11
Amikor Jeruzsálemhez közeledtek – Betánián keresztül Betfagé közelében, az Olajfák hegyénél –, elküldött tanítványai közül kettőt,         
és így szólt hozzájuk: „Menjetek be a következő faluba! Mindjárt, amint beértek, találtok megkötve egy szamárcsikót, amelyen még nem ült soha senki. Oldjátok el, és hozzátok ide!         
Ha pedig valaki megkérdezi tőletek, miért teszitek ezt, mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.«”
Elmentek, és megtalálták a szamárcsikót egy kapu elé kötve, kinn az utcán, és eloldották. Az ott állók közül néhányan megkérdezték tőlük: „Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig úgy válaszoltak, ahogy Jézus mondta, és akkor elengedték őket. Elvitték Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették köpenyüket, ő pedig felült rá. Sokan a köpenyüket terítették az útra, mások meg a mezőn vágott lombos ágakat. Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsanna a magasságban!”
Jeruzsálemben bement a Templomba. Miután mindent megnézett – mivel már későre járt –, kiment a Tizenkettővel Betániába.
Másnap, amikor elindultak Betániából, megéhezett. Messziről meglátott egy zöldellő fügefát. Odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, ugyanis még nem jött el a fügeérés ideje. Jézus így szólt a fához: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai hallották ezt.
Jeruzsálembe értek. Bement a Templomba, és hozzálátott, hogy kiűzze azokat, akik a Templomban árusítottak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a Templomon. Azután tanította őket, és ezt mondta: „Nincs megírva: Az én házamat úgy hívják majd: az imádság háza minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan pusztítsák el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot. Amikor beesteledett, kimentek a városon kívülre.
Reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy gyökerestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá:
– Nézd, rabbi, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt!
Jézus így válaszolt nekik:
– Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: „Emelkedjél fel, és vesd magad tengerbe!” –, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak meg is adatik. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok; és meg is adatik nektek. Amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. [ 26[]
Ismét bementek Jeruzsálembe. Miközben a Templomban sétált, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és megkérdezték:
– Milyen hatalommal teszed ezeket? Vagy ki adott neked hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?
Jézus ezt mondta nekik:
– Egyetlen kérdést teszek fel nektek, feleljetek rá, és megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. Vajon János keresztsége a mennyből való volt-e, vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!
Azok így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből« –, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Vagy mondjuk azt:
»Az emberektől«?” De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt.
– Nem tudjuk – felelték Jézusnak. Jézus erre így szólt hozzájuk:
– Én sem mondom meg nektek – mondta Jézus –, hogy milyen hatalommal teszem ezeket.
12 Példázatokban kezdett beszélni hozzájuk.
– Egy ember szőlőt ültetett. Körülkerítette, borsajtót ásott, őrtornyot épített, majd bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. Amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. De azok megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték el. Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát. Ezt agyonverték és meggyalázták. Egy másikat küldött. Ezt megölték. Azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” Azok a munkások azonban ezt mondták maguk között:
„Ez az örökös. Rajta, öljük meg, és miénk lesz az örökség!” Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, és másoknak adja a szőlőt. Nem olvastátok ezt az Írást? A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a szemünkben.
Szívesen elfogták volna, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Otthagyták, és elmentek.
Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy a saját szavaival állítsanak neki csapdát. Odamenvén így szóltak hozzá:
– Mester, tudjuk, hogy becsületes ember vagy, nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek véleményét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?
Felismerve álnokságukat ezt mondta nekik:
– Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok egy dénárt, hadd lássam!
Hoztak egyet. Ezt mondta nekik:
– Kinek a képe és kinek a felirata ez?
– A császáré – felelték.
Jézus ezt mondta nekik:
– Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Módfelett csodálkoztak rajta.
Ezután szadduceusok jöttek hozzá – akik azt mondják, hogy nincs feltámadás –, és ezt kérdezték tőle:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. A harmadik hasonlóképpen. És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor [amikor majd feltámadnak] melyiké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus ezt mondta nekik:
– Vajon nem azért tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát? Mert amikor feltámadnak, nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. Arról pedig, hogy a halottak feltámadnak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?
Ő nem a holtak Istene, hanem az élőké. Nagy tévedésben vagytok.
Ekkor odament hozzá egy írástudó, aki hallotta őket vitázni, és látta, hogy jól válaszolt nekik, és megkérdezte tőle:
– Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
Jézus így válaszolt:
– A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr! Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből! A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.
Az írástudó így szólt hozzá:
– Jól van, Mester, helyesen mondtad. Ő az egyetlen, és rajta kívül nincsen más. Szeretni őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat sokkal többet ér minden égő- és véres áldozatnál.
Jézus pedig, amikor látta, hogy bölcsen válaszolt, ezt mondta neki:
– Nem vagy messze Isten országától. Többé senki sem merte kérdezni.
Amikor Jézus a Templomban tanított, így szólt:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid mondta a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbom felől, amíg ellenségeidet lábad alá nem vetem. Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a fia?”
A nagy sokaság szívesen hallgatta.
