1 De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben!
Ezért a tévelygőket megfedded egy keveset,
vétkeikért megdorgálod őket, és lelkükre kötöd,
hogy a gonoszságtól elfordulva benned higgyenek, Uram!
Így szent földed régi lakóitól is iszonyodtál ugyan,
mert utálatos dolgokat műveltek előtted:
varázslást és förtelmes áldozatokat;
kegyetlenül megölték gyermekeiket,
emberek belső részeit falták és vért szürcsöltek,
amikor mint beavatottak titkos ünnepséget ültek.
A gyámoltalan teremtések gyilkos szülőit
el akartad ugyan emészteni atyáink keze által,
hogy a föld, amely előtted mindennél kedvesebb,
Isten gyermekeiben méltó telepeseket nyerjen,
8 de még őket is megkímélted, hisz ők is emberek,
és sereged előőrse gyanánt darazsakat küldtél,
hogy apránkint irtsák ki őket.
Nem mintha nem lett volna erőd,
haddal vetni az igazak alá a gonoszokat,
félelmes vadakkal, vagy egy kemény igével
egyszeriben kiirtani őket.
Mégis apránként büntetted őket,
hogy alkalmat adj bűnbánatra,
bár tudtad, hogy gonosz volt eredetük,
a romlottságuk velük született,
és gondolkodásuk soha meg nem változik,
hisz istentelen fajzat voltak kezdettől fogva!
Nem kellett tartanod senkitől sem,
amikor büntetlenül hagytad bűneiket,
hisz ki mondhatná neked: »Mit cselekedtél?«
Vagy ki szegülhetne ellen ítéletednek?
Ki léphet fel ellened, mint az igