zálogot. Ha szegény, ne térj nyugovóra zálogával. Napnyugtakor vidd neki vissza a zálogot, hogy köntösében fekhessen le és áldjon téged. Ez igaz tettnek számít majd az Úr, a te Istened színe előtt! Szegény és nélkülöző munkás bérét, akár testvéreid közül való, akár azok közül az idegenek közül, akik országodban, városaidban élnek, ne tartsd vissza. Még aznap, mielőtt a nap lenyugodna fölötte, add meg a bérét. Mert szegény, és türelmetlenül várja. Különben az Urat hívja ellened, s bűn nehezedik rád. Az apák ne lakoljanak halállal a gyermekek miatt, s a gyermekek sem az apák miatt. Mindenki csak a maga bűnéért lakoljon halállal. Az idegent és az árvát ne csorbítsd jogában, és az özvegy ruháját ne vedd el zálogba. Emlékezz, magad is rabszolga voltál Egyiptom földjén, s az Úr, a te Istened kiszabadított onnan. Ezért parancsolom meg neked, hogy így tégy. Ha aratsz földeden s kint felejtesz ott egy kévét, ne menj vissza érte; legyen az idegené, az árváé és az özvegyé, hogy az Úr, a te Istened megáldja kezednek minden munkáját. Ha olajfáidat megszeded, utána ne keresgélj rajtuk. Maradjon az idegennek, az árvának és az özvegynek. Ha szőlődben szüretelsz, utána ne keresgélj szemeket. Maradjon az idegennek, az árvának és az özvegynek. Emlékezz, magad is rabszolga voltál Egyiptom földjén. Ezért parancsolom meg neked, hogy így tégy. 25 Amikor vita támad két ember között és bíróságra mennek, hogy igazságot szolgáltassanak nekik: kimondják az igaz igazát s a vétkes vétkességét, a bíró a botbüntetésre ítélt bűnöst mindjárt a jelenlétében fektesse le a földre és méresse rá a bűne nagyságához mérten kiszabott ütéseket. Negyven ütést adhatnak neki, többet nem, nehogy túl sok ütést kapva testvéred megalázottá váljék szemedben. Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!
A sógorházasság.
Ha testvérek laknak együtt, s egyikük meghal anélkül, hogy gyermeket hagyna hátra, az elhunyt felesége ne menjen hozzá egy kívülről, idegen családból való férfihez. Menjen be hozzá a sógora, s vegye el; sógori kötelezettségének eleget téve. Az elsőszülött, akit (az asszony) szül, kapja az elhunyt testvér nevét, nehogy kivesszen a neve Izraelben. Ha azonban a sógor nem akarja elvenni sógornőjét, a sógornő menjen a város kapujához a vének elé, s adja elő: „Sógorom vonakodik testvére nevét fenntartani Izraelben, nem akarja velem szemben teljesíteni sógori kötelességét.” A vének erre hívassák maguk elé, s vonják kérdőre. Ha megjelenik és kijelenti: „Nem akarom feleségül venni”, a sógornő a vének jelenlétében lépjen oda, vegye le a saruját és köpje szembe e szavak kíséretében: „Ez történjék mindenkivel, aki nem akarja testvére házát fölépíteni.” Az ilyen embernek ez legyen a neve Izraelben: „A mezítlábas házanépe.”
Szeméremsértés verekedés alkalmával.
Ha két ember összeverekszik, férfi férfival, aztán az egyiknek a felesége odaszalad, hogy kiszabadítsa férjét a másik kezéből, aki üti, s közben kinyújtja a kezét, és megragadja annak szeméremtestét, könyörtelenül vágd le a kezét.
A mértékek védelme.
Zsákodban ne legyen kétféle súly, egy nehezebb és egy könnyebb. Házadban ne tarts kétféle űrmértéket, egy nagyobbat és egy kisebbet. Hibátlan és pontos legyen a súlyod, hibátlan és pontos legyen az űrmértéked, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. Mert utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében, aki ilyet tesz, aki csal. Emlékezz vissza, mit tettek veled útközben az amalekiták, amikor Egyiptomból kivonultál. Istent nem félve hátba támadtak az úton, amikor fáradt és kimerült voltál, s elszakították tőled a hátul sántikálókat. Ha az Úr, a te Istened nyugtot ad majd minden ellenségtől körülötted azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, Amaleknek még az emlékét is töröld el a földön. Ne feledd el!
AZ ISTENTISZTELETET ILLETŐ RENDELKEZÉSEK
Az első termés.
26 Ha arra a földre érkezel, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, elfoglalod és letelepedsz rajta, mindenből, amit azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked, betakarítasz, vedd az első termés egy részét, tedd be egy kosárba, s menj el arra a helyre, amelyet az Úr, a te Istened neve kiválaszt. Menj oda a paphoz, aki akkor épp ellátja a szolgálatot, s mondd neki: „Kijelentem ma az Úrnak, az én Istenemnek, hogy megérkeztem arra a földre, amelyet az Úr esküvel ígért atyáinknak!” A pap erre vegye ki a kezedből a kosarat, s állítsa az Úr, a te Istened elé. Te pedig mondd az Úr, a te Istened színe előtt: „Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált. Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és szorongatottságunkat. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot. Itt hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.” Ezzel hagyd ott (a kosarat) az Úr, a te Istened színe előtt, majd borulj le az Úr, a te Istened előtt, és örülj egész családoddal, a levitával és a körödben élő idegennel együtt, mindannak a jónak, amit az Úr, a te Istened adott neked.
A háromévenként járó tized.
Amikor a harmadik esztendőben, a tized évében minden termésedből kiveszed a teljes tizedrészt és odaadod a levitának, az idegennek, az árvának és az özvegynek, hogy városaidban jóllakásig egyenek, mondd az Úr, a te Istened színe előtt: „Elhoztam házamból, ami szent, s íme, fölajánlom a pap és az idegen, az árva és az özvegy javára, törvényed szerint, amelyet szabtál nekem. Nem hágtam át, s nem vettem semmibe egyetlen törvényedet sem. Nem ettem belőle halottat siratva, nem ettem belőle, amikor tisztátalan voltam, s halottnak sem ajánlottam fel belőle. Engedelmeskedtem az Úr, az én Istenem szavának, mindenben úgy jártam el, ahogy parancsoltad.
III. BEFEJEZŐ BESZÉDEK
Tekints hát le szent hajlékodból, az égből, és áldd meg népedet, Izraelt és az országot, amelyet nekünk adtál, amint atyáinknak esküvel ígérted, a tejjel-mézzel folyó országot.”
A MÁSODIK BESZÉD VÉGE
Izrael, az Úr népe.
Az Úr, a te Istened a mai napon megparancsolja neked, hogy tartsd meg ezeket a parancsokat és törvényeket. Kövesd hát őket lelkiismeretesen, szíved, lelked mélyéből. Az Úr azt akarja, hogy vedd tudomásul ma nyilatkozatát: a te Istened lesz, ha az ő útján jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit és hallgatsz a szavára. Továbbá azt kívánja az Úr, hogy nyilatkoztasd ma ki: az ő tulajdon népe leszel – amint mondta neked –, s szem előtt tartod a parancsait. Akkor minden más népnek fölébe emel, tiszteletben, hírnévben és dicsőségben, és az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép leszel, amint megmondta.

Minden fejezet...
1 0