Lement tehát a szérűre, és megtette mindazt, amit anyósa parancsolt neki.
Amikor aztán Boóz evett, ivott, jókedve kerekedett, és aludni tért az asztag mellett, ő titkon odament, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt. Amikor már éjfélre járt, íme, felneszelt a férfi, és megrettent, mert látta, hogy egy asszony fekszik a lábánál. 9Megkérdezte tőle: »Ki vagy?« Az így felelt: »Rút vagyok, a szolgálód. Terítsd takaródat szolgálódra, mert rokonom vagy!« Erre ő azt mondta: »Megáldott téged az Úr, lányom, és eddigi jámborságodon túltettél a mostanival, mert nem futottál sem szegény, sem gazdag ifjak után. Ne félj tehát, bármit mondasz nekem, megteszem neked, mert tudja az egész nép, amely városom kapuján belül lakik, hogy erényes asszony vagy. Nem is tagadom, hogy rokonod vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. Pihenj csak az éjjel, reggel pedig, ha az illető a rokonság jogánál fogva meg akar tartani téged, jó, legyen úgy a dolog. Ha azonban nem akar, én minden habozás nélkül elveszlek. Az Úr életére mondom! Aludj csak reggelig!«
Ott is aludt a lábánál, amíg el nem múlt az éjszaka, de még mielőtt az emberek egymást felismerik, felkelt. Boóz akkor azt mondta: »Vigyázz, meg ne tudja senki sem, hogy idejöttél.« Noémi tanácsa Aztán így szólt: »Terítsd szét palástodat, amely rajtad van, és tartsd mindkét kezeddel!« Az kiterítette és odatartotta, ő pedig belemért hat véka árpát, aztán segített neki felvenni. Ő elvitte, és bement a városba.
Amikor megérkezett anyósához, Noémi azt kérdezte tőle: »Mit végeztél, lányom?« Erre ő elbeszélte neki mindazt, amit az az ember cselekedett vele. Azután így szólt: »Íme, hat véka árpát adott nekem, és azt mondta: ‘Nem akarom, hogy üresen térj vissza anyósodhoz!’« Noémi erre így szólt: »Várj csak, leányom, amíg meg nem látjuk, mi lesz a dolog vége! Az az ember nem nyugszik ugyanis, amíg el nem intézi, amit mondott.«
Tanácskozás a kapuban 4 1Boóz ekkor felment a kapuba, és leült ott. Amikor látta, hogy arra megy az a rokon, akiről már szó volt, megkérte: »Gyere ide egy kicsit, ülj csak le ide!« s a nevén szólította őt. Az odament és leült. Boóz ekkor odahívott tíz férfit a város vénei közül, és azt mondta nekik: »Üljetek ide!« Amikor leültek, így szólt a rokonhoz: »Elimelek testvérünk földjét eladja Noémi, aki visszatért Moáb földjéről. Akartam, hogy halljad, és megmondjam ezt neked mindazok előtt, akik itt ülnek, s népem vénei előtt. Ha magadnak akarod a rokonság jogánál fogva, vedd meg és legyen a tiéd! De ha nem akarod, mondd meg nekem azt is, hogy tudjam, mit kell tennem. Nincs ugyanis más rokon, csak te, aki az első vagy, és én, aki a második vagyok.« Az ember azt felelte: »Megveszem a mezőt.« Boóz erre így szólt: »De ha megveszed a mezőt az asszony kezéből, akkor el kell venned a moábi Rútot is, aki az elhunytnak a felesége volt, hogy fenntartsd rokonod nevét örökségén.« Erre ő azt felelte: »Lemondok a rokoni jogról, mert nem vagyok köteles tönkretenni saját családom utódait. Élj te a jogommal! Kijelentem, hogy szívesen megválok tőle.«
Régente az volt ugyanis a szokás Izraelben a rokonok között, hogy amikor valaki a jogát másnak átengedte, az átengedés megerősítésére az illető leoldotta saruját, és odaadta a társának. Ez volt az átengedés bizonyítéka Izraelben. Boóz tehát azt mondta a rokonának: »Vesd le a sarudat!« Az mindjárt le is oldotta a lábáról. Boóz ekkor így szólt a vénekhez és az egész néphez: »Ti vagytok ma a tanúi annak, hogy megszereztem Noémi kezéből mindazt, ami Elimeleké, Kelioné és Maháloné volt! A moábi Rútot, Mahálon feleségét feleségül vettem, hogy fenntartsam az elhunytnak a nevét örökségén, hogy el ne tűnjék neve családjából, testvérei közül és népéből. Mondom, ti vagytok e dolog tanúi!« Az egész nép, amely a kapuban volt, a vénekkel együtt azt felelte: »Tanúi vagyunk. Tegye az Úr ezt az asszonyt, aki házadba megy, olyanná, mint Ráhelt és Leát, akik felépítették Izrael házát.
