Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt felelte nekik: »Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?« Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« Azok újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte őket: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg őt!« Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.
Jézus kigúnyolása Ekkor a katonák bevitték őt a csarnokba, vagyis a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, azután elkezdték őt így köszöntgetni: »Üdvözlégy, Zsidók Királya!« Majd náddal verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort, ráadták saját ruháit, és kivitték, hogy keresztre feszítsék.
A keresztrefeszítés Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Kivitték a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti, hogy ‘Koponyahely’. Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el.
Azután keresztre feszítették, a ruháit pedig elosztották, sorsot vetve rájuk, hogy ki mit kapjon. (Zsolt 22,19) A harmadik óra volt, amikor keresztre feszítették. Fel volt írva az ítélet oka: »A zsidók királya.« Megfeszítettek vele két rablót is, az egyiket jobbról, a másikat balról.
Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt, s ezt mondták: »Hé! Te, aki lebontod a templomot és három nap alatt felépíted, (Zsolt 22,8) mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!« Ugyanígy a főpapok is az írástudókkal együtt csúfolódva ezt mondogatták egymásnak: »Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni! A Krisztus, Izrael királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!« Gyalázták őt azok is, akiket vele együtt feszítettek keresztre.
Jézus halála A hatodik órában sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig. A kilencedik órakor Jézus felkiáltott, és hangosan így szólt: »Éloí, Éloí, lemá szabaktáni?« Ez azt jelenti: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« (Zsolt 22,2) Az ott állók közül egyesek, amikor ezt hallották, azt mondták: »Íme, Illést hívja.« Az egyikük odafutott, egy szivacsot ecetbe mártott, és nádszálra tűzve inni adott neki, és így szólt: »Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!« (Zsolt 69,22) Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.
Ekkor a templom függönye kettészakadt fölülről egészen az aljáig.
Mikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: »Ez az ember valóban Isten Fia volt.«
Asszonyok is voltak, akik messziről figyelték. Köztük volt Mária Magdolna és Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme, akik, amikor még Galileában járt, követték őt és szolgáltak neki; és még sok más asszony, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.
Jézus temetése Mikor beesteledett – mivel a készület napja, azaz szombat előtti nap volt –, odajött az arimateai József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus nem akarta elhinni, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek ajándékozta a testet. József pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, és begöngyölte a gyolcsba. Azután egy sziklába vágott sírba helyezte, és a sírbolt bejáratához egy követ hengerített. Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.
Az angyal híradása az üres sírnál 16 Mikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna és Mária, Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék Jézust. A hét első napján korán reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Azt kérdezték egymástól: »Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából?« Amikor azonban körülnéztek, azt látták, hogy a kő már el van hengerítve. Igen nagy volt ugyanis. Bementek a sírboltba. Jobbkéz felől egy ifjút láttak ülni hosszú fehér ruhába öltözve, és megrémültek. De az így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt. Íme, itt a hely, ahová tették őt. Menjetek el, s mondjátok meg tanítványainak és Péternek: »Előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok őt, amint megmondta nektek.« Azok kimentek és elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket, és nem mondtak senkinek semmit, mert féltek.
A Feltámadott megjelenései 9Amikor a hét első napján reggel feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment és hírül vitte azoknak, akik korábban vele voltak, most pedig gyászoltak és siránkoztak. Mikor meghallották tőle, hogy él és hogy ő látta, nem hitték el. Ezek után elváltozott alakban megmutatta magát kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek. Ők is elmentek és hírt adtak a többieknek, de nekik sem hittek.
Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták. Azután ezt mondta nekik: »Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.«
Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. (2Kir 2,3.11; Zsolt 110,1)
Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.
Jegyzetek
15,28 A vers a Vulgáta többlete volt: Így beteljesedett az Írás szava: "És a bűnösök közé számították" (Iz 53,12).
16,9 Ez a rész hiányzik a meglévő régebbi kódexekből.
Elhagyatottság és bizalom
22 1A karvezetőnek. A »Szarvastehén hajnalban« dallama szerint.Dávid zsoltára.
