Kis türelmet
Absalom ármánykodásai.
15 Ezután történt, hogy Absalom szerzett magának harci szekereket, lovakat és ötven embert, fullajtárnak. Aztán Absalom reggelente korán fölkelt, és kiállt a kapu felé vivő út mentére. S amikor valaki, akinek peres ügye volt, a király ítélőszéke elé igyekezett, magához szólította és megkérdezte: „Honnan, melyik városból jössz?” Ha így válaszolt: „Izraelnek ebből és ebből a törzséből való szolgád”, akkor azt mondta neki Absalom: „Nézd, a dolgod ugyan rendjén való és igazságos, de a királynál nem hallgat meg senki.” Majd így folytatta Absalom: „Ha engem tennének meg az ország bírájává, akkor bárki elém kerülhetne, akinek csak van valami peres ügye. És igazságot szolgáltatnék neki.” Ha aztán valaki odament és leborult előtte, kezét nyújtotta neki, magához vonta és megölelte. Így tett Izraelnek minden fiával, aki a király ítélőszéke elé igyekezett. Így Absalom csalárdul megnyerte Izrael népének szívét.
Absalom lázadása.
Négy esztendő elteltével történt, hogy Absalom így szólt a királyhoz: „El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem. Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban.” A király azt mondta neki: „Menj békével!” Útra kelt hát és elment Hebronba. Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: „Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!” Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról. A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városából, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré.
Dávid elmenekül.
Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: „Izrael népének szíve Absalomhoz fordult.” Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk és kardélre hányja a várost.” A király tisztjei így válaszoltak a királynak: „Amint urunk és királyunk jónak látja, a szolgálatodra vagyunk.” A király tehát elment, gyalogosan, egész házanépével együtt. Mindazonáltal a király ott hagyott tízet az ágyasai közül, hogy őrizzék a palotát. Gyalog ment el a király, egész népével egyetemben. Az utolsó háznál megálltak. A tisztjei a közelében tartózkodtak; a kereták és a peleták, valamint a Gátba való Ittai emberei, hatszáz férfi, akik Gátból vele jöttek, a király előtt vonultak. De a király így szólt a Gátból való Ittaihoz: „Miért tartasz velünk? Fordulj vissza és maradj itt a királynál; idegen vagy, ráadásul elűztek hazádból. Tegnap jöttél ide, s ma hagyjam, hogy velünk együtt bolyongásra add magad? Hiszen csak úgy vaktában megyek. Térj vissza és vidd magaddal földijeidet is. Legyen hozzád irgalmas és hűséges az Úr!” Ittai azonban így válaszolt a királynak: „Amint igaz, hogy az Úr él, s amint igaz, hogy uram és királyom él: ahol uram és királyom lesz, ott lesz – akár él, akár hal – a szolgád is!” Erre Dávid azt mondta Ittainak: „Jól van hát, akkor gyere!” A Gátból való Ittai továbbment embereivel és az összes málhával együtt, amely vele volt. Mindenki zokogott. A király megállt a Kidron-patak völgyében, s az egész nép elvonult előtte, a puszta irányába.
A szövetség ládáját visszaviszik Jeruzsálembe.
Ott volt Cádok is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. Akkor a király azt mondta Cádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel és viszontláthatom hajlékát. Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.” Aztán azt mondta a király Cádok papnak: „Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Abjatár fia, Jonatán. Magam a pusztában, a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem.” Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe és ott maradtak.
Dávid megszerzi Husai támogatását.
Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé. Amikor Dávidnak jelentették: „Achitofel is ott van Absalom mellett az összeesküvők közt”, Dávid így szólt: „Uram, hiúsítsd meg Achitofel tanácsait!” Amikor Dávid fölért a hegytetőre, ahol az Istent szokták imádni, lám, ott jött vele szemben megszaggatott ruhában az archita Husai, Dávid bizalmasa, a fején hamu. Dávid így szólt hozzá: „Csak terhemre vagy, ha velem jössz. Ha azonban visszatérsz a városba és azt mondod Absalomnak: A szolgád vagyok, uram és királyom; hosszú ideig szolgáltam atyádat, s mostantól téged szolgállak, akkor kijátszhatod érdekemben Achitofel tanácsait. Cádok és Ebjatár papok is ott lesznek melletted. Mindent, ami csak füledbe jut a királyi palotából, jelentsd Cádok és Ebjatár papnak. Mindkettőjüknek ott van a fiuk, Cádoknak Achimaac, Ebjatárnak meg Jonatán. Üzenjetek meg velük mindent nekem, amit csak hallotok majd.” Így Dávid bizalmasa, Husai visszatért a városba, éppen akkor, amikor Absalom bevonult Jeruzsálembe.
Dávid és Ciba.
