Kis türelmet
33

1 Aki féli az Urat, azt nem éri baj,
megóvja őt Isten a kísértésben, és kiragadja a bajból.

Nem gyűlöli a bölcs a parancsokat és az előírásokat,
és nem hányódik, mint a hajó a viharban.

Megbízik az értelmes ember Isten törvényében,
és megbízható számára a törvény,

4 mint az Urim.
Készülj a beszédre, akkor hallgatnak rád,
állítsd egybe a tanítást, és úgy adj választ!

A balga észjárása, mint a kocsi kereke,
és okoskodása, mint a kerékagy forgása.

A gúnyolódó barát olyan, mint az útrakész ló,
nyerít, bárki üljön is fel rá.

A dolgok rangsora

7 Miért különb az egyik nap a másiknál,
világosság más világosságnál,
az egyik év a másiknál a nap alatt?

Az Úr bölcsessége tette őket különbözőkké,
ő teremtette a napot, amely megtartja a törvényét.

Ő tette, hogy idők, és bennük szent napok váltakozzanak,
hogy azokon ünnepet üljenek – mind ez óráig.

Kiemelt közülük Isten némelyeket, és felmagasztalta őket,
másokat pedig köznapokká rendelt.
Az emberek is mindnyájan agyagból és földből vannak,
amelyből Ádám teremtetett.

Bölcsessége bőségében mégis különbséget tett közöttük az Úr,
és különböző utat jelölt ki nekik:

egyeseket közülük megáldott és felmagasztalt,
némelyeket megszentelt és magához vont,
másokat pedig eltaszított és megalázott,
és kiirtott helyükről.

Amint az agyag a fazekas kezében van,
hogy gyúrja és alakítsa,

és kénye-kedve szerint bánjék vele,
úgy van az ember is Alkotója kezében,
aki végzése szerint juttat neki.

A rosszal jó áll szemben, s a halállal élet,
így áll a bűnös is az igaz férfival szemben.
Ekként nézd a Magasságbeli minden művét:
párosával vannak, az egyik a másik ellenében.

Én pedig mint utolsó serkentem fel,
mint aki szüretelők után böngész szőlőszemet.

Isten áldásában bizakodtam én is,
és megtöltöttem a prést, mint a szüretelő!

Lássátok, hogy nemcsak magamnak fáradoztam,
hanem mindazok javára, akik okulást keresnek.

Hallgassatok engem, főemberek és népek mind,
és figyeljetek, közösség elöljárói!

A családfő tekintélye

Se gyermeknek, se feleségnek, se testvérnek, se jó barátnak
ne adj hatalmat magad fölött életedben!
Ne add másnak vagyonodat,
hogy meg ne bánd, és könyörögnöd ne kelljen érte.

Ameddig élsz és lélegzet van benned,
ne engedd, hogy más halandó lépjen helyedbe,

mert illőbb, hogy gyermekeid kérjenek tőled,
mint hogy te lesd gyermekeid kezét.

Minden cselekedetedben te maradj felül,

és ne ejts foltot tekintélyeden!
Élted napjainak végén,
kimúlásod idején oszd el örökségedet!

25 Abrak, bot és teher kell a szamárnak,
élelem, fenyítés és munka a rabszolgának.

Fenyíték alatt dolgozik csak, mert nyugodni kíván,
engedj kezének pihenőt, és szabadságot keres.

Iga és gyeplő meghajtja a kemény nyakat,
a rabszolgát pedig a folytonos munka hajlítja meg.

A rosszakaratú rabszolgának kaloda való és bilincs,
küldd őt munkára, hogy ne henyéljen,

mert a semmittevés sok gazságra tanít!

Fogd őt munkára, hisz arra való,
ha pedig nem hajlik a szóra, verd bilincsbe lábait,
de ne légy túlzó senkivel szemben sem,
és ne tégy semmi fontosat meggondolás nélkül!

