Kis türelmet
Szövetség Achábbal.
18 Jehosafátnak igen nagy volt a vagyona és dicsősége. De sógorságra lépett Achábbal. Néhány év múlva le is ment Achábhoz Someronba. Acháb igen sok bárányt és szarvasmarhát vágatott le neki és a kíséretében levő népnek. Aztán rábeszélte, hogy vonuljon fel Ramot-Gileád ellen. Azt mondta ugyanis Acháb, Izrael királya Jehosafátnak, Júda királyának: „Kivonulsz-e velem Ramot-Gileád ellen?” Azt felelte neki: „Ahogy te, úgy én is; ahogy a te néped, úgy az én népem is. Veled leszünk a csatában.”
Prófétai nyilatkozatok a háborúról.
De Jehosafát arra is figyelmeztette Izrael királyát: „Érdeklődjék azonnal: Mit szól hozzá az Úr?” Ekkor Izrael királya összegyűjtötte a prófétákat, négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: „Elmenjek-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjak fel vele?” Azt felelték neki: „Menj, mert az Isten a király kezébe adja!” Jehosafát azonban közbevetette: „Nem volna itt inkább az Úrnak valamelyik prófétája, akit megkérdezhetnénk?” Izrael királya azt felelte Jehosafátnak: „Van még egy ember, általa megkérdezhetnénk az Urat: Michajehu, Jimla fia. De gyűlölöm, mert soha nem jövendöl nekem jót, hanem csak rosszat.” Jehosafát azt válaszolta: „Ne beszélj így, király!” Ekkor Izrael királya magához hívott egy udvari szolgát és megparancsolta neki: „Hívd gyorsan Michajehut, Jimla fiát!” Mindketten, Izrael királya is, Jehosafát, Júda királya is díszbe öltözve ültek trónjukon. A téren ültek Someron kapujának nyílása mellett, közben a próféták jóslatokat mondtak előttük. Cidkija, Kenaana fia, vasszarvakat csinált magának és azt hirdette: „Ezzel fogod leteríteni Arámot, míg teljesen meg nem semmisül.” Hasonlóképpen jövendölt a többi próféta is. Azzal biztatták: „Vonulj csak Ramot-Gileád ellen! Szerencséd lesz, mert az Úr a király kezébe adja.” A követ, aki elment Michajehut elhívni, figyelmeztette: „A próféták szavai egyhangúlag kedvezők a király számára. Kérlek, a te beszéded is legyen olyan, mintha közülük való lenne! Mondj te is jót!” Michajehu azt felelte: „Amint igaz, hogy él az Úr, azt fogom mondani, amit az én Istenem mond majd nekem.” Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Micha, lemenjünk-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjunk fel vele?” Ezt felelte: „Menjetek csak! Sikeretek lesz, és a kezetekbe kerülnek.” A király figyelmeztette: „Hányszor kényszerítselek eskü alatt, hogy ne mondj nekem mást, csak az igazat az Úr nevében?” Erre azt mondta: „Azt láttam, hogy egész Izrael szétszóródott a hegyeken, mint a pásztor nélküli juhok. Az Úr pedig azt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk! Térjen vissza ki-ki békességben a házába!” Erre Izrael királya azt mondta Jehosafátnak: „Nem megmondtam neked előre, hogy nem jövendöl ez nekem jót, hanem csak rosszat?” Erre ő így kezdett beszélni: „Halljátok az Úr szavát: Láttam az Urat, trónusán ült, jobbról és balról mellette állt a mennyei sereg. Ekkor megkérdezte az Úr: Ki tudná rászedni Achábot, Izrael királyát, hogy felvonuljon és elessék Ramot-Gileádnál? Az egyik így beszélt, a másik meg amúgy. Ekkor előlépett egy lélek, az Úr elé állt, és így szólt: Én rászedem. Az Úr megkérdezte: Hogyan? Így felelt: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden prófétájának szájában. Az Úr ráhagyta: Szedd rá, sikerülni fog neked. Menj, és tégy úgy. Lásd tehát, az Úr hazug lelket adott e prófétáid szájába. Az Úr rosszat rendelt neked.” Erre Cidkija, Kenaana fia odalépett és arcul ütötte Michajehut. Aztán megkérdezte: „Melyik úton távozott tőlem az Úr, hogy hozzád szóljon?” Michajehu azt felelte: „Magad fogod megtapasztalni, azon a napon, amelyen a legeldugottabb kamrában szeretnél elbújni, hogy elrejtőzzél.” Ekkor Izrael királya megparancsolta: „Fogjátok Michajehut és vigyétek Amonhoz, a város parancsnokához és Joáshoz, a király fiához! Mondjátok meg nekik: Ezt üzeni a király: Vessétek tömlöcbe! Kevés kenyeret adjatok neki táplálékul, meg kevés vizet, míg épségben visszatérek.” Erre Michajehu megjegyezte: „Ha épségben térsz vissza, akkor nem szólt általam az Úr! Halljátok meg mind, ti nemzetek!”
