111 Miután Macedóniai Fülöp fia, Sándor kivonult Chettimből, és legyőzte a perzsák és a médek királyát, Dáriust, helyette először Hellászon uralkodott királyként. 22 Sok hadjáratot vezetett, erődöket foglalt el és királyokat küldött halálba. 33 Egészen a föld határáig előrenyomult, és sok néptől szedett adót. Az egész föld elnémult előtte. Erre szíve elbizakodottá vált és gőggel telt el. 44 Hatalmas sereget gyűjtött, s uralomra tett szert országok, népek és fejedelmek fölött, úgyhogy sorra adófizetői lettek. 55 De aztán ágynak esett, s tudatára ébredt, hogy meg kell halnia. 66 Maga elé idézte legfőbb embereit, akik vele nőttek fel ifjúkoruktól fogva, és még életében felosztotta köztük birodalmát. 77 Sándor tizenkét esztendei uralkodás után meghalt. 88 Szolgái vették át az uralmat, ki-ki a maga részén. 99 Halála után mindannyian föltették a diadémot, s utánuk fiaik is, sok éven át. Rengeteg bajt hoztak a földre.
Antiochusz Epifanész és a hellenizmus behatolása Izraelbe.
1010 Istentelen sarj fakadt belőlük, Antiochusz Epifanész, Antiochusz királynak az egyik fia. Túsz volt Rómában, s a görög hatalom 137. esztendejében jutott uralomra. 1111 Azokban a napokban hitehagyottak támadtak Izraelben. Sokak fejét telebeszélték javaslatukkal: „Menjünk, és kössünk szövetséget a körülöttünk élő népekkel. Mert amióta elkülönültünk tőlük, rengeteg baj ér bennünket.” 1212 Ez a javaslat tetszésre talált. 1313 A népből néhányan készek voltak rá, hogy elmenjenek a királyhoz. Ez felhatalmazta őket, hogy pogány szokásokat vezessenek be. 1414 Pogány szokás szerint testgyakorló iskolát létesítettek Jeruzsálemben, újranövesztették előbőrüket, 1515 és elpártoltak a szent szövetségtől. Szövetségre léptek a pogányokkal, s arra adták magukat, hogy vétkezzenek.
Antiochusz Epifanész kifosztja a templomot és üldözi a törvényhez hű zsidókat.
1616 Amikor Antiochusz megszilárdította a birodalmat, arra gondolt, hogy Egyiptomra is kiterjeszti hatalmát, hogy így mindkét országon uralkodjék. 1717 Hatalmas sereggel, harci szekerekkel, elefántokkal és nagy hajóhaddal Egyiptomba vonult. 1818 Háborút indított Egyiptom királya, Ptolemeusz ellen. Ptolemeusz megfutamodott előle és elmenekült, de sokan áldozatul estek. 1919 Meghódította Egyiptom megerősített városait és kifosztotta Egyiptom földjét. 2020 Miután Egyiptomot leigázta, Antiochusz 143-ban visszatért és hatalmas sereggel Izrael és Jeruzsálem ellen vonult. 2121 Gőggel eltelve behatolt a szentélybe, elvitte az illatáldozat bemutatására szolgáló aranyoltárt, valamint a mécstartót az összes fölszereléssel együtt, 2222 továbbá az áldozati kenyér asztalát, az áldozati edényeket, tálakat, az aranyfüstölőket, a kárpitot, a koszorúkat és a templom homlokzatáról az aranydíszeket; mind leszedte őket. 2323 Elrabolta az aranyat, ezüstöt, valamint a drága fölszereléseket; elhurcolta a rejtett kincseket, amikre rátalált. 2424 Mindent összeszedett, és visszatért országába. De előbb vérfürdőt rendezett és fennhéjázó beszédeket tartott. 2525 Mély gyász borult Izraelre, minden tartományára. 2626 Siránkoztak a főemberek és a vének, a szüzek és az ifjak sorvadoztak, az asszonyok szépsége elenyészett. 2727 Aki vőlegény volt, mind gyászolt, s jajgatott szobájában ülve fájdalmában a menyasszony. 2828 Megremegett a föld a lakói miatt, Jákob egész háza szégyenbe öltözött. 2929 Két év elteltével a király a mizaiak vezérét küldte Júda városaiba. Nagy sereggel érkezett Jeruzsálembe. 3030 Álnok módon békét ígért nekik, úgyhogy hittek benne. De váratlanul meglepte a várost. Nagy csapást mért rá, és Izrael fiai közül sokakat lemészárolt. 3131 A várost kifosztotta, felgyújtotta, lerombolta a házakat és a várost körülvevő falakat. 