Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Sába királynőjének látogatása.
9 Amikor Sába királynője meghallotta Salamon hírnevét, találós kérdésekkel próbára akarta tenni. Eljött tehát hozzá Jeruzsálembe hatalmas kísérettel, tevékkel, amelyek fűszereket, töméntelen aranyat és azonkívül drágakövet hoztak. Meglátogatta Salamont, és megtárgyalt vele mindent, ami csak érdekelte. Salamon meg is felelt minden kérdésére. Nem volt olyan dolog, amiben Salamon tájékozatlan lett volna, és amire ne tudott volna választ adni. Sába királynője megcsodálta Salamon bölcsességét, a palotát, amelyet épített, az asztalára felszolgált ételeket, szolgáinak lakásait, tisztviselőinek elhelyezését és ruházatát, valamint a pohárnokokat és ruhájukat, végül azokat az égőáldozatokat, amelyeket az Úr templomában bemutatni szokott, és a lélegzete is elállt. Meg is mondta a királynak: „Igaz az a beszéd, amelyet otthon mondásaidról és bölcsességedről hallottam. Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem róla, hogy – lám – még a felét se jelentették nekem nagy bölcsességedről. Felülmúltad a hírt, amelyet hallottam. Boldogok alattvalóid, és boldogok szolgáid, akik állandóan előtted állnak és hallgathatják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kedvét találta benned, és trónjára ültetett, hogy uralkodjál, az Úr, a te Istened szándéka szerint. Az Isten szereti ugyanis Izraelt, és meg akarja tartani mindörökké, azért tett meg királyává, hogy jogot és igazságot szolgáltass.” Azután százhúsz talentum aranyat, tömérdek fűszert, sőt még drágakövet is ajándékozott a királynak. Nem volt ahhoz fogható fűszer, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak. De Hirám szolgái is hoztak Salamon szolgáival aranyat Ofirból, azonkívül illatos fákat és drágakövet. A király az illatos fákból lépcsőket készíttetett az Úr templomába és a királyi palotába, továbbá lantokat és hárfákat a zenészek számára. Azelőtt sohasem láttak ilyeneket Júda földjén. De Salamon király is adott ajándékot Sába királynőjének, amit csak megkívánt vagy kért, azon az értéken felül, amit ő hozott a királynak. Azután szolgáival együtt visszatért hazájába.