A szomszédos népek ellenségeskedése 4
Amikor Szanballát, Tóbiás, az arabok, az ammoniták meg az asdódiak meghallották, hogy betömődnek Jeruzsálem falának sérülései, és zárulni kezdenek a hasadékok, igen nagy haragra gerjedtek.
Egybe is gyűltek valamennyien, hogy felvonuljanak és hadakozzanak Jeruzsálem ellen és cselt vessenek.
Erre mi Istenünkhöz könyörögtünk és éjjel-nappal őrséget állítottunk ellenük a falra.
Júda azonban már így beszélt: »Megfogyatkozott a teherhordó nép ereje és az omladékföld igen sok, nem tudjuk felépíteni a falat.«
Ellenségeink pedig így beszéltek: »Ne tudjanak róla és ne vegyenek észre semmit, amíg közöttük nem vagyunk és le nem mészároljuk őket, hogy így véget vessünk a munkának.«
Azok a zsidók ugyanis, akik a szomszédságukban laktak, tízszer is eljöttek és figyelmeztettek bennünket minden helységből, ahonnan hozzánk jöttek. Erre én rendenként felállítottam körös-körül a fal mögé a népet kardjával, lándzsájával és íjával. Majd szemlét tartottam, eléjük álltam és így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz meg a nép többi részéhez: »Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.« Így, amikorra megtudták ellenségeink, hogy óvatosságra intettek minket, az történt, hogy Isten meghiúsította tervüket. Erre aztán visszatértünk mindannyian a falakhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. Azok, akik a falon építettek, terhet hordtak és rakodtak, egyik kezükkel dolgoztak, a másikkal kardot tartottak. Kard övezte ugyanis minden építőnek a derekát és így építgettek. A kürtöt pedig mellettem fújták. Akkor így szóltam a főemberekhez, elöljárókhoz és a többi néphez: »Az építkezés nagy és kiterjedt, s ennek következtében szétszakadozunk és messze vagyunk egymástól a falon. Azért bárhonnan is halljátok a kürt szavát, siessetek oda hozzánk. Istenünk majd hadakozni fog érettünk.« Dolgozzunk csak az építkezésen, közben azonban a csoportunk fele hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig tartsa készenlétben lándzsáját.
Akkortájt még meghagytam a népnek: »Mindenki tartózkodjék legényével együtt Jeruzsálemben, hogy felválthassuk egymást éjjel az őrködésben, nappal a munkában.« Én pedig és testvéreim, legényeim meg az őrök, akik kíséretemben voltak, ruhánkat sem tettük le. Mindenki jobbjában tartotta fegyverét.
Belső széthúzás 5 1Közben a nép meg asszonyai hangos panasszal keltek ki zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: »Fiainkat és leányainkat zálogba adtuk, hogy gabonát vegyünk rajtuk, ehessünk és élni tudjunk!« Voltak, akik így szóltak: »Elzálogosítjuk szántóföldjeinket, szőlőinket és házainkat, hogy gabonát szerezhessünk az éhínség idején.« Mások ezt mondták: »Kölcsönpénzt kell felvennünk, hogy leróhassuk a király adóját és oda kell adnunk szántóföldjeinket és szőlőinket, márpedig a mi húsunk is olyan, mint testvéreink húsa, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik. Íme, szolgaságba vetjük fiainkat meg leányainkat, és leányaink között nem egy már rabszolgáló, és nincs, amivel kiválthatnánk őket, hiszen szántóföldjeink és szőlőink is mások kezén vannak.«
