Amikor aztán hírül vitték Dávid királynak: „Az Úr megáldotta Obed-Edom egész házanépét és mindenét, amije csak van az Isten ládájáért”, akkor Dávid elment, és Obed-Edom házából nagy örömmel Dávid városába vitte Isten ládáját.
Amikor azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést tettek, feláldozott egy marhát és egy hizlalt bárányt.
S táncolt is Dávid – teljes erejéből – az Úr előtt, közben egy vászonefod övezte.
Így vitte fel Dávid és Izrael háza ujjongás és harsonaszó kíséretében az Úr ládáját.
Amikor azonban az Úr ládája bevonult Dávid városába, történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid király ugrál és forog az Úr előtt, szívében megvetette.
Az Úr ládáját bevitték, és a sátorban arra a helyre állították, amelyet Dávid kijelölt neki. Akkor Dávid égőáldozatot és közösségi áldozatot mutatott be az Úr előtt,
s amikor készen lett az égőáldozatnak és a közösség áldozatának a bemutatásával, megáldotta a népet az Úr nevében.
Aztán az egész népnek, Izrael fiai egész seregének, a férfiaknak éppúgy, mint a nőknek kiosztatott egy-egy kenyeret, egy csomó datolyát és egy-egy mazsolás kalácsot. Ezután az egész nép hazament.