Ha hűséges rabszolgád van, úgy tartsd, mint magadat,
úgy bánj vele, mint édes testvéreddel,
hisz annyit ér neked, mint saját lelked!

Ha ok nélkül bántod, megszökik,

ha pedig odébb állt, nem tudod,
kit kérdezz, és melyik úton keresd!

Csalóka álmok és Isten félelme 34

1 Hiú és hazug az oktalan ember reménye,
és álmok szédítik meg a balgákat.

Mint aki árnyék után kapkod és szelet kerget,
olyan, aki hazug álmokra ad!

Az egyik a másikkal szemben – ez az álomkép –,
emberi arc mása emberi arccal szemben.

Mi lehet tiszta a tisztátalanból?
És mi lehet igaz a hazugságból?

Hiúk a csalfa jóslások,
a hazug jelfejtések és a varázslók álmai,

s képzelődik szíved, mint a vajúdó asszonyé,
hacsak a Magasságbeli nem küldi látogatás gyanánt.
Ne is törődj velük!

Már sok embert vezettek tévútra az álmok,
és kárt vallottak, akik azokban bíztak.

Csalhatatlanul teljesedik a törvény igéje,
és tökéletes a bölcsesség megbízható szájból.

9 Mit tud az, aki nem ment át megpróbáltatáson?
A férfi, aki sokat tapasztalt, sokat tud is,
s aki sokat tanult, értelmesen beszél.

Aki nem próbált semmit sem, keveset tud,
de aki sok helyen megfordult, bővelkedik ravaszságban.

Mit tud az, aki nem ment át megpróbáltatáson?
Csak aki sokszor csalódott, bővelkedik fortélyban.

Sokat láttam utazás közben,
és sok dolgot tapasztaltam.

Többször jutottam miattuk halálos veszélybe,
de megszabadultam Isten kegyelme által!

Becsben áll az istenfélők lelke,
és áldásban részesül, ha ő rájuk tekint,

Mert Megmentőjükbe vetik ők reményüket,
és Isten szeme van azokon, akik szeretik őt.

Aki az Urat féli, semmitől sem retteg,
és nem fél, hisz ő a reménye!

Boldog annak lelke, aki az Urat féli!

Ki másra hagyatkozzon, és ki legyen erőssége?

Az Úr szeme van azokon, akik őt félik,
hiszen ő hatalmas oltalmazó, szilárd erősség,
menedék a forróság, árnyék a déli hő ellen,

védelem a botlás ellen, és segítség a bukáskor,
felemeli a lelket, és derűt ad a szemnek,
egészséget ad, életet és áldást!

Áldozat és imádság

21 Az igaztalanból áldozónak förtelmes az áldozata,
és nem kedvesek a gonoszok gúnyolódásai!

Az Úr csak azokkal van,
akik hívek hozzá az igazság és jámborság útján.

23 Nem kellenek a Magasságbelinek a gonoszok adományai,
és nem tekint az igaztalanok áldozataira,
nem bocsátja meg bűneiket áldozataik sokasága miatt.

24 Mint aki fiút áldoz apja szeme láttára,
olyan, aki szegények vagyonából áldoz.

A szegényeknek szűkös a kenyere a megélhetéshez,
aki az ilyet megcsalja, vér embere!

Aki megvonja a verítékkel érdemelt kenyeret,
olyan, mint aki megöli társát.

Mint aki vért ont, olyan,
aki megcsalja a bérest.

Épít az egyik, a másik lebontja,
mi marad nekik a fáradságon kívül?

Imádkozik az egyik, átkozódik a másik,
vajon kinek szavát hallgatja meg Isten?

Aki tetem illetése után megfürdik, és újból érinti,
mi haszna mosakodásának?

Így van az az ember, aki böjtöl bűneiért,
és újból elköveti őket,
mi haszna sanyargatásának?
Ki hallgatja meg imáját?

35

1 Aki megtartja a törvényt, gyakran áldoz;

békeáldozat, ha valaki ügyel a parancsokra,
és távol tartja magát minden gonoszságtól.