3232 Az asszonyokat és a gyerekeket fogságba hurcolták, a nyájakat meg lefoglalták. 3333 Megerősítették Dávid városát magas és erős falakkal és hatalmas bástyákkal. 3434 Ezek várul szolgáltak nekik. Istentelen népet és hitehagyott embereket telepítettek beléjük; ezek befészkelték oda magukat. 3535 Fegyvereket és élelmet hordtak oda, és ott raktározták el a Jeruzsálemben összeszedett zsákmányt. Így (a bástyák) hatalmas csapdává lettek. 3636 A szentély számára leshellyé lettek, Izrael számára gonosz ellenséggé minden időre. 3737 A szentély körül ártatlan vért ontottak, megszentségtelenítették a szent helyet. 3838 Jeruzsálem lakói elmenekültek miattuk, így idegen népnek lett lakóhelye. Saját ivadékainak idegenné vált, gyermekeinek el kellett hagyniuk. 3939 Szentélye elhagyatott lett, mint a puszta, ünnepei gyászra fordultak. Szombatjai gyalázattá váltak, becsülete helyébe megvetés lépett. 4040 Mint egykor dicsősége, akkora volt a szégyene, nagysága szomorúságra változott. 4141 Akkor a király rendeletet bocsátott ki egész birodalmában: mindnyájan alkossanak egy népet, 4242 és hagyjanak fel szokásaikkal. A népek mind engedelmeskedtek a király parancsának. 4343 Sőt még Izrael fiai közül is soknak megtetszettek ezek a szertartások, így áldozatot mutattak be a bálványoknak és megszegték a szombatot. 4444 A király írásos utasításokat küldött Jeruzsálembe megbízottaival és Júda városaiba, hogy alkalmazkodjanak az idegen szokásokhoz, 4545 a templomban hagyjanak fel az égő, a véres és az italáldozattal, szegjék meg a szombatot és az ünnepeket, 4646 és szentségtelenítsék meg a szentélyt és a szent dolgokat. 4747 Ugyanakkor emeljenek oltárokat, templomokat és kápolnákat a bálványoknak, áldozzanak sertéseket és más tisztátalan állatokat, 4848 hagyják fiaikat körülmetéletlenül, és szennyezzék be magukat mindenféle tisztátalan és szörnyű dologgal. 4949 Felejtsék el a törvényt és tekintsék érvénytelennek a parancsokat. 5050 Annak, aki nem tett eleget a király parancsának, meg kellett halnia. 5151 Ilyen utasításokat adott az egész birodalomban, és felügyelőket rendelt minden nép fölé. Júda városainak megparancsolta – városról városra –, hogy mutassanak be áldozatot. 5252 A népből sokan csatlakoztak hozzájuk, mind, akik elpártoltak a törvénytől. Gonoszságot követtek el az országban, 5353 és arra kényszerítették Izraelt, hogy mindenféle zugba rejtőzzék. 5454 A 145. esztendő Kiszlév hónapjának tizenötödik napján a király az égőáldozat oltárán szörnyű undokságot épített, és Izrael helységeiben mindenféle oltárokat emeltek. 5555 A házak kapuiban és a tereken tömjént áldoztak. 5656 A törvénykönyveket, ha fölfedezték, széttépték és tűzbe vetették. 5757 Ha valakinél megtalálták a szövetség könyvét, vagy ha valaki szem előtt tartotta a törvényt, a királyi rendelet értelmében halálra ítélték. 5858 Ilyen rendelkezésekkel léptek fel Izrael ellen, mindazok ellen, akiket hónapról hónapra tetten értek a városokban. 5959 A hónap huszonötödik napján áldozatot mutattak be azon az oltáron, amely az égőáldozatok oltára helyén állt. 6060 Azokat az asszonyokat, akik körülmetéltették gyermekeiket, megölték a parancs szerint, 6161 gyermekeiket a nyakukba akasztották, ugyanúgy hozzátartozóikat, és azokat is halálba küldték, akik a körülmetélést végezték. 6262 De Izrael fiai közül sokan állhatatosak maradtak, és kitartottak amellett az elhatározásuk mellett, hogy semmi tisztátalant nem élveznek. 6363 Inkább meghalnak, semmint étellel tisztátalanná tegyék magukat és megszegjék a szent szövetséget. Így vállalták a halált. 6464 Súlyosan ránehezedett Izraelre a szörnyű harag.
2. MATTATIÁS SZENT HÁBORÚT KEZDEMÉNYEZ
Mattatiás és fiai.
