23
Pál a nagytanácsra szegezte tekintetét, és így szólt:
– Testvérek, én teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig.
Ananiás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál erre így szólt hozzá:
– Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz fölöttem a Törvény szerint, mégis törvénytelenül azt parancsolod, hogy üssenek meg?
Erre az ott állók ezt mondták:
– Isten főpapját gyalázod?
Pál így válaszolt:
– Nem tudtam, testvérek, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!
Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok, más részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt:
– Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia! A halottak feltámadásába vetett remény miatt vádolnak engem!
Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlésben megoszlás támadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Erre nagy kiáltozás tört ki. Néhányan a farizeuspárti írástudók közül felálltak, és hevesen tiltakoztak:
– Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! És ha egy lélek szólt hozzá vagy egy angyal?
Mivel egyre nagyobb lett a felfordulás, a parancsnok attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye az erődbe.
A következő éjszaka megjelent az Úr Pálnak, és ezt mondta: „Bátorság! Ahogy tanúságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is!”
Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összegyűltek, és átok alatt kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik. Negyvennél is többen voltak, akik ezt a merényletet tervezték. Elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: „Átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált. Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok a parancsnoknak, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban ki akarnátok vizsgálni az ügyét. Mi pedig majd készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér.”
Pál nővérének fia értesült a merénylet tervéről. Elment, és az erődbe jutva elmondta ezt Pálnak. Pál magához kérette az egyik századost, és ezt mondta neki:
– Vezesd ezt az ifjút a parancsnokhoz, mert valami jelentenivalója van a számára!
Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette a parancsnokhoz, és így szólt:
– A Pál nevű fogoly magához kéretett, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valami mondanivalója van a számodra.
A parancsnok kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle:
– Mi az, amit jelenteni akarsz nekem?
Ezt mondta:
– A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged, hogy vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban meg akarnának tudni róla. De ne higgy nekik, mert közülük több mint negyven férfi lesben áll, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen állnak, csak beleegyezésedet várják.
A parancsnok elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki:
– Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem!
Ezután hívatott két századost, és így szólt hozzájuk:
– Este kilenc órától fogva állítsatok készenlétben kétszáz katonát, valamint hetven lovast és kétszáz lándzsást, hogy induljanak Caesareába! Készítsetek elő hátas állatokat is, hogy Pált biztonságban eljuttassák Félix helytartóhoz.
Azután a következő levelet írta: „Claudius Lysias a kegyelmes helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi. Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mert tudomásomra jutott, hogy római polgár. Meg akarván tudni, hogy mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem. Megállapítottam, hogy törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád. Mivel jelentették nekem, hogy merénylet készül ellene, azonnal hozzád küldöm, és vádlóinak is meghagytam, hogy ellene indított ügyükkel hozzád folyamodjanak.”
A katonák a kapott parancs értelmében átvették Pált, és az éjszaka folyamán elvitték Antipatriszba. Másnap a lovasokat küldték tovább vele, ők pedig visszatértek az erődbe. Mikor megérkeztek Caesareába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is. Elolvasván megkérdezte, melyik tartományból való. Amikor megtudta, hogy Kilikiából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, amikor vádlóid is megérkeztek.” És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.
24 Öt nappal később lement Ananiás főpap néhány vénnel és egy Tertullus nevű ügyvéddel, és a helytartónál panaszt emeltek Pál ellen. Amikor behívták, Tertullus így kezdte vádolni:
– Nagy békességet élvezünk, és üdvös változások történnek népünk javára gondoskodásod folytán, kegyelmes Félix. Ezt mindig és mindenütt mély hálával fogadjuk. De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgass meg minket röviden a tőled megszokott jóindulattal! Megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis: lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a Názáretiek pártjának a feje. A Templomot is meg akarta szentségteleníteni. Letartóztattuk. 7[7-8a] Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha kihallgatod.
Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez így igaz.
Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így válaszolt:
– Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, bizalommal védekezem a magam ügyében. Magad is megbizonyosodhatsz felőle, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy felzarándokoltam Jeruzsálembe. Sem a Templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban nem láttak engem bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják előtted bizonyítani, amivel most vádolnak. Megvallom előtted, hogy én a szerint az „út” szerint, amelyet ők pártnak mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a Törvénynek, és ami meg van írva a prófétákban. Azt remélem Istentől, amit ők maguk is várnak: hogy lesz feltámadás mind az igazak, mind a gonoszok számára. Ezért én magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és az emberek előtt. Több év után eljöttem, hogy adományt hozzak népemnek, és áldozatot mutassak be. Az utóbbihoz szükséges megtisztulás végén találtak rám a Templomban tömeg és zavargás nélkül néhány Ázsia provinciából való zsidóval. Ezeknek kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy mondják meg ezek itt! Találtak bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam? Hacsak azt a mondatot nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: „A halottak feltámadása miatt vádolnak ma engem előttetek.”
Erre Félix, mivel igen jól ismerte az „utat”, elnapolta az ügyet, és így szólt:
– Amikor Lysias tribunus megjön, akkor fogok dönteni ügyetekben.
Megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de ne túl szigorúan, és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen.
Néhány nap múlva megjelent Félix a feleségével, a zsidó Druzillával. Magához hívatta Pált, és meghallgatta a Krisztus Jézusban való hitről. De amikor az igazságosságról és az önfegyelemről meg a jövendő ítéletről beszélt, Félix megrémült, és így szólt: „Most menj! Ha alkalmat találok rá, majd ismét hívatlak.” Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért elég gyakran hívatta, és elbeszélgetett vele.
Két esztendővel később Porcius Festus lett Félix utódja. Mivel kedvükben akart járni a zsidóknak, Félix fogságban hagyta Pált.
