711 Ezek után az események után Artaxerxésznek, a perzsák királyának uralkodása alatt Ezdrás, Szerajának fia, (aki) Azarja fia volt, az Hilkija fia, 22 az Sallum fia, az Cádok fia, az Achitub fia, 33 az Amarja fia, az Azarja fia, az Merajot fia, 44 az Zerahja fia, az Uzzi fia, az Bukki fia, 55 az Abisua fia, az Pinchasz fia, az Eleazár fia, az pedig Áron főpap fia – 66 ez az Ezdrás feljött Babilonból. Írástudó ember volt, s járatos Mózes törvényében, amelyet az Úr, Izrael Istene adott. Mivel az Úrnak, Istenének keze volt vele, a király minden kívánságát teljesítette. 77 Artaxerxész király 7. évében Izrael fiai közül sokan – papok, leviták, énekesek, kapuőrök s templomszolgák – fölmentek Jeruzsálembe. 88 Az ötödik hónapban érkezett Jeruzsálembe, a király 7. évében. 99 Az első hónap első napján kezdte meg Babilonból a költözést, és az ötödik hónap első napján már meg is érkezett Jeruzsálembe, mert fölötte volt Istenének jóságos keze. 1010 Ezdrás ugyanis arra szentelte magát, hogy tanulmányozza és kövesse az Úr törvényét, és Izraelben törvényt és jogot tanítson.
Artaxerxész rendelete.
1111 Ez annak a levélnek a másolata, amelyet Artaxerxész király Ezdrás papnak és írástudónak adott, aki járatos volt az Úr parancsaiban és Izraelnek adott törvényeiben: 1212 „Artaxerxész, a királyok királya Ezdrás papnak, aki az ég Istene törvényének titkára, békességet! 1313 Nos, így rendelkezem: Bárki, aki birodalmamban Izrael népéhez vagy papjai és levitái közé tartozik, s önként Jeruzsálembe akar menni, veled mehet. 1414 Téged ugyanis a király és hét tanácsosa küld, hogy mérd hozzá Júdeát és Jeruzsálemet Istened törvényéhez, amely a kezedben van, 1515 és hogy vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önként ajánlottak fel Izrael Istenének, aki Jeruzsálemben lakik, 1616 valamint azt az aranyat és ezüstöt is, amelyet Babilon tartományaiban kaptál, a nép és a papok önkéntes adományaival együtt, amelyeket Istenük jeruzsálemi háza javára ajánlottak fel. 1717 Ezen a pénzen vásárolj bikákat, kosokat, bárányokat, s hozzá étel és italáldozatot, és mutasd be őket Istenetek házának oltárán Jeruzsálemben. 1818 Ami ezüst és arany megmarad, azt használjátok fel úgy, ahogy magad és testvéreid jónak látjátok, Istenetek akaratának megfelelően. 1919 Az edényeket meg, amelyeket átadtak neked Istened házának szolgálatára, tedd Istened elé Jeruzsálemben. 2020 Amire még szükség lesz Istened házában – neked kell róla gondoskodnod –, azt megkapod a királyi kincstárból. 2121 Magam, Artaxerxész király, megparancsolom a folyamon túli összes kincstárosnak: Amit csak kér tőletek Ezdrás pap, az ég Istene törvényének titkára, azt mind adjátok meg: 2222 100 talentum ezüst, 100 kor búza, 100 bát bor, 100 bát olaj erejéig, sót pedig korlátlanul. 2323 Amit az ég Istenének házáért parancsol, azt mind pontosan meg kell tenni az ég Istenének, nehogy a harag rászálljon a királynak és fiainak országára. 2424 Egyszersmind tudatjuk veletek, hogy tilos adót, járulékot és vámot szedni a papoktól, levitáktól, énekesektől, kapuőröktől, templomszolgáktól, röviden, az Isten e házának szolgáitól. 2525 Te pedig, Ezdrás, Istened bölcsessége szerint, amely a kezedben van, rendelj bírákat és elöljárókat. Ezek szolgáltassanak igazságot a folyamon túli egész népnek, mindazoknak, akik ismerik Istened törvényét. Akik pedig nem ismerik, azokat tanítsátok meg rá. 2626 Aki nem tartja meg pontosan Istened törvényét – a királynak is az a törvénye –, azt szigorúan el kell ítélni – halálra, száműzetésre, pénzbírságra vagy börtönre.
