Az égőáldozati oltár
38 Azután elkészítette az égőáldozati oltárt akáciafából négyzet alakúra: öt könyök volt a hossza és öt könyök a szélessége, a magassága pedig három könyök volt. Készített szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból voltak a szarvak, és bevonta az egészet rézzel. Azután elkészítette az oltár egész fölszerelését: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és szenesserpenyőket. Az egész fölszerelést rézből készítette el. Készített az oltárhoz rostélyszerű rézrácsozatot a perem alá, amely annak a közepéig ért le. Öntött négy karikát a rézrácsozat négy sarkára rúdtartóknak. Elkészítette a rudakat akáciafából, és bevonta rézzel. Bedugta a rudakat az oltár oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen. Deszkákból készítette azt, belül üresre.A rézmedence
Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.A szent hajlék udvara
Elkészítette az udvart is. A déli oldalon az udvar szőnyegfala sodrott lenfonálból készült, és száz könyök hosszú volt. Húsz oszlopa és húsz réztalpa volt; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. Az északi oldal is száz könyök volt, húsz oszloppal és húsz réztalppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. A nyugati oldalon ötven könyök szőnyegfal volt tíz oszloppal és tíz talppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. A keleti oldal ötven könyök volt. Tizenöt könyök szőnyegfal volt az egyik oldalon, és annak három oszlopa és három talpa volt. A másik oldalon, az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyegfal volt. Ennek is három oszlopa és három talpa volt. Az udvar egész szőnyegfala körös-körül sodrott lenfonálból készült. Az oszlopok talpai rézből, az oszlopok kampói és kapcsai pedig ezüstből voltak. Az oszlopfőket is ezüsttel borították be, és ezüsthuzallal volt összekötve az udvar összes oszlopa. Az udvar kapujának a függönye művészi módon kihímezve, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készült. A hossza húsz könyök, a magassága pedig – az udvar szőnyegfala szélességének megfelelően – öt könyök volt. Négy oszlopuk és négy réztalpuk volt. Ezüstből voltak a kampóik; az oszlopfők és összekötő huzaljaik is ezüstből voltak. A hajlék és az udvar összes cöveke körös-körül rézből volt.A fölhasznált arany, ezüst és réz
Ez a hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált dolgok jegyzéke, melyet Mózes parancsára állítottak össze; a léviták feladata volt ez, Ítámárnak, Áron főpap fiának vezetésével. A Júda törzséből való Becalél, Húr fiának, Úrínak a fia elkészítette mindazt, amit Mózesnek megparancsolt az ÚR. Vele együtt dolgozott a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia, aki járatos volt mindenféle fa- és fémmunkában, értett a művészi szövéshez és hímzéshez kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból.A munkálatokhoz, a szentély egész munkálatához felhasznált arany: az az arany, amelyet erre a célra felajánlottak, összesen huszonkilenc talentum és hétszázharminc sekel volt, a szent sekel szerint. Az az ezüst pedig, amelyet a közösség számba vett tagjai adtak, száz talentum és ezerhétszázhetvenöt sekel volt, a szent sekel szerint: fejenként egy beka – vagyis fél sekel, a szent sekel szerint – mindattól a hatszázháromezer-ötszázötven, húsz évnél idősebb személytől, akik átestek a számbavételen.
A száz talentum ezüstből megöntötték a szentély és a kárpit talpait: száz talpat száz talentumból, vagyis egy talentumból egy talpat. Az ezerhétszázhetvenöt sekelből elkészítették az oszlopok kampóit, beborították az oszlopfőket, és összekötötték azokat. A felajánlott réz hetven talentum és kétezer-négyszáz sekel volt. Ebből készítették el a kijelentés sátra bejáratának talpait, a rézoltárt a hozzá való rézrácsozattal, az oltár egész fölszerelését, az udvar talpait körös-körül meg az udvar kapujának talpait, a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét körös-körül.