– Testvérek, én teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig.
Ananiás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál erre így szólt hozzá:
– Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz fölöttem a Törvény szerint, mégis törvénytelenül azt parancsolod, hogy üssenek meg?
Erre az ott állók ezt mondták:
– Isten főpapját gyalázod?
Pál így válaszolt:
– Nem tudtam, testvérek, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!
Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok, más részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt:
– Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia! A halottak feltámadásába vetett remény miatt vádolnak engem!
Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlésben megoszlás támadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Erre nagy kiáltozás tört ki. Néhányan a farizeuspárti írástudók közül felálltak, és hevesen tiltakoztak:
– Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! És ha egy lélek szólt hozzá vagy egy angyal?
Mivel egyre nagyobb lett a felfordulás, a parancsnok attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye az erődbe.
A következő éjszaka megjelent az Úr Pálnak, és ezt mondta: „Bátorság! Ahogy tanúságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is!”
Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összegyűltek, és átok alatt kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik. Negyvennél is többen voltak, akik ezt a merényletet tervezték. Elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: „Átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált. Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok a parancsnoknak, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban ki akarnátok vizsgálni az ügyét. Mi pedig majd készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér.”
Pál nővérének fia értesült a merénylet tervéről. Elment, és az erődbe jutva elmondta ezt Pálnak. Pál magához kérette az egyik századost, és ezt mondta neki:
– Vezesd ezt az ifjút a parancsnokhoz, mert valami jelentenivalója van a számára!
Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette a parancsnokhoz, és így szólt:
– A Pál nevű fogoly magához kéretett, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valami mondanivalója van a számodra.
A parancsnok kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle:
– Mi az, amit jelenteni akarsz nekem?
Ezt mondta:
– A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged, hogy vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban meg akarnának tudni róla. De ne higgy nekik, mert közülük több mint negyven férfi lesben áll, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen állnak, csak beleegyezésedet várják.
A parancsnok elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki:
– Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem!
Ezután hívatott két századost, és így szólt hozzájuk:
– Este kilenc órától fogva állítsatok készenlétben kétszáz katonát, valamint hetven lovast és kétszáz lándzsást, hogy induljanak Caesareába! Készítsetek elő hátas állatokat is, hogy Pált biztonságban eljuttassák Félix helytartóhoz.
Azután a következő levelet írta: „Claudius Lysias a kegyelmes helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi. Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mert tudomásomra jutott, hogy római polgár. Meg akarván tudni, hogy mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem. Megállapítottam, hogy törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád. Mivel jelentették nekem, hogy merénylet készül ellene, azonnal hozzád küldöm, és vádlóinak is meghagytam, hogy ellene indított ügyükkel hozzád folyamodjanak.”
A katonák a kapott parancs értelmében átvették Pált, és az éjszaka folyamán elvitték Antipatriszba. Másnap a lovasokat küldték tovább vele, ők pedig visszatértek az erődbe. Mikor megérkeztek Caesareába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is. Elolvasván megkérdezte, melyik tartományból való. Amikor megtudta, hogy Kilikiából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, amikor vádlóid is megérkeztek.” És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.
24 Öt nappal később lement Ananiás főpap néhány vénnel és egy Tertullus nevű ügyvéddel, és a helytartónál panaszt emeltek Pál ellen. Amikor behívták, Tertullus így kezdte vádolni:
– Nagy békességet élvezünk, és üdvös változások történnek népünk javára gondoskodásod folytán, kegyelmes Félix. Ezt mindig és mindenütt mély hálával fogadjuk. De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgass meg minket röviden a tőled megszokott jóindulattal! Megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis: lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a Názáretiek pártjának a feje. A Templomot is meg akarta szentségteleníteni. Letartóztattuk. 7[7-8a] Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha kihallgatod.
Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez így igaz.
Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így válaszolt:
– Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, bizalommal védekezem a magam ügyében. Magad is megbizonyosodhatsz felőle, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy felzarándokoltam Jeruzsálembe. Sem a Templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban nem láttak engem bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják előtted bizonyítani, amivel most vádolnak. Megvallom előtted, hogy én a szerint az „út” szerint, amelyet ők pártnak mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a Törvénynek, és ami meg van írva a prófétákban. Azt remélem Istentől, amit ők maguk is várnak: hogy lesz feltámadás mind az igazak, mind a gonoszok számára. Ezért én magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és az emberek előtt. Több év után eljöttem, hogy adományt hozzak népemnek, és áldozatot mutassak be. Az utóbbihoz szükséges megtisztulás végén találtak rám a Templomban tömeg és zavargás nélkül néhány Ázsia provinciából való zsidóval. Ezeknek kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy mondják meg ezek itt! Találtak bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam? Hacsak azt a mondatot nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: „A halottak feltámadása miatt vádolnak ma engem előttetek.”
Erre Félix, mivel igen jól ismerte az „utat”, elnapolta az ügyet, és így szólt:
– Amikor Lysias tribunus megjön, akkor fogok dönteni ügyetekben.
Megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de ne túl szigorúan, és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen.
Néhány nap múlva megjelent Félix a feleségével, a zsidó Druzillával. Magához hívatta Pált, és meghallgatta a Krisztus Jézusban való hitről. De amikor az igazságosságról és az önfegyelemről meg a jövendő ítéletről beszélt, Félix megrémült, és így szólt: „Most menj! Ha alkalmat találok rá, majd ismét hívatlak.” Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért elég gyakran hívatta, és elbeszélgetett vele.
Két esztendővel később Porcius Festus lett Félix utódja. Mivel kedvükben akart járni a zsidóknak, Félix fogságban hagyta Pált.
Jegyzetek
24,7 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban másfél vers kihagyása mellett döntöttek.