Az Emberfia eljövetele
Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét,
a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek.
(Iz 13,10)
Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel. (Dán 7,13) Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől, a föld végétől az ég határáig. (Zak 2,10)
A végidőre vonatkozó intelmek Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. 32Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

Jegyzetek
13,32 Jézus, aki egy személyben Isten és ember volt, az Atyához hasonlóan jól tudta, hogy mikor jön el az a nap. Itt azonban mint Isten küldötte beszél, s mint küldöttnek, nem feladata nyilvánosságra hozni a kérdéses időpontot; ezért mondja, hogy nem ismeri azt a napot. Nem ismeri, abban az értelemben, hogy nyilvánosságra nem hozhatja. A fontos nem az, hogy az időpontot ismerjük, hanem hogy készen álljunk.