Ái lerombolása 8
1Azt mondta erre az Úr Józsuénak: »Ne félj, s ne rettegj: vedd magad mellé a harcosok egész sokaságát, s kelj fel, s vonulj fel Ái városa ellen. Íme, kezedbe adtam királyát, népét, városát és földjét.
Úgy tegyél Ái városával és királyával, amint Jerikóval, s királyával tettél, de a zsákmányt és az összes barmot megtarthatjátok magatoknak. Helyezz lesbe csapatot a város mögé.«
Felkelt erre Józsue, s vele a harcosok egész serege, hogy felvonuljanak Ái ellen. Éjjel aztán elküldött harmincezer válogatott, erős férfit és megparancsolta nekik: »Álljatok lesben a város mögött, de túl messzire ne menjetek, s legyetek mindannyian készenlétben. Én, s a velem lévő sokaság többi része az ellenkező oldalról megközelítjük a várost. Amikor aztán a városbeliek kijönnek ellenünk, akkor, amint a múltkor csináltuk, megfutamodunk és addig hátrálunk, míg üldözőink jó messzire nem szakadnak a várostól. Azt fogják ugyanis hinni, hogy megfutamodunk, mint a múltkor. Erre, míg mi futunk és ők kergetnek, keljetek fel a lesből, s dúljátok fel a várost, s kezetekbe adja azt az Úr, a ti Istenetek, s amint elfoglaltátok, gyújtsátok fel. Úgy tegyetek ám mindent, ahogy parancsoltam!« Azzal elbocsátotta őket, s ők elmentek a lesállás helyére, s elhelyezkedtek Bétel és Ái között, Ái városától nyugatra. Józsue azon az éjszakán a nép között maradt.
Hajnalban aztán felkelt, megszemlélte társait, majd a sereg élén, a vénekkel együtt, harcosai csapatától övezve, felvonult Ái ellen. Amikor aztán eljutottak és felértek a város elé, a várostól északra állást foglaltak, úgyhogy a völgy köztük és Ái között volt. Ötezer embert kiválasztott, és Bétel és Ái között, e várostól nyugatra lesbe állította őket, a sereg többi része pedig északon állt csatarendbe, úgyhogy e sokaságból az utolsók a város nyugati vidékéig értek. Józsue még az éjjel előrenyomult és felállt a völgy közepén. Amikor ezt Ái királya meglátta, reggel sietve felkészült és kiment a város egész seregével; hadseregét a pusztaság felé irányította, mert nem tudta, hogy a hátában lesben állók rejtőznek. Ekkor Józsue és egész Izrael elhagyták helyüket, félelmet színleltek és futni kezdtek a puszta irányába. Erre azok, mindannyian kiáltozva és egymást biztatva, üldözni kezdték őket. Amikor aztán elszakadtak a várostól, s egyetlen ember sem maradt Ái városában és Bételben, aki nem üldözte volna Izraelt (amint kirohantak, nyitva hagyták a várost), azt mondta az Úr Józsuénak: »Emeld fel a pajzsot, amely kezedben van, Ái városa felé, mert átadom neked«.
Amikor aztán felemelte a pajzsot a város felé, az elrejtőzött lesvetők azonnal felkeltek, s a városhoz mentek és elfoglalták és felgyújtották. Ekkor hátratekintettek a város emberei, akik Józsuét üldözték, és látták, hogy száll a város füstje egészen az égig, de nem futhattak többé sem erre, sem arra, annál kevésbé, mivel azok, akik futást színlelve a pusztának tartottak, üldözőikkel vitézül szembeszálltak. Amikor ugyanis Józsue és egész Izrael látta, hogy a város elesett és füst száll fel a városból, visszafordult és megverte Ái embereit. Ugyanakkor azok is, akik elfoglalták és felgyújtották a várost, kijöttek a városból az övéik felé, és vágni kezdték a közrekapott ellenséget. Mivel tehát az ellenséget mindkét oldalról vágták, úgyhogy hatalmas sokaságából senki sem menekülhetett meg, Ái királyát is elfogták elevenen és Józsue elé vitték.