16 Alighogy túljutott Dávid a hegytetőn, ott jött vele szemben Ciba, Mifiboset szolgája, két fölnyergelt szamárral. Kétszáz kenyeret, száz mazsolás kalácsot, száz fügés kalácsot és egy tömlő bort hoztak. A király megkérdezte Cibától: „Mit akarsz ezzel?” Ciba ezt válaszolta: „A szamarak a király családja számára, hogy felüljenek rájuk, a kenyér és a gyümölcs eledelül a legényeknek, a bor meg azoknak inni, akik ellankadnak a pusztában.” A király tovább kérdezősködött: „De hát hol van urad fia?” Ciba így felelt a királynak: „Ott maradt Jeruzsálemben. Azt mondta ugyanis: Ma visszaadja nekem Izrael háza atyám királyságát.” Erre a király azt mondta Cibának: „Minden, ami a Mifiboseté, legyen a tied!” Ciba így felelt: „Leborulok előtted. Légy továbbra is kegyes hozzám, uram és királyom!”
Simi elátkozza Dávidot.
Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött, sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról közrefogták a királyt. Így hangzottak Simi átkai: „Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember! Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy.” Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek és fejét vegyem!” De a király így válaszolt: „Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék. Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?” Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: „Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki. Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban és jót ad a helyett az átok helyett, amely ma ér.” Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta, és port szórt feléje. A király és az egész nép, amely vele tartott, kimerülten érkezett Ájefimba, de ott végre lélegzethez jutott.
Husai Absalomnál.
Közben Absalom Izrael férfiaival Jeruzsálembe érkezett. Achitofel is vele volt. Amikor Dávid barátja, az archita Husai Absalomhoz ért, felkiáltott: „Éljen a király! Éljen a király!” Absalom megkérdezte tőle: „Ez a barátod iránti szeretet? Miért nem mentél el a barátoddal?” Husai így válaszolt Absalomnak: „Nem! Akit az Úr, ez a nép itt és Izrael fiai választottak, azzal kívánok tartani és élni. S másodszor: Kinek szolgáljak, ha nem a fiának? Amint atyádat szolgáltam, neked is szolgálatodra leszek.”
Absalom és Dávid mellékfeleségei.
Absalom Achitofelhez, fordult: „Adj tanácsot, mit tegyünk?” Achitofel azt mondta Absalomnak: „Menj be atyád ágyasaihoz, akiket itt hagyott, hogy őrizzék a palotát. Ha aztán egész Izrael meghallja, hogy gyűlöletessé tetted magad atyád előtt, azok, akik hozzád csatlakoztak, mind bátorságot merítenek.” Így hát fölvertek Absalomnak a tetőn egy sátort, és Absalom egész Izrael szeme láttára bement atyja ágyasaihoz. Achitofelnek a tanácsa ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyit jelentett, mintha valaki az Istentől kapott volna intést. Ilyen sokat számított Achitofel tanácsa mind Dávidnak, mind Absalomnak.
Husai kijátssza Achitofel tanácsát.
17 Achitofel azt mondta Absalomnak: „Ki szeretnék magamnak választani tizenkétezer embert, aztán útra kelnék, hogy még az éjszaka nyomába eredjek Dávidnak. Rajtaütök, amikor fáradt, s a keze erőtlen, és rémületbe ejtem. Erre az egész nép, amely vele tart, elmenekül. Akkor a királyra támadok, és visszahozom neked az egész népet, mintha egy menyasszony térne vissza a vőlegényéhez, hiszen te csak egy embernek akarod az életét, így a nép megmenekülhet.” A tanács tetszett Absalomnak és Izrael véneinek. Absalom mégis megparancsolta: „Hívjátok ide az archita Husait, hadd halljuk, mit mond.” Amikor Husai elment Absalomhoz, Absalom így szólt hozzá: „Ezt és ezt a tanácsot adta Achitofel. Kövessük-e a tanácsát? Ha nem, hát akkor mondd meg!” Erre Husai azt mondta Absalomnak: „Az a tanács, amelyet Achitofel ezúttal adott, nem jó.” Aztán így folytatta Husai: „Magad is tudod, hogy atyád és emberei bátor vitézek, olyanok, mint a medve a mezőn, amelytől elragadják a kölykeit. Azonkívül atyád hadviselt ember, nem fogja hagyni, hogy az emberei éjszaka pihenőt tartsanak. Egészen biztos, hogy valamelyik szurdokban vagy egyebütt rejtőzik. Ha csak néhányan esnek is el a népből mindjárt az elején, és híre megy, mindjárt azt fogják mondani: Azok az emberek, akik Absalommal tartottak, vereséget szenvedtek. Aztán az lesz a vége, hogy még a legbátrabbnak is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné, inába száll a bátorsága; mert hisz egész Izrael tudja, hogy atyád hős, és bátor emberek veszik körül. Magam inkább ezt tanácsolnám: Gyűljön köréd egész Izrael Gáttól egészen Beersebáig, annyian, mint a tenger fövenye; s te magad is szállj harcba velük együtt. Akkor támadjuk meg, ahol épp van, s úgy elárasztjuk, mint a harmat a földkerekséget. Nem marad belőle és emberei közül, akik vele tartanak, egyetlenegy sem élve. Ha netalán behúzódik valamelyik városba, akkor egész Izrael kötelet vet erre a városra és levonszoljuk a patakba, míg végül egyetlen kődarab sem marad ott belőle.” Absalom és Izrael vénei felkiáltottak: „Az archita Husai tanácsa jobb, mint Achitofel tanácsa!” Az Úr ugyanis úgy intézte, hogy Achitofelnek a kedvezőbb tanácsát elvessék, mert az Úr romlást akart hozni Absalomra. Ezután Husai tudatta Cádok és Ebjatár pappal: „Ilyen és ilyen tanácsot adott Achitofel Absalomnak és Izrael véneinek, én azonban ezt meg ezt tanácsoltam. Most hát rögtön küldjetek el valakit Dávidhoz. Mondja meg neki: Ne maradj éjszakára a puszta gázlóinál, hanem kelj át sürgősen a túlsó partra, nehogy elvesszen a király a vele tartó egész csapattal együtt.”
