1 Te pedig, Istenünk, kegyes vagy és igaz,
türelmes, és elnézéssel intézel mindent!
Még ha vétünk is, tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat,
de nem vétünk többé, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk!
Mert téged megismerni: tökéletes igazságosság,
és tudni igaz voltodat és hatalmadat:
gyökere a halhatatlanságnak.
Nem is ejtett minket tévedésbe
az emberek gonosz mesterségének e találmánya,
sem az árnyékoló festés haszontalan munkája,
a különféle színű faragott képmás,
amelynek látása vágyat kelt a balgában,
úgyhogy megkívánja a holt kép élettelen alakját.
Akik készítik, akik szeretik, s akik tisztelik őket,
azok a rosszat kedvelik és méltók,
hogy ilyenekben legyen részük.
7 A fazekas is, miután a lágy agyagot fáradsággal meggyúrta,
edényt formál, mindegyiket használatunkra,
de ugyanabból az agyagból alakít
tisztes célra szolgáló edényeket
és ellenkező célra valókat.
Hogy milyen legyen az edény használata,
a fazekas dolga azt eldönteni.
Így rosszra fecsérelt fáradsággal
istent készít abból az agyagból az,
aki kevéssel ezelőtt lett a földből,
és csakhamar visszatér oda, ahonnan vétetett,
amikor a kölcsönbe kapott lelket tőle visszakövetelik.
De nem gondol azzal, hogy el fogja hagyni ereje,
sem azzal, hogy élete rövid,
hanem versenyre kel arany- és ezüstművesekkel,
ércöntőkkel vetekszik,
és nagyra van azzal, hogy hamis dolgokat alkot.
Pedig hamu a szíve, és hitvány föld a reménye,
s élete értéktelenebb, mint az agyag,
mert nem ismeri azt, aki őt alkotta,
aki tevékeny lelket lehelt belé,
s az élet leheletét bele ihlette.
Hanem azt hiszi, hogy életünk játék csupán,
hogy az ittlét hasznot hajtó vásár,
hogy akárhonnan, még a rosszból is nyereséget kell húzni!
Pedig ő bárkinél jobban tudja, hogy vétkezik,
amikor földi anyagból törékeny edényt is, bálványt is készít.
14 Balgák mindnyájan,
és nyomorultabbak a korlátolt lelkénél
néped ellenségei és leigázói,
mert a pogányok minden bálványát istennek tartják,
holott azok sem szemüket nem használják, hogy lássanak,
sem orrukat, hogy lélegzetet vegyenek,
sem fülüket, hogy halljanak,
sem kezük ujjait, hogy tapintsanak,
és lábuk is lusta a járásra,
mert ember készítette őket,
s olyan formálta, aki az élet leheletét kölcsönbe kapta.
Mert egy ember sem alkothat magához hasonló istent,
halandó létére ugyanis
csak holtat tud készíteni igaztalan kézzel.
Hisz ő tökéletesebb azoknál, amiket imád,
mert neki – bár halandó – élete van, azoknak pedig nincs.
Még a legnyomorultabb állatokat is imádják,
mert a többivel összehasonlítva,
ostobaságban alábbvalók náluk.
De még szépséget sem lehet látni ezeken az állatokon.
nincs is részük Isten dicséretében s áldásában.
1 Ezért méltán szenvedtek kínokat ilyenek által,
és lettek bestiák rajának prédája.
Népeddel azonban a fenyítés helyett jót tettél,
és feltámadt étvágyuk csillapítására
rendkívüli csemegét: fürjet készítettél nekik eledelül,
úgyhogy amazok, amikor enni kívántak,
attól, amit láttak, s ami ellepte őket,
még rendes étvágyukat is elvesztették,
ezek viszont rövid nélkülözés után
még rendkívüli falathoz is jutottak.
Mert azokra, az elnyomókra,
könyörtelen nélkülözésnek kellett köszöntenie,
ezeknek pedig meg kellett mutatni csupán,
milyen kínokat szenvedtek ellenségeik.
5 Őket is fenyegette ugyan a vadállatok bősz dühe,
amikor tekergő kígyók marásától pusztultak,
de nem tartott haragod mindvégig,
csak intés céljából félemlítetted meg őket egy kissé,
és megkapták menekvésük jelképét,
amely törvényed parancsára figyelmeztette őket.