211 Azokban a napokban lépett fel Mattatiás, János fia és Simeon unokája. Joarib fiai közül való pap volt Jeruzsálemben, de Modinban élt. 22 Öt fia volt: János, melléknevén Gaddi, 33 Simon, melléknevén Tasszi, 44 Júdás, melléknevén Makkabeus, 55 Eleazár, melléknevén Auaran és Jonatán, melléknevén Affusz. 66 Amikor látta a Júdában és Jeruzsálemben végbemenő istenkáromlásokat, 77 azt mondta: „Jaj nekem! Miért születtem? Azért, hogy lássam népem pusztulását és a szent város romjait, s hogy tétlenül üljek, amikor kiszolgáltatják az ellenségnek, a szentély pedig idegenek hatalmában van? 88 Temploma olyan, mint a meggyalázott férfi, pompás fölszerelését elhurcolták zsákmányul. 99 Az utcákon lekaszabolták a gyermekeket, az ifjak meg az ellenség kardélén hulltak el. 1010 Hol van nép, amely ne uralkodott volna rajta, s ne szerzett volna tőle zsákmányt? 1111 Minden ékszerét elrabolták. Aki egykor szabad volt, rabszolga lett. 1212 Nézzétek szentélyünket: díszünket, dicsőségünket hogy kifosztották! A pogányok megszentségtelenítették. 1313 Miért is élünk még?” 1414 Mattatiás fiai megszaggatták ruhájukat, vezeklőruhát öltöttek és gyászoltak.
Az áldozat Modinban.
1515 A király tisztviselői, akiknek elpártolásra kellett kényszeríteniük őket, Modinba értek, hogy áldozati ünnepet rendezzenek. 1616 Izraelből sokan átpártoltak hozzájuk. Mattatiás és fiai azonban összefogtak. 1717 Erre a király tisztviselői elkezdték, és így beszéltek Mattatiáshoz: „Te tekintélyes és másokra is hatással levő vezető ember vagy ebben a városban, s fiaid, rokonaid támogatnak. 1818 Lépj hát elsőként elő, és teljesítsd a király parancsát, amint minden nép tette és ahogy Júda férfiai és a Jeruzsálemben maradottak is (tették). Akkor fiaiddal együtt a király barátai közé számítasz. Megjutalmaznak arannyal, ezüsttel és sok-sok ajándékkal, fiaddal egyetemben.” 1919 Mattatiás válaszolt, és kemény hangon ezt mondta: „Ha a király hatalma alá tartozó minden nép hallgat is rá, s mindenki elhagyja is atyái hitét és eleget tesz is utasításainak, 2020 én, a fiaim és a testvéreim atyáink szövetségéhez hűen fogunk élni. 2121 Távol legyen tőlünk, hogy a törvénytől és a parancsoktól eltérjünk! 2222 Nem engedelmeskedünk a király rendeletének, és nem térünk el hitünktől sem jobbra, sem balra.” 2323 Alighogy ezt kijelentette, Júda fiai közül előlépett az egyik, hogy mindenki szeme láttára áldozatot mutasson be a király parancsa szerint a modini oltáron. 2424 Ennek láttán Mattatiás fölindult, a legbenseje is beleremegett. Szent harag töltötte el, nekiesett és leütötte az oltárnál. 2525 A király tisztviselőjét is megölte, aki áldozatbemutatásra ösztökélte, majd lerombolta az oltárt. 2626 A törvényért szállt síkra, mint egykor Pinchasz tette, Szalu fia, Zimri ellenében. 2727 Azután Mattatiás hangosan felszólította a várost: „Akiben még van buzgalom a törvény iránt, és hűségesen kitart a szövetség mellett, az kövessen!” 2828 A fiaival együtt a hegyekbe menekült. Mindenét otthagyta a városban.
A szombathoz való hűség próbája a pusztában.
2929 Akkoriban sok igazságot és jogot kereső ember vonult a pusztába, 3030 gyermekeivel, feleségével és nyájával együtt, hogy ott letelepedjék, mert a baj rájuk nehezedett. 3131 A király tisztviselőinek és a Dávid városában, Jeruzsálemben állomásozó csapatoknak jelentették, hogy néhány olyan ember, aki megszegte a király parancsát, a puszta barlangjaiba húzódott. 3232 Számosan nyomukba eredtek, és utol is érték őket. Eléjük álltak, és szombati napon megtámadták őket. 3333 Odaszóltak nekik: „Most aztán elég legyen! Gyertek elő, és tegyetek eleget a király parancsának! Akkor életben maradtok.” 3434 De azt felelték: „Nem megyünk ki és nem teljesítjük a király parancsát, és a szombatot sem szegjük meg.” 3535 Erre nyomban megindították ellenük a támadást. 3636 De nem viszonozták, egyetlen követ sem dobtak rájuk, és a barlangokat sem torlaszolták el. 3737 Azt mondták: „Mi mindannyian tiszta lelkiismerettel akarunk meghalni! Tanúnk az ég s a föld, hogy igazságtalanul öltök meg bennünket.” 3838 Szombaton támadták meg őket, s így meghaltak feleségükkel, gyermekeikkel és nyájaikkal együtt, mintegy ezer ember.