Tanítás közben így szólt: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretnek a fő helyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon. Felemésztik az özvegyek vagyonát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”
Leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a sokaság a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele. Jött egy szegény özvegyasszony, és két fillért – azaz egy krajcárt – dobott bele. Odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik:
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Ugyanis mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész megélhetését.”
         
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Elmentek, és megtalálták a szamárcsikót egy kapu elé kötve, kinn az utcán, és eloldották. Az ott állók közül néhányan megkérdezték tőlük: „Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig úgy válaszoltak, ahogy Jézus mondta, és akkor elengedték őket. Elvitték Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették köpenyüket, ő pedig felült rá. Sokan a köpenyüket terítették az útra, mások meg a mezőn vágott lombos ágakat. Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsanna a magasságban!”
Jeruzsálemben bement a Templomba. Miután mindent megnézett – mivel már későre járt –, kiment a Tizenkettővel Betániába.
Másnap, amikor elindultak Betániából, megéhezett. Messziről meglátott egy zöldellő fügefát. Odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, ugyanis még nem jött el a fügeérés ideje. Jézus így szólt a fához: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai hallották ezt.
Jeruzsálembe értek. Bement a Templomba, és hozzálátott, hogy kiűzze azokat, akik a Templomban árusítottak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a Templomon. Azután tanította őket, és ezt mondta: „Nincs megírva: Az én házamat úgy hívják majd: az imádság háza minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan pusztítsák el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot. Amikor beesteledett, kimentek a városon kívülre.
Reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy gyökerestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá:
– Nézd, rabbi, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt!
Jézus így válaszolt nekik:
– Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: „Emelkedjél fel, és vesd magad tengerbe!” –, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak meg is adatik. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok; és meg is adatik nektek. Amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. [ 26[]
Ismét bementek Jeruzsálembe. Miközben a Templomban sétált, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és megkérdezték:
– Milyen hatalommal teszed ezeket? Vagy ki adott neked hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?
Jézus ezt mondta nekik:
– Egyetlen kérdést teszek fel nektek, feleljetek rá, és megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. Vajon János keresztsége a mennyből való volt-e, vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!
Azok így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből« –, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Vagy mondjuk azt:
»Az emberektől«?” De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt.
– Nem tudjuk – felelték Jézusnak. Jézus erre így szólt hozzájuk:
– Én sem mondom meg nektek – mondta Jézus –, hogy milyen hatalommal teszem ezeket.
12 Példázatokban kezdett beszélni hozzájuk.
– Egy ember szőlőt ültetett. Körülkerítette, borsajtót ásott, őrtornyot épített, majd bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. Amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. De azok megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték el. Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát. Ezt agyonverték és meggyalázták. Egy másikat küldött. Ezt megölték. Azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” Azok a munkások azonban ezt mondták maguk között:
„Ez az örökös. Rajta, öljük meg, és miénk lesz az örökség!” Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, és másoknak adja a szőlőt. Nem olvastátok ezt az Írást? A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a szemünkben.
Szívesen elfogták volna, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Otthagyták, és elmentek.
Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy a saját szavaival állítsanak neki csapdát. Odamenvén így szóltak hozzá:
– Mester, tudjuk, hogy becsületes ember vagy, nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek véleményét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?
Felismerve álnokságukat ezt mondta nekik:
– Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok egy dénárt, hadd lássam!
Hoztak egyet. Ezt mondta nekik:
– Kinek a képe és kinek a felirata ez?
– A császáré – felelték.
Jézus ezt mondta nekik:
– Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Módfelett csodálkoztak rajta.
Ezután szadduceusok jöttek hozzá – akik azt mondják, hogy nincs feltámadás –, és ezt kérdezték tőle:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. A harmadik hasonlóképpen. És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor [amikor majd feltámadnak] melyiké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus ezt mondta nekik:
– Vajon nem azért tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát? Mert amikor feltámadnak, nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. Arról pedig, hogy a halottak feltámadnak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?
Ő nem a holtak Istene, hanem az élőké. Nagy tévedésben vagytok.
Ekkor odament hozzá egy írástudó, aki hallotta őket vitázni, és látta, hogy jól válaszolt nekik, és megkérdezte tőle:
– Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
Jézus így válaszolt:
– A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr! Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből! A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.
Az írástudó így szólt hozzá:
– Jól van, Mester, helyesen mondtad. Ő az egyetlen, és rajta kívül nincsen más. Szeretni őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat sokkal többet ér minden égő- és véres áldozatnál.
Jézus pedig, amikor látta, hogy bölcsen válaszolt, ezt mondta neki:
– Nem vagy messze Isten országától. Többé senki sem merte kérdezni.
Amikor Jézus a Templomban tanított, így szólt:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid mondta a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbom felől, amíg ellenségeidet lábad alá nem vetem. Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a fia?”
A nagy sokaság szívesen hallgatta.
Tanítás közben így szólt: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretnek a fő helyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon. Felemésztik az özvegyek vagyonát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”
Leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a sokaság a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele. Jött egy szegény özvegyasszony, és két fillért – azaz egy krajcárt – dobott bele. Odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik:
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Ugyanis mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész megélhetését.”
Jegyzetek
11,26 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.