Mert aki odafordult, nem az által gyógyult meg, amit látott,
hanem általad, mindenek megmentője által.
Ezzel is megmutattad ellenségeinknek,
hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz.
9 Azokat ugyanis a sáskák és legyek csípése megölte,
és nem volt orvosság életük megmentésére,
mert rászolgáltak, hogy ilyenek által pusztuljanak;
fiaidon ellenben még a mérges sárkányok marása sem fogott,
mert irgalmad segítségükre sietett, és meggyógyította őket.
Megfenyítetted őket, hogy emlékezzenek parancsaidra,
és hamarosan meggyógyultak,
hogy azokról teljesen megfeledkezve
ne nélkülözzék segítségedet.
Mert nem orvosolta őket sem gyógyfű, sem kenőcs,
csak a te igéd, Uram, amely mindent meggyógyít!
Mert te vagy, Uram, akinek hatalma van élet és halál fölött,
levezetsz az alvilág kapuihoz és újból felhozol.
Az ember ugyan ölni tud a gonoszsággal,
de az élet elszállott leheletét nem hozhatja vissza,
s az elvett lelket nem hívhatja vissza többé.
De a te kezed elől nem lehet menekülni!
Mert az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek Téged,
erős karod ostorozta:
szokatlan zápor, jégeső, zivatar üldözte,
és tűz emésztette őket.
Ami pedig legcsodásabb volt:
a vízben, amely mindent elolt,
a tűz annál is inkább erőre kapott,
mert a teremtés az igazak megtorlója.
Néha megszelídült ugyan a tűz,
hogy az istentelenek ellen küldött állatok el ne égjenek,
s ők tulajdon szemükkel lássák,
hogy Isten ítélete üldözi őket,
máskor azonban a tűz szokatlan erővel
lobogott mindenfelől a vízben,
hogy a gonosz föld termését elpusztítsa.
Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad,
és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből,
amely minden gyönyörűséggel teljes, és minden íz édessége;
mert ajándékod megmutatta édességedet gyermekeid iránt,
úgyhogy az mindenki kívánságának megfelelt
és azzá változott, amit akartak.
A hó és jég ellenállt a tűz erejének, s el nem olvadt,
s megtudták, hogy a tűz, amely a jégesőben is égett,
és eső közben is villogott,
az ellenség termését tette tönkre.
Ugyanakkor meg is feledkezett a saját erejéről,
hogy az igazak táplálékhoz jussanak.
A természet ugyanis, amely neked, a teremtőnek szolgál,
megfeszíti erejét a bűnösök fenyítésére,
de lecsillapodik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak.
Ezért akkor is, mindenné átváltozva,
a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt,
úgy, amint azt a hozzád fordulók kívánták,
hogy megtudják fiaid, kiket szerettél, Uram,
hogy nem a különféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert,
hanem igéd tartja meg azokat, akik benned bíznak.
Mert amit a tűz el nem tudott emészteni,
kevés napsugártól melegítve hamar elolvadt,
hogy mindenki megtudja: napkelte előtt kell áldani téged,
és virradatkor fordulni hozzád imával!
A háládatlan reménye ugyanis elolvad, mint a téli dér,
s elfolyik, mint a víz, amelynek nem veszik hasznát.
1 Mivel kifürkészhetetlenek a te ítéleteid, Uram,
és kimondhatatlanok igéid,
azért estek tévedésbe a bárdolatlan lelkek.
Amíg ugyanis azt hitték a gonoszok,
hogy elnyomhatják a szent népet,
a sötétség és a hosszú éjjel bilincsei megkötözték őket,
úgyhogy tető alá zárva,
s az örök gondviseléstől számkivetve feküdtek.
Amíg azt hitték, hogy titkos bűneik mellett,
a feledés sötét leple alatt rejtve lehetnek,
elszéledtek, iszonyúan megdöbbentek,
és szörnyű ámulatukban megzavarodtak.
Még az őket befogadó zugban sem szabadultak a félelemtől,
mert rettenetes zaj háborgatta őket,
komor alakok jelentek meg előttük
és félemlítették meg őket.