Dávid átkel a Jordánon.
Jonatán és Achimaac Rogel forrásánál tartózkodtak. Mindig egy szolgáló ment oda hírt vinni nekik, ők aztán elmentek Dávid királyhoz és jelentették neki, de maguk nem mutatkozhattak és nem térhettek vissza a városba. Egy fiatalember mégis észrevette őket, és jelentette Absalomnak. Erre gyorsan elmentek onnét és betértek Bachurimban egy embernek a házába. Ennek volt az udvarán egy ciszterna, oda ereszkedtek le. Az asszony fogta a tetejét, és rátette a ciszterna nyílására, aztán zabot öntött rá, úgyhogy nem lehetett észrevenni. Amikor Absalom emberei betértek az asszonyhoz a házba és megkérdezték: „Hol van Achimaac és Jonatán?”, az asszony azt felelte nekik: „Innét továbbmentek a víz felé.” Keresték őket, de aztán, hogy nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Mihelyt elmentek, Achimaac és Jonatán kimásztak a ciszternából, és sietve megvitték a hírt Dávid királynak. Azt mondták Dávid királynak: „Induljatok és gyorsan keljetek át a vízen. Mert Achitofel ezt meg ezt a tanácsot adta benneteket illetően.” Erre Dávid és az egész csapat, amely vele tartott, elindultak, és átkeltek a Jordánon. Hajnalra nem volt egyetlen ember sem, aki még nem kelt volna át a Jordánon. Amikor Achitofel látta, hogy a tanácsát nem követik, fölnyergelte a szamarát, felült rá és hazament, a maga városába. Ellátta háza népét utasításokkal, aztán felakasztotta magát. Így halt meg. Atyja sírboltjában temették el.
Absalom átkel a Jordánon.
Dávid már Machanajimba ért, amikor Absalom s vele Izrael fiai átkeltek a Jordánon. Absalom Amazát tette meg Joáb helyett a sereg parancsnokává. Amaza egy Jitra nevű izmaelitának volt a fia, akinek kapcsolata volt Abigaillal, Nachas lányával, Cerujának, Joáb anyjának nővérével. Izrael és Absalom Gileád földjén ütöttek tábort. Amikor Dávid Machanajimba ért, az ammoniták (földjéről), Rabbából való Nachasnak a fia, Sobi, a lo-debari Ammielnek a fia, Machir és a Rogelimba való gileádi Barzilláj fekvőhelyeket, takarókat, fazekakat, cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, babot, lencsét, mézet, tejszínt, juhsajtot s túrót vittek Dávidnak, hogy legyen neki és a vele tartó népnek mit enni. Mert azt mondták magukban: „A pusztában megéheztek, elfáradtak és megszomjaztak ezek az emberek.”
Absalom veresége.
18 Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított. Aztán három részre osztotta a csapatot: egyharmadukat Joábnak, egyharmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egyharmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: „Magam is kivonulok veletek.” De az emberek azt mondták: „Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törődni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból.” „Úgy teszek, amint jónak látjátok” – felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál. A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: „Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!” Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetően. Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg. Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember. A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.
Absalom halála.
Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, továbbment. Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot – mondta –, egy tölgyfán lógott.” Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.” De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: »Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!« Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.” Joáb azt mondta rá: „Eh mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?” Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán, odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték. Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek. Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába. Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: „Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet.” Így az emlékkövet nevezte el a nevéről. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.
Dávidnak megviszik a gyászhírt.
Cádok fia, Achimaac azt mondta: „Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitől.” De Joáb azt felelte neki: „Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott.” Aztán Joáb megbízta a kusitát: „Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!” A kusita leborult Joáb előtt és elfutott. Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: „Történjék bármi, a kusita után futok!” Joáb megkérdezte: „De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom.” De ő csak hajtotta: „Történjék bármi, utána futok.” Erre Joáb ráhagyta: „Fuss hát!” Achimaac a síkságon át vivő úton futott, és megelőzte a kusitát. Dávid a két kapu között ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé. Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az – tovább futva – közelebb ért, az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.” Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom, az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.” Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!” A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam – válaszolta Achimaac –, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.” A király megparancsolta: „Állj félre és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt. Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.” A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” – válaszolta a kusita.

Minden fejezet...
1 0