Mattatiás tevékenykedése.
3939 Amikor Mattatiás és barátai ezt hírül vették, nagyon sajnálták őket. 4040 De aztán így szóltak egymáshoz: „Ha mindannyian így tennénk, ahogy testvéreink tettek, s nem harcolnánk életünkért és törvényünkért a pogányok ellen, csakhamar eltűnnénk a föld színéről.” 4141 S még aznap a következő határozatot hozták: „Minden ember ellen, aki szombaton megtámad bennünket, fölvesszük a harcot, nehogy mind meghaljunk, ahogy testvéreink meghaltak a barlangokban.” 4242 Akkoriban csatlakozott hozzájuk egy asszideus csoport – izraeli bátor férfiak, törvényhez hű emberek. 4343 Azok is mind hozzájuk szegődtek, akik a szorongattatások elől menekültek. 4444 Erősítésül szolgáltak nekik. Így összeverődött egy sereg, és lesújtottak haragjukban a bűnösökre és neheztelésükben a hitehagyottakra. Akik megmaradtak, a pogányokhoz menekültek. 4545 Mattatiás és követői körbejártak és lerombolták az oltárokat. 4646 Erőszakkal körülmetélték a még körülmetéletlen gyerekeket, akiket Izrael földjén találtak. 4747 Üldözték a felfuvalkodottakat, és vállalkozásuk sikerrel járt. 4848 Így megvédték a törvényt a pogányok és a királyok támadásaival szemben, és megakadályozták a bűnösök győzelmét.
Mattatiás végrendelete és halála.
4949 Amikor Mattatiás napjai végükhöz közeledtek, így szólt fiaihoz: „Most gőg és gyalázat uralkodik, a pusztulás és az ádáz harag ideje van itt. 5050 Gyermekeim, harcoljatok hát a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért! 5151 Emlékezzetek atyáink tetteire, amelyeket a maguk idejében véghezvittek. Akkor nagy híretek lesz, s nevetek örökre fennmarad. 5252 Ábrahám nem a próbatételben bizonyult-e hűségesnek, nem az szolgált-e megigazulására? 5353 József nyomorúsága idején megtartotta a törvényt, és ura lett Egyiptomnak. 5454 Ősatyánk, Pinchasz buzgalmáért az örök papság ígéretét kapta. 5555 Józsue betöltötte a törvényt, és Izrael bírája lett. 5656 Káleb tanúbizonyságot tett az egybegyűltek előtt, és örökséget kapott az országban. 5757 Dávid jóságáért örök időkre örökölte a királyi széket. 5858 A törvény iránti buzgalmáért Illést az égbe vitték. 5959 Hananja, Azarja, Misael hittek, és kiszabadultak a lángokból. 6060 Dánielt ártatlansága megmentette az oroszlán torkából. 6161 Tudjátok meg ebből – nemzedékről nemzedékre –, hogy aki benne remél, nem csalatkozik. 6262 Ne féljetek hát a bűnös szavától, mert dicsősége csak sár és féreg martaléka. 6363 Ma még dicsőítik, holnap már letűnik, visszatér a porba, tervei meghiúsulnak. 6464 Gyermekeim, legyetek férfiak, és tartsatok ki a törvényben! Mert így juttok dicsőségre. 6565 Nézzétek testvéreteket, Simont! Én tudom, hogy okos ember. Engedelmeskedjetek hát neki mindig! Ő legyen az atyátok! 6666 Júdás, a Makkabeus tele erővel ifjúkora óta. Ő legyen ezért seregetek vezére és vezesse a népek elleni harcot. 6767 Gyűljetek köré mindannyian, akik szem előtt tartjátok a törvényt, és álljatok szörnyű bosszút népetekért. 6868 Fizessetek vissza keményen a pogányoknak, és igazodjatok a törvény előírásaihoz.” 6969 Aztán megáldotta őket, és megtért atyáihoz. 7070 A 146. esztendőben halt meg; Modinban atyái sírboltjába temették. Egész Izrael siratta, mélységes gyászban.