A papi ruhák
39 Elkészítették a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból. Elkészítették Áron szent ruháit is, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.Az éfód
Elkészítették az éfódot aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. Aranyból vékony lapokat vertek, és fonalakká metélték, hogy művészi szövéssel beledolgozhassák a kék és piros bíborba, a karmazsinba és a lenbe. Készítettek hozzá rákapcsolt vállrészeket a két szélén, amelyeket egymásba lehetett kapcsolni. A rajta levő övet, amellyel fel lehet övezni, ugyanúgy és ugyanabból készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.Azután megmunkálták az aranyfoglalatba való ónixköveket, és rávésték Izráel fiainak a nevét, ahogyan a pecsétgyűrűt vésik. Azután rátették azokat az éfód vállrészeire. Izráel fiaira emlékeztető kövek ezek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
A hósen
Azután elkészítették a hósent művészi munkával, ahogyan az éfódot készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. Négyzet alakú volt, kétrét hajtva; így készítették el a hósent. Egy arasz hosszú és egy arasz széles volt, kétrét hajtva. Négy sor kőből készítettek rá borítást. Rubin, topáz és smaragd: ez volt az első sor. A második sor: karbunkulus, zafír és jáspis. A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. A negyedik sor: krizolit, ónix és nefrit. Aranyfoglalatokkal készült a borítás. A köveken Izráel fiainak a nevei voltak: tizenkét kő a neveknek megfelelően. Pecsétgyűrű módjára voltak vésve; mindegyiken egy-egy törzs neve volt, a tizenkét törzsnek megfelelően. Készítettek a hósenre színarany láncokat; sodorva, ahogy a zsinórokat szokták. Azután készítettek két aranyfoglalatot és két aranykarikát, és ráillesztették a két karikát a hósen két végére. A két aranyzsinórt belefűzték a két karikába a hósen két végén. A két zsinór két végét ráerősítették a két foglalatra, és ráerősítették az éfód vállrészének az elejére. Készítettek még két aranykarikát, és azokat is ráerősítették a hósen két végére, azon a szélén, amely az éfód felé eső részen belül volt. Azután készítettek még két aranykarikát, és ráillesztették azokat elöl az éfód két vállrészére, kissé lejjebb, közel az egybefűzéshez az éfód öve fölött. A hósent karikáinál fogva kék bíbor zsinórral az éfód karikáihoz csatolták, hogy az éfód öve fölött legyen, és ne csússzék el a hósen az éfódról, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.A palást és a homlokdísz
Elkészítették az éfód palástját is takácsmunkával, az egészet kék bíborból. A palást nyakkivágása középen volt, mint a mellvért nyakkivágása. A kivágás körös-körül szövéssel volt megerősítve, nehogy beszakadjon. A palást szegélyére gránátalmákat készítettek kék és piros bíborból és sodrott karmazsin fonálból. Készítettek színarany csengettyűket, és odaerősítették a csengettyűket a gránátalmák közé a palást szegélyére körös-körül, vagyis a gránátalmák közé. Csengettyű meg gránátalma váltakozott a palást szegélyén körös-körül. Ebben szolgált a főpap, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.Elkészítették Áronnak és fiainak a köntöseit lenből takácsmunkával.
