Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Ekkor Acház követeket küldött Asszíria királyához, Tiglatpilezerhez. Ezt üzente neki: „Szolgád és fiad vagyok. Vonulj fel, és szabadíts ki Arám királya kezéből és Izrael királya kezéből, akik ellenem támadtak!” Ugyanakkor fogta Acház az Úr templomában található ezüstöt és aranyat, és elküldte ajándékba Asszíria királyának. Asszíria királya a kedve szerint járt el. Így Asszíria királya Damaszkusz ellen vonult, elfoglalta, lakóit fogolyként Kirbe hurcolta, Recint pedig megölte. Acház elment Damaszkuszba, hogy találkozzék Asszíria királyával, Tiglatpilezerrel. Amikor meglátta Damaszkuszban az oltárt, Acház király megküldte Urija papnak az oltár méreteit és mintáját az alaprajzával együtt. Urija pap tehát épített egy oltárt; pontosan Acház király Damaszkuszból küldött utasításai szerint építette föl, mielőtt még Acház király hazatért volna Damaszkuszból. Amikor a király visszaérkezett Damaszkuszból, szemügyre vette az oltárt. Aztán a király az oltárhoz lépett és fölment rá. Elégette égőáldozatát és ételáldozatát, kiöntötte italáldozatát, s az oltárra hintette a közösség áldozatának vérét. Az Úr előtt álló oltárt pedig elmozdította a templom elől a helyéről, hogy ne álljon ott az új oltár és az Úr temploma között, és észak felé, oldalt az új oltár mellett állíttatta fel. Aztán ezt a parancsot adta Acház király Urijának: „A nagy oltáron égesd el a reggeli égőáldozatot és az esti ételáldozatot, aztán a király égő­ és ételáldozatát, végül az egész nép égőáldozatát, ételáldozatát és italáldozatát is ott mutasd be; arra hintsd az égőáldozat és a véres áldozat vérét. A bronzoltár sorsán majd gondolkodom.” Urija pontosan a király parancsa szerint járt el. Akkor Acház király szétszedette az üstlábakat s párkányait, az üstöket pedig kiemelte belőlük. A bronzmedencét is leszedette az ökrökről, amelyek alatta álltak, és kőtalapzatra állította. Ugyanígy a trónt is eltávolította, amelyet a templom elé építettek, meg a külső királyi bejáratot is, Asszíria királya kedvéért.