3. JÚDÁS MAKKABEUS, A ZSIDÓK VEZÉRE (KR. E. 166–160)
Júdás Makkabeus dicsérete.
311 Helyébe fia, a Makkabeusnak nevezett Júdás lépett. 22 Mind támogatták a testvérei és atyjának hívei. Örömmel harcba szálltak Izraelért. 33 Hírt szerzett népének messze földön. A páncélt óriásként viselte, felöltötte fegyverzetét, úgy szállt harcba, oltalmazva kardjával a tábort. 44 Tetteiben oroszlánhoz volt hasonló, zsákmányért bömbölő oroszlánhoz. 55 Felkutatta a hitehagyottakat, üldözte őket, tűzbe vetette népe szorongatóit. 66 A bűnösök reszkettek előtte félelmükben, remegtek mind a gonosztevők. Így a szabadítás sikerrel járt. 77 Bajt hozott sok királyra, Jákob örült tetteinek. Örökre áldott marad emlékezete. 88 Végigvonult Jákob városain, kiirtotta belőlük a gonoszokat, és elfordította a haragot Izraelről. 99 Hírneve elért a föld határáig, és maga köré gyűjtötte, akik szétszóródtak.
Júdás első sikere.
1010 Apollóniosz pogány népeket és hatalmas szamáriai sereget toborzott, hogy harcba szálljon Izraellel. 1111 Amikor Júdás ennek hírét vette, kivonult elé, legyőzte és megölte. Sokan halálos sebet kaptak és meghaltak. A többiek elmenekültek. 1212 A zsákmányt összeszedték, Júdás megszerezte Apollóniosz kardját, és ezentúl mindig azzal harcolt. 1313 Amikor a szíriai sereg vezére, Szeron meghallotta, hogy Júdás embereket gyűjtött maga köré, egy hűségesekből álló csapatot, akik hadba vonultak vele, 1414 így szólt: „Nevet szerzek magamnak, s híres leszek az országban, ha Júdást és embereit, akik semmibe vették a király törvényét, megtámadom.” 1515 Kivonult hát egy második támadásra. Istentelenekből álló hatalmas sereg kísérte, hogy segítsen neki Izrael fiain bosszút állni. 1616 Amikor Bet-Horon lejtői felé közeledett, Júdás kevés emberével kivonult elé. 1717 Amikor ezek meglátták a hatalmas sereget, így szóltak Júdáshoz: „Hogy vehetnénk fel a harcot ily kevesen ekkora túlerővel? Ráadásul kimerültek vagyunk, hiszen ma még nem is ettünk.” 1818 „Kevesen is körülzárhatnak sokakat – felelte Júdás –, mert az égnek egyre megy, hogy sok vagy kevés által szerez-e szabadulást. 1919 A háborúban nem a sereg nagyságától függ a győzelem, hiszen a segítség az égből jön. 2020 Azok ott gőggel és istentelenséggel eltelve jönnek ránk, hogy asszonyainkkal és gyermekeinkkel egyetemben elhurcoljanak és kifosszanak bennünket. 2121 De mi harcba szállunk életünkért és törvényünkért. 2222 (Isten) maga fogja őket a szemünk láttára megsemmisíteni. Ne féljetek hát tőlük!” 2323 Alighogy befejezte, hirtelenül nekik rontottak. Megsemmisítették Szeront seregével együtt. 2424 Bet-Horon lejtőjétől egészen a síkságig üldözték őket. Mintegy nyolcszáz ember elesett közülük, a többiek meg a filiszteusok földjére menekültek. 2525 Így félelem fogta el őket Júdástól és testvéreitől, rémület szállta meg körülöttük a népeket. 2626 Híre eljutott a királyig, és a nemzetek Júda harcairól beszéltek.
Antiochusz Perzsia és Júdea ellen készül.