Légy az erény példaképe Efratában,
s neved dicső legyen Betlehemben!
A megáldott gyermek Erre Boóz magához vette Rútot. Feleségül vette, bement hozzá, az Úr pedig megadta az asszonynak, hogy foganjon és fiút szüljön. Azt mondták ekkor az asszonyok Noéminak: »Áldott az Úr, aki nem engedte, hogy ne legyen utódja családodnak! Emlékezzenek meg nevéről Izraelben! Így most már lesz, aki megvigasztalja lelkedet, gyámolítja öregségedet, hiszen a menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér néked, mintha hét fiad lenne.« Erre Noémi felvette a gyermeket, az ölébe helyezte, és dajkája és hordozója lett. Ekkor a szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és azt mondták: »Fia született Noéminek!« És elnevezték Obednek. Ő Izájnak, Dávid apjának apja.
Családfa Fáresz nemzetsége a következő: Fáresz nemzette Ezront, Ezron nemzette Arámot, Arám nemzette Aminádábot, Aminádáb nemzette Nahsont, Nahson nemzette Szálmont, 21Szálmon nemzette Boózt, Boóz nemzette Obedet, Obed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávidot.
Jegyzetek
3,2 Az estéli enyhe szél igen alkalmas volt a gabona megtisztítására. A magasba feldobált szemek közül a szél kifújta a pelyvát.
3,4 Cséplés idején a földművesek – a tolvajok elleni védekezésül – a szérűn aludtak.
3,9 A ruhát valakire ráteríteni annyit jelent, mint (jogi) védelmet nyújtani a számára.
4,1 Aki Elimelek földjét át akarta venni, az egyben köteles volt az elhunytnak utódot is támasztani, és a földet majdan erre az utódra örökíteni.
4,21 A valóságos rokon (Boóz) szerepel, nem a jog szerinti (Elimelek, vö. 1 Krón 2,5-15; Mt 1,5).
SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE
HÉLI ÉS SÁMUEL: 1,1-3,21
Sámuel születése 1 1Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéből való ember, akit Elkánának hívtak. Jerohámnak volt a fia, aki Eliúnak volt a fia, aki Tóhunak volt a fia, aki az efraimi Szúfnak volt a fia. 2Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Annának viszont nem voltak gyermekei.3Ez az ember minden évben felment városából Silóba, hogy imádkozzon, és áldozatot mutasson be a Seregek Urának. Ott Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr papja.
4Egyszer aztán, amikor feljött a nap, Elkána leölte áldozatát, és adott belőle egy-egy részt Fenennának, a feleségének, és Fenenna valamennyi fiának és lányának. Annának azonban szomorúan adta oda az egy részt, mert Annát szerette, de az ő méhét az Úr bezárta. Ezért a vetélytársnője bosszantotta is sokat, és bántotta, sőt azt is a szemére vetette, hogy az Úr bezárta a méhét. Ezt tette vele, és így ingerelte őt esztendőről-esztendőre, valahányszor eljött az idő, és felmentek az Úr templomába. Így ő csak sírt, és nem nyúlt az ételhez. Elkána, a férje megkérdezte tőle: »Anna, miért sírsz, miért nem eszel, és miért kesereg szíved? Nem érek-e én neked tíz fiúnál többet?«
Miután ettek és ittak Silóban, Anna felkelt, és amíg Héli pap az Úr templomának ajtófélfájánál a székében üldögélt, Anna keseredett szívvel imádkozott az Úrhoz, és nagyon sírt. 11Fogadalmat is tett, és ezt mondta: »Seregeknek Ura, ha letekintesz és meglátod szolgálód nyomorúságát, ha megemlékezel rólam, nem feledkezel el szolgálódról, és fiúmagzatot adsz szolgálódnak, akkor az Úrnak adom őt élete valamennyi napján, és borotva nem éri a fejét.«
Történt pedig, hogy amíg ő imádkozott az Úr előtt sokáig, Héli egyre figyelte a száját. 13Mivel Anna csak a szívében beszélt, és csak az ajka mozgott, a szava pedig egyáltalán nem hallatszott, Héli azt gondolta róla, hogy részeg. Meg is kérdezte tőle: »Meddig leszel részeg? Menj, emészd meg egy kissé a bort, amitől elkábultál!« Anna azt felelte: »Nem, uram! Nagyon szerencsétlen asszony vagyok én, sem bort, sem más részegítő italt nem ittam, csak a lelkemet öntöttem ki az Úr színe előtt. Ne tartsd szolgálódat Béliál lányai közül valónak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt szóltam mindeddig.« Héli erre azt mondta neki: »Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél.« Anna így válaszolt: »Bárcsak kegyelmet találna szolgálód a szemedben!« Azzal elment az asszony a maga útjára. Evett, és az arca többé bánatosra nem változott. 19Reggel aztán felkeltek, imádkoztak az Úr előtt, aztán visszatértek, és elmentek házukba, Ramátába.