Ezdrás útja Babilonból Jeruzsálembe.
2727 Áldott legyen az Úr, atyáink Istene, ő sugallta ezt a király szívébe, hogy megdicsőítse az Úr házát Jeruzsálemben. 2828 Ő keltette föl irántam a király, tanácsosai és minden hatalmas királyi tisztviselő jóindulatát. Én meg bátorságot merítettem, mert fölöttem volt az Úr, az én Istenem keze, s összegyűjtöttem Izrael vezetőit, hogy térjenek velem haza. 811 Ezek azok a családfők – a családfájukkal együtt –, akik hazatértek velem Babilonból Artaxerxész király uralkodása idején: 22 Pinchasz fiai közül Gersom; Itamár fiai közül Dániel; Dávid fiai közül 33 Sekanja fia Hattus; Pareos fiai közül Zakariás és vele számba véve százötven férfi; 44 Pahat-Moab fiai közül Zerahja fia, Eljoenáj és vele kétszáz férfi; 55 Zattu fiai közül Jahariel fia, Sekanja és vele háromszáz férfi; 66 Adin fiai közül Jonatán fia, Ebed és vele ötven férfi; 77 Elem fiai közül Ataljahu fia, Izajás és vele hetven férfi; 88 Sefatja fiai közül Michael fia, Zebadja és vele nyolcvan férfi; 99 Joáb fiai közül Jechiel fia, Obadja és vele kétszáztizennyolc férfi; 1010 Bani fia közül Josifja fia, Selomit és vele százhatvan férfi; 1111 Bebai fiai közül Bebai fia, Zakariás és vele huszonnyolc férfi; 1212 Azgad fiai közül Hakkatan fia, Johanan és vele száztíz férfi; 1313 Adonikam fiai közül: a fiatalabbak, a nevük: Elifelet, Jejel és Semaja és velük hatvan férfi; 1414 Bigvai fiai közül Utai és Zabud és velük hetven férfi. 1515 Összegyűjtöttem őket a folyó mellett, amely Ahava felé folyik, és ott táboroztunk három napig. Szemügyre vettem a népet és a papokat, de nem találtam Lévi fiai közül egyetlenegyet sem. 1616 Akkor elküldtem Eliezert, Arielt, Semaját, Elnatánt, Jaribot, Nátánt, Zakariást és Mesullamot, ezeket a józanul gondolkodó férfiakat. 1717 Elküldtem őket Iddóhoz, Kaszifja helység fejéhez, szájukba adva azokat a szavakat, amelyeket Iddóhoz és testvéreihez kellett intézniük, akik Kaszifja helységben laktak, hogy küldjenek nekünk szolgákat Isten háza számára. 1818 S mikor fölöttünk volt Istenünk jóságos keze, egy okos férfit küldtek nekünk Machli fiai közül, aki Lévinek, Izrael fiának fia volt – Serebját, fiaival és testvéreivel együtt tizennyolc embert, 1919 továbbá Hasabját és vele testvérét, Jesaját, Merári fiai közül, a fiaikkal együtt húsz embert. 2020 A templomszolgák közül pedig, akiket Dávid és a vezérek rendeltek a leviták szolgálatára: kétszázhúsz templomszolgát – mind név szerint följegyezték őket. 2121 Aztán ott, az Ahava folyó mellett böjtöt hirdettem, hogy megalázkodjunk Istenünk előtt, és szerencsés utat esdjünk ki magunknak, gyermekeinknek és minden jószágunknak. 2222 Szégyelltem ugyanis a királytól fegyveres segítséget és lovasokat kérni, hogy oltalmazzanak minket az úton az ellenség ellen. Azt mondtam a királynak: „Istenünk keze vezérli azokat, akik őt keresik, és megáldja őket. Azokat azonban, akik elfordulnak tőle, hatalma és haragja sújtja.” 