Én nagyon megharagudtam, amikor ilyen hangú panaszukat hallottam, megfontoltam a dolgot és megfeddtem a főembereket meg az elöljárókat. Azt mondtam nekik: »Hát mindegyiktek uzsorát űz felebarátjával szemben?« Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük és így szóltam hozzájuk: »Mi, amint tudjátok, tehetségünkhöz képest kiváltottuk azokat a zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig eladjátok saját testvéreiteket, hogy mi kiváltsuk őket?« Erre hallgattak és nem tudtak, mit válaszolni. Én pedig folytattam: »Nem helyes az, amit műveltek. Miért nem jártok a mi Istenünk félelmében, hogy ne gyalázhassanak minket a pogányok, a mi ellenségeink? Én is, testvéreim meg legényeim is igen soknak kölcsönöztünk pénzt meg gabonát. Mi azonban nem követeljük vissza az adósságot. Adjátok még ma vissza szántóföldjeiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat, és hozzá engedjétek el nekik a pénz-, gabona-, bor-, olajkamatot is, amelyet tőlük követelni szoktatok.«
Erre ők így feleltek: »Visszaadjuk és nem követelünk tőlük semmit sem. Úgy cselekszünk, ahogy mondtad.« Odahívtam erre a papokat és megeskettem őket, hogy úgy tegyenek, ahogy szóltam. Majd kiráztam keblemen ruhámat és azt mondtam: »Így rázzon ki minden embert házából, vagyonából Isten, ha ezt az ígéretet nem tartja meg. Legyen ilyen kirázott és üres.« Erre az egész tömeg így felelt: »Ámen«, és dicsőítették Istent. És a nép a határozat értelmében járt el.
Nehemiás, Júda helytartója Attól a naptól kezdve pedig, amelyen a király meghagyta nekem, hogy helytartó legyek Júda földjén, Artaxerxész királynak huszadik esztendejétől egészen a harminckettedikig, tehát tizenkét esztendőn át, én meg testvéreim nem vettük fel azt a járandóságot sem, amely a helytartót megilleti. Az előző helytartók ugyanis, akik én előttem voltak, súlyosan megterhelték a népet és kenyérben, borban meg pénzben naponta negyven siklust szedtek. Hozzá még legényeik is nyomták a népet. Én azonban isteni félelemből nem így cselekedtem. Sőt még a falépítésnél is segédkeztem, bár földet nem vásároltam. Legényeim is mind ott voltak a munkánál.
Asztalomnál ültek a zsidók is, meg az elöljáróság is, mintegy százötven férfi, valamint azok is, akik a körülöttünk lakó népek közül érkeztek hozzánk. Ezért naponta elkészítettek számomra egy ökröt, hat válogatott kost, nem is számítva a szárnyasokat, minden tizedik napon pedig különféle borokat és sok egyebet szolgáltam fel. Mégsem vettem fel a helytartói járandóságot, mert a nép amúgy is nagyon szegény volt.
Emlékezzél meg rólam, Istenem, szolgáljon javamra mindaz, amit ennek a népnek érdekében cselekedtem.
Azok a zsidók ugyanis, akik a szomszédságukban laktak, tízszer is eljöttek és figyelmeztettek bennünket minden helységből, ahonnan hozzánk jöttek. Erre én rendenként felállítottam körös-körül a fal mögé a népet kardjával, lándzsájával és íjával. Majd szemlét tartottam, eléjük álltam és így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz meg a nép többi részéhez: »Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.« Így, amikorra megtudták ellenségeink, hogy óvatosságra intettek minket, az történt, hogy Isten meghiúsította tervüket. Erre aztán visszatértünk mindannyian a falakhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. Azok, akik a falon építettek, terhet hordtak és rakodtak, egyik kezükkel dolgoztak, a másikkal kardot tartottak. Kard övezte ugyanis minden építőnek a derekát és így építgettek. A kürtöt pedig mellettem fújták. Akkor így szóltam a főemberekhez, elöljárókhoz és a többi néphez: »Az építkezés nagy és kiterjedt, s ennek következtében szétszakadozunk és messze vagyunk egymástól a falon. Azért bárhonnan is halljátok a kürt szavát, siessetek oda hozzánk. Istenünk majd hadakozni fog érettünk.« Dolgozzunk csak az építkezésen, közben azonban a csoportunk fele hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig tartsa készenlétben lándzsáját.