2727 Amikor Antiochusz ezeket a híreket meghallotta, nagy haragra gerjedt. Összegyűjtötte országa minden haderejét, az egész hatalmas sereget. 2828 Felnyitotta kincseskamráit, egész évre szóló zsoldot fizetett a csapatoknak, és megparancsolta nekik, hogy legyenek készek mindenre. 2929 Akkor azonban észrevette, hogy kincseskamrájából kifogyott a pénz. A zavargások és a szorongattatás miatt, amelyet az ősi törvények megszüntetésével hozott az országra, kevés adó folyt be az országból. 3030 Így félt, hogy mint már egyszer vagy másszor előfordult, nem lesz elég a pénz a költekezésre és az ajándékokra, amelyeket eddig bőkezűen osztogatott, bőkezűbben, mint az addigi királyok. 3131 Nagy zavarban volt. Elhatározta hát, hogy Perzsiába megy, behajtja az adót a tartományokban, és sok pénzt összeszed. 3232 Az ország ügyeit Liziászra bízta, egy királyi családból való előkelő emberre, az Eufrátesztől egészen Egyiptom határáig. 3333 Azzal is megbízta, hogy hazatértéig nevelje a fiát, Antiochuszt. 3434 Azonkívül átengedte neki hadereje felét és az elefántokat. Közölte vele terveit, különösen Júdeára és Jeruzsálemre vonatkozó rendelkezéseit: 3535 vezessen ellenük hadat és törje meg végérvényesen Izrael hatalmát, semmisítse meg Jeruzsálem megmaradt lakóit, még emléküket is irtsa ki azon a helyen. 3636 Egész területükre telepítsen idegeneket, sorsolás útján ossza fel földjüket. 3737 Hadereje másik felét maga mellé rendelte, és 147-ben elindult fővárosából, Antiochiából átkelt az Eufráteszen és átvonult a fennsíkon.
Gorgiász és Nikanor betörnek Júdeába.
3838 Liziász a király hívei közül kiválasztotta Dorimenesz fiát, Ptolemeuszt, Nikanort és Gorgiászt, csupa bátor embert. 3939 Elküldött velük negyvenezer gyalogost és hétezer lovast, hogy hatoljanak be Júda földjére, és a király parancsa szerint pusztítsák el. 4040 Ezek egész seregükkel elindultak és benyomultak. Emmausz közelében a síkságon ütötték fel táborukat. 4141 Amikor a vidék kereskedő emberei meghallották hírüket, rengeteg aranyat, ezüstöt és lábszíjat vettek magukhoz, s elmentek a táborba, hogy Izrael fiait megvegyék rabszolgának. Idumeából és a filiszteusok földjéről csapatok csatlakoztak hozzájuk. 4242 Júdás és testvérei látták, hogy a veszedelem egyre nagyobb, és a csapatok már az ő területükön táboroznak. A király rendelkezéseiről is hallottak, hogy a népet teljesen ki kell pusztítani. 4343 Így szóltak hát egymáshoz: „Akadályozzuk meg népünk megsemmisítését, és harcoljunk népünkért és a szentélyért.” 4444 Egybegyűltek, hogy előkészüljenek a harcra, imádkozzanak és kiesdekeljék az irgalmat és a könyörületet. 4545 Jeruzsálem lakatlan volt, mint a puszta. Fiai közül nem járt senki se ki, se be. Szentélyét eltiporták. A várat idegenek lakták, pogányoknak szolgált lakóhelyül. Jákobból eltűnt az öröm, nem hallatszott furulya és hárfa.
A zsidók Micpában gyülekeznek.
4646 Összegyűltek hát, és a Jeruzsálemmel szemközti Micpába mentek. Mert Micpa valamikor imádkozóhelye volt Izraelnek. 4747 Böjtöltek azon a napon, vezeklőruhát öltöttek, hamut szórtak a fejükre és megszaggatták ruhájukat. 4848 Kigöngyölítették a törvénykönyvet ugyanazzal a szándékkal, amivel a pogányok a bálványaikat szokták kérdezni. 4949 Odahordták a papi palástokat, az első termést és a tizedet. Azokat a nazírokat is odahívták, akiknek letelt a fogadalmi idejük. 5050 Aztán hangosan szólítgatták az eget: „Mit tegyünk? Hová vigyük? 5151 Hiszen szentélyedet eltiporták és megszentségtelenítették, papjaid megalázottak és szomorúak. 5252 Lám a pogányok újra gyülekeznek ellenünk, hogy kiirtsanak bennünket. Te tudod, mit forralnak ellenünk. 5353 Hogy volnánk képesek szembeszállni velük, ha te nem segítesz?!” 5454 Aztán megfújták a trombitákat és hangosan felkiáltottak. 5555 Ezután Júdás vezetőket rendelt a nép fölé, parancsnokokat az ezres, százas, ötvenes és tízes csoportok élére. 5656 Azoknak ellenben, akik házat építettek, feleséget vettek vagy szőlőt telepítettek, vagy akik féltek, a törvény rendelkezése értelmében meghagyta, hogy menjenek haza. 5757 Aztán fölkerekedett a sereg, és Emmausztól délre tábort ütött. 5858 Júdás így szólt: „Övezzétek fel derekatokat és legyetek bátor férfiak! Holnap korán legyetek készen rá, hogy harcba szálljatok ezekkel a pogány népekkel, akik szövetkeztek ellenünk, hogy megsemmisítsenek bennünket szentélyünkkel együtt. 5959 De inkább elesünk a harcban, semmint tétlenül nézzük népünk és szentélyünk vesztét. 6060 De legyen úgy, ahogy az ég akarja!”
