3411 Az Úr így szólt Mózeshez: „Faragj ki magadnak két olyan kőtáblát, mint az elsők voltak. Jöjj fel hozzám a hegyre és ráírom a táblákra azokat a szavakat, amelyek rajta voltak az elsőkön, amelyeket összetörtél. 22 Holnap reggel légy készen, hogy hajnalban feljöhess a Sínai-hegyre, és ott a hegy csúcsán elém járulj. 33 Senki sem jöhet veled és senki sem mutatkozhat a hegyen. A juhok és szarvasmarhák sem mehetnek legelni a hegyre.” 44 Ő tehát kifaragott két kőtáblát, amilyenek az elsők voltak. Mózes másnap korán reggel elindult a Sínai-hegyre, ahogy az Úr megparancsolta, és vitte magával a kőtáblát. 55 Az Úr leereszkedett a felhőben, ő pedig eléje járult.
Isten megjelenése. Segítségül hívta az Úr nevét.
66 Az Úr elvonult előtte és ezt mondta: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. 77 Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad és negyedízig.” 88 Mózes sietve a földig hajolt, leborult, 99 és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, de bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”
A szövetség.
1010 Ő így válaszolt: „Szövetséget kötök veled: egész néped előtt olyan csodákat viszek véghez, amilyenek az egész földön egyetlen nép között sem történtek, s az egész nép, amelynek körében élsz, meglátja az Úr művét. Mert csodálatos az, amit rajtad véghezviszek. 1111 Figyelj arra, amit ma parancsolok neked: Nézd, elűzöm előled az amoritákat, a kánaániakat, a hettitákat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat. 1212 Óvakodj attól, hogy szövetséget köss annak a földnek a lakóival, amelyre bevonulsz. Csapda lesznek számodra, ha majd közöttük élsz. 1313 Inkább rombold le oltáraikat, zúzd szét emlékköveiket és pusztítsd el szentélyeiket. 1414 Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, 1515 ezért ne köss szövetséget az ország lakóival. Amikor isteneikkel fajtalankodnak, isteneiknek áldozatot mutatnak be, akkor esetleg meghívnak benneteket, hogy vegyetek részt lakomáikon. 1616 Te pedig esetleg lányaik közül vennél feleséget fiaid számára. Ha aztán leányaik isteneik előtt hódolnak, elcsábíthatják fiaitokat, hogy isteneiket imádják. 1717 Ne csinálj magadnak öntött istenképmást. 1818 A kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg. Hét napig kovásztalan kenyeret egyél Abib hónapban, ahogy megparancsoltam neked, mivel Abib hónapban vonultál ki Egyiptomból. 1919 Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is. 2020 A szamár elsőszülöttét váltsd meg egy bárányon, ha nem váltod meg, öld meg. Fiaid közül az elsőszülöttet meg kell váltanod. Ne jelenj meg előttem üres kézzel. 2121 Hat napig dolgozzál, a hetediken tarts pihenőt. A vetés és az aratás idején is pihenned kell. 2222 A hetek ünnepét is meg kell ülnöd az aratás zsengéinek idején, továbbá a szüreti ünnepet az év végén. 2323 Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi közületek az Úr, Izrael Istene előtt. 2424 Én ugyanis elűzöm előled a népeket és messze kitolom határaidat. Senki sem fogja elkívánni földedet, ha évenként háromszor fölmégy, hogy megjelenj az Úr előtt. 2525 Áldozatod vérét ne ajánld fel kovászossal együtt, s a húsvéti bárányból ne maradjon meg semmi másnap reggelig. 2626 Szántófölded termésének zsengéjéből a legszebbet vidd Uradnak, Istenednek a házába. Ne főzd meg a gödölyét anyja tejében.” 2727 Az Úr még azt mondta Mózesnek: „Jegyezd föl ezeket a szavakat, mert e szavak alapján kötök szövetséget veled és Izraellel.” 2828 Negyven nap és negyven éjjel időzött ott az Úrnál, közben semmit sem evett és semmit sem ivott. Felírta a kőtáblákra a szövetség szavait, a tíz kijelentést.
Mózes lejön a hegyről.
2929 Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele beszélt. 3030 Amikor Áron és Izrael fiai látták, hogy Mózes arca ragyog, féltek a közelébe menni. 3131 De Mózes odahívta őket. Áron és a közösség elöljárói mind odamentek hozzá és Mózes beszélt velük. 3232 Ezután a többi izraelita is odament, és Mózes közölte velük mindazt, amit az Úr a hegyen neki mondott. 3333 Mikor aztán Mózes befejezte a hozzájuk intézett beszédet, befödte az arcát. 3434 Valahányszor Mózes az Úr elé lépett, hogy vele beszéljen, levette a leplet mindaddig, amíg ki nem jött. Amikor kijött, közölte Izrael fiaival mindazt, amit Isten mondott neki. 3535 Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.