Akkortájt még meghagytam a népnek: »Mindenki tartózkodjék legényével együtt Jeruzsálemben, hogy felválthassuk egymást éjjel az őrködésben, nappal a munkában.« Én pedig és testvéreim, legényeim meg az őrök, akik kíséretemben voltak, ruhánkat sem tettük le. Mindenki jobbjában tartotta fegyverét.
Belső széthúzás 5 1Közben a nép meg asszonyai hangos panasszal keltek ki zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: »Fiainkat és leányainkat zálogba adtuk, hogy gabonát vegyünk rajtuk, ehessünk és élni tudjunk!« Voltak, akik így szóltak: »Elzálogosítjuk szántóföldjeinket, szőlőinket és házainkat, hogy gabonát szerezhessünk az éhínség idején.« Mások ezt mondták: »Kölcsönpénzt kell felvennünk, hogy leróhassuk a király adóját és oda kell adnunk szántóföldjeinket és szőlőinket, márpedig a mi húsunk is olyan, mint testvéreink húsa, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik. Íme, szolgaságba vetjük fiainkat meg leányainkat, és leányaink között nem egy már rabszolgáló, és nincs, amivel kiválthatnánk őket, hiszen szántóföldjeink és szőlőink is mások kezén vannak.«
Én nagyon megharagudtam, amikor ilyen hangú panaszukat hallottam, megfontoltam a dolgot és megfeddtem a főembereket meg az elöljárókat. Azt mondtam nekik: »Hát mindegyiktek uzsorát űz felebarátjával szemben?« Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük és így szóltam hozzájuk: »Mi, amint tudjátok, tehetségünkhöz képest kiváltottuk azokat a zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig eladjátok saját testvéreiteket, hogy mi kiváltsuk őket?« Erre hallgattak és nem tudtak, mit válaszolni. Én pedig folytattam: »Nem helyes az, amit műveltek. Miért nem jártok a mi Istenünk félelmében, hogy ne gyalázhassanak minket a pogányok, a mi ellenségeink? Én is, testvéreim meg legényeim is igen soknak kölcsönöztünk pénzt meg gabonát. Mi azonban nem követeljük vissza az adósságot. Adjátok még ma vissza szántóföldjeiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat, és hozzá engedjétek el nekik a pénz-, gabona-, bor-, olajkamatot is, amelyet tőlük követelni szoktatok.«
Erre ők így feleltek: »Visszaadjuk és nem követelünk tőlük semmit sem. Úgy cselekszünk, ahogy mondtad.« Odahívtam erre a papokat és megeskettem őket, hogy úgy tegyenek, ahogy szóltam. Majd kiráztam keblemen ruhámat és azt mondtam: »Így rázzon ki minden embert házából, vagyonából Isten, ha ezt az ígéretet nem tartja meg. Legyen ilyen kirázott és üres.« Erre az egész tömeg így felelt: »Ámen«, és dicsőítették Istent. És a nép a határozat értelmében járt el.
Nehemiás, Júda helytartója Attól a naptól kezdve pedig, amelyen a király meghagyta nekem, hogy helytartó legyek Júda földjén, Artaxerxész királynak huszadik esztendejétől egészen a harminckettedikig, tehát tizenkét esztendőn át, én meg testvéreim nem vettük fel azt a járandóságot sem, amely a helytartót megilleti. Az előző helytartók ugyanis, akik én előttem voltak, súlyosan megterhelték a népet és kenyérben, borban meg pénzben naponta negyven siklust szedtek. Hozzá még legényeik is nyomták a népet. Én azonban isteni félelemből nem így cselekedtem. Sőt még a falépítésnél is segédkeztem, bár földet nem vásároltam. Legényeim is mind ott voltak a munkánál.
Asztalomnál ültek a zsidók is, meg az elöljáróság is, mintegy százötven férfi, valamint azok is, akik a körülöttünk lakó népek közül érkeztek hozzánk. Ezért naponta elkészítettek számomra egy ökröt, hat válogatott kost, nem is számítva a szárnyasokat, minden tizedik napon pedig különféle borokat és sok egyebet szolgáltam fel. Mégsem vettem fel a helytartói járandóságot, mert a nép amúgy is nagyon szegény volt.
