‘Nem csak kenyérrel él az ember,
hanem minden igével,
amely az Isten szájából származik’«.
(MTörv 8,3)
‘Angyalainak parancsolt felőled:
a kezükön hordoznak téged,
hogy kőbe ne üssed lábadat’.
(Zsolt 91,11-12)
Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, majd azt mondta neki: »Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.« Jézus azt felelte neki: »Távozz, Sátán! Mert írva van:
‘Uradat, Istenedet imádd,
és csak neki szolgálj’«.
(MTörv 5,9; 6,13)
JÉZUS GALILEAI MŰKÖDÉSE: 4,12-18,35
Jézus tanítani kezd Galileában Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
»Zebulon földje és Naftali földje,
a tengeri út, a Jordánon túl,
a pogányok Galileája;
a nép, amely sötétségben ült,
nagy fényt látott,
s akik a halál országában és árnyékában ültek:
azokra fény virradt«.
(Iz 8,23; 9,1)
Az első tanítványok meghívása Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!« Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.
Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
Az első fellépés hatása Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Elterjedt a híre egész Szíriában, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
A Hegyi Beszéd: tanítás Isten Országáról 5 1A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket:
A Nyolc Boldogság 3»Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégülést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.
Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.
A föld sója, a világ világossága Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják, és eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.
A törvény és a próféták Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.
Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.
A harag és a megbékélés Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ‘Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre’. (Kiv 20,13) 22Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ‘Oktalan’, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ‘Bolond’, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.
A házasságtörés Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ‘Ne törj házasságot!’ (Kiv 20,14) Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már házasságot tört vele a szívében. Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson.
A válás Azt is mondták: ‘Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet’. (MTörv 24,1) Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét – kivéve a paráznaság esetét –, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.
Az eskü Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ‘Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amit esküvel ígértél!’ (Lev 19,12) Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. (Iz 66,1;Zsolt 48,3) A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.
A bosszú Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. (Kiv 21,24) Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.
Az ellenségszeretet Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.’ (Lev 19,18) Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Az alamizsnálkodás 6 Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
Az imádság: Miatyánk Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.
Ezért ti így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
13 és ne vígy minket kísértésbe;
de szabadíts meg a Gonosztól.
A böjt Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
A hamis és igaz kincsek Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!
Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
A gondok és a bizalom Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.
Jegyzetek
5,1 A Hegyi Beszéd a keresztény tanítás összefoglalása; a Nyolc Boldogság felsorolja annak feltételeit, hogy Krisztus országába jussunk.
5,3 A lélekben szegények azok, akik önként szegények, és azok, akik belsőleg szabadok minden gazdagságtól; ezenkívül azok, akik az Ószövetség számos helyének szellemében alázatosak és egyedül Istenben bíznak.
5,22 Jézus úgy szólal meg itt, mint legfőbb törvényhozó. Nem csak a szélsőséget (ne ölj) tiltja, hanem azt, ami ehhez vezet: a haragot, a sértést, a rágalmazást, stb.
6,13 Kísértés: próbatétel (gyöngeségünk tudatában kérjük ezt: ne tégy bennünket próbára).