Kis türelmet
II. AZ ÚJ KORSZAK ÉS AZ ÚR NAPJA
A Lélek kiáradása
3 „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, mert Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék – amint megmondta az Úr – a menekültek számára, akiket meghív az Úr.”
A népek megítélése
4 „Bizony, azokban a napokban, abban az időben, amikor jóra fordítom Júda és Jeruzsálem sorsát, összegyűjtöm majd a népeket, leviszem őket a Jozafát völgyébe, és ítéletet tartok ott fölöttük népem és örökségem, Izrael miatt; amiért szétszórták a népek közé, s megosztották országomat. Sorsot vetettek népem fölött; céda nőért gyermeket adnak cserébe, lányt adnak borért, hogy ihassanak.”
A föníciaiak és a filiszteusok ellen
„Mit akartok tőlem, Tírusz és Szidón? És ti, filiszteusok tartományai? Ti akartok talán bosszút állni rajtam? Ha bosszút álltok rajtam, bosszútokat csakhamar visszafordítom fejetekre. Ti, akik elvettétek ezüstömet, aranyomat, s drága kincseimet templomaitokba vittétek! Ti, akik Júda fiait és Jeruzsálem fiait eladtátok Javán fiainak, hogy távol kerüljenek hazájuktól! Lám, visszahívom őket arról a helyről, ahová eladtátok őket, és gonoszságotokat visszafordítom fejetekre. Eladom fiaitokat és lányaitokat, kiszolgáltatom őket Júda fiainak, hogy adják el őket a sábaiaknak, egy távoli népnek – az Úr mondta ezt.”
A népek egybegyűjtése
Hirdessétek ki a népek között: Készüljetek fel a harcra! Jöjjenek, s álljanak csatasorba mind a harcosok! Öntsetek kardot az ekevasból, lándzsát a sarlóból! Mondja az erőtlen is: „Hős vagyok!” Siessetek, gyertek, minden népek körös-körül, és gyűljetek ott egybe! [Vezesd elő, Uram, a hőseidet!] „Keljenek fel, vonuljanak fel a népek Jozafát völgyébe, mert ott ülök ítéletet körös-körül minden nép felett. Lendítsétek meg a sarlót, mert beért a vetés; gyertek, tapossátok, mert megtelt a sajtó és túlárad a prés: oly nagy a gonoszságuk!” Egyre több a nép a Döntés völgyében; mert közel van az Úr napja a Döntés völgyében!
Az Úr napja
Elsötétedik a nap és a hold, a csillagok elvesztik fényüket. Az Úr szózata zeng a Sionon, Jeruzsálemben hallatja szavát, ég és föld megremeg belé. De népének mentsvára az Úr, Izrael fiai számára menedék. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon, szent hegyemen lakom. Szent hely lesz akkor Jeruzsálem, nem léphetnek be többé oda idegenek.
Paradicsomi állapot. Izrael újjászületik
Azon a napon új bor fakad a hegyekből, tej folyik a halmokból, Júda minden folyójának víz árasztja el a medrét. Forrás fakad az Úr házából, és megöntözi az Akácok völgyét. Egyiptom meg pusztasággá lesz, Edom kietlen sivataggá, mert nyomorgatta Júda fiait, ártatlan vért ontott országukban. Júdának meg mindig lesz lakója, Jeruzsálemnek örökkön-örökké. „Megbosszulom vérüket, nem kegyelmezek”, és az Úr a Sionon fog lakni.

