Cirusz meghívása
41 1Hallgassatok rám, ti szigetek; kapjanak új erőre a nemzetek, lépjenek elé és beszéljenek, szálljunk egymással perbe! 2„Ki támasztotta kelet felől azt, akit minden lépésében győzelem kísér? Ki az, aki a nemzeteket kiszolgáltatja neki, és megalázza előtte a királyokat? Kardja porrá zúzza őket, íja meg szétszórja, mint a pelyvát. 3Üldözőbe veszi őket, s akadálytalanul halad előre, lába szinte nem is éri az utat. 4Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” 5A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyűlnek. 6Ki-ki segítséget nyújt társának, és így szólnak egymáshoz: Bátorság! 7az öntőmester bátorítja az ötvöst; a kalapáccsal dolgozó meg azt, aki az üllőt veri. És közben azt mondja arról, amit forraszt: Jó lesz. Aztán szegekkel erősíti meg a bálványt, nehogy meginogjon.Isten nem hagyja Izraelt
8És te, Izrael, én szolgám, Jákob, akit kiválasztottam barátomnak, Ábrahám ivadéka. 9Te, akit a föld határairól hoztalak elő, és a világ végéről hívtalak meg; te, akihez így szóltam: Szolgám vagy, kiválasztottalak, ezért nem vetlek el: 10Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. 11Bizony megszégyenülnek és gyalázatra jutnak, mind, akik ellened lázadoztak. Elpusztulnak és elvesznek, akik harcba szálltak ellened. 12Keresni fogod, de többé nem találod azokat, akik ellened hadakoztak. Elpusztulnak és semmivé lesznek, akik háborgattak. 13Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. 14Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód. 15Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává. 16Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szerteszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében.Új kivonulás új csodákkal
17Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. 18Folyókat fakasztok a kopasz dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet. 19A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, platánt és ciprust, egymás mellett. 20Hogy így mindenki lássa és megtudja, meggondolja és megértse: Az Úr keze vitte ezt végbe mind, Izrael Szentje teremtette.Egyedül az Úr az Isten
21„Hozzátok elő ügyeteket – mondja az Úr, adjátok elő érveiteket – így beszél Jákob királya. 22Lépjenek elő és adják tudtunkra, ami történni fog. Mit is mondhatnának az elmúlt dolgokról, olyat, amire érdemes volna fölfigyelni? Vagy mondjatok valamit azokról, amik eljövendők, hadd tudjuk meg, mi lesz majd a végük. 23Adjátok hírül, mi történik majd a jövőben, hogy megtudjuk: istenek vagytok. Tegyetek már valamit: akármit, hogy ámulva láthassuk mindannyian. 24Bizony semmik vagytok, s minden művetek semmiség. Gyalázatos, aki benneteket választ.”Az Úr megjövendöli Cirusz győzelmét
25Északról támasztottam a szabadítót, hogy jöjjön. Napkeletről hívtam meg, a nevén szólítottam. Úgy összetiporta a helytartókat, mint a sarat, vagy amint a fazekas tapossa az agyagot. 26Ki hirdette ezt kezdettől fogva, hogy megtudjuk, és ki jövendölte meg már rég, hogy elmondhassuk: Úgy van!? Senki sem hirdette, senki sem jövendölte meg, senki sem hallotta szavatokat. 27Én mondtam először Sionnak: „Lám, itt vannak!” Én küldtem Jeruzsálemnek örömhírt hozó hírnököt. 28Körülnéztem, de közülük nem volt senki, nem akadt egy sem, aki tanácsot adott volna; akit, ha megkérdeznek, megfelelt volna. 29Bizony, ezek mind semmik, műveik is csak semmiségek. A bálványaik meg: szél és hiábavalóság.ELSŐ RÉSZ
Az Úr Szolgájáról szóló első ének
42 1Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. 2Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. 3A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, 4nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.MÁSODIK RÉSZ
5Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az egeket és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: 6Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul, 7hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek. 8Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak. 9Nézzétek: a régebbiek beteljesedtek, és új dolgokat hirdetek előre. Mielőtt megtörténnének, tudtotokra adom őket.Győzelmi himnusz
10Énekeljetek az Úrnak új éneket! A föld határáig dicséretét! Dicsőítse a tenger, s ami benne él, a szigetek és minden lakójuk. 11Ujjongjon a puszta és minden városa a falvakkal együtt, ahol Kedár lakik. Ujjongjanak a kőszirt lakói, harsogjanak a hegyek tetejéről. 12Adják meg az Úrnak a tiszteletet, és a szigetek hirdessék dicsőségét. 13Az Úr kivonul, mint a hős, haragja fellobban, mint a harcosé. Felrivall, csatakiáltást hallat, úgy vonul ki férfiként ellenségei ellen. 14Sokáig hallgattam, csöndben voltam, szinte visszafogtam magam… De most nyögök, mint a vajúdó asszony, fújok és lihegek egyszerre. 15A hegyeket-halmokat pusztává teszem, ellankasztok mindent, ami zöldell. A folyókat pocsolyává változtatom, a tavakat meg kiszárítom. 16Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket. 17De akik a bálványokban bíznak: meghátrálnak és szégyent vallanak. Így járnak mind, akik így szólnak öntött szobraikhoz: ti vagytok a mi isteneink.A nép vaksága
18Süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek ide és lássatok! 19Ki vak, ha nem a szolgám? És ki süket, ha nem a követem, akit küldök? [Ki olyan vak, mint a küldöttem, s ki olyan süket, mint az Úr szolgája?] 20Sok mindent láttál, de nem figyeltél oda, a füled nyitva volt, mégse hallottál. 21Igazságosságában az Úr magasztossá s dicsővé akarta tenni a törvényt. 22Ám ez egy kifosztott, kirabolt nép, bilincsbe van verve, tömlöcbe van zárva; prédává lettek, s nincs szabadítójuk, kifosztották őket, de senki se szól, hogy: „Add vissza!” 23Ki hallja meg közületek, ki figyel föl rá és gondol a jövővel? 24Ki szolgáltatta ki Jákobot a fosztogatónak, és Izraelt a pusztítónak? Nemde az Úr? Bizony vétkeztünk ellene. Nem akartunk az útjain járni, és törvényének engedelmeskedni. 25Ezért szabadította rá ádáz haragját és a háború borzalmait. Lángba borította, de hát nem vette szívére, felgyújtotta, de hát nem tért észre.Látomás a könyvtekercsről.
2 1Így szólt hozzám: „Emberfia, állj fel, beszélni akarok veled.” 2Amikor ezt mondta, eltöltött a lélek, felállított, és hallottam, amint beszélt hozzám. 3Ezt mondta nekem: „Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. 4Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. 5Akár meghallgatják, akár nem hallgatják – mert hiszen lázongó nemzedék ez –, megtudják, hogy próféta van közöttük. 6Ami meg téged illet, emberfia, ne félj tőlük, s ne remegj, amikor ezt mondják: Tövisek vesznek körül és skorpiókon ülsz. Ne félj szavaiktól, és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék! 7Mondd el üzenetemet, akár meghallgatják, akár nem hallgatják, mert hiszen lázongó nemzedék ez. 8Te meg, emberfia, hallgass arra, amit majd mondok neked, ne légy lázadozó, mint ez a lázongó nemzedék. Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked.” 9Akkor láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és lám, egy könyvtekercs volt benne. 10Kigöngyölte előttem, és kívül is, belül is tele volt írva. Ez volt ráírva: „Siralom, panasz és jajszó.” 3 1Így szólt hozzám: „Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset és menj, szólj Izrael házához.” 2Kinyitottam a számat, s megetette velem a tekercset, 3és azt mondta nekem: „Emberfia, gyomrod eméssze meg, és egész belső részed teljen el ezzel a tekerccsel, amit adok neked.” Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz. 4Akkor ezt mondta nekem: „Emberfia, indulj, s menj el Izrael házához és hirdesd nekik a szavaimat! 5Mert nem valami érthetetlenül beszélő és idegen nyelvű néphez szól küldetésed, hanem Izrael házához. 6Nem érthetetlenül beszélő és idegen nyelvű népekhez szól küldetésed, amelyeknek nem érted a szavukat. Ha hozzájuk küldenélek, meghallgatnának, 7de Izrael háza nem akar majd meghallgatni, mert engem sem akarnak meghallgatni. Mert Izrael egész házának kemény a feje és megátalkodott a szíve. 8Nézd, olyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és homlokodat is olyan keménnyé, mint amilyen az ő homlokuk. 9Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!” 10Aztán ezt mondta nekem: „Emberfia, azokat a szavakat, amelyeket hozzád intézek, őrizd meg szívedben, hallgasd meg füleddel, 11és menj el a száműzöttekhez, a népedből valókhoz, szólj hozzájuk és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten, akár meghallgatják, akár nem hallgatják.” 12Aztán elragadott a lélek, és hallottam, amint mögöttem nagy sokaság zengte: „Áldott legyen az Úr dicsősége nyugalmának helyén!” 13Hallani lehetett az élőlények egymást verdeső szárnyainak csattogását, a mellettük levő kerekek zaját és a nagy morajt. 14Akkor a lélek fölemelt és elragadott, s én elmentem keserűséggel lelkem felindulásában, és az Úr keze súlyosan rám nehezedett. 15Megérkeztem Tel Abibba a Kebár folyó mellett letelepedett száműzöttekhez, oda, ahol laktak, s mint egy kába, hét napig maradtam köztük.A próféta felelőssége.
16Amikor elmúlt a hét nap, az Úr szózatot intézett hozzám: 17„Emberfia, Izrael házának őrévé rendeltelek. Ha hallod ajkamról a szót, figyelmeztesd őket a nevemben. 18Ha azt mondom a gonosznak: Meghalsz, s te nem figyelmezteted, nem beszélsz neki, hogy letérítsd a gonoszt gonosz útjáról, hogy így életben maradjon, a gonosz meghal a bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. 19Ha azonban figyelmezteted a gonoszt, és mégsem szakít gonoszságával és gonosz útjával, akkor meghal a bűne miatt, te ellenben megmented életedet. 20Ha az igaz eltér igazságától és gonoszságot művel, és én csapdát állítok elé, úgyhogy meghal, akkor mivel nem figyelmeztetted, meghal a bűne miatt – az igazság, amelyet tettekre váltott, nem számít be neki –, de a vérét tőled kérem számon. 21Ha azonban figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzék, és nem is vétkezik, akkor életben marad, mert figyelmeztetted, s te is megmented életedet.”I. JERUZSÁLEM OSTROMA ELŐTT
A próféta némasága.
22Fölöttem volt az Úr keze, s azt mondta (az Úr): „Indulj, menj ki a síkságra, s ott majd szólok hozzád.” 23Elindultam, kimentem a síkságra és lám, ott állt az Úr dicsőségében; ahhoz hasonló volt a dicsősége, mint amit a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam a földön. 24Ekkor eltöltött az Úr lelke, talpra állított, és így szólt hozzám: „Menj, és zárkózzál be házadba! 25Mert, emberfia, lám bilincseket raknak rád, megkötöznek, úgyhogy nem tudsz kiszabadulni. 26A nyelvedet szájpadlásodhoz tapasztom, úgyhogy néma leszel, és nem tudod többé figyelmeztetni őket, mert hiszen lázongó nemzedék ez. 27Ám amikor szólok hozzád, megnyitom szádat. Akkor mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Aki meg akarja hallani, az hallja meg, aki nem akarja, hát ne hallja, mert hiszen lázongó nemzedék ez.”
12
1Aki szívesen veszi az intelmet, az szeret tanulni; aki haragszik, hogyha dorgálják, az buta.
2A jó ember elnyeri az Úr kegyelmét, hanem az alattomost, azt elítéli (az Úr).
3Aki nem igaz, annak nincsen maradása, az igazak gyökere nem lazul meg soha.
4A derék feleség koronája a férjének, a gyalázatos olyan, mint szú a csontjában.