Amikor aztán mindenkit leöltek, aki a pusztának tartó Izraelt üldözte, s azok ugyanazon a helyen kard által elhullottak, Izrael fiai megfordultak, és leöldösték a város lakóit. 25Azok, akik aznap elhullottak, férfit s asszonyt együttvéve, tizenkétezren voltak, úgyhogy Ái városának valamennyi embere elveszett. Józsue ugyanis nem eresztette le a kezét, amelyet a pajzsot tartva, a magasba emelt, míg Ái valamennyi lakosát meg nem ölték. A városban levő állatokat meg a zsákmányt Izrael fiai elosztották maguk között, mint ahogy az Úr Józsuénak parancsolta, a várost pedig Józsue felégette és örök romhalmazzá tette, 29királyát meg bitófára akasztotta, s ott hagyta estig, napnyugtáig. Akkor Józsue parancsára levették a holttestet a bitóról, s odadobták a város bejáratához, s nagy halom követ hordtak föléje, amely megvan mind a mai napig.
Oltárépítés és törvényhirdetés Aztán Józsue az Ebál hegyén oltárt épített az Úrnak, Izrael Istenének, amint Mózes, az Úr szolgája Izrael fiainak meghagyta, úgy, ahogy meg van írva Mózes törvényének könyvében – tehát faragatlan, vas nem érintette kövekből való oltárt –, és egészen elégő áldozatokat mutatott be rajta az Úrnak és békeáldozatokat vágott. Majd ráírta a kövekre Mózes törvényének mását, úgy, ahogy azt ő Izrael fiai előtt kifejtette.
Ezalatt az egész nép: a vének, a vezetők, a bírák, jövevények és bennszülöttek egyaránt a láda két oldalán álltak, szemben a papokkal, az Úr ládájának hordozóival – egyik felük a Garizim hegy mellett, a másik felük az Ebál hegy mellett, amint Mózes, az Úr szolgája parancsolta. – Aztán először megáldotta Izrael népét, majd felolvasta az áldás és az átok minden igéjét és mindazt, ami a törvény könyvében írva volt. Semmit sem hagyott el abból, amit Mózes parancsolt, hanem mindent megismételt, Izrael egész sokasága, az asszonyok, a gyermekek s a köztük tartózkodó jövevények előtt.
A gibeoniak cselvetése 9 1Amikor ezt meghallották mindazok a királyok, akik a Jordánon túl, a Hegyvidéken, az Alföldön, a Nagy tenger mellékén és partján uralkodtak, meg azok, akik a Libanon mellett laktak, a hetiták, az amoriták, a kánaániak, a periziták, a hivviták és a jebuziták, mindannyian összegyűltek, hogy egy szívvel, egy akarattal hadba szálljanak Józsuéval s Izraellel.