Emlékezzél meg rólam, Istenem, szolgáljon javamra mindaz, amit ennek a népnek érdekében cselekedtem.
Jegyzetek
5,1 Van, aki panaszkodik, hogy el kell adnia gyermekét, csak így juthat élelemhez, mert nincs semmije; mások szerény javaikat kénytelenek eladni, hogy enni tudjanak és az adót meg tudják fizetni. Az adóst ugyanis, aki nem fizetett, a hitelező eladhatta rabszolgának; a jelzálogkölcsönben a termés a hitelezőé volt.
ESZTER KÖNYVE
MARDÓKEUS, ÖSSZEESKÜVÉS ARTAXERXÉSZ KIRÁLY ELLEN: 1,1a-k
Mardókeus álma 0Artaxerxész nagykirály uralkodásának második évében, Niszán hónap első napján álmot látott Mardókeus, Jaír fia, aki Szemei fia, aki Kís fia Benjamin törzséből, tekintélyes férfi, aki a királyi udvarban teljesített szolgálatot.Ez volt az álma: kiáltozás és lárma, mennydörgés és földrengés, nagy összevisszaság a földön. S íme, két hatalmas sárkány jött elő, mind a kettő kész a támadásra; és nagy harc keletkezett és győzedelmeskedtek, összegyűltek a nemzetek a sötétség és gonoszság napján és nagy szorongás volt az emberekben a földön. Féltek a pusztulástól s Istenhez kiáltottak. Könyörgésük szavára kis forrás fakadt, amely bővizű nagy folyóvá dagadt. Fényesség támadt, felvirradt a nap, az elnyomottak fölkerekedtek és eltiporták a hatalmasokat. Mardókeus, amikor fölébredt és fölkelt fek
ESZTERT KIRÁLYNÉVÁ TESZIK: 1,1-2,23
Lakoma a királyi palotában 1 Artaxerxész idejében, aki Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartományon uralkodott, amikor már királyi trónján ült, birodalmának fővárosa pedig Szúza volt, uralkodásának harmadik esztendejében nagy lakomát rendezett összes fejedelme meg szolgája, a perzsák főtisztjei s a médek előkelői, valamint a tartományok kormányzói számára, akik színe előtt voltak, hogy hosszabb időn, éspedig száznyolcvan napon át mutogassa országának gazdag kincsét, hatalmának nagyságát és fényét.Az ünnepség idejének lejártával meghívta az egész népet, amely Szúzában volt, a legnagyobbtól a legkisebbig, és egy hétre szóló lakomát készíttetett a királyi palota kertjében. Fehér gyolcsvásznak, lilában játszó bíborszövetek függtek bíbor és bisszus köteleken ezüstgyűrűkkel rögzítve és márványoszlopokra erősítve. Arany és ezüst heverők voltak elhelyezve a smaragddal és pároszi kövekkel és változatos színekkel kirakott padlón. A meghívottak arany kelyhekből ittak mást és mást, a bort is, amint a királyi bőkezűséghez méltó volt, bőségben és kiválóságban szolgálták fel. Nem volt, aki a vonakodókat ivásra kényszerítette volna, mert a király meghagyta háza minden udvarmesterének, hogy mindenki azt fogyassza, ami jólesik neki.
Vásti királyné is lakomát ült az asszonyokkal a királyi palotában, ahol Artaxerxész király tartózkodni szokott.
Vásti királyné kegyvesztése A hetedik napon pedig, amikor a király már vígabb lett és felhevült a túlságos sok borivástól, meghagyta Maumámnak, Bazatának, Harbonának, Bagatának, Abgatának, Zetárnak és Karkásnak, a hét eunuchnak, akik színe előtt szolgálatot teljesítettek, hogy vezessék a király színe elé Vásti királynét, hogy koronával a fején megmutassa szépségét az egész népnek és a fejedelmeknek, mert nagyon szép volt.