Semmiféle tűznek sem volt számukra elegendő világító ereje,
de a csillagok lobogó fénye sem tudta e komor éjjelt beragyogni.
De hirtelen kigyúlt félelmes lángok jelentek meg nekik,
és a soha nem látott jelenségtől megriadva,
a látottakat a valónál rosszabbnak gondolták.
A bűvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott,
és csúfosan végződött a bölcsességgel való kérkedés próbája.
Akik ugyanis fogadkoztak,
hogy kiűznek a beteg lélekből félelmet, nyugtalanságot,
maguk is nevetséges aggódás betegei lettek,
mert akkor is, amikor nem ijesztette őket semmi rémség,
ha mellettük állatok szaladtak vagy kígyók sziszegtek,
megborzadtak, és remegve majdhogy ki nem múltak.
Még a levegőbe sem mertek tekinteni,
holott azt sehogysem lehet elkerülni.
Mivel ugyanis a gonoszság gyáva,
tanúsítja azt is, hogy elítélik,
és kegyetlen dolgokat vár mindig
a zaklatott lelkiismeret.
A félelem ugyanis nem egyéb,
mint a segítség gondolatának feladása.
Minél gyengébb tehát belül a remény,
annál kínosabbnak érzik
a bizonytalanságot a csapás forrása felől.
Azokat pedig, akik az alélt éjjelen,
amely az alvilág mélységes fenekéről jött elő,
egyazon álomba merülten feküdtek,
hol rémes kísértetek űzték,
hol pedig a lélek kábultságában ernyedtek,
mert hirtelen, váratlan félelem jött rájuk.
Így aztán, ha valaki leroskadt közülük,
fogollyá lett, vasbilincs nélkül is börtönbe zárva.
Akit meglepett, akár földműves volt,
akár pásztor vagy mezei munkás,
el nem kerülhető kényszerbe jutott,
mert mindannyiukat egyazon sötétség bilincsei fogták.
Akár suhogó szél volt az,
akár sűrű lombú csalitból hangzott szépcsengésű madárszó,
akár sebesen iramló víznek moraja,
akár aláhulló sziklák hatalmas robaja,
akár ugrándozó állatok láthatatlan futása,
vagy ordító vadállatok üvöltése,
akár pedig a magas hegyekről verődő visszhang:
mind megfélemlítette s megdermesztette őket.
Mert az egész földkerekség tündöklő fényben úszott,
és fennakadás nélkül élhetett a munkának,
csak őrájuk borult a terhes éjjel,
a rájuk váró sötétség képe.
De a sötétségnél is inkább terhükre voltak önmaguknak.
1 Szentjeid ellenben a legtisztább fényt élvezték.
Hallották ugyan azok hangját, de nem látták alakjukat,
és magasztaltak Téged, mert nem szenvedték ugyanazt.
Akik azelőtt kárt vallottak, hálálkodtak, hogy nem szenvednek,
és hogy különbség legyen, még ajándékot is kértek.
Ezért tűzoszlop volt vezetőjük az ismeretlen úton,
és ártalom nélküli napot adtál nekik a dicső vándorláshoz.
Amazok viszont megérdemelték,
hogy világosságtól megfosztva a sötétség börtönét szenvedjék,
mert elzárva tartották gyermekeidet,
akik által a törvény el nem múló
világosságát kellett vennie a világnak.
5 Mivel elhatározták magukban,
hogy megölik az igazak gyermekeit
– akik közül egy kitett gyermek megmenekült –
gyermekek nagy számát vetted el tőlük büntetésül,
és elveszítetted mindnyájukat egyaránt a tengernyi vízben.
Előre hírét vették atyáink ennek az éjnek,
hogy jól ismerve az esküvéseket,
amelyekben hittek, bátrak legyenek.
Így bizalommal várta néped
az igazak szabadulását és az istentelenek vesztét.
Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad,
azzal minket, akiket hívtál, felmagasztaltál.
Mert titokban áldoztak jámbor atyák igaz gyermekei,
s egy lélekkel vállalták az igazságos törvényt,
hogy jóban és bajban egyaránt osztoznak az igazak,
és felhangzottak tőlük az atyák énekei.