2 Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Távol van szabadulásomtól
hangos jajveszékelésem.
Én Istenem, kiáltok nappal,
de te nem hallgatsz meg,
és éjjel is, de nyugtot nem találok.
Pedig te szent vagy
és Izrael dicsérete között laksz.
Benned bíztak atyáink,
bíztak, és te megszabadítottad őket.
Hozzád kiáltottak és megszabadultak,
benned bíztak és meg nem szégyenültek.
Én azonban féreg vagyok, nem ember,
embereknek gyalázata, népnek utálata.
8 Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem,
félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja:
9 »Az Úrban bízott, mentse meg őt,
szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.«
Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből,
te vagy reménységem anyám emlője óta.
Rád voltam utalva anyám ölétől,
anyám méhétől fogva te vagy az Istenem.
Ne légy távol tőlem,
mert közel a nyomorúság,
és nincs, aki segítséget nyújtana.
Körülvett engem sok tulok,
Básán bikái körülfogtak engem.
Kitátották felém szájukat,
mint ragadozó és ordító oroszlán.
Szétfolytam, miként a víz,
minden csontom kificamodott,
szívem, mint a viasz,
megolvadt bensőmben.
16 Ajkam, mint a cserép, kiszáradt,
nyelvem ínyemhez tapadt,
lesújtottál a halál porába.
Körülvett engem nagy sereg kutya,
a gonoszok zsinatja körülfogott engem.
Átlyuggatták kezemet és lábamat,
megszámlálhattam minden csontomat.
Néznek rám, bámulnak engem,
19 elosztották maguk között ruháimat,
és köntösömre sorsot vetettek.
De te, Uram, ne légy távol tőlem,
én erősségem siess segítségemre!
Szabadítsd meg lelkemet a kardtól,
egyetlenemet a kutyák karmából!
Ments meg az oroszlán torkából,
engem, a megalázottat, a bölény szarvától!
Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet,
a gyülekezetben hadd dicsérjelek:
Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt,
Jákob minden utóda, magasztaljátok őt!
Félje őt Izrael minden utóda,
Mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát,
nem fordítja el tőle tekintetét,
és meghallgatja, amikor hozzá kiált.
Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben;
amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt.
Jóllakásig esznek majd a szegények,
akik keresik az Urat, dicsérik majd őt:
»Éledjen fel szívük mindörökre!«
28 Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa,
és leborul színe előtt
a nemzetek valamennyi családja.
Mert az Úré a királyi hatalom,
és ő uralkodik a nemzeteken.
Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak;
leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.
Neki él majd a lelkem,
Neki szolgálnak majd utódaim.
Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek,
az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek:
»Így cselekedett az Úr!«
Jegyzetek
22,1 Egy panaszdal (2-22) és egy hálaének (23-32) A királyok korai korszakában keletkezett, de többszörösen kiegészítették és módosították. A jelenlegi szöveg a fogság utáni időkből származik. A héber szövegben átdolgozások nyoma látszik, bonyolult, és részben hibás. Ez az ének mégis az irodalmilag legszebb és a teológiailag legfontosabb zsoltárok közé tartozik (ezért került be a szenvedéstörténetbe is). Mint a zsoltáros, Jézus is egész mélységében átélte és elszenvedte minden idők emberének baját, ő azonban istenfiúsága által az Istentől való távolságot közelséggé változtatta.
22,2 Vö. Mt 27,46; Mk 15,34. A hívő a legteljesebb kétségbeesésben is tud „én Istenem”-et kiáltani, és mindvégig megőrzi a bizalmát, még akkor is, ha közben ott van benne a „miért” nagy kérdőjele. A kiáltás kifejezi a hit állhatatosságát a végső szorongattatásban is.
22,8 Vö. Mt 27,39
22,9 Vö. Mt 27,43
22,16 Vö. Jn 19,28.
22,19 Vö. Mt 27,35; Jn 19,23-24.
22,28 A görög és a szír fordítás alapján javított szöveg (a héberben: előtted).