Az emmauszi csata.
411 Gorgiász maga mellé vett ötezer gyalogost és ezer válogatott lovast. 22 A sereg éjszaka kelt útra, hogy rajtaüssön a zsidók táborán és észrevétlenül megsemmisítse őket. A várban szolgáló emberek voltak a vezetőik. 33 Júdás hallott felőle, s maga indult el katonáival, hogy a király seregét leverje Emmausznál addig, 44 amíg a csapatok szerte vannak, a táboron kívül. 55 Gorgiász éjszaka ért oda a zsidók táborába, de nem talált ott senkit. Erre a hegyekben kereste őket. Azt gondolta: „Máris menekülnek előlünk!” 66 Hajnalban megjelent Júdás háromezer férfival a síkságon, de nem volt megfelelő vértjük és kardjuk, amilyet szerettek volna. 77 Ugyanakkor látták, hogy a pogányok tábora körül van véve sáncokkal és lovasokkal – csupa harcedzett katona. 88 Akkor Júdás így szólt embereihez: „Ne féljetek sokaságuktól és ne rettegjetek támadásuktól. 99 Gondoljatok arra, hogyan menekültek meg atyáink a Vörös-tengernél, amikor a fáraó seregével üldözte őket. 1010 Most hívjuk segítségül az eget, hogy könyörüljön rajtunk, emlékezzék atyáink szövetségére, és pusztítsa el ma ezt a sereget a szemünk láttára. 1111 Akkor majd minden pogány nép megtudja, hogy van, aki megszabadítja és megmenti Izraelt!” 1212 Amikor az idegenek fölemelték tekintetüket és látták, amint a zsidók kivonulnak ellenük, 1313 elhagyták a tábort, hogy fölvegyék a harcot. Júdás katonái megfújták a kürtöket és összecsaptak velük. 1414 A pogányokat megverték, úgyhogy a síkságra menekültek. 1515 A hátramaradottakat mind kardélre hányták. Egészen Gézerig üldözték őket, Idumea, Asdod és Jamnia síkságára. Mintegy háromezer ember esett el itt. 1616 Amikor Júdás seregével visszatért az üldözésből, 1717 így szólt a néphez: „Ne kapjatok a zsákmányon! Mert még egy másik csata áll előttünk. 1818 Gorgiász itt van seregével a közelünkben a hegyek közt. Álljatok szemben az ellenséggel, és vívjatok meg vele. Aztán majd nyugodtan zsákmányolhattok.” 1919 Alighogy befejezte Júdás a szavait, már látszott az egyik csapat, amint közeledett a hegyek közül. 2020 Ez észrevette, hogy (a táborban maradottakat) legyőzték, a tábort pedig felgyújtották. Mert a füst, amelyet láttak, jelezte, mi történt. 2121 Ennek láttán nagyon megijedtek. S amikor megpillantották Júdás seregét a síkságon, harcra készen, 2222 a filiszteusok földjére menekültek. 2323 Júdás erre a táborbeli zsákmány felé vette az irányt. Rengeteg aranyat, ezüstöt, lila és piros bíborszövetet és értéktárgyat összeszedtek. 2424 Hazatérve himnuszokat és háladalokat zengtek az égnek: „Mert jó, irgalma örökkévaló.” 2525 Így azon a napon nagy szabadulást látott Izrael.
Liziász első hadjárata.
