Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk – pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal –, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük.
A jó pásztor Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat. Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján. Kihozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket az országokból; a saját országukba viszem, és Izrael hegyein legeltetem őket a patakok mentén és az ország minden lakott helyén. A legdúsabb legelőkön legeltetem őket, és Izrael magas hegyein lesznek az ő legelőik; ott fognak megpihenni zöldellő füvön, és kövér legelőkön legelnek majd Izrael hegyein. Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket! – mondja az Úr Isten. – 16Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszavezetem, a sebesültet bekötözgetem, a gyengét megerősítem, a hízottat és az erőst megoltalmazom, és igazságosan legeltetem őket.
Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten: Íme, én ítéletet teszek juh és juh, kos és bak között. Nem értétek be azzal, hogy lelegeltétek a legjobb legelőket? Hozzá még azt is eltapostátok lábatokkal, ami legelőtökből megmaradt. Amikor pedig a legtisztább vizet ittátok, a többit lábatokkal felkavartátok, úgyhogy juhaimnak az volt a legelője, amit lábatok eltaposott, és azt itták, amit lábatok felkavart.
Ezért így szól hozzátok az Úr Isten: Íme, én magam teszek igazságot a hízott és a sovány juhok között! Mivel ti oldalatokkal és vállatokkal lökdöstétek és szarvatokkal ökleltétek a gyenge juhokat mind, míg el nem széledtek ott kinn, én megszabadítom nyájamat, és nem lesz többé prédává; és igazságot teszek juh és juh között.
A messiási ország 23Egyetlen pásztort állítok majd föléjük, szolgámat, Dávidot, hogy legeltesse őket; ő legelteti majd őket, és ő lesz a pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek az ő Istenük, és Dávid, az én szolgám lesz a fejedelem közöttük; én, az Úr, szóltam. A béke szövetségére lépek velük, és kiirtom a fenevadakat az országból, úgyhogy ők biztonságban lakhatnak majd a pusztaságban és alhatnak az erdőkben. Áldássá teszem őket az én halmom körül, és esőt adok a maga idejében; áldásos esők lesznek. A mező fája meghozza majd gyümölcsét, a föld meghozza termését, és félelem nélkül laknak majd országukban. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor majd összetöröm igájuk láncait, és kiszabadítom őket zsarnokaik kezéből. Nem lesznek többé prédájává a nemzeteknek, és a föld vadállatai sem fogják őket felfalni, hanem biztonságban laknak majd, minden félelem nélkül. Nagyszerű termést adok majd nekik, számukat nem csökkenti többé az éhínség az országban, s nem kell továbbra is eltűrniük a nemzetek gyalázkodását. Akkor megtudják majd, hogy én, az Úr, az ő Istenük, velük vagyok, és ők, Izrael háza, az én népem – mondja az Úr Isten. – Ti emberek, juhaim vagytok, legelőm juhai vagytok, én pedig, az Úr, a ti Istenetek vagyok – mondja az Úr Isten.
Büntető beszéd Edom ellen 35 Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: »Emberfia, fordítsd arcodat Szeír hegysége ellen, jövendölj ellene és mondd neki: Így szól az Úr Isten:
Íme, ellened fordulok, Szeír hegysége;
kinyújtom ellened kezemet,
és kietlen pusztasággá teszlek.
Városaidat romba döntöm,
és te pusztasággá leszel;
akkor megtudod majd, hogy én vagyok az Úr!
10Mivel így szóltál: ‘A két nemzet és a két ország az enyém lesz, és birtokomba veszem őket!’ – holott az Úr volt ott –, azért életemre mondom, én, az Úr Isten: Haragod és irigységed szerint cselekszem majd, amint te is cselekedtél, mert gyűlölted őket; és kinyilatkoztatom magamat közöttük, amikor majd megítéllek. Akkor megtudod majd, hogy én, az Úr, meghallottam minden gyalázó szavadat, amelyet Izrael hegyeiről mondtál, amikor így szóltál: ‘Pusztulás jött rájuk! A mieink lettek, hogy felfaljuk őket!’ Ellenem támadtatok szátokkal, és gyalázkodó szavakkal illettetek engem; én meghallottam! Így szól az Úr Isten: Pusztasággá teszlek az egész föld örömére! Amint te örvendeztél Izrael házának örökségén, mivel az elpusztult, úgy cselekszem majd veled is; sivataggá leszel, Szeír hegye, meg te is, egész Edom, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!