A csata lefolyása és következményei.
Tehát Izrael királya és Jehosafát, Júda királya felvonultak Ramot-Gileád ellen. Izrael királya azt tanácsolta Jehosafátnak: „Szeretném felismerhetetlenné tenni magamat, és úgy menni a csatába, te azonban csak öltsd fel a magad ruháját!” Izrael királya tehát álruhába öltözött, és úgy indult a csatába. De Arám királya éppen azt a parancsot adta a harci szekerek vezetőinek: „Ne harcoljatok senki ellen, akár kicsi, akár nagy, hanem csak Izrael királya ellen!” Így történt, hogy amikor a harci szekerek vezetői megpillantották Jehosafátot, azt gondolták: „Ez Izrael királya!” Amikor körös-körül rátámadtak, Jehosafát felkiáltott. S az Úr meg is segítette, és eltérítette őket tőle. Amikor ugyanis látták a harci szekerek vezetői, hogy nem ő Izrael királya, visszafordultak mellőle. Ám valaki kifeszítette íját, s akaratlanul mégis eltalálta Izrael királyát a páncélja és annak hevederei között. Erre megparancsolta szekere vezetőjének: „Fordulj meg, és vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!” Mivel a csata akkor még hevesebb lett, Izrael királya ott maradt állva a kocsiján az arámokkal egészen estig. Naplementekor azonban meghalt. 19 Jehosafát, Júda királya, épségben visszatért Jeruzsálembe a palotájába. Jehu látóember, Hanani fia elébe ment és figyelmeztette Jehosafát királyt: „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Úr haragját! De jócselekedeteket is talál benned, mivel eltávolítottad a bálványokat és szíved az Úr követésére hajlik.”
Jehosafát térítései és bírósági reformjai.
Jehosafát Jeruzsálemben tartózkodott, de aztán újra kiment a nép közé Beersebától egészen Efraim hegyéig, és visszavezette őket az Úrhoz, atyáik Istenéhez. Vidéken is, városról városra bírákat rendelt Júda minden megerősített városába. A bírákat figyelmeztette: „Vigyázzatok, mit cselekesztek! Bíráskodástokkal ugyanis nemcsak az embereket, hanem az Urat is szolgáljátok. Azért veletek lesz bírói működéstekben. Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.” Majd levitákból, papokból és Izrael családfőiből Jeruzsálemben is szervezett Jehosafát bíróságot, hogy igazságot szolgáltassanak az Úr ügyeiben és Jeruzsálem lakóinak pereiben. Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: Városaitokban lakó testvéreiteknek bármilyen ügye kerül elétek: akár vérnek bűne, akár valamely vitás kérdés a törvényt, a parancsokat, a szertartásokat vagy a jogot illetően, figyelmeztessétek őket, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen, és ne legyen gyűlölség köztetek és testvéreitek között! Ha így jártok el, nem fogtok vétkezni. Amarjahu főpap lesz a fölöttesetek vallási ügyekben, Zebadjahu pedig, Jizmael fia, Júda házának feje, a király elé tartozó összes ügyekben. Mint tisztviselők a leviták fognak rendelkezéstekre állni. Járjatok el bátran, és az Úr a jók mellett lesz.”
Jehosafát győzelme Moáb és Ammon fiai fölött.
20 Ezek után történt, hogy Moáb és Ammon fiai egy csapatnyi meunitával együtt hadba vonultak Jehosafát ellen. Mentek és jelentették neki: „Hatalmas tömeg jön ellened a tengeren túlról, Edomból. Immár Hacacon-Támárban, vagyis Engediben vannak.” Erre Jehosafát megijedt és elhatározta, hogy az Úrhoz fordul. Egész Júdának böjtöt hirdetett. Erre Júda össze is jött, hogy az Úrhoz könyörögjön, sőt Júda valamennyi városából egybegyűltek, hogy könyörögjenek az Úrhoz. Ekkor Jehosafát az Úr házában az új udvar előtt odaállt Júda és Jeruzsálem gyülekezete elé. Így imádkozott: „Urunk, atyáink Istene! Te vagy az Isten a mennyben, és te vagy a népek összes királyságának uralkodója. A te kezedben olyan erő és hatalom van, hogy annak senki sem tud ellenállni. Istenünk, te űzted ki e föld lakóit néped, Izrael elől, és te adtad barátod, Ábrahám ivadékának mindörökre. Ők le is telepedtek rajta, és szentélyt építettek nevednek azzal a szándékkal: Ha valami nyomorúság tör ránk, kard vagy büntetés, pestis vagy éhínség, akkor megállunk e templom előtt és a te színed előtt, mert ebben a házban van a te neved. Aztán hozzád kiáltunk szorongattatásainkban, s akkor te meghallgatsz és megsegítesz bennünket. Nézd, Ammonnak, Moábnak és Szeir hegyének fiai, akiken keresztül nem engedted átvonulni