Kis türelmet
1. RECHABEÁM URALKODÁSA ÉS A LEVITÁK ÁTKÖLTÖZÉSE
Az ország kettészakadása.
10 Rechabeám elment Szichembe, mert Szichemben gyűlt össze egész Izrael, hogy királlyá tegye. Amikor ezt az Egyiptomban tartózkodó Jerobeám, Nebát fia meghallotta – oda menekült ugyanis Salamon király elől –, visszatért Egyiptomból. Érte küldtek, és hazahívták. El is jött Jerobeám, és vele egész Izrael. Így szóltak Rechabeámhoz: „Atyád nehéz igát rakott ránk. Ha megkönnyebbíted a kemény robotot és a nehéz igát, amelyet atyád ránk rakott, szolgálni fogunk neked.” Azt felelte nekik: „Három nap múlva térjetek vissza hozzám!” Erre a nép eltávozott. Rechabeám király pedig tanácsot tartott az öregekkel, akik atyja, Salamon életében előtte álltak, és megkérdezte őket: „Mit tanácsoltok: Milyen feleletet adjak ennek a népnek?” Azt felelték neki: „Ha ma kedvében jársz a népnek, megnyered tetszésüket, és ha szíves szavakkal fordulsz hozzájuk, akkor szolgáid lesznek minden időben.” Ám ő figyelmen kívül hagyta az öregek tanácsát, akik figyelmeztették. – Azoktól az ifjaktól kért tanácsot, akik vele nevelkedtek, és az udvarához tartoztak. Tőlük is azt kérdezte: „Mit tanácsoltok: Milyen választ adjak ennek a népnek, amely azt követelte tőlem: Könnyíts az igán, amelyet atyád rakott ránk?” S az ifjak, akik vele nevelkedtek, azt mondták neki: „Így szólj a néphez, amely azt mondta neked: Atyád súlyos igát rakott ránk, de te könnyíts rajta! Így válaszolj nekik: Nekem a kisujjam is vastagabb, mint az atyám dereka. Ha atyám nehéz igával terhelt benneteket, hát én még nehezebb igával tetézem. Atyám ostorral vert benneteket, én pedig skorpióval foglak verni.” A harmadik napon elment Jerobeám és az egész nép Rechabeámhoz, ahogyan a király meghagyta nekik: „Térjetek vissza három nap múlva!” A király kemény feleletet adott nekik, és nem törődött az öregek tanácsával. Az ifjak biztatására így beszélt hozzájuk: „Atyám súlyos igát rakott rátok, de én megtetézem. Atyám ostorral vert benneteket, én pedig skorpióval foglak verni.” A király tehát nem hallgatott a népre. Az volt ugyanis az Isten rendelése, hogy az Úr megvalósítsa azt az ígéretét, amelyet a silói Achija által Jerobeámnak, Nebat fiának tett. Mivel a király nem hallgatott rájuk, Izrael egész népe így válaszolt a királynak: „Nincs részünk Dávidban, sem örökségünk Izáj fiában. Térj vissza sátraidba, Izrael, te meg, Dávid, nézz a magad háza után!” Azzal az egész Izrael visszatért sátraiba. Így Rechabeám Izraelnek csak azokon a fiain uralkodott, akik Júda városaiban laktak. Rechabeám király elküldötte ugyan Hadorám robotfelügyelőt, de Izrael fiai agyonkövezték. Ekkor Rechabeám király gyorsan szekérre szállt, és Jeruzsálembe menekült. Így pártolt el Izrael Dávid családjától mind a jelen napig.
Rechabeám tettei.
11 Amikor Rechabeám Jeruzsálembe érkezett, összehívta Júda és Benjamin egész házát, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy háborút kezdjenek Izrael ellen, és visszaszerezzék a királyságot Rechabeámnak. De az Úr szózatot intézett Semajához, Isten emberéhez: „Szólj Rechabeámhoz, Salamon fiához és egész Izraelhez, mely Júdában és Benjaminban lakik! Ezt üzeni az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne szálljatok harcba testvéreitekkel! Térjen vissza mindenki a házába, mert tőlem eredt ez a dolog!” Hallgattak is az Úr szavára, és abbahagyták a Jerobeám ellen indított hadjáratot. Rechabeám Jeruzsálemben lakott. Júdában fallal megerősített városokat épített. Kiépítette Betlehem, Etam, Tekoa, Bet-Cur, Szokot, Adullám, Gát, Maresa, Cif, Adoraim, Lakis, Azéka, Corea, Ajalon és Hebron júdai és benjamini helységeket erős városokká. Miután így biztosította az erődítményeket, parancsnokokat rendelt föléjük, továbbá étel, olaj és bor számára raktárakat rendezett be. Minden városban volt fegyverraktár a pajzsok és a dárdák számára, s ezeket nagy gonddal megerősítette. Csak Júda és Benjamin volt az övé.