Az ellenségek azonban éktelen kiáltással feleltek,
és szerte hangzott azok jajszava, akik siratták gyermekeiket.
Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt,
s az alattvaló ugyanazt szenvedte, mint a király.
Egyazon halálnem által valamennyinek
számtalan volt a halottja;
az élők nem győztek temetni,
mert legféltettebb magzataik
egycsapásra halálukat lelték.
Mert akik varázslások miatt mindvégig hitetlenek maradtak,
az elsőszülöttek vesztekor végre
mégis elismerték, hogy ők Isten népe.
Mert mialatt mély csend borult mindenre,
s az éjjel sietős útja közepén tartott,
mindenható igéd az égből, királyi trónodról,
ott termett a pusztulásra szánt föld közepén
mint egy zord harcos.
Vissza nem vonható parancsodat hordozta éles pallos gyanánt,
ott állt és betöltött mindent halállal,
az eget érte, miközben a földön állt.
Akkor hirtelen gonosz álomképek háborgatták,
és váratlan félelem szállta meg őket,
az egyik itt esett össze félholtan, a másik amott,
és tudtul adta halála okát, amely miatt vesznie kellett.
Mert az őket háborító álmok ezt előre jelezték,
hogy meg ne haljanak anélkül, hogy tudnák,
miért kellett kegyetlenül szenvedniük.
20 Az igazakat is illette ugyan a halál megpróbáltatása,
és sokakat ért romlás a pusztában,
de nem tartott soká haragod,
mert feddhetetlen férfi sietve közbenjárt a népért;
elővette szolgálata pajzsát:
imával kérlelt és engesztelő tömjénnel,
szembeszállt a haraggal, véget vetett a csapásnak,
és megmutatta, hogy ő a te szolgád!
Legyőzte a zavargást; nem testi erővel, sem fegyver hatalmával,
hanem szavával győzte meg a fenyítőt:
hivatkozott az atyáknak tett eskükre és a szövetségekre.
Mert amikor már halomra hullottak a halottak,
közbelépett és véget vetett a haragnak,
s útját szegte annak az élők előtt.
24 Leomló ruháján rajta volt az egész világ,
a négy sor kőbe az atyák dicsősége volt metszve,
és fejdíszébe fönséged volt belevésve.
Meghátrált ezek elől az öldöklő, visszahökkent tőlük,
mert haragodból a puszta próba is elég volt.
Jegyzetek
15,1 Izrael az élő Istenhez tartozik, aki örök életet ad a benne bízónak.
15,7 A bálványszobrok készítői félrevezetik a népeket.
15,14 A 12,27-nél elhagyott gondolatmenet itt folytatódik. Egyiptom rabszolgává tette Izraelt Mózes korában, és leigázta a bölcsek idejében.
16,1 A szakasz legfőbb tézise: Isten mindig a bűnhöz méri a büntetést.
16,5 A rézkígyó nem valamiféle mágikus tárgy volt, hanem jel, amely Istenre emlékeztetett, aki meg tud szabadítani (vö. Jn 3,14-15).
16,9 A kártevők elpusztították Egyiptom szántóföldjeit, és így az egyiptomiak éhhalálát okozták.
17,1 A bűn kihat az ember egész életére. A lelkiismeret állandó furdalásai bizonytalanná teszik és rettegéssel töltik el. Ezt az állapotot jelképezi a sötétség csapása. Az egyetlen kivezető út az Istenbe vetett bizalom.
18,1 Izraelt beragyogja Isten fényessége, mely az úttalan pusztában is irányt mutat. Ezért Izrael lemondhat a földi bosszúról. Hivatása a törvény világosságát elvinni a nemzeteknek (vö. Iz 2,3).
18,5 Mivel az egyiptomiak meg akarták akadályozni, hogy Izrael, Isten elsőszülött gyermeke, szabadon szolgálhasson Neki, ezért kettős büntetésben részesültek: elsőszülötteik meghaltak, hadseregük pedig a tengerbe veszett.
18,20 Isten másképp bünteti a szolgáit, mint az ellenségeit.
18,24 Vö. Kiv 28,6-30. Áron nyakékén a 12 törzs neve volt bevésve, fejdíszén pedig ez a felirat állt: Az Úr Szentje.