Amikor aztán Elkána megismerte Annát, a feleségét, az Úr megemlékezett róla, és történt napok múltával, hogy Anna fogant, majd fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt.
Sámuelt az Úrnak szentelik Amikor aztán felment férje, Elkána és egész házanépe, hogy lerója ünnepi áldozatát és fogadalmát az Úrnak, 22Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: »Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.« 23Elkána, a férje azt felelte neki: »Tedd csak, amit jónak látsz! Maradj, amíg el nem választod! Csak azért könyörgök, hogy az Úr teljesítse szavát!« Otthon maradt tehát az asszony, és szoptatta fiát, míg el nem választotta.
Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt. Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. Anna ekkor így szólt: »Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.«
Ezután imádták ott az Urat.
Anna hálaéneke 2 1Anna is imádkozott, ezekkel a szavakkal:
»Ujjongóvá vált az én szívem az Úrban,
Istenem révén felemelkedett a szarvam.
Tágra nyílt a szám ellenségeimmel szemben,
mert örvendezem segítségeden.
Nincs olyan szent, mint az Úr,
bizony nincsen más terajtad kívül,
nincs oly erős, mint a mi Istenünk.
Ne beszéljetek annyit, kérkedve, kevélyen,
távozzék a régi beszéd szátoktól,
mert mindentudó Isten az Úr
s eléje kerülnek szándékaitok.
Vereséget szenved az erősek íja,
de erővel övezik fel magukat a gyengék,
elszegődnek kenyérért, akik azelőtt bővelkedtek,
de jóllaknak, akik éheztek,
s míg sokat szül, aki meddő volt,
akinek sok fia volt, meddőségbe esik.
Az Úr tesz halottá és élővé,
visz le az alvilágba, s hoz vissza onnét,
az Úr tesz szegénnyé s gazdaggá,
megalázottá és felmagasztalttá.
Porból felemel szűkölködőt,
sárból kihoz szegényt,
hogy fejedelmek mellé üljön
és elfoglalja a dicsőség székét.
Mert az Úré a föld minden sarka,
s ő helyezte rájuk a föld kerekségét.
Szentjeinek lábát megóvja,
és sötétségben némulnak el az istentelenek,
mert nem a maga ereje teszi erőssé az embert.
Félni fognak az Úrtól ellenségei,
mennydörögni fog felettük az egekben,
meg fogja ítélni az Úr a föld határait,
s hatalmat ad királyának
s felemeli felkentjének szarvát.«
Héli fiainak bűne 12Ám Héli fiai Béliál fiai voltak, s nem törődtek az Úrral, sem a papoknak a nép iránt való kötelességével, hanem ha valaki áldozatot vágott, amikor a húst főzték, odament a pap legénye, háromágú villával a kezében, s azt beleszúrta a tűzhelybe, az üstbe, a fazékba vagy a tálba, s amit éppen a villával kihúzott, azt a pap elvette magának. Így cselekedtek a Silóba jövő egész Izraellel. Sőt még a háj meggyújtása előtt is odament a pap legénye és azt mondta az áldozónak: »Adj nekem húst, hogy megfőzzem a papnak, mert főtt húst nem fogadok el tőled, csak nyerset.« Ha erre az áldozó azt mondta neki: »Hadd gyújtsák meg először annak rendje s módja szerint a hájat, aztán végy magadnak, amennyit lelked kíván«, ő feleletül így szólt: »Semmiképpen sem! Csak adj azonnal, különben erőszakkal veszek!« Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert elidegenítették az embereket az Úrnak való áldozattól.
Ott szolgált a gyermek Sámuel is az Úr színe előtt, gyolcs efóddal felövezve. Anyja kicsiny felsőköntöst is szokott neki készíteni, s azt a megszabott napokon, amikor felment a férjével, hogy bemutassa az ünnepi áldozatot, felvitte neki. Ilyenkor Héli megáldotta Elkánát és feleségét, s azt mondta nekik: »Adjon neked az Úr magzatot ettől az asszonytól azért a kölcsönért, amelyet kölcsönöztél az Úrnak.« Ők aztán visszatértek lakóhelyükre. Az Úr meg is emlékezett Annáról, s az fogant, s három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig felnövekedett az Úrnál.