A papok és leviták átköltözése Júdába.
Ám a papok és a leviták, akik szerte egész Izraelben voltak, eddigi lakóhelyükről hozzápártoltak. A leviták ugyanis elhagyták legelőiket és birtokaikat, és átköltöztek Júdába vagy Jeruzsálembe, mert Jerobeám és utódai megfosztották őket attól, hogy az Úr papjai lehessenek. Ő ugyanis más papokat rendelt a magaslatokra, a bálványokhoz és az általa készített borjakhoz. Utánuk Izrael többi törzséből is, akik elhatározták szívükben, hogy az Urat, Izrael Istenét keresik, Jeruzsálembe jártak, hogy áldozzanak az Úrnak, atyáik Istenének. Ezzel is megszilárdították Júda királyságát, és megerősítették Rechabeámot, Salamon fiát három esztendeig. Mert csak három évig járt Dávid és Salamon útjain.
Rechabeám családja.
Rechabeám Machalatot, Dávid fiának, Jerimotnak a lányát meg Abihailt, Eliábnak, Izáj fiának a lányát vette feleségül. Ez fiúkat szült neki: Jeust, Semarját és Zahámot. Azután elvette Maachát is, Absalom leányát, s ez Abiját, Attait, Zizát és Selomitot szülte neki. Rechabeám Maachát, Absalom lányát minden feleségénél és mellékfeleségénél jobban szerette. Tizennyolc feleséget tartott ugyanis, meg hatvan mellékfeleséget. Huszonnyolc fiút és hatvan leányt nemzett. Rechabeám Abiját, Maacha fiát állította első helyre, fejedelmül testvérei közül, mert őt szánta királynak. Előrelátó volt, és fiait szétosztotta Júda és Benjamin egész területére, az összes megerősített városba. Bőségesen gondoskodott megélhetésükről és sok asszonyt szerzett nekik.
Rechabeám hűtlensége és bűnhődése.
12 Amikor Rechabeám uralma megszilárdult és megerősödött, elhagyta az Úr törvényét, és vele egész Izrael. Mivel elpártoltak az Úrtól, Rechabeám király ötödik esztendejében felvonult Sisák, Egyiptom királya Jeruzsálem ellen ezerkétszáz harci szekérrel és hatvanezer lovassal. Tömérdek népség jött vele Egyiptomból: líbiaiak, szukiak és kusiak. Elfoglalta a Júdában levő megerősített városokat, és egészen Jeruzsálemig eljutott. Ekkor Semaja próféta fölkereste Rechabeámot és Júda fejedelmeit, akik Sisáktól való félelmükben Jeruzsálemben jöttek össze. Azt mondta nekik: „Ezt üzeni az Úr: Elhagytatok, azért hát én is Sisák kezére adlak benneteket.” Izrael fejedelmei a királlyal együtt megalázkodtak és elismerték: „Igazságos az Úr!” Amikor az Úr látta, hogy megalázkodtak, szózatot intézett Semajához: „Mivel megalázkodtak, nem pusztítom el őket, hanem adok nekik egy kis lehetőséget a menekülésre. Nem zúdítom rá Sisák által haragomat Jeruzsálemre. Mindazonáltal a szolgái lesznek, hadd tudják meg, mi a különbség az én szolgálatom, meg a világ hatalmasainak szolgálata között.” Sisák, Egyiptom királya fel is vonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az Isten házának és a királyi palotának a kincseit. Mindent elvitt, még az aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon készíttetett. Helyettük Rechabeám király bronzpajzsokat készíttetett, és rábízta a királyi palota kapuját őrző testőrök tisztjeinek kezére. Valahányszor a király az Úr templomába ment, ezeket vitték a kíséretében haladó testőrök. Azután ismét visszavitték a fegyverraktárba. Mivel tehát megalázkodtak, elfordult tőlük az Úr haragja, és nem pusztított el mindent teljesen, mert Júdában is csak akadt valami jó. Rechabeám király ezután újra erőre kapott Jeruzsálemben, és tovább uralkodott. Negyvenegy esztendős volt, amikor király lett, és tizenhét évig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet Izrael törzsei közül kiválasztott az Úr, hogy az viselje a nevét. Anyja ammonita volt és Naamának hívták. Gonosz tetteket vitt végbe, mert szíve nem volt állhatatos az Úr szolgálatában. Rechabeám dolgai az elsőktől az utolsókig gondosan meg vannak írva Semaja próféta és Iddó látóember krónikáiban. Rechabeám és Jerobeám között állandó volt az ellenségeskedés. Végül Rechabeám is megtért atyáihoz, és eltemették Dávid városában. Fia, Abija lett helyette a király.