6. A SZENTÉLY FELÁLLÍTÁSA
A szombat törvénye.
3511 Mózes összegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét, és így szólt hozzájuk: „Az Úr meghagyta, hogy ezt tegyük: 22 hat napon át dolgozhatunk, a hetedik nap azonban legyen szent, legyen ünnepnap, a teljes nyugalom napja, legyen az Úrnak szentelve. Aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni. 33 Szombaton nem gyújthattok tüzet lakástokban.”
Az anyag összegyűjtése.
44 Mózes még így beszélt Izrael közösségéhez: „Az Úr ezt parancsolja: 55 Ajánljatok fel javaitokból az Úrnak. Akit ösztönöz a szíve, ilyen adományokat hozzon: aranyat, ezüstöt, bronzot, 66 vörös és kék bíbort, karmazsint, finom vásznat, kecskeszőrt, 77 vörösre festett báránybőrt, finomított bőrt, akácfát, 88 olajat a mécsesekbe, illatszert a kenethez és az illatáldozathoz, 99 karneol és más drágakövet az efodhoz és a melltáskához. 1010 Azután jöjjenek a mesteremberek mind, és készítsék el mindazt, amit az Úr parancsolt: 1111 a hajlékot a sátorral és tetőzetével, kapuival, deszkáival, tolórúdjaival, oszlopaival és talapzataival; 1212 a ládát rúdjaival, a kiengesztelés tábláját, a belső függönyt, 1313 az asztalt, hordozórúdjait és minden kellékét, valamint a kitett kenyereket, 1414 a világító mécstartót minden felszerelésével és mécseseivel, a mécsesekbe való olajat; 1515 az illatoltárt hordozórúdjaival, a kenetet és az illatszert, a hajlék bejáratának függönyét, 1616 az égőáldozat oltárát a bronzráccsal, hordozórúdjait és minden felszerelését, a medencét és talapzatát, 1717 az udvar függönyeit, az oszlopokat talapzatukkal együtt, az előudvar kapujának függönyét, 1818 a hajlék cövekeit és az előudvar cövekeit a hozzájuk tartozó kötelekkel; 1919 a díszruhákat a szentélyben való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron pap számára, és azokat a ruhákat, amelyeket fiai használnak a papi szolgálathoz.” 2020 Akkor Izrael fiainak egész közössége hazament Mózestől. 2121 Azután visszajöttek mindazok, akiket a szívük erre indított, s áldozatos lélekkel hozták adományaikat az Úrnak a találkozás sátorának elkészítéséhez, a benne végbemenő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. 2222 Jöttek a férfiak és nők, mind, akiket a szívük erre indított, s hoztak karpereceket, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert, mindenki úgy, ahogy arany fogadalmi ajándékot ígért az Úrnak. 2323 Akinek vörös vagy kék bíbora, karmazsinja, finom vászna, kecskeszőre, vörösre festett báránybőre volt, azt is elhozta. 2424 Mások ezüst és bronz fogadalmi ajándékot hoztak az Úrnak, ismét mások, akiknek akácfájuk volt, azt hozták oda. 2525 A hozzáértő asszonyok szőttek, és azt hozták el, amit szőttek: vörös és kék bíbort, karmazsint és finom lenvásznat. 2626 Más asszonyok, akiket ügyességük arra képesített, kecskeszőrt fontak. 2727 Az elöljárók karneolt és más drágaköveket hoztak az efod és a melltáska kirakásához, 2828 továbbá fűszereket és olajat a mécsesekbe, a kenethez és az illatáldozathoz. 2929 Minden férfi és nő, akit a szíve arra indított, hogy segítsen megvalósítani, amit az Úr Mózes által parancsolt, hozzájárult valamivel. Izrael fiai úgy adták ezt, mint önkéntes adományt az Úrnak.
A szentély készítői.
3030 Mózes így szólt Izrael fiaihoz: „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, 3131 eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, 3232 hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, 3333 hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. 3434 Arra is adott neki képességet, hogy másokat is megtanítson ezekre, éppúgy a Dán törzséből való Oholiábnak is. 3535 Eltöltötte őket érzékkel, amely képesíti őket, hogy elvégezzenek minden díszítő, szövő és hímző munkát kék és vörös bíborral, karmazsinnal, finom lenvászonnal, vagy amely szükséges az egyszerű takácsmunkához. Ők tehát mindenféle munkát el tudnak végezni és előre el tudnak tervezni. 3611 Becaleelnek és Oholiábnak, továbbá a többi hozzáértő embernek – akiknek az Úr érzéket és ügyességet adott a szentélyhez szükséges minden munka elvégzésére –, nekik tehát az a feladatuk, hogy mindent úgy készítsenek el, ahogy az Úr parancsolta.”