Izrael fiait, amikor kijöttek Egyiptom földjéről, azért hát elkerülték, és nem pusztították ki őket, nézd, most úgy fizetnek vissza nekünk, hogy idejöttek és ki akarnak űzni bennünket örökségünkből, amelyet nekünk adtál. Istenünk, hát nem sújtasz le rájuk? Hiszen bennünk sincs elég erő ekkora tömeggel szemben, amely ránk támad. Nem is tudjuk, mit kellene tennünk, csak a tekintetünk emeljük hozzád.” Ezalatt egész Júda ott állt az Úr előtt gyermekeikkel és feleségeikkel együtt. Ekkor a sokaság közepette az Úr lelke leszállt egy Aszaf fiai közül való levitára, Jahazielre, Zecharjahu fiára, Benaja, Jeuel és Mattanja utódjára. Így kezdett beszélni: „Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek. Holnap gyertek le eléjük! A Cic nevű domboldalon fognak felvonulni, így rájuk találtok a völgy végén Jeruel pusztájával szemben. Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg. Akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket, Júdát és Jeruzsálemet. Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ki eléjük, és az Úr veletek lesz!” Ekkor Jehosafát a földig hajolt, egész Júda és Jeruzsálem lakói leborultak az Úr előtt, hogy hódoljanak előtte. Aztán Kehát fiai és a Korach fiai közül való leviták felálltak, hogy emelt hangon, harsogva magasztalják az Urat, Izrael Istenét. Kora reggel föl is keltek, és kivonultak Tekoa pusztájába. Elindulás előtt Jehosafát eléjük állt, és így szólt: „Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és akkor életben maradtok. Higgyetek prófétáinak és boldogultok.” Miután ezt a tanácsot adta a népnek, felállította az Úr énekeseit, hogy kivonuláskor a hadba keltek élén szent díszben magasztalják őt e szavakkal: „Dicsérjétek az Urat, mert irgalma örökkévaló!” Mihelyt felhangzott a dicsőítő és magasztaló ének, az Úr a lesben álló csapatokat azok ellen fordította, akik Júda ellen vonultak: Ammonnak, Moábnak és Szeirnek fiai ellen. Így ezek vereséget szenvedtek. Aztán Ammon és Moáb fiai fölkeltek Szeir hegyének fiai ellen, hogy kiirtsák és elpusztítsák őket. Miután végeztek Szeir lakóival, az egyik férfi a másikat segítette a pusztításban. Amikor Júda a pusztai kilátóhelyhez ért, és a sokaság felé tekintett: Lám, azok holtan hevertek a földön. Senki sem menekült meg. Ekkor jött elő Jehosafát és népe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Találtak is állatot nagy mennyiségben, aztán fölszerelést, ruhákat és drágaságokat. Annyit zsákmányoltak, hogy alig bírták elvinni. Három napig tartott, míg összeszedték a zsákmányt, mert olyan sok volt. A negyedik napon aztán összegyűltek a Beraka-völgyben. Mivel ott adtak hálát az Úrnak, azért nevezik mind a mai napig azt a helyet Beraka völgyének. Ezután Júda és Jeruzsálem férfiai Jehosafáttal az élükön mind megfordultak, hogy örömujjongás közt visszatérjenek Jeruzsálembe. Az Úr ugyanis megszerezte az ellenségeik fölötti diadal örömét. Hárfa­, lant­ és trombitazengés közepette vonultak be Jeruzsálembe az Úr templomába. A környék valamennyi királysága félni kezdett Istentől, amikor meghallották, hogyan harcolt az Úr Izrael ellenségei ellen. Így Jehosafát országa nyugalmat élvezett, mert Istene nyugalmat biztosított neki minden oldalról.
Összefoglalás Jehosafát uralkodásáról.
Jehosafát, Júda királya, harmincöt esztendős volt, amikor trónra lépett, és huszonöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának, aki Silchi leánya volt, Azuba volt a neve. Atyjának, Azának útján járt, és nem tért le róla. Azt tette, ami kedves az Úr szemében. Ám a magaslatokat nem távolították el, mert a nép szíve még nem ragaszkodott állhatatosan atyái Istenéhez. Jehosafát egyéb dolgai az elsőktől az utolsókig mind meg vannak írva Jehunak, Hanani fiának a beszédei között, amelyek be vannak iktatva Izrael királyainak könyvébe. Ezután Jehosafát szövetségre lépett Achaszjával, Izrael királyával, s az gonoszságba vitte. Arra szövetkezett vele, hogy Tarsisba járó hajókat készítsenek. Ecjon-Geberben el is készítették a hajókat. De Eliezer, a maresai Dodavahu fia így jövendölt Jehosafát ellen: „Mivel szövetségre léptél Achaszjával, az Úr szétzúzza művedet.” Hajói össze is törtek, és így nem mehettek el Tarsisba.

Minden fejezet...
1 0