2. HŰSÉG A TÖRVÉNYES PAPSÁGHOZ ABIJA URALKODÁSA ALATT
A háború folytatása Abija alatt.
13 Abija Jerobeám király 18. esztendejében lett Júda királya. Három évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja a gibeai Uriel leánya volt és Michajának hívták. A háború Abija és Jerobeám között is tovább folyt. A támadást Abija kezdte négyszázezer válogatott harcossal. Jerobeám pedig nyolcszázezer válogatott vitéz harcost állított csatarendbe vele szemben.
Abija beszéde.
Ekkor Abija felállt Cemarájim hegyére, amely Efraim hegységében van, és így kezdett beszélni: „Figyeljetek ide, Jerobeám és egész Izrael! Nemde jól tudjátok, hogy az Úr, Izrael Istene mindörökre Dávidnak adta a királyi méltóságot Izrael fölött, neki és fiainak örök időre szóló sószövetség alapján. Jerobeám, Nebat fia, Dávid fiának, Salamonnak a szolgája mégis fölkelt és fellázadt ura ellen. Erre köré gyűltek a mihaszna emberek, a semmirekellő alakok, és fölébe kerekedtek Rechabeámnak, Salamon fiának. Rechabeám tapasztalatlan és félénk szívű ember volt, azért nem tudott nekik ellenállni. Most tehát ti azt gondoljátok, hogy ellen tudtok állni az Úr királyságának, amelyet Dávid fiainak kezére bízott? Azért, mert nagy tömeggel jöttetek, és veletek vannak az aranyborjak, amelyeket Jerobeám készített nektek istenekül? Hát nem ti űztétek el az Úr papjait, Áron fiait meg a levitákat? S nem ti szereztetek magatoknak papokat úgy, mint a világ többi népei? Minden jöttment, aki megragadott egy bikaborjút és hét kost, mindjárt papjává lett azoknak, akik nem is istenek. Ami minket illet, nekünk az Úr az Istenünk, mi nem hagytuk el. Papjaink, akik az Úr előtt szolgálatot teljesítenek, Áron fiai, meg a leviták is a maguk szolgálatában. Minden reggel és minden este bemutatják az Úrnak az égőáldozatokat, az illatáldozatokat és a tiszta asztalra kitett kenyerek rendjét. Nálunk van az arany mécstartó a mécseseivel együtt, amelyeket minden este meggyújtanak. Mi ugyanis megtartjuk az Úrnak, a mi Istenünknek törvényeit, ti azonban elhagytátok őt. Nézzétek, nekünk Isten áll az élünkön, meg az ő papjai, és a riadó trombiták, amelyek ellenetek harsognak. Izrael fiai, ne harcoljatok az Úr, atyáitok Istene ellen, mert nem hoz rátok szerencsét!” Közben Jerobeám cselt vetve mögéjük osont. Így Júda előtt is ott álltak, s mögöttük is ott voltak a cselvetők. Amint Júda megfordult és rádöbbent, hogy elöl is, hátul is ellenség, felkiáltottak az Úrhoz. A papok megfújták a trombitákat, Júda harcosai meg nagy lármát csaptak. Amikor Júda harcosai kiáltozni kezdtek, Isten megverte Jerobeámot és egész Izraelt Abija és Júda szeme láttára. Ekkor Izrael fiai megfutamodtak Júda elől, de Isten a kezükbe adta őket. Abija és népe akkora vereséget mért rájuk, hogy Izraelből ötszázezer válogatott férfi esett el sebeiben. Így maradtak alul abban az időben Izrael fiai, ellenben Júda fiai erősebbnek bizonyultak, mert az Úrban, atyáik Istenében bíztak. Abija azután üldözőbe vette Jerobeámot, és néhány várost elfoglalt tőle: Bételt a leányvárosaival együtt, Jesanát a leányvárosaival együtt és Efront, szintén a leányvárosaival együtt. Nem is tudott többé Jerobeám Abija napjaiban erőre kapni, sőt az Úr úgy megverte, hogy belehalt.
Abija családja és egyéb dolgai.
Abija ellenben megerősödött. Tizennégy asszonyt vett feleségül, és huszonkét fiút meg tizenhat leányt nemzett. Abija egyéb dolgai, tettei és szavai meg vannak írva Iddó próféta feljegyzéseiben. Mikor aztán Abija megtért atyáihoz, Dávid városában temették el. Fia, Aza lett helyette a király. Az ő napjaiban tíz évig békét élvezett az ország.

Minden fejezet...
1 0