A főpapi süveget és a papi süvegek kendőit lenből készítették, a gyolcsnadrágot pedig sodrott lenfonálból. Az övet is sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból készítették művészi hímzéssel, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
Azután a homlokdíszt készítették el, a szent fejdíszt színaranyból, és felírták rá, ahogy a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az ÚR szent tulajdona! Ezt kék bíbor zsinórra fűzték, és rákötötték a süveg elejére, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
Mózes megszemléli a kész munkát
Így végezték el a hajléknak, a kijelentés sátrának összes munkálatait. Mindent úgy készítettek el Izráel fiai, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR, úgy készítették el. És bemutatták Mózesnek a hajlékot: a sátrat és egész fölszerelését, kapcsait, deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait, a vörösre festett kosbőr takarót és a delfinbőr takarót, a függőkárpitot, a bizonyság ládáját és annak rúdjait a fedéllel együtt, az asztalt, annak egész fölszerelését és a szent kenyereket, a színarany lámpatartót mécseseivel, a mécseseket sorjában, annak teljes fölszerelését meg a lámpaolajat, az aranyoltárt, a fölkenéshez való olajat és a jó illatú füstölőszereket, a sátor bejáratának függönyét, a rézoltárt, annak rézrácsozatát, rúdjait és egész fölszerelését, a medencét és annak állványát, az udvar szőnyegfalait, oszlopait és talpait meg az udvar kapujára való függönyt, annak köteleit és cövekeit, a hajléknak, vagyis a kijelentés sátrának egész istentiszteleti fölszerelését, a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz: Áron főpap szent ruháit és fiainak papi ruháit. Pontosan úgy végezték el az összes munkálatot Izráel fiai, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. Mózes megtekintette az egész művet, és megállapította, hogy elkészültek vele; úgy készítették el, ahogyan megparancsolta az ÚR. Ekkor Mózes megáldotta őket.A kijelentés sátra és a papok fölszentelése
40 Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! Helyezd el benne a bizonyság ládáját, és függeszd fel a kárpitot a láda elé! Vidd be az asztalt, és rendezd el rajta, ami rá való! Vidd be a lámpatartót, és rakd fel rá a mécseseket! Helyezd az illatáldozatra való aranyoltárt kívülről a bizonyság ládája elé, és tedd föl a függönyt a hajlék bejáratára! Helyezd az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának bejárata elé! A medencét helyezd a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel! Azután kerítsd el az udvart körös-körül, és tedd föl a függönyt az udvar kapujára! Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, és kend föl a hajlékot és mindazt, ami benne van! Így szenteld fel azt és egész fölszerelését, hogy szent legyen! Kend fel az égőáldozati oltárt is és egész fölszerelését. Így szenteld föl az oltárt, hogy igen szent legyen az oltár! A medencét és annak állványát is kend fel, így szenteld föl azt!Azután vezesd Áront és fiait a kijelentés sátrának bejáratához, és mosdasd meg őket! Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, kend fel és szenteld fel, hogy a papom legyen! Fiait is vezesd oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! Kend föl őket, ahogyan apjukat fölkented, hogy papjaim legyenek! Ez a fölkenés teszi őket örökre papjaimmá, nemzedékről nemzedékre.
Mózes így járt el: mindenben úgy járt el, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. A második év első hónapjának első napján felállították a hajlékot. Felállította Mózes a hajlékot: lerakta a talpait, felállította a deszkáit, ráillesztette a reteszeit, és felállította az oszlopait, majd kifeszítette a hajlék fölé a sátortetőt, fölterítette a sátor tetejére a takarót, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
Azután fogta és beletette a Bizonyságot a ládába, a rudakat ráillesztette a ládára, rátette a fedelet a láda tetejére, majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. Azután elhelyezte az asztalt a kijelentés sátrában a hajlék északi oldalán a kárpiton kívül, majd kenyereket rakott rá sorban az ÚR elé, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
Azután elhelyezte a lámpatartót a kijelentés sátrában az asztallal szemben, a hajlék déli oldalán, és fölrakta a mécseseket az ÚR elé – ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. Azután elhelyezte az aranyoltárt a kijelentés sátrában a kárpit elé, és jó illatú illatáldozatot mutatott be rajta – ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. Azután föltette a függönyt a hajlék bejáratára, majd elhelyezte az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának a bejáratánál, és égőáldozatot meg ételáldozatot mutatott be rajta, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. Azután elhelyezte a medencét a kijelentés sátra és az oltár között, és vizet töltött bele a mosakodáshoz. Ebben mosták meg Mózes, Áron és fiai a kezüket és a lábukat. Valahányszor bementek a kijelentés sátrába, és az oltár elé léptek, megmosakodtak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. Azután elkerítette az udvart a hajlék és az oltár körül, és rátette a függönyt az udvar kapujára. Így készült el Mózes a munkával.