Jövendölés Izrael hegyeiről 36 Te pedig, emberfia, jövendölj Izrael hegyeiről és mondd: Izrael hegyei, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Mivel az ellenség így szólt rólatok: ‘Haha! Az örök magaslatok nekünk jutottak örökségül!’ – azért jövendölj és mondd: Így szól az Úr Isten: Mivel elpusztultatok, és mindenfelől eltapostak titeket, és a többi nemzet birtokává lettetek, nyelvük hegyére kerültetek, és a népek gyaláznak titeket, azért, Izrael hegyei, halljátok az Úr Isten szavát: Így szól az Úr Isten a hegyekhez és a halmokhoz, a folyókhoz és a völgyekhez, a romhalmazokhoz, a ledőlt falakhoz és az elhagyott városokhoz, amelyeket a körös-körül lakó többi nemzet elpusztított és kigúnyolt! Így szól az Úr Isten: Valóban, féltékenységem tüzében szóltam a többi nemzet ellen és egész Edom ellen, akik országomat örömmel és teljes szívvel-lélekkel birtokukba vették és kiürítették, hogy elpusztítsák. Azért jövendölj Izrael földjéről és mondd a hegyeknek és a halmoknak, a hágóknak és a völgyeknek: Így szól az Úr Isten: Íme, én féltékenységemben és bosszúmban szóltam, mert elviseltétek a nemzetek gyalázását. Ezért így szól az Úr Isten: Esküre emelem kezemet: A körülöttetek lakó nemzetek maguk hordozzák majd gyalázatukat. Ti pedig, Izrael hegyei, növesszétek ágaitokat és hozzátok meg gyümölcsötöket népem, Izrael számára, mert ő nemsokára megérkezik. S én íme, hozzátok megyek és hozzátok fordulok; szántani fognak rajtatok és magot vetnek belétek. Megsokasítom rajtatok az embereket, Izrael egész házát; benépesülnek a városok, a romhalmazok újra felépülnek. Betöltelek titeket emberekkel és állatokkal; el fognak szaporodni és gyarapodni fognak. Letelepítelek titeket, mint hajdanában, és nagyobb javakkal halmozlak el, mint amennyitek eleinte volt; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! Akkor majd megadom, hogy emberek járjanak rajtatok: Izraelt, az én népemet; és birtokukba vesznek téged, örökrészükké leszel, és nem leszel többé nélkülük.
13Így szól az Úr Isten: Mivel azt mondják rólad: ‘Felfalod az embereket és megfojtod saját népedet’, azért nem fogsz többé embert enni, és nemzetedet nem ölöd meg többé – mondja az Úr Isten. – Gondoskodom majd róla, hogy ne halld többé a nemzetek csúfolódását, és a népek gyalázkodását ne viseld többé; a saját népedet nem veszted el többé« – mondja az Úr Isten.
Új élet ígérete Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: »Emberfia, Izrael háza a saját földjén lakott, de megfertőzte azt útjaival és cselekedeteivel; útjuk olyanná lett előttem, mint a havi tisztulásban szenvedő nő tisztátalansága. Ezért kiöntöttem rájuk bosszúságomat a vér miatt, amit az országban ontottak, és bálványaik miatt, amelyekkel azt beszennyezték. Szétszórtam őket a nemzetek közé, s ők elszéledtek az országokba; útjaik és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket. Amikor ők bementek a nemzetekhez, amelyek közé eljutottak, meggyalázták szent nevemet, mert így beszéltek róluk: ‘Az Úr népe ez, és az ő földjéről jöttek!’ De tekintettel voltam szent nevemre, amelyet Izrael háza meggyalázott a nemzetek között, amelyekhez eljutott.
Ezért mondd Izrael népének: Így szól az Úr Isten: Nem tiértetek cselekszem majd, Izrael háza, hanem az én szent nevemért, amelyet meggyaláztatok a nemzetek között, amelyek közé eljutottatok. Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a nemzetek között, amelyet meggyaláztak közöttük, hogy megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a seregek Ura, amikor megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. Mert kiviszlek titeket a nemzetek közül és összegyűjtelek minden országból, és elvezetlek saját országotokba. 25Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek. Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek. 29Megszabadítalak titeket minden szennyetektől; előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem küldök többé rátok éhínséget. Megsokasítom a fák gyümölcsét és a szántóföld termését, hogy ne viseljétek többé az éhínség gyalázatát a nemzetek között. Ha aztán visszaemlékeztek majd igen gonosz útjaitokra és nem jó cselekedeteitekre, megutáljátok gonoszságaitokat és vétkeiteket. Nem tiértetek cselekszem majd – mondja az Úr Isten – tudjátok meg! Szégyenkezzetek és piruljatok útjaitok miatt, Izrael háza!
Így szól az Úr Isten: Azon a napon, amelyen megtisztítalak titeket minden gonoszságotoktól, és lakottá teszem a városokat és helyreállítom a romhalmazokat, amikor művelés alá kerül a puszta föld, amely egykor sivatag volt minden arra járó szemében, majd így szólnak: ‘Ez a műveletlen föld olyanná lett, mint a Gyönyörűség kertje, és az elhagyott, romba döntött és feldúlt városok megerősítve állnak!’ És megtudják a körülöttetek megmaradt nemzetek, hogy én, az Úr, én építettem fel a romokat, én ültettem be a műveletlen földeket; én, az Úr szóltam és megcselekedtem!
Így szól az Úr Isten: Még abban is kegyesnek talál engem Izrael háza, hogy megcselekszem nekik ezt: Megsokasítom körükben az embereket, mint a nyájat, mint a szent nyájat, mint Jeruzsálem nyáját ünnepei alkalmával; ilyenek lesznek az elhagyott városok, telve embernyájakkal; és megtudják, hogy én vagyok az Úr!«
Jegyzetek
34,1 A pásztorok (Izrael királyai) visszaéltek hatalmukkal, ezért elveszítik azt.
34,16 A görög fordításban szereplő „megoltalmazom” helyett „elpusztítom” áll a héber szövegben. A kövér juhok a gazdagokra utalnak.
34,23 Isten a pásztorkodását (34,11) a Messiás által fogja végezni.
35,10 Edom többször próbált meghódítani izraeli területeket.
36,13 Sokan azt mondják Babilonban, hogy a pusztává lett Izrael felfalja lakóit, azaz éhenhal, aki visszatér oda.
36,25 Isten újjáteremti az embert, új szívet ad neki.
36,29 Megújul majd az egész természet is.