Ő azonban megtagadta a király parancsát, amelyet ő az eunuchok által közölt és nem jelent meg. Haragra lobbant erre a király és nagy bosszúságra gerjedve megkérdezte a bölcseket, akik ismerték a körülményeket, a törvényeket és jogszokásokat, mert az ő tanácsuk értelmében szokott eljárni. Közöttük legközelebb álltak hozzá: Kársena, Setár, Admáta, Társis, Máresz, Marszána és Mamukán, a perzsák és médek hét fejedelme, akik a király színe elé járulhattak és mellette az első helyet foglalták el az országban: »Milyen ítélet alá esik Vásti királyné, aki vonakodott végrehajtani Artaxerxész király rendelkezését, amelyet ő az eunuchok által közölt?«
Ekkor így szólt Mamukán a király és a fejedelmek hallatára: »Nemcsak a király ellen vétett Vásti királyné, hanem mindazon népek és fejedelmek ellen is, akik Artaxerxész király valamennyi tartományában vannak. A királyné válasza eljut majd minden asszonyhoz, s azok megvetik férjüket és azt mondják majd: ‘Artaxerxész király elrendelte, hogy Vásti királyné lépjen be hozzá, ő pedig nem engedelmeskedett.’ Ezért ezen a napon a perzsák és médek fejedelmének minden felesége ugyanezt mondja a király fejedelmeinek, amikor megtudja a királyné válaszát, s ebből megvetés és bosszúság származik. Ha tehát, király, neked is úgy tetszik, adj ki rendeletet, és írják fel a perzsák és médek törvényei közé, melyet áthágni nem szabad, hogy semmi szín alatt sem léphet be többé Vásti a királyhoz, királynéi méltóságát pedig más, nálánál méltóbb kapja meg. Hirdessék ezt ki tartomány szerte az egész birodalomban, amely igen nagy, és akkor minden asszony, a magas rangúaké éppúgy, mint az alacsonyrangúaké megadja férjének a tiszteletet.«
Tetszett a tanács a királynak meg a fejedelmeknek, és a király Mamukán tanácsa értelmében járt el. Írást küldött birodalmának minden tartományába, mégpedig hogy minden nemzet érthesse és olvashassa különböző nyelven és írással: saját házában a férfi az úr és minden asszony, aki vele van, engedelmességgel tartozik neki.
A királyi rendelet 2 Ezek elmúltával, amikor lelohadt Artaxerxész király haragja, Vástira gondolt, arra, hogy mit követett el és mit szenvedett érte. 2Így szóltak a király szolgái és tisztjei: »Keressenek a király számára szép szűzleányokat, küldjenek ezért szét, és szemeljenek ki szép szűzleányokat minden tartományban, hozzák őket Szúza városába és vigyék őket a nők házába Hégáj eunuch keze alá, aki a király asszonyainak gondviselője és őre; kapják meg ott a női ékességeket. Az a lány, aki a királynak megtetszik, legyen Vásti helyett a királyné.« Tetszett a terv a királynak és megparancsolta, hogy úgy legyen, ahogyan tanácsolták.
Eszter a királyi udvarban Élt Szúza városában egy zsidó férfi, akit Mardókeusnak hívtak, Jaírnak volt a fia, aki Semejnek volt a fia, aki a Benjamin törzséből való Kisnek volt fia. Jeruzsálemből került számkivetésbe, amikor fogságba vitte Nebukadnezár, Babilon királya Joachint, Júda királyát. Gyámatyja volt fivére leányának, Edisszának, akit más néven Eszternek is hívtak, és aki mind a két szülőjét elvesztette. Igen szép és bájos arcú leány volt. Apja és anyja halála után leányává fogadta őt Mardókeus.
