Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
JÉZUS MŰKÖDÉSE JÚDEÁBAN ÉS JERUZSÁLEMBEN: 19,1-25,46
Úton Jeruzsálem felé: 19,1-20,34
Jézus elindul Júdeába 19 Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra. Nagy tömeg követte őt, és ott meggyógyította őket.
A válásról és a nőtlenségről Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: »El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?« Ő ezt felelte: »Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, ‘férfinak és nőnek alkotta őket’?És így szólt: (Ter 1,27) ‘Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz’. (Ter 2,24) Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.« Erre azt mondták neki: »Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adniés úgy kell elbocsátani?« (MTörv 24,1) Azt válaszolta nekik: »Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.«