»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!
Az Úré az én erőm és dicsérő énekem,
mert ő lett az én szabadulásom.
Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem,
Atyámnak Istene, hadd magasztaljam!
Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve,
a fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette,
válogatott vezérei elmerültek a Vörös-tengerben.
Hullámok borították el őket,
miként a kő, a mélységbe süllyedtek.
Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje,
jobbod, Uram, az ellenséget megverte.
Dicsőséged nagyságában elgáncsoltad ellenfeleidet,
elengedted haragodat, s az mint tarlót, megemésztette őket.
Haragod kiáradt, s a vizek feltorlódtak,
a hömpölygő hullámok falként megálltak,
s a tenger közepén a mélységek megdermedtek.
Szólt az ellenség: ‘Üldözöm és elérem,
zsákmányt osztok, és megelégszik a lelkem,
kirántom kardomat, s megöli őket a kezem.’
De leheleted ráfújtad, és tenger borította el őket,
a hatalmas vizekben, mint ólom, elmerültek.
Ki olyan, mint Te, Uram, az istenek között,
ki olyan, mint Te, szentségben dicső,
félelmetes, dicsérendő és csodatevő?
Kinyújtottad jobbodat, s a föld elnyelte őket.
A népet, melyet megváltottál, irgalmasan vezetted,
szent lakóhelyedre hatalmaddal elvitted.
A népek felkeltek és haragra gerjedtek:
Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg,
Edom fejedelmei megrökönyödtek,
Moáb erőseit remegés szállta meg,
Kánaán minden lakója megdermedt.
Szakadjon is rájuk félelem és rettegés,
karod erejétől kővé meredjenek,
míg átvonul közöttük, Uram, a te néped,
míg átvonul néped, melyet a sajátoddá tettél!
Vidd be és ültesd őket örökséged hegyére,
erős lakóhelyedre, melyet, Uram, te készítettél,
szent helyedre, melyet kezed erősített meg,
s uralkodjék az Úr mindenkor, örökre!«
Bement ugyanis a fáraó lovassága, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, az Úr pedig visszabocsátotta rájuk a tenger vizeit, míg Izrael fiai szárazon keltek át a tenger közepén.Ekkor Mirjám próféta asszony, Áron nővére a dobot kezébe vette, kiment utána az összes asszony dobokkal, táncoló karokban, és ő így énekelt előttük:
»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!«
Izrael fiai ezután Elimbe jutottak, ahol tizenkét forrás és hetven pálmafa volt, és tábort ütöttek a vizek mellett.
16 1Majd elindultak Elimből, és az Egyiptom földjéről való kivonulásuktól számítva a második hónap tizenötödik napján eljutott Izrael fiainak egész sokasága a Szín-pusztába, amely Elim és a Sínai között van.
Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: »Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?«
Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem. A hatodik napon is készítsék el azt, amit bevisznek, de az kétszerannyi legyen, mint amennyit naponta szedni szoktak.«
Azt mondta erre Mózes és Áron Izrael valamennyi fiának:
»Estére megtudjátok,
hogy az Úr hozott ki titeket
Egyiptom földjéről,
reggel pedig meglátjátok
az Úr dicsőségét!
Áronnak pedig azt mondta Mózes: »Mondd Izrael fiai egész közösségének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta zúgolódástokat!« Amikor aztán Áron Izrael fiai egész közösségének elmondta ezt, ők a puszta felé tekintettek, és íme, megjelent az Úr dicsősége a felhőben. Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: »Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!« 13És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré.
Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. 15Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: »Man-hu?«, ami azt jelenti, hogy: »Mi ez?« Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: »Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek. 16Ezt parancsolja az Úr: ‘Szedjen belőle mindenki annyit, amennyi élelemre szüksége van: fejenként egy-egy ómernyit; a sátratokban lakó személyek számához mérten szedjétek!’« Úgy is cselekedtek Izrael fiai, és szedtek, ki többet, ki kevesebbet. Aztán megmérték az ómer mértékével, és sem azé nem lett több, aki többet szedett, sem azé nem lett kevesebb, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit gyűjtött, mint amennyit megehetett.
Ekkor azt mondta nekik Mózes: »Senki se hagyjon belőle holnapra!« Ám ők nem hallgattak rá, hanem közülük egyesek hagytak belőle másnapra, de az megférgesedett és megromlott. Erre Mózes megharagudott rájuk. Mindig reggel szedték, mindenki annyit, amennyi élelemre szüksége volt, mert ha a nap kisütött, elolvadt.
A hatodik napon azonban kétszerannyi eleséget szedtek össze, azaz két ómernyit egy-egy embernek. Erre elment a sokaság valamennyi vezetője, és jelentette ezt Mózesnek. Ő azt mondta nekik: »Ezt mondta az Úr: Holnap az Úrnak szentelt szombati nyugalom van. Amit el akartok készíteni, készítsétek el, amit meg akartok főzni, főzzétek meg, ami pedig megmarad, azt tegyétek el holnapra!« Úgy is cselekedtek, ahogy Mózes parancsolta, és nem romlott meg, sem féreg nem támadt benne. Azt mondta ekkor Mózes: »Ezt egyétek ma, mert ma az Úr szombatja van, ma nincs belőle a mezőn. Hat napon szedhettek, de a hetedik napon az Úr szombatja van, azért nem találni!«
A hetedik nap eljöttével is kimentek azonban néhányan a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak. Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »Meddig vonakodtok megtartani parancsaimat és törvényemet? Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombatot, és ezért ad nektek kétszerannyi eledelt a hatodik napon! Maradjon tehát mindenki otthon, ne menjen ki senki a helyéről a hetedik napon!« Erre szombati nyugalmat tartott a nép a hetedik napon.
Az ételt pedig mannának nevezte Izrael háza. Olyan volt, mint a koriander magva, fehér, és olyan ízű, mint a mézeskalács.
Azt mondta ezután Mózes: »Ezt parancsolta az Úr: Tölts meg vele egy ómert, és őriztesd meg azt a jövendő nemzedékek számára, hogy lássák azt a kenyeret, amellyel tápláltalak titeket a pusztában, amikor kihoztalak titeket Egyiptom földjéről!« Azt mondta azért Mózes Áronnak: »Végy egy edényt, tégy bele egy ómernyi mannát, és tedd az Úr elé, hogy őrizzék meg nemzedékeitek számára!« Amint az Úr parancsolta Mózesnek, Áron be is tette a szent sátorba, hogy őrizzék meg.
Negyven esztendőn át ették a mannát Izrael fiai, addig, amíg lakott földre nem jutottak. Ezzel az eledellel táplálkoztak, amíg el nem érték Kánaán földjének határait. – Az ómer tizedrésze az éfának.
Jegyzetek
15,1 Győzelmi ének a szabadító Istenről, aki nem akarja, hogy az ember bárkinek rabszolgája legyen.
15,22 Mara egy sós forrás, a vize ihatatlan.
16,1 A pusztában a népnek meg kell szabadulnia az (Egyiptomban megkapott) gondoskodást váró, kiskorú mentalitástól.
16,13 A fürjek tavasszal és ősszel költöznek Dél-Afrikából a Sínai-félszigetig.
16,15 A manna a „mi ez?” (héberül: man-hu) kérdésről kapta a nevét. Valószínűleg a tamariszkusz gyantájáról van szó, amely a levéltetvek szúrására fakad ki a növényből. Az íze olyan, mint a mézé.
16,16 1 ómer 4 liter.