Azok azonban, akik Gibeonban laktak, amikor meghallották mindazt, amit Józsue Jerikóval s Ái-jal művelt, szintén cselhez folyamodtak. Eleséget vettek ugyanis magukhoz, ócska zsákokat, szakadozott, össze-vissza varrott bortömlőket raktak szamaraikra, nagyon régi, ócskaságuk feltüntetésére bőrdarabokkal össze-vissza varrott sarukat és ócska ruhákat öltöttek magukra – útravalóul vitt kenyerük is száraz és darabokra morzsálódott volt –, és elmentek Józsuéhoz, aki akkor Gilgálban táborozott és azt mondták neki, és vele együtt egész Izraelnek: »Messze földről jöttünk, hogy szövetséget kössünk veletek.« Így feleltek nekik erre Izrael fiai: »Hátha azon a földön laktok, amely nekünk jár osztályrészül, s így nem léphetünk szövetségre veletek.« Ám azok azt mondták Józsuénak: »Szolgáid vagyunk.« Józsue megkérdezte tőlük: »Kik vagytok, s honnan jöttetek?« 9Azt felelték: »Igen messze földről jöttek szolgáid az Úrnak, a te Istenednek hírére. Hallottuk ugyanis hatalmának hírét, mindazt, amit művelt Egyiptomban, meg az amoritáknak azzal a két királyával, akik a Jordánon túl voltak, Szihonnal, Hesbon királyával és Óggal, Básán királyával, aki Astarótban volt. Erre azt mondták nekünk a vének s földünk összes lakója: ‘Vegyetek eleséget kezetekbe, mert igen hosszú az út és menjetek eléjük, s mondjátok: Szolgáitok vagyunk, lépjetek szövetségre velünk.’ Íme, a kenyeret, amikor hazulról elindultunk, hogy hozzátok jöjjünk, melegen vettük magunkhoz: most száraz és a nagy régiségtől csupa morzsa. A boros tömlőket újkorukban töltöttük meg: most szakadtak és feslettek. A ruha, amelyet hordunk, és a saru, amely a lábunkon van, a hosszú út fáradalma miatt elkopott és csaknem tönkrement.«
14Erre ők vettek eleségükből, anélkül, hogy kikérték volna az Úr döntését. Így Józsue békét kötött, szövetségre lépett velük, és megígérte, hogy nem ölik meg őket. A sokaság fejedelmei is megesküdtek nekik.
A szövetségkötés után a harmadik napon azonban meghallották, hogy a közelben vannak, és köztük fognak lakni. Erre elindították Izrael fiai a tábort, s harmadnapra eljutottak városaikhoz, név szerint: Gibeonhoz, Kafirához, Beróthoz és Kirját-Jearimhoz. De nem verték meg őket, minthogy a sokaság fejedelmei megesküdtek nekik, az Úrnak, Izrael Istenének nevére. Erre felzúdult az egész közösség a fejedelmek ellen. Azok azonban azt felelték nekik: »Megesküdtünk nekik az Úrnak, Izrael Istenének nevére, s így nem bánthatjuk őket. Cselekedjünk azonban velük a következőképpen: Maradjanak ugyan életben, hogy fel ne gerjedjen ellenünk az Úr haragja, ha megszegjük az esküt, de úgy éljenek, hogy az egész sokaság szükségletére fát vágjanak és vizet hordjanak.«
Amikor ezt elhatározták, Józsue hívatta a gibeoniakat és azt mondta nekik: »Miért szedtetek rá álnokul minket, mondván: ‘Igen messze lakunk tőletek’ – holott közöttünk vagytok? Legyetek tehát átok alatt, s ki ne fogyjon nemzetségetekből Istenem házának favágója és vízhordója.« Azok azt felelték: »Hírül hozták nekünk, szolgáidnak, hogy megígérte az Úr, a te Istened Mózesnek, a szolgájának, hogy nektek adja ezt az egész földet, és elpusztítja minden lakóját. Ezért igen megijedtünk, s a tőletek való félelem arra kényszerített, hogy gondoskodjunk életünkről. Ezért határoztunk így. Most azonban a kezedben vagyunk: tégy velünk úgy, ahogy jónak és helyesnek látod.« Józsue úgy is tett, ahogy mondta és megmentette őket Izrael fiainak kezéből, hogy meg ne öljék őket, de elrendelte azon a napon, hogy mint favágók és vízhordók az egész népnek és az Úr oltárának szolgálatában legyenek – azon a helyen, amelyet majd az Úr kiválaszt. Így is van ez mindmáig.
Felkelt erre Józsue, s vele a harcosok egész serege, hogy felvonuljanak Ái ellen. Éjjel aztán elküldött harmincezer válogatott, erős férfit és megparancsolta nekik: »Álljatok lesben a város mögött, de túl messzire ne menjetek, s legyetek mindannyian készenlétben. Én, s a velem lévő sokaság többi része az ellenkező oldalról megközelítjük a várost. Amikor aztán a városbeliek kijönnek ellenünk, akkor, amint a múltkor csináltuk, megfutamodunk és addig hátrálunk, míg üldözőink jó messzire nem szakadnak a várostól. Azt fogják ugyanis hinni, hogy megfutamodunk, mint a múltkor. Erre, míg mi futunk és ők kergetnek, keljetek fel a lesből, s dúljátok fel a várost, s kezetekbe adja azt az Úr, a ti Istenetek, s amint elfoglaltátok, gyújtsátok fel. Úgy tegyetek ám mindent, ahogy parancsoltam!« Azzal elbocsátotta őket, s ők elmentek a lesállás helyére, s elhelyezkedtek Bétel és Ái között, Ái városától nyugatra. Józsue azon az éjszakán a nép között maradt.