Vétségért engesztelő áldozat és bocsánatkérés a bűnért,
ha valaki jogsértéstől tartózkodik.

Lisztlángot áldoz, aki szeretetet tanúsít,
és hálaáldozatot mutat be, aki alamizsnát osztogat.

Az Úrnak tetsző adomány: otthagyni a gonoszságot,
és engesztelés a bűnökért: tartózkodni a jogsértéstől.

6 Ne jelenj meg az Úr színe előtt üres kézzel,

mert Isten parancsa miatt kell történni mindezeknek.

Az igaz áldozata juttat zsíros húst az oltárra,
és gyönyörűséges illat az a Magasságbeli színe előtt!

Kedves az igaz áldozata,
meg nem feledkezik az Úr az ő emlékeztető áldozatáról.

Jó lélekkel tiszteld Istent,
és ne vonj el semmit kezed adományából!

Minden adományodnál vidám legyen arcod,
és örömmel ajánld fel tizedeidet!

Úgy adj a Magasságbelinek, ahogy ő ad neked,
add jó lélekkel, amennyire kezedből telik,

Mert az Úr megfizet, hétannyit ad neked helyette.

14 Ne jöjj silány áldozattal, mert az nem kell neki,

és ne várj semmit igaztalan áldozattól,
mert az Úr igaz bíró,
és nincs nála személyválogatás.

Nem nézi az Úr a személyt a szegénnyel szemben,
és meghallgatja az elnyomott esdeklését.

Nem veti meg az árva könyörgését,
de az özvegyét sem, ha kiönti panaszszavát.

Nemde az özvegynek könnyek peregnek arcán,
és panaszt tesznek az ellen, aki fakasztotta őket!

Arcáról ugyanis felszállnak az égbe,
s az Úr, aki meghallgatja őket, nem leli kedvét bennük.

Aki készséges lélekkel imádja Istent, elfogadásra talál,
és könyörgése a felhőkig ér.

A megalázkodó imádsága áthatol a felhőkön,
és meg nem nyugszik, amíg oda nem jut,
nem tágít, amíg a Magasságbeli rá nem tekint.

Isten megsegíti a népet

22 Az Úr nem is késlekedik,
hanem igazságot szolgáltat az igazaknak, és ítéletet mond.
A Hős nem türtőzteti magát velük szemben,
amíg össze nem zúzza hátukat,

és meg nem fizet a népeknek,
amíg el nem űzi a gőgösök seregét,
és össze nem töri az igaztalanok kormánypálcáját,

amíg meg nem fizet az embereknek tetteik szerint,
az ember cselekedetei és vakmerősége szerint,

amíg igazságot nem tesz népének,
és meg nem örvendezteti az igazakat irgalmával.

Gyönyörűséges az Isten irgalma az elnyomás idején,
mint az esőt hozó felhők szárazság idején.

Ima a szabadulásért 36

1 Könyörülj rajtunk, mindenség Istene, tekints ránk,
és mutasd meg nekünk irgalmad világosságát!

Bocsásd félelmedet a népekre, akik nem keresnek téged,
hadd tudják meg, hogy nincs Isten kívüled,
és híreszteljék csodás tetteidet!

Emeld fel kezedet az idegen népek ellen,
hogy lássák hatalmadat!

Amint fölöttünk szentnek bizonyultál az ő szemük láttára,
úgy mutasd magad dicsőnek irányukban szemünk előtt,

hadd ismerjék meg, amint mi már tudjuk,
hogy nincs Isten kívüled, Uram!

Újítsd meg a jeleket és ismételd a csodákat,

dicsőítsd meg kezedet, jobb karodat!

Szítsd haragodat és öntsd ki bosszúságodat,

törd meg az ellenséget és verd meg az ellenfelet!

Siettesd az időt és emlékezz meg a végről,
hogy megemlegessék csodás tetteidet!