2626 Azok az idegenek, akik megmenekültek, mind Liziászhoz mentek, és jelentették neki az esetet. 2727 Amikor meghallotta, megrendült és elcsüggedt. Mert nem szándéka szerint mentek a dolgok Izraellel, és a király parancsa sem teljesült. 2828 A következő esztendőben szerzett hát hatvanezer válogatott harcost és ötezer lovast, hogy teljesen kiirtsa őket. 2929 Benyomultak Idumeába és Bet-Curnál letáboroztak. Júdás tízezer férfival szállt szembe velük. 3030 Amikor a hatalmas haderőt megpillantotta, imádkozott, ezekkel a szavakkal: „Áldott vagy, Izrael szabadítója! Megtörted az óriás erejét szolgád, Dávid által, a filiszteusok seregét pedig Saul fiának és fegyverhordozójának, Jonatánnak a kezére adtad. 3131 Add ezt a sereget népednek, Izraelnek a hatalmába. Hadd vesszenek el haderejük és lovasságuk ellenére. 3232 Töltsd el őket félelemmel! Vedd el büszke bátorságukat! Rettegjenek a vereségtől. 3333 S hulljanak el azok kardja élén, akik szeretnek téged, hogy aztán mindannyian énekkel dicsőítsenek, akik elismerik a nevedet.” 3434 Aztán egymásnak rontottak. Liziász seregéből mintegy ötezer ember elesett – közelharcban estek el. 3535 Amikor Liziász látta serege pusztulását és Júda seregének harcra készségét, s azt hogy mennyire el vannak szánva; vagy tisztességben élni, vagy meghalni, visszatért Antiochiába. Újabb zsoldosokat szerzett, hogy még erősebb sereggel térjen vissza Júdeába.
A templom megtisztítása és fölszentelése.
3636 Júdás és testvérei így beszéltek: „Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot!” 3737 Az egész sereg összegyűlt és felvonult Sion hegyére. 3838 Látták az elpusztított szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a fölégetett kapukat, az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket. 3939 Erre megszaggatták ruhájukat, nagy jajgatásban törtek ki, és hamut szórtak a fejükre. 4040 Arcra borultak a földön, kürtjeleket adtak és hangosan esedeztek az éghez. 4141 Akkor Júdás parancsot adott embereinek, hogy vegyék fel a harcot a várat megszállva tartó csapatokkal, addig ő megtisztítja a szentélyt. 4242 Aztán feddhetetlen és törvényt megtartó papokat választott. 4343 Ezek megtisztították a szentélyt, és a botrány köveit tisztátalan helyre vitték. 4444 Az égőáldozatok megszentségtelenített oltára ügyében tanácsot tartottak, hogy mit tegyenek vele. 4545 Az a jó gondolatuk támadt, hogy lerombolják, nehogy azzal gúnyolják őket, hogy a pogányok megszentségtelenítették. Tehát lerombolták az oltárt. 4646 A köveket a templomdombon egy arra alkalmas helyre rakták, míg próféta nem támad, aki majd megmondja a teendőket. 4747 Aztán a törvény előírásának megfelelően faragatlan köveket vettek, és a régi mintájára új oltárt építettek. 4848 A szentélyt is újra fölépítették, és fölszentelték a templom belsejét meg az előudvarokat. 4949 Új fölszerelést is készítettek az istentisztelethez, és bevitték a mécstartót, valamint az illatáldozat bemutatására szolgáló oltárt meg az asztalt a templomba. 5050 Az illatáldozat oltárán tömjént égettek, a mécstartón pedig meggyújtották a mécseseket, és ezek megvilágították a templom belsejét. 5151 Kenyeret tettek az asztalra, és újra fölszerelték a kárpitokat. Így végbevitték, amibe belefogtak. 5252 A 148. esztendőben a kilencedik hónap – azaz a Kiszleu hónap – huszonötödik napjának hajnalán nekiláttak, 5353 és az égőáldozatok újonnan emelt oltárán áldozatot mutattak be a törvény szerint. 5454 Ugyanabban az időben és ugyanazon a napon szentelték fel, amelyen a pogányok megszentségtelenítették, dicsőítő énekekkel, citera, hárfa és cintányér kíséretében. 5555 Az egész nép leborult. Magasztaló és dicsőítő énekeket zengtek az égnek, amely sikerre vitte ügyüket. 5656 Az oltár fölszentelését nyolc napig ünnepelték. Örömükben égőáldozatot és hálaáldozatot mutattak be a szabadulásért, aztán dicsőítő áldozatot. 5757 A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsocskákkal díszítették, helyreállították a kapukat meg a helyiségeket, és ellátták őket ajtókkal. 5858 Túláradó öröm kerítette hatalmába a népet, hogy lemosták a pogányok okozta szégyenfoltot. 5959 Júdás, testvérei és Izrael egész közössége elhatározta, hogy az oltár fölszentelésének napjait minden esztendőben megünneplik öröm és ujjongás közepette ugyanabban az időben, Kiszlév hónap huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át. 6060 Abban az időben Sion hegyét magas fallal és erős bástyákkal vették körül, nehogy visszatérjenek a pogányok és lerombolják, mint korábban tették. 6161 Aztán Júdás őrséget helyezett oda, hogy védelmezze Sion hegyét. Bet-Curt is megerősítette, mint valami várat, hogy a népnek Idumeával szemközt legyen egy erődje.