Hajnalban aztán felkelt, megszemlélte társait, majd a sereg élén, a vénekkel együtt, harcosai csapatától övezve, felvonult Ái ellen. Amikor aztán eljutottak és felértek a város elé, a várostól északra állást foglaltak, úgyhogy a völgy köztük és Ái között volt. Ötezer embert kiválasztott, és Bétel és Ái között, e várostól nyugatra lesbe állította őket, a sereg többi része pedig északon állt csatarendbe, úgyhogy e sokaságból az utolsók a város nyugati vidékéig értek. Józsue még az éjjel előrenyomult és felállt a völgy közepén. Amikor ezt Ái királya meglátta, reggel sietve felkészült és kiment a város egész seregével; hadseregét a pusztaság felé irányította, mert nem tudta, hogy a hátában lesben állók rejtőznek. Ekkor Józsue és egész Izrael elhagyták helyüket, félelmet színleltek és futni kezdtek a puszta irányába. Erre azok, mindannyian kiáltozva és egymást biztatva, üldözni kezdték őket. Amikor aztán elszakadtak a várostól, s egyetlen ember sem maradt Ái városában és Bételben, aki nem üldözte volna Izraelt (amint kirohantak, nyitva hagyták a várost), azt mondta az Úr Józsuénak: »Emeld fel a pajzsot, amely kezedben van, Ái városa felé, mert átadom neked«.
Amikor aztán felemelte a pajzsot a város felé, az elrejtőzött lesvetők azonnal felkeltek, s a városhoz mentek és elfoglalták és felgyújtották. Ekkor hátratekintettek a város emberei, akik Józsuét üldözték, és látták, hogy száll a város füstje egészen az égig, de nem futhattak többé sem erre, sem arra, annál kevésbé, mivel azok, akik futást színlelve a pusztának tartottak, üldözőikkel vitézül szembeszálltak. Amikor ugyanis Józsue és egész Izrael látta, hogy a város elesett és füst száll fel a városból, visszafordult és megverte Ái embereit. Ugyanakkor azok is, akik elfoglalták és felgyújtották a várost, kijöttek a városból az övéik felé, és vágni kezdték a közrekapott ellenséget. Mivel tehát az ellenséget mindkét oldalról vágták, úgyhogy hatalmas sokaságából senki sem menekülhetett meg, Ái királyát is elfogták elevenen és Józsue elé vitték.
Amikor aztán mindenkit leöltek, aki a pusztának tartó Izraelt üldözte, s azok ugyanazon a helyen kard által elhullottak, Izrael fiai megfordultak, és leöldösték a város lakóit. 25Azok, akik aznap elhullottak, férfit s asszonyt együttvéve, tizenkétezren voltak, úgyhogy Ái városának valamennyi embere elveszett. Józsue ugyanis nem eresztette le a kezét, amelyet a pajzsot tartva, a magasba emelt, míg Ái valamennyi lakosát meg nem ölték. A városban levő állatokat meg a zsákmányt Izrael fiai elosztották maguk között, mint ahogy az Úr Józsuénak parancsolta, a várost pedig Józsue felégette és örök romhalmazzá tette, 29királyát meg bitófára akasztotta, s ott hagyta estig, napnyugtáig. Akkor Józsue parancsára levették a holttestet a bitóról, s odadobták a város bejáratához, s nagy halom követ hordtak föléje, amely megvan mind a mai napig.