2323 Így hát böjtöltünk és könyörögtünk Istenünkhöz, és ő meghallgatott minket. 2424 Azután a főpapok közül kiválasztottam tizenkettőt, Serebját, Hasabját és még tízet a testvéreik közül. 2525 Lemértem nekik az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, amelyeket a király, a tanácsosai, a főemberei, valamint Izrael ott található fiai az Isten háza számára ajándékul felajánlottak. 2626 A kezükbe mértem 650 talentum ezüstöt, 102 ezüsttalentum értékű edényt, 100 talentum aranyat, 2727 húsz aranyserleget, 1000 dareikosz értékben és két szép csillogó rézből való edényt, amely olyan értékes volt, mint az arany. 2828 Így szóltam hozzájuk: „Ti az Úr szentjei vagytok, s szentek ezek az edények is: ez az ezüst és az arany önkéntes adomány az Úrnak, atyáitok Istenének. 2929 Vigyázzatok és őrizzétek meg, amíg a papok és a leviták vezetői és Izrael családjának fejei előtt le nem méritek Jeruzsálemben az Úr házának helyiségeiben.” 3030 A papok és leviták átvették a lemért ezüstöt, aranyat és edényeket, hogy elvigyék Jeruzsálembe, Istenünk házába. 3131 Az első hónap tizenkettedik napján indultunk el az Ahava folyótól, hogy Jeruzsálembe menjünk. Istenünknek fölöttünk volt a keze, s megóvott minket az ellenségtől és az útonállóktól az úton. 3232 Így megérkeztünk Jeruzsálembe, és három napig ott maradtunk. 3333 A negyedik napon lemértük Istenünk házában az ezüstöt, aranyat és az edényeket, és Urija fia, Meremot pap kezére bíztuk. Vele volt Pinchasz fia, Eleazár, s voltak mellettük leviták is: Jesua fia, Jozabad és Binnui fia, Noadja. 3434 Számra és súlyra föl is jegyezték. 3535 Ebben az időben a száműzöttek, akik visszatértek a fogságból, égőáldozatot mutattak be Izrael Istenének: tizenkét bikát egész Izraelért, kilencvenhat kost, hetvenhét bárányt, tizenkét kecskebakot – mindezt égőáldozatul az Úrnak. 3636 Aztán átnyújtották a király rendeletét a folyamon túli királyi helytartóknak és kormányzóknak, s ezek pártfogásba vették a népet és az Isten házát.
Ezdrás küzdelme a vegyesházasság ellen.
911 Amikor ezekkel elkészültek, elém járultak a főemberek, és így szóltak: „Izrael népe, a papok és a leviták nem különültek el a földnek undokságaiba süllyedt népeitől, a kánaániaktól, hettitáktól, perizitáktól, jebuzitáktól, ammonitáktól, moábitáktól, egyiptomiaktól és amoritáktól. 22 Ehelyett lányaik közül vettek maguknak és fiaiknak feleséget, s így a szent faj összekeveredett a pogány népekkel. S ebben a törvényszegésben a vezetők és elöljárók voltak az elsők.” 33 Amikor ezt megtudtam, megszaggattam ruhámat és köntösömet, téptem fejemen a hajat meg a szakállamat, és csak ültem magamba roskadva. 44 Mind körém gyűltek, akik a fogságból hazatértek hűtlensége miatt remegtek Izrael Istenének szavától. Egészen az esti áldozat idejéig ott ültem, magamba roskadva.
Ezdrás bűnbánati imája.