Amikor a király parancsát és rendeletét kihirdették, és a rendelet értelmében sok szép szüzet elvittek Szúzába és átadtak Hégájnak, Esztert is elvitték a királyi palotába és Hégájnak, az asszonyok őrének adták át. Eszter megtetszett neki és kedvet talált színe előtt, ezért siettette az asszonyi ékességet, átadta a neki járó részt, ezenfelül hét igen szép leányt a király palotájából, azután őt is, meg kísérőit is az asszonyok házának legjobb részébe helyezte át. Eszter nem árulta el neki sem népét, sem származását, Mardókeus ugyanis meghagyta neki, hogy erről a dologról teljességgel hallgasson. Mardókeus naponta ott járt-kelt annak a háznak udvara előtt, amelyben a kiválasztott szüzeket őrizték, mert szívén viselte Eszter sorsát és tudni kívánta, mi történik vele.
Mire pedig az egyes leányokra rákerült a sor, hogy bemenjenek a királyhoz, és amíg elvégeztek mindent, ami a nők ékesítéséhez hozzátartozott, eltelt tizenkét hónap. Hat hónapon át ugyanis mirha olajjal kenték őket, s a másik hat hónapon át egyéb kenőcsöket és illatszereket használtak. Amikor pedig beléptek a királyhoz, bármit is kívántak, megkapták, hogy azzal léphessenek be az asszonyok házából a király kamrájába. Este lépett be a leány, és reggel újra az asszonyok házába vitték Susagazi eunuch keze alá, aki a mellékfeleségekre ügyelt fel. Nem léphetett be újra a királyhoz, csak ha a király kívánta, és név szerint hívta.
Esztert királynévá teszik Miután rendben lejárt az idő, eljött a nap, és Eszternek, Abihailnak, Mardókeus fivére leányának, akit ő örökbe fogadott, be kellett mennie a királyhoz. Ő nem kért semmi mást, csak amit éppen akart Hégáj eunuch az asszonyok őre, s mindenki szeme előtt bájosnak és kedvesnek tűnt fel. Bevezették pedig Artaxerxész király hálókamrájába a tizedik hónapban, amelyet Tébetnek hívnak, a király uralkodásának hetedik esztendejében. A király megkedvelte Esztert, jobban, mint a többi asszonyt, több kegyben és szeretetben részesítette, mint a többi szüzet, királyi koronát tett a fejére és Vásti helyébe királynévá tette meg. Majd fényes lakomát rendezett valamennyi fejedelme és szolgája számára: Eszter lakomáját, s adóelengedést adott minden tartományában és ajándékokat osztogatott fejedelmi bőkezűséggel.
Mardókeus a királyi palota kapujá
Mardókeus leleplez egy összeesküvést Abban az időben pedig, amikor Mardókeus a királyi palota kapuja körül tartózkodott, Bagatán és Táres, a király két eunuchja, akik ajtónállók voltak, haragra gerjedtek, és rá akartak rontani a királyra. Ez nem maradt titokban Mardókeus előtt, értesítette is azonnal Eszter királynét, ő pedig a királyt Mardókeus nevében. Az ügyet megvizsgálták, igaznak találták, s mindkettő bitófára került. Az eseményt bejegyezték a király jelenlétében az események évkönyvébe.
Jegyzetek
1,0 Artaxerxész: a görög szövegben Artaxerxész neve szerepel, a héberben Ahasvéros. Általános vélemény, hogy Artaxerxész neve az Ahasvéros téves fordításából származik, és I. Xerxésznek felel meg (Kr. e. 486-465), aki I. Dáriusz fia volt. A történelembe az egyiptomiak fölött aratott győzelmeivel (Kr. e. 465) írta be nevét. Ezt azonban a görögöktől elszenvedett veresége elhomályosította (szalamiszi ütközet, Kr. e. 470). Végül összeesküvés áldozata lett, amelyet két hivatalnoka szőtt ellene Kr. e. 465-ben.
2,2 Úgy tűnik, hogy Artaxerxész vissza szeretné venni Vástit, de a szolgák bosszútól tartva sürgősen más megoldást keresnek: a király rendelete szerint új lányokat hozattak a királyi hárembe (1,19).