Oltárépítés és törvényhirdetés Aztán Józsue az Ebál hegyén oltárt épített az Úrnak, Izrael Istenének, amint Mózes, az Úr szolgája Izrael fiainak meghagyta, úgy, ahogy meg van írva Mózes törvényének könyvében – tehát faragatlan, vas nem érintette kövekből való oltárt –, és egészen elégő áldozatokat mutatott be rajta az Úrnak és békeáldozatokat vágott. Majd ráírta a kövekre Mózes törvényének mását, úgy, ahogy azt ő Izrael fiai előtt kifejtette.
Ezalatt az egész nép: a vének, a vezetők, a bírák, jövevények és bennszülöttek egyaránt a láda két oldalán álltak, szemben a papokkal, az Úr ládájának hordozóival – egyik felük a Garizim hegy mellett, a másik felük az Ebál hegy mellett, amint Mózes, az Úr szolgája parancsolta. – Aztán először megáldotta Izrael népét, majd felolvasta az áldás és az átok minden igéjét és mindazt, ami a törvény könyvében írva volt. Semmit sem hagyott el abból, amit Mózes parancsolt, hanem mindent megismételt, Izrael egész sokasága, az asszonyok, a gyermekek s a köztük tartózkodó jövevények előtt.
A gibeoniak cselvetése 9 1Amikor ezt meghallották mindazok a királyok, akik a Jordánon túl, a Hegyvidéken, az Alföldön, a Nagy tenger mellékén és partján uralkodtak, meg azok, akik a Libanon mellett laktak, a hetiták, az amoriták, a kánaániak, a periziták, a hivviták és a jebuziták, mindannyian összegyűltek, hogy egy szívvel, egy akarattal hadba szálljanak Józsuéval s Izraellel.
Azok azonban, akik Gibeonban laktak, amikor meghallották mindazt, amit Józsue Jerikóval s Ái-jal művelt, szintén cselhez folyamodtak. Eleséget vettek ugyanis magukhoz, ócska zsákokat, szakadozott, össze-vissza varrott bortömlőket raktak szamaraikra, nagyon régi, ócskaságuk feltüntetésére bőrdarabokkal össze-vissza varrott sarukat és ócska ruhákat öltöttek magukra – útravalóul vitt kenyerük is száraz és darabokra morzsálódott volt –, és elmentek Józsuéhoz, aki akkor Gilgálban táborozott és azt mondták neki, és vele együtt egész Izraelnek: »Messze földről jöttünk, hogy szövetséget kössünk veletek.« Így feleltek nekik erre Izrael fiai: »Hátha azon a földön laktok, amely nekünk jár osztályrészül, s így nem léphetünk szövetségre veletek.« Ám azok azt mondták Józsuénak: »Szolgáid vagyunk.« Józsue megkérdezte tőlük: »Kik vagytok, s honnan jöttetek?« 9Azt felelték: »Igen messze földről jöttek szolgáid az Úrnak, a te Istenednek hírére. Hallottuk ugyanis hatalmának hírét, mindazt, amit művelt Egyiptomban, meg az amoritáknak azzal a két királyával, akik a Jordánon túl voltak, Szihonnal, Hesbon királyával és Óggal, Básán királyával, aki Astarótban volt. Erre azt mondták nekünk a vének s földünk összes lakója: ‘Vegyetek eleséget kezetekbe, mert igen hosszú az út és menjetek eléjük, s mondjátok: Szolgáitok vagyunk, lépjetek szövetségre velünk.’ Íme, a kenyeret, amikor hazulról elindultunk, hogy hozzátok jöjjünk, melegen vettük magunkhoz: most száraz és a nagy régiségtől csupa morzsa. A boros tömlőket újkorukban töltöttük meg: most szakadtak és feslettek. A ruha, amelyet hordunk, és a saru, amely a lábunkon van, a hosszú út fáradalma miatt elkopott és csaknem tönkrement.«
14Erre ők vettek eleségükből, anélkül, hogy kikérték volna az Úr döntését. Így Józsue békét kötött, szövetségre lépett velük, és megígérte, hogy nem ölik meg őket. A sokaság fejedelmei is megesküdtek nekik.