55 Az esti áldozatkor legyőztem lesújtottságomat, megszaggatott ruhában és köntösben térdre borultam, s kitártam kezemet az Úr, az én Istenem felé, 66 és így szóltam: „Istenem, a szégyentől és pironkodástól nem merem tekintetemet feléd emelni, Istenem. Mert vétkeink úgy elszaporodtak, hogy teljesen elborítottak, és bűneink egészen az égig érnek. 77 Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk. Bűneink miatt kerültünk mi, királyaink és papjaink a népek királyainak kezére, kardélre, fogságba, s lett sorsunk a kifosztás és megvetés, s így áll a dolog velünk ma is. 88 Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, s menedéket adott nekünk szent helyén. Megengedte Istenünk, hogy fölcsillanjon a szemünk, és egy kissé föllélegezzünk szolgaságunkban. 99 Mert szolgák vagyunk, de nem hagyott el minket Istenünk szolgaságunkban: fölkeltette irántunk a perzsa királyok jóindulatát, s életet öntött belénk, hogy fölépíthessük Istenünk házát és helyreállíthassuk romjait. Védőfalat emelt nekünk Júdában és Jeruzsálemben. 1010 Mit mondhatunk hát, Istenünk? Megszegtük parancsaidat, 1111 amelyeket szolgáid, a próféták által szabtál nekünk, ezekkel a szavakkal: az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld a föld népeinek tisztátalansága miatt, azok miatt, amelyekkel beszennyezték az egyik végétől a másikig. 1212 Ezért ne adjátok lányaitokat az ő fiaiknak feleségül, s az ő lányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak. Ne törődjetek sem a békéjükkel, sem a jólétükkel, hogy erősek lehessetek, a föld legjava termését ehessétek és örökségül hagyhassátok (a földet) fiaitokra, mindörökre. 1313 Azok után, amik gonoszságaink és nagy bűneink miatt történtek velünk, ó Istenünk, kíméletből kevesebbet mértél ránk, mint amennyit bűneink miatt érdemeltünk, lám meghagytál nekünk egy maradékot – 1414 megszeghetnénk-e még parancsaidat és szövetkezhetnénk-e ezekkel az utálatra méltó népekkel? Nemde föllángolna haragod és elpusztítanál minket, nem hagynád meg a csekély maradékot sem? 1515 Urunk, Izrael Istene, te igaz vagy, hogy még ma is van belőlünk egy maradék. Nézd, itt vagyunk előtted a vétkeinkkel, miattuk nem állhatunk meg színed előtt.”
Izrael fiai elbocsátják idegen származású feleségeiket.
1011 Míg Ezdrás – könnyek közt és az Isten háza előtt leborulva – imádkozott és bűnvallomást tett, Izraelből hatalmas tömeg gyűlt köréje, férfiak, asszonyok és gyermekek, s a nép hangosan zokogott. 22 Akkor Elám fiai közül Jechiel fia, Sekanja kezdett el beszélni. Így szólt Ezdráshoz: „Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, hisz idegen asszonyokat vettünk feleségül a föld népei közül. De azért még van remény Izrael számára. 33 Tegyünk fogadalmat Istenünknek, hogy elbocsátjuk az idegen asszonyokat, és azokat a gyermekeket is, akiket szültek, az én uramnak és azoknak a tanácsára, akik ügyelnek a törvény megtartására. A törvény szerint kell eljárni. 44 Rajta hát! Mert neked kell vállalnod a feladatot, de támogatunk. Légy bátor és tedd meg!” 55 Ezdrás fölkelt, megeskette a papok és a leviták vezetőit és egész Izraelt, hogy úgy tesznek, amint (Sekanja) mondja nekik. Meg is esküdtek. 66 Ezután Ezdrás elhagyta az Isten házát és Eljasib fiának, Jochanannak szobájába ment, s ott töltötte az éjszakát, sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt. 77 Júdában és Jeruzsálemben mindenkinek üzentek, aki hazatért a fogságból, hogy menjen el Jeruzsálembe. 