Jeruzsálem pusztulása és Jojachin sorsának jobbra fordulása.
5211 Huszonegy esztendős volt Cidkija, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Hamitálnak hívták, s a libnai Jeremiásnak volt a lánya. 22 Cidkija azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, ahogyan Jojakim tette. 33 Az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemben és Júdában, míg végül el nem vetette őket színe elől. Cidkija fellázadt Babilon királya ellen. 44 Uralkodásának 9. évében, a tizedik hónapban, a hónap tizedik napján felvonult Babilon királya, Nebukadnezár és egész serege Jeruzsálem ellen; aztán tábort ütött a várossal szemben és körülvette sánccal. 55 A város ostroma Cidkija király 11. esztendejéig tartott. 66 A negyedik hónapban, a hónap kilencedik napján, amikor az éhínség már úgy elhatalmasodott a városban, hogy kenyere sem volt a népnek, 77 az ellenség rést ütött a város falán. Erre a király a sötétség leple alatt futásnak eredt, és elmenekült a városból harcosaival együtt a két kőfal között levő kapun át, amely közel van a királyi kerthez. A káldeusok ugyan ott táboroztak a város körül, de azért elmenekültek Araba felé. 88 Ám a káldeusok serege üldözőbe vette a királyt, és utol is érte Cidkiját a jerikói síkságon, ahol csapatai mind cserbenhagyták. 99 Akkor foglyul ejtették a királyt, és elvitték a Hamat földjén levő Riblába Babilon királya elé. 1010 Az ott ítéletet tartott fölötte. Az történt, hogy Babilon királya megölette Cidkija fiait apjuk szeme láttára; sőt Júda összes főemberét is halálra adta Riblában. 1111 Aztán megvakította Cidkiját, majd bilincsbe verve elvitette Babilon királya Babilonba, s halála napjáig fogságban tartotta. 1212 Az ötödik hónapban, a hónap tizedik napján – ez Nebukadnezár babiloni király 19. esztendejében történt – Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka, aki a babiloni király közvetlen környezetéhez tartozott, eljött Jeruzsálembe. 1313 Felgyújtotta az Úr templomát, a királyi palotát és Jeruzsálem minden házát. 1414 A káldeus sereg meg, amely a testőrség parancsnokával volt, körös-körül lerombolta Jeruzsálem falait. 1515 Akkor Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka fogságba hurcolta a város életben hagyott lakosságának maradékát, aztán a babiloni királyhoz átszökött szökevényeket és a kézműveseket. 1616 Csak a föld szegényeiből hagyott otthon Nebuzaradan, a testőrség parancsnoka néhány szőlőművest és szántóvetőt. 1717 A káldeusok aztán összetörték az Úr templomának bronzoszlopait meg az üstlábakat és az Úr templomában lévő bronzmedencét. A bronzukat mind elvitték Babilonba. 1818 Elvitték a serpenyőket, a lapátokat, a késeket, a hintőket, a tartókat, azaz minden bronzból való fölszerelést, amelyet az istentisztelethez használtak. 1919 A testőrség parancsnoka elvitte még az aranyból és ezüstből készült csészéket, füstölőket, hintőket, serpenyőket, mécstartókat, tálakat és kelyheket is. 2020 Ami pedig a két oszlopot, az egyetlen medencét, a medencét tartó tizenkét bronzbikát és az üstlábakat illeti, amelyeket még Salamon készíttetett az Úr temploma számára, meg sem lehetett mérni ezeknek a bronzból való tárgyaknak a súlyát. 2121 Az oszlopok közül egy-egy 18 könyök magas volt; 12 könyök volt a kerülete; a vastagsága négyujjnyi, s belül üres volt. 2222 Felette oszlopfő állt; ennek magassága 5 könyöknyi volt. Az oszlopfőt bronzból való fonadék és gránátalmák vették körül. Ugyanilyen volt a második oszlop is. 2323 Kilencvenhat gránátalma csüngött róluk; a fonadékot körülvevő gránátalmák száma összesen száz volt. 2424 A testőrség parancsnoka Szeraja főpapot meg Cefanja másodpapot és a három kapuőrt is fogságba hurcolta. 2525 Foglyul ejtette a városban azt az udvari tisztet is, aki a harcosok parancsnoka volt; aztán hetet a király személyes barátai közül, akiket még a városban talált: a seregek parancsnokának titkárát, aki a katonák számbavételéért felelt; és még más hatvan előkelő embert is, akik a városban voltak. 2626 Ezeket Nebuzaradán, a testőrség parancsnoka elfogta és Babilon királya elé vitte, Riblába, 2727 és Riblában, Hamat földjén Babilon királya megölette őket. Így történt tehát Júda elhurcolása saját földjéről.