A gyűjtés befejezése.
22 Mózes ezután hívta Becaleelt, Oholiábot és a többi hozzáértő embert, akiknek az Úr művészi tehetséget adott, s akiket a szívük arra indított, hogy hozzálássanak a munkához. 33 Átvették Mózestől a fogadalmi ajándékokat, amelyeket Izrael fiai a szentély elkészítésének munkájához felajánlottak. Sőt, reggelenként még újabb önkéntes adományokat is hoztak. 44 Ezért a kézművesek, akik a szentély munkálatait végezték, egymás után Mózeshez mentek, 55 és így szóltak: „A nép sokkal többet hoz, mint ami szükséges annak a munkának az elvégzéséhez, amelyet az Úr el akar végeztetni.” 66 Erre Mózes kihirdette a táborban: „Sem férfi, sem asszony ne hozzon semmi többet a szentély készítéséhez.” A nép tehát abbahagyta az adakozást. 77 Amit eddig adakoztak, az is több volt, mint amennyi a szentély elkészítéséhez kellett.
A hajlék.
88 A művészi képességű emberek először a hajlékot készítették el tíz vászonlapból: kettős szövésű finom lenvásznat, kék és vörös bíbort és karmazsint használtak hozzá, kerubalakokkal, ahogy a műszövő csinálja. 99 Minden vászonlap huszonnyolc könyök hosszú és négy könyök széles volt: 1010 minden lap egyenlő nagyságú. Öt-öt vászonlapot tűzött össze egymással. 1111 Azután az egész összeillesztett lap legszélső darabjának a szegélyére kék bíborból hurkokat erősített, ugyanígy a másik összeillesztett lap szegélyére is. 1212 Ötven hurkot erősített az egyik lapra, és ötven hurkot a másik összetett lap szegélyére: mégpedig úgy, hogy a hurkok egymással szembe kerültek. 1313 Készített hozzájuk ötven aranykapcsot, s a vászonlapokat összefűzte a kapcsokkal, s így kialakult az egységes hajlék. 1414 Ezután kecskeszőr takaróból tetőt készített a hajlékra. Tizenegy szőnyeget használt fel hozzá. 1515 Minden szőnyeg hossza harminc könyök, a szélessége négy könyök volt. Mind a tizenegy szőnyeg azonos méretű volt. 1616 Ezekből öt szőnyeget összefűzött egymással, s a másik hatot szintén egymással. 1717 Az összefűzött darab szélső szőnyegén ötven hurkot csinált, s a másik összetett darab szélső szőnyegén ugyanannyit. 1818 Ezekhez ötven bronzkapcsot készített, hogy egybefűzze velük a sátor tetejét. 1919 A sátor tetejére még egy felső takarót csinált vörösre festett báránybőrből, s arra még egyet finom bőrből.
A faváz.
2020 Akácfából elkészítette azokat a deszkákat, amelyek a hajlék vázához kellettek. 2121 Minden deszka tíz könyök hosszú és másfél könyök széles volt. 2222 Minden deszkára két eresztéket csinált, hogy egymással össze lehessen illeszteni őket. Így készítette el a hajlék minden deszkáját. 2323 A hajlék számára összesen készített: húsz deszkát a déli oldalra, 2424 s a húsz deszka alá negyven ezüstlábat csinált, két-két lábat egy deszka alá az eresztékeknek megfelelően. 2525 A másik, az északra néző oldalra szintén húsz deszkát, 2626 a hozzá tartozó negyven ezüstlábbal, két-két lábat egy deszkára. 2727 A hajlék nyugatra néző oldalára hat deszkát készített. 2828 Azonkívül két deszkát csinált a hajlék hátsó részén levő sarokhoz. 2929 Ezeket alulról megkettőzte, fel, egészen az első gyűrű magasságáig. Így járt el mindkét saroknál. 3030 Tehát nyolc deszka került oda, a hozzá tartozó tizenhat ezüstlábbal, kettő-kettő mindegyik deszka alá. 3131 Azután reteszrudakat csinált akácfából: ötöt a hajlék egyik oldalán levő deszkákhoz. 3232 Másik ötöt a másik oldal deszkáinak összefogására, s rajtuk kívül másik öt reteszrudat a hajlék nyugat felé eső oldalára. 3333 A középső reteszeket átvezette a deszkák közepén egyik végétől a másikig. 3434 A deszkákat beborította arannyal. A reteszrudak befogadására szolgáló karikákat aranyból csinálta, s a reteszrudakat is bevonta arannyal.