MÁSODIK RÉSZ
Az új föld
9 Jövendölés Az Úr áthaladt Hadrak földjén, Damaszkusz lakóhelyén, mert Arám városai az Úr tulajdonai éppen úgy, mint Izrael törzsei. Hamat is az övé, amely szomszédos vele, [Tírusz] és Szidón is, bár nagyon bölcsnek tartja magát. Erődöt épített magának Tírusz, annyi ezüstöt halmozott fel, mint a por, annyi aranyat, mint az utcán a sár. De lám, tulajdonává veszi az Úr, seregét a tengerbe űzi, őt magát meg lángba borítja. Ennek láttán megrémül Askalon, nagy fájdalom lepi meg Gázát, s Ekront is, mert meghiúsul a reménye. Gázából eltűnik a király, Askalon lakatlanná válik, és Asdodban fattyú fog lakni. A filiszteusok gőgjét eltiprom, kiragadom a véres húst a szájából, fogai közül a gyalázkodást. Belőle is maradék lesz Istenünk számára, mintha csak Júda egyik családja volna; úgy jár Ekron, mint a jebuziták. Házam mellé rendelem őrnek az arra járók ellen. Hódító többé nem gázol rajtuk, mert, lám, most tekintetbe vettem nyomorúságukat.
A Messiás
Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig.
Izrael újjászületése
Ami téged illet: szövetséged véréért kiengedem foglyaidat a gödörből, (amelyben víz sem volt). Visszatérnek hozzád, Sion leánya, a foglyok, akik várakoznak. Rabságod napjaiért viszonzásul kétszer annyit adok neked vissza. Kifeszítem íjamat, Júdát fölfegyverzem Efraimmal; felbuzdítom fiaidat, Sion, [a te fiad ellen, Javán], s mint a hősök kardja, olyanná teszlek. Az Úr, [az Isten] megjelenik fölöttük, s nyilai repülnek, mint a villám. Az Úr megfújja a harsonát, előrenyomul dél fergetegében. A [Seregek] Ura megvédelmezi őket: a parittyaköveket a földön tapodják, isszák a vért, mint a bort, és eltelnek vele, mint az oltár szarvai. Az Úr, az ő Istenük megszabadítja őket azon a napon, nyájként legelteti népét, [mint a ragyogó drágakövek a fejéken] a saját földjén. Ó, milyen jó lesz. Ó, milyen szép lesz! Felderülnek az ifjak a búzától, a lányok az édes bortól!
Hűség az Úrhoz
10 Az Úrtól kérjetek esőt a késői eső idején! Az Úr küldi a villámot, és adja az esőt; kenyeret ad az embernek és füvet a juhoknak. A terafim megtévesztő módon beszél, a jósok hamis látomásokat látnak, hazug álmokat hirdetnek, ostobaságokat jövendölnek. Lám, kóborolnak, mint a nyáj, tévelyegnek, mert nincsen pásztoruk.
Izrael megszabadul és visszatér
A pásztorok ellen fellángolt haragom, a vezérbakot megbüntetem. Bizony, meglátogatja a [Seregek] Ura a nyáját, [Júda házát], s megteszi dicsőségének paripájává [az ütközetben]. Tőle származik a szegletkő, tőle a sátorkaró, tőle az íj a csatához, tőle származik minden fővezér. Olyanok együtt, mint a hősök, akik az utcák sarát tiporják a harcban. Harcolni fognak, mert velük lesz az Úr, s a lóháton érkezők szégyent vallanak. Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk, olyanok lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; [mert én vagyok az Úr, az ő Istenük, és meghallgatom őket.] Efraim olyan lesz, mint egy hős. Szívük örül majd, mintha bort ittak volna; fiaik is látják majd, és ujjonganak, szívük örül az Úrban. Összegyűjtöm őket sípszóval, [mert megváltottam őket]: olyanok lesznek, mint régen voltak. Szétszórtam őket a nép közé, de a távolban megemlékeznek rólam; [fiakat nevelnek, akik majd visszatérnek.] Visszahozom őket Egyiptom földjéről, összegyűjtöm őket Asszíriából, elvezérlem őket Gileád [és a Libanon] földjére. De ez még nem lesz elég: Átkelnek Egyiptom tengerén, [és ő szétválasztja a tenger hullámait], s a Nílus minden mélysége kiszárad. Asszíriának megtörik a gőgje, és elragadják Egyiptomtól jogarát. Az Úr lesz az erejük, dicsőséget szereznek nevében – mondja az Úr.

Minden fejezet...
1 0