A szövetségkötés után a harmadik napon azonban meghallották, hogy a közelben vannak, és köztük fognak lakni. Erre elindították Izrael fiai a tábort, s harmadnapra eljutottak városaikhoz, név szerint: Gibeonhoz, Kafirához, Beróthoz és Kirját-Jearimhoz. De nem verték meg őket, minthogy a sokaság fejedelmei megesküdtek nekik, az Úrnak, Izrael Istenének nevére. Erre felzúdult az egész közösség a fejedelmek ellen. Azok azonban azt felelték nekik: »Megesküdtünk nekik az Úrnak, Izrael Istenének nevére, s így nem bánthatjuk őket. Cselekedjünk azonban velük a következőképpen: Maradjanak ugyan életben, hogy fel ne gerjedjen ellenünk az Úr haragja, ha megszegjük az esküt, de úgy éljenek, hogy az egész sokaság szükségletére fát vágjanak és vizet hordjanak.«
Amikor ezt elhatározták, Józsue hívatta a gibeoniakat és azt mondta nekik: »Miért szedtetek rá álnokul minket, mondván: ‘Igen messze lakunk tőletek’ – holott közöttünk vagytok? Legyetek tehát átok alatt, s ki ne fogyjon nemzetségetekből Istenem házának favágója és vízhordója.« Azok azt felelték: »Hírül hozták nekünk, szolgáidnak, hogy megígérte az Úr, a te Istened Mózesnek, a szolgájának, hogy nektek adja ezt az egész földet, és elpusztítja minden lakóját. Ezért igen megijedtünk, s a tőletek való félelem arra kényszerített, hogy gondoskodjunk életünkről. Ezért határoztunk így. Most azonban a kezedben vagyunk: tégy velünk úgy, ahogy jónak és helyesnek látod.« Józsue úgy is tett, ahogy mondta és megmentette őket Izrael fiainak kezéből, hogy meg ne öljék őket, de elrendelte azon a napon, hogy mint favágók és vízhordók az egész népnek és az Úr oltárának szolgálatában legyenek – azon a helyen, amelyet majd az Úr kiválaszt. Így is van ez mindmáig.
Jegyzetek
8,1 Áit a régészeti kutatások szerint Kr. e. 2000 körül rombolták le. Az izraelita honfoglalás idején lakatlan volt. A jelen történet esetleg egy másik város (Bétel?) elfoglalásának emlékét őrzi.
8,25 Vö. MTörv 20,16.
8,29 Az elítéltek nem maradhattak temetetlenül az éjszakára, mert beszennyezték volna az országot (MTörv 21,22-23).
9,1 Gibeon 10 km-re északra fekszik Jeruzsálemtől. A honfoglalás után is hosszú ideig kánaáni város maradt.
9,9 A küldöttek megvallják Izrael Istenébe vetett hitüket (mint Ráháb; Józs 2,9).
9,14 „Kikérték volna az Úr döntését”: ti. egy prófétán vagy látnokon keresztül.
Keserűség és ujjongás
126 1Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát,
olyan volt, mintha álmodnánk.
Akkor szánk vígsággal telt meg,
nyelvünk pedig ujjongással.
Azt mondták akkor a nemzetek között:
»Nagy dolgokat művelt velük az Úr!«
Nagy dolgokat művelt velünk az Úr,
azért örvendezünk.
Fordíts fogságunkon, Uram,
mint ahogy megfordítod délen a patakokat!
Akik könnyek között vetnek,
majd ujjongva aratnak.
Csak mentek és sírtak,
úgy vitték vetni vetőmagjukat;
de ujjongva jönnek vissza majd,
s úgy hozzák a kévéiket.
Jegyzetek
126,1 A fogság utáni közösség bizaloméneke: a Bábelből való hazatérésben átélték és megtapasztalták Isten szabadító jóságát, de azt is, hogy még nem vált valóra minden remény, amelyet Második Izajás a visszatéréssel kapcsolatban ébresztett.