Kis türelmet
19 1Másodszorra Simeon fiaira esett a sors, nemzetségeikhez mérten; az ő örökségük Júda fiainak birtokai közé esett: Beerseba, Sábe, Moláda, Hácarsuál, Bála, Ászem, Eltolád, Betul, Hárma, Szikeleg, Bétmarkabót, Hácarszúsza, Bétlebaót, Sárohen: tizenhárom város és falvaik. Áin, Remmon, Átár, Ásán: négy város és falvaik; továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak, Baálát-Beerig, a délvidéki Rámátig. Ez Simeon fiainak öröksége, nemzetségeikhez mérten, Júda fiainak birtoka és osztályrésze között. Az ugyanis túl nagy volt, s azért Simeon fiai az ő örökségük között kaptak birtokot.
10Harmadszorra a sors Zebulon fiaira esett, nemzetségeikhez mérten. Az ő birtokuk egészen Száridig terjedt. Határuk a tenger irányában Meralába megy fel, majd eljut Debbásetig és addig a patakig, amely Jekonámmal szemben van. Száredtől kelet felé viszont Keszelet-Mahanaim vidékéhez megy, majd kimegy Dáberethez, aztán felmegy Jáfiénak, onnan pedig átmegy Gáthefer és Takászin keleti részére, majd kimegy Remmonba, Amtárba és Noába, aztán észak felé megkerüli Hanátont, s a Jefteél völgyénél végződik. Hozzá tartozott továbbá Kátet, Naálol, Semeron, Jerála, Betlehem: tizenkét város és falvaik. Ez Zebulon fiai törzsének, nemzetségeikhez mért birtoka, ezek a városok és falvaik.
17Negyedikként Isszakárra esett a sors, nemzetségeikhez mérten. Az örökségük: Jezrael, Kászalót, Sunem, Hafaraim, Seon, Anáhara, Rabbót, Kesion, Ábesz, Rámet, Éngannim, Énhadda, Bétfeszesz, majd határa eljut a Mahanaimig és Seheszimáig és Bétsemesig, s a Jordánnál végződik: tizenhat város és falvaik. Ez Isszakár fiainak, nemzetségeikhez mért birtoka, ezek a városok és falvaik.
24Ötödszörre a sors Áser fiainak törzsére esett, nemzetségeikhez mérten. Az ő területük Halkát, Háli, Beten, Axáf, Alammelek, Amád és Mesál, aztán határuk a tenger irányában eljut egészen a Kármelig, és Síhorig, meg Libnátig, majd visszafordul keletre Bétdágonnak, átmegy Zebulonig és észak felől Jefteaél völgyéig, Bétemekig és Nehielig, aztán bal felől kimegy Kabulnak, majd Abdonnak, Rohóbnak, Hámonnak és Kánának, egészen Nagy-Szidonig, aztán visszafordul Horma felé egészen Tírusznak megerősített városáig és Hószáig, és Akziba területe felől a tengernél végződik. Hozzá tartozott továbbá Ámma, Áfek és Rohób: huszonkét város és falvaik. Ez Áser fiainak, nemzetségeikhez mért birtoka, ezek a városok és falvaik.
32A hatodikként a sors Naftali fiaira esett, nemzetségeikhez mérten. Határuk Heleftől és a Szaánanimnál levő Élontól kezdődik, majd átmegy Adámin, azaz Nekeben és Jabneélen egészen Lekumig és a Jordánnál végződik. 34Majd visszafordul a határ nyugat felé Asznót-Mahanaimba, onnan aztán kimegy Hukkókig, és dél felé átmegy Zebulonig, nyugat felé Áserig, kelet felé pedig a Jordánnál levő Júdáig. Megerősített városai: Asszedím, Szer, Hamat, Rekkát, Kinneret, Edema, Aráma, Hácor, Kedes, Edrái, Énhácar, Jeron, Magdalél, Hórem, Bétanát, Bétsemes: tizenkilenc város és falvaik. Ez Naftali fiai törzsének birtoka, nemzetségeikhez mérten, ezek a városok és falvaik.
40Hetedszerre a sors Dán fiainak törzsére esett, nemzetségeikhez mérten. Az ő birtokuk területéhez tartozott Córa, Estaol, Hirsemes, azaz Nap-város, Selebin, Ajjalon, Jetela, Élon, Temna, Ákron, Elteke, Gebbeton, Bálaát, Júd, Báne, Bárák, Gátremmon, Mejárkon, Árekon, a Joppéra néző vidékkel együtt – ezzel a vidékkel fejeződött be. – Majd Dán fiai felmentek és hadakoztak Lesem ellen. Bevették, kardélre hányták, elfoglalták, s megtelepedtek benne, és Lesemet apjuknak, Dánnak nevéről, Dánnak nevezték el. Ez Dán fiai törzsének birtoka, nemzetségeikhez mérten, ezek a városok és falvaik.
Amikor aztán bevégezte a föld kisorsolását, kinek-kinek törzse szerint, akkor Izrael fiai birtokot adtak maguk között Józsuénak, Nún fiának, 50az Úr parancsa szerint: azt a várost, amelyet kívánt, Támnát-Száraát Efraim hegységén, s ő kiépítette a várost, s megtelepedett benne.
Ezek azok a birtokok, amelyeket Eleazár pap és Józsue, Nún fia és Izrael fiainak család- és törzsfői Silóban, az Úr előtt, a bizonyság sátrának ajtajánál kisorsoltak. Ezzel elosztották a földet.
Jegyzetek

19,1 Simeon területe Beerseba környéke, de határait nem jelölik meg, mert amikor ez a lista készült, akkor Simeon törzse már beolvadt Júdába.

19,10 Zebulon területe Galilea közepén fekszik, egyenlő távolságban a Földközi-tengertől és a Genezáreti tótól.

19,17 Isszakár területe a Jordán és a Tábor hegy között terült el. A Tábor hegy volt Isszakár és Zebulon törzsének ősi magaslata, ahol áldozataikat bemutatták (vö. MTörv 33,18-19; Óz 5,1).

19,24 Áser területe a Kármel hegyvidéke (a mai Haifa is ide tartozik).

19,32 Naftali területe határos Áser, Zebulon, Isszakár és Manassze birtokával. Hozzá tartozik Kinneret városa (35), melyről a Genezáreti tó a nevét kapta.

19,34 Homályos kiegészítés, joggal hiányzik a görög szövegből.

19,40 Dán kénytelen lesz elvándorolni Jeruzsálem környékéről (40-46) a Genezáreti tó északi partvidékére (47.v.; vö. Bír 1,34; 18,1-29).

19,50 Józsue sírja is itt volt (Bír 2,9).


Minden fejezet...