88 Aki – a vezetők és vének határozata szerint – három napon belül nem jelenik meg, annak minden vagyonát elkobozzák, őt magát meg kizárják a fogságból hazatértek közösségéből. 99 Júda és Benjamin (törzséből) mind összegyűltek három nap alatt a férfiak Jeruzsálemben, a kilencedik hónapban, a hónap huszadik napján. Az egész nép az Isten háza előtti téren ült, és remegett a kellemetlen dolog és az esőzés miatt. 1010 Ekkor fölállt Ezdrás pap, és így szólt hozzájuk: „Hűtlenek lettetek, amikor idegen asszonyokat vettetek feleségül, s így csak szaporítottátok Izrael vétkeit. 1111 Most hát dicsőítsétek meg az Urat, atyáitok Istenét, teljesítsétek akaratát és különüljetek el a föld népétől és az idegen asszonyoktól.” 1212 Erre az egész gyülekezet hangosan azt felelte: „Kötelességünk azt tenni, amit mondtál! 1313 Mivel azonban sok a nép, és itt az esőzés ideje, nem maradhatunk kint. Egyébként is nem egy vagy két napra való teendőről van szó, hiszen sokan vétkeztünk ebben a dologban. 1414 Vezetőink képviseljék az egész közösséget, s azok, akik városainkban idegen asszonyokat vettek feleségül, mind jelenjenek meg a meghatározott napokon a városok véneivel és bíráival együtt, amíg el nem hárítjuk magunkról Istenünk haragját, amit ez a bűn vont ránk. 1515 Csak Azael fia, Jonatán és Tikva fia, Jahzeja ellenezték a dolgot. Ugyanakkor Mesullam és Sabtai levita támogatta őket. 1616 A fogságból hazatértek tehát a határozathoz tartották magukat. Ezdrás pap nemzetségeik szerint családfőket választott magának segítségül, mind név szerint számba véve. A tizedik hónap első napján kezdték meg az ülést, hogy az ügyet kivizsgálják, 1717 s az első hónap első napjáig minden férfi dolgával végeztek, aki idegen asszonyt vett feleségül.
A vétkesek jegyzéke.
1818 A következők voltak a papok között, akik idegen asszonyokat vettek feleségül: Jesuának, Joszadak fiának fiai és testvérei közül Maaszeja, Eliezer, Jarib és Gedalja. 1919 Ezek esküvel ígérték meg, hogy elbocsátják asszonyukat, és vétkükért bemutattak egy kost engesztelő áldozatul. 2020 Immer fiai közül Hanani és Zebadja. 2121 Harim fiai közül Maaszeja, Illés, Semaja, Jechiel és Uzija. 2222 Paschur fiai közül Eljoenáj, Maaszeja, Jismael, Netaneel, Jozabad és Eleáza. 2323 A leviták között: Jozabad, Simi, Kelaja – ugyanaz, mint Kelita –, Petachja, Júda és Eliezer. 2424 Az énekesek közül: Eljasib. A kapuőrök közül: Sallum, Telem és Uri. 2525 Izrael fiai közül: Paros fiai közül: Ramja, Jizzia, Malkia, Mijamin, Eleazár, Malkia és Benaja. 2626 Elám fiai közül: Mattanja, Zakariás, Jechiel, Abdi, Jeromet és Illés. 2727 Zattu fiai közül: Eljoenáj, Eljasib, Mattanja, Jeromet, Zabad és Aziza. 2828 Bebai fiai közül Jochanan, Hananja, Zabbai, Atlai. 2929 Bigvai fiai közül: Mesullam, Malluck, Jedaja, Jasub, Jisal és Jeremot. 3030 Pahat-Moab fiai közül: Adna, Kelal, Benaja, Maaszeja, Mattanja, Becaleel, Binnui és Manassze. 3131 Harim fiai közül Eliezer, Jisia, Malkia, Semaja, Simeon, 3232 Benjamin, Malluch, Semarja. 3333 Hasum fiai közül: Mattenai, Mattata, Zabad, Elifelet, Jeremai, Manassze, Simi. 3434 Bani fiai közül: Maadai, Amram, Joel, 3535 Benaja, Bedia, Kelaja, 3636 Vania, Meremot, Eljasib, 3737 Mattanja, Mattenai, Jasszai; 3838 Binnui fiai közül Simi, 3939 Selemja, Nátán és Adaja. 4040 Zakkai fiai közül Sasai, Sarai, 4141 Azareel, Selemja, Semarja, 4242 Sallum, Amarja, József; 4343 Nebó fiai közül: Jejel, Mattitja, Zabad, Zebina, Jaddai, Joel, Benaja. 4444 Ezek mind idegen asszonyt vettek feleségül. Elküldték az asszonyokat is, a gyermekeket is.