Pusztuljon el a tűz haragjától, aki menedéket keres,
hadd vesszenek, akik gonoszul bánnak népeddel!

Rontsd meg az ellenséges fejedelmek fejét,
akik mondják: »Kívülünk nincsen más!«

Gyűjtsd egybe Jákob minden törzsét!
Hadd ismerjék meg, hogy nincs más Isten kívüled,
és emlegessék csodás tetteidet!
Tekintsd őket örökségednek, úgy, mint egykor.

Könyörülj népeden, amely nevedet viseli,
Izraelen, akit elsőszülöttednek hívtál.

Könyörülj szent városodon,
Jeruzsálemen, nyugalmad helyén!

Töltsd meg Siont kimondhatatlan igéiddel,
és népedet dicsőségeddel.

Tégy tanúságot azok mellett,
akik teremtményeid között az elsők,
és teljesítsd a jövendöléseket,
amelyeket a régi próféták mondtak nevedben.

Jutalmazd meg azokat, akik benned bizakodnak,
hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak,
és hallgasd meg szolgáid könyörgését

Áronnak népedre adott áldása szerint,
és vezess minket az igazság útján!
Hadd tudja meg a föld minden lakója,
hogy te vagy az Isten, az örökkévalóság szemlélője.

A bizalomról

20 A gyomor minden étket bevesz,
de van étel, amely jobb a másiknál.

Az íny a vadhúst vizsgálja,
az értelmes szív pedig a hazug szavakat.

A csalfa szív szomorúságot okoz,
az okos férfi azonban ellenáll neki.

A nő minden férfit elfogad,
de van leány, aki különb másoknál.

24 Az asszony szépsége felderíti férje arcát,
és túltesz mindenen, ami szemet gyönyörködtet.

Ha még a nyelve is kegyes, szelíd és jóságos,
akkor férje nem is olyan, mint a többi emberfia.

Aki jó asszonyt vesz el, a legkiválóbb birtokhoz jut,
magához hasonló segítsége, támasztó oszlopa lesz.

Ahol kerítés nincsen, kifosztják a birtokot,
s ahol nincs asszony, a férfi szűkölködve fohászkodik.

Ki bízik meg abban, akinek nincsen fészke,
és ott tér be, ahol az éjszaka éri,
és mint felövezett rabló városról városra siet?

Jegyzetek

33,1 Az Úr törvénye hathatós segítséget nyújt a döntésekben.

33,4 Vö. Józs 7,14-18.

33,7 A dolgok és a sorsok különbözőségének végső oka Isten kifürkészhetetlen akarata (vö. Róm 9).

33,25 Minden szigor ellenére Sírák fia óva int a rabszolgával szemben elkövetett jogtalanságtól.

34,1 Csak az ostoba hallgat az álmokra és a jövendőmondókra. A bölcs odafigyel az álomra, ha Isten üzen általa (vö. Jób 33,14-18), egyébként pedig a törvényhez és a józan magyarázathoz tartja magát.

34,9 Az utazás kitágítja az ember látókörét.

34,21 Az igazi jámborság lényege az irgalmas szeretet, nem az áldozatbemutatás (vö. Óz 6,6; Mt 9,13).

34,23 A bűnbocsánatot nem lehet megvásárolni.

34,24 Aki a szegény megélhetését elveszi, az gyilkos.

35,1 Az igazi áldozatbemutatás a szeretet és az igazságosság gyakorlása.

35,6 Mindazonáltal Sírák fia nem veti el az állatáldozatokat.

35,14 Istent nem lehet megvesztegetni áldozatokkal.

35,22 Politikai jellegű szöveg, mely azok körében keletkezhetett, akik Izrael függetlenségéért kardot ragadtak.

36,1 Sírák fiának imája, amelyben könyörög a szír és a görög elnyomás megszűnéséért, és Izrael országának helyreállításáért.

36,20 Bölcs mondások a választás művészetéről.

36,24 Tanácsok a feleség kiválasztásához.


Minden fejezet...
1 0