Héli ekkor már igen öreg volt. Amikor meghallotta mindazt, amit fiai egész Izraellel cselekedni szoktak, s hogy a sátor ajtajánál ügyelő asszonyokkal hálnak, azt mondta nekik: »Miért cselekszitek azokat a dolgokat, azokat az igen rossz dolgokat, amelyeket az egész néptől hallok? Ne fiaim, mert nem jó hír az, amelyet hallok: vétekre viszitek az Úr népét.
Ha ember ellen vétkezik az ember,
Isten lehet a döntőbíró,
de ha az Úr ellen vétkezik az ember,
ki járhat közben érte?«
Ám azok nem hallgattak apjuk szavára, mert az Úr meg akarta őket ölni.
27Egyszer aztán eljött Isten egyik embere Hélihez, s azt mondta neki: »Ezt üzeni az Úr: Nem nyilatkoztattam-e ki magamat világosan atyád házának, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak? Ki is választottam őt Izrael valamennyi törzse közül papomnak, hogy oltáromhoz járuljon, illatot gyújtson nekem, s efódot viseljen előttem: s atyád házának adtam Izrael fiainak minden tűzáldozatát. Miért rugdaltátok lábbal véresáldozataimat s ételáldozataimat, amelyekről azt parancsoltam, hogy be kell mutatni a templomban és miért becsülted többre fiaidat, mint engem, azzal, hogy ti ettétek meg az én népem, Izrael minden áldozatának legjavát?
Ezért ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Azt mondtam, hogy házad s atyád háza szolgáljon színem előtt mindörökké. Most azonban azt mondja az Úr: Távol legyen ez tőlem: mert aki megdicsőít engem, azt megdicsőítem, de aki megvet engem, az megvetett lesz. Íme, eljönnek majd a napok, amikor levágom karodat s atyád házának karját, úgyhogy nem lesz többé öreg ember házadban. Miközben Izraelnek mindenben jó dolga lesz, te látni fogod vetélytársadat a templomban, s a te házadban nem lesz öreg ember az egész idő alatt. Nem távolítom el ugyanis oltáromtól teljesen nemzetségedet, hogy elepedjen szemed, és elsorvadjon lelked, de házad nagy része meghal, ha férfikorba jut. Az legyen számodra a jel, ami két fiadat, Ofnit és Fineeszt éri: egy napon fog meghalni mindkettő.
35Én aztán majd hűséges papot támasztok magamnak, aki szívem és lelkem szerint fog cselekedni. Maradandó házat építek neki, és felkentem előtt fog járni minden időben. Akkor aztán eljön majd az, aki megmarad házadból, leborul előtte egy ezüst pénzért s egy karéj kenyérért, és könyörög neki: ‘Kérlek, végy fel engem valamelyik papi rendbe, hogy egy falat kenyeret ehessek!’«
Jegyzetek
1,1 Elbeszélések arról, hogy hogyan lett Sámuel bírává. A történeteket Silóban őrizte meg a hagyomány.
1,2 Anna azoknak a meddő asszonyoknak a sorába tartozik, akik anyaságukat Istennek köszönhették, és akiknek gyermekével Istennek terve volt (Sára, Rebekka, Erzsébet).
1,3 A „seregek” az angyalokat és a csillagokat jelentik, és sok esetben Izrael hadseregét is.
1,4 Az áldozat után a család közös ünnepi lakomája következett.
1,11 A fiú Isten nazírja lesz (vö. Szám 6,1-21).
1,13 Héli azt hitte, hogy Anna túl sokat ivott az áldozati lakomán.
1,19 Isten cselekvő módon belép a történetbe.
1,22 A csecsemőket kb. három éves korukig szoptatták.
1,23 Elkána elfogadja felesége fogadalmát, így az kötelező erejűvé válik (vö. Szám 30,2-17).
2,1 A szarv az élet és az erő jelképe.
2,1 Ez a hálaadó zsoltár később került bele a történetbe. Mária hálaéneke (Lk 1,46-55) sokszor idézi ezt a zsoltárt.
2,12 A törvény szabályozta a papok részesedését az áldozatokból (vö. Lev 7,1-34). Héli fiai az Istennek és a felajánlónak járó részekből is elvettek.
2,26 Vö. Lk 2,52.
2,27 A próféta szavai a történet mélyebb értelmét világítják meg az olvasó számára.
2,35 A jövendölés Szádokra vonatkozik.