A függöny.
3535 A függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálta. Műszövéssel kerubalakokat vitt bele. 3636 Azután csinált hozzá akácfából négy oszlopot, s bevonta őket arannyal. A hozzájuk tartozó kapcsok is aranyból voltak. Négy ezüsttalpat öntött hozzájuk. 3737 Azután még csinált egy függönyt vörös és kék bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból a sátor bejáratára. Ez is műszövéssel készült. 3838 (Elkészítette) a hozzá szükséges öt oszlopot és a kapcsokat. Az oszlopfejeket és a gyűrűket arannyal vonta be, a talpakat pedig ezüstből öntötte.
A láda.
3711 Becaleel elkészítette a ládát is akácfából. Hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök és a magassága másfél könyök volt. 22 Kívül és belül bevonta tiszta arannyal és körös-körül aranypártázatot illesztett rá. 33 A négy lábához négy aranykarikát öntött, két karikát az egyik oldalon és két karikát a másik oldalon. 44 Csinált továbbá rudakat akácfából, s bevonta arannyal. 55 Ezeket a rudakat bedugta a láda oldalán levő karikába, hogy a ládát vinni lehessen. 66 Megcsinálta az engesztelés tábláját is tiszta aranyból: hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök. 77 Csinált hozzá két aranykerubot. Művészi munkával alakította ki őket az engesztelés táblájának két végén: 88 az egyiket az egyik végén, a másikat a másik végén, az engesztelés táblájával egy darabból. Így helyezte el a két kerubot a két végén. 99 A kerubok fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött.
A kitett kenyerek asztala.
1010 Azután elkészítette akácfából a kitett kenyerek asztalát: két könyök volt a hossza, egy könyök a szélessége és másfél könyök a magassága. 1111 Tiszta arannyal borította be, és körös-körül futó pártázatot vont rá. 1212 Azután körül ráillesztett egy tenyérnyi széles párkányt, s arra is körül aranypártázatot. 1313 Négy aranykarikát is öntött hozzá, és ráerősítette a négy oldalára, illetőleg négy lábának négy sarkára. 1414 A gyűrűk közvetlenül a párkánynál voltak és a rudak befogadására szolgáltak, hogy az asztalt vinni lehessen. 1515 A rudakat akácfából készítette és arannyal vonta be. Ezekkel vitték az asztalt. 1616 Majd edényeket készített tiszta aranyból, s ezek az asztalra kerültek: a megfelelő tálak, csészék, korsók és poharak az italáldozat bemutatásához.
A mécstartó.
1717 Utána a mécstartót csinálta meg tiszta aranyból. Művészi munkával dolgozta ki a tartót, a lábazatát és a törzsét. Kelyhei, bimbói és szirmai vele egy darabból készültek. 1818 Mindkét oldalon hat kar nyúlt ki belőle. A mécstartó egyik oldalán három kar, és a mécstartó másik oldalán is három kar. 1919 Mind a három karon mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból állt: ugyanígy mind a hat karon, amelyek a tartóból kiágaztak. 2020 A tartó szárán négy mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból álltak. 2121 Így volt ez mind a hat kar alatt, amelyek belőle kiágaztak. 2222 A bimbók és a karok vele egy darabból, tiszta aranyból készültek. 2323 Azután megcsinálta a hét mécsest, s a hozzátartozó koppantót és serpenyőt tiszta aranyból. 2424 Egy talentum tiszta aranyat használt fel rá és felszerelésére.
Az illatáldozat oltára.
2525 Ezután az illatoltárt készítette el akácfából: egy könyök hosszúra, egy könyök szélesre, négyszögletesre, két könyök magasra. Szarvai vele egy darabból voltak. 2626 Arannyal borította be a lapját, körül az oldalát és a szarvait. Körös-körül aranypártázatot illesztett rá. 2727 A pártázat alatt mindkét oldalára két karikát erősített, a két szemben levő oldalra, a hordozórudak számára, hogy azokon vinni lehessen. 2828 A hordozórudakat akácfából csinálta és arannyal vonta be. 2929 Elkészítette még hozzá a szent kenetet, és a tiszta, jó szagú illatszert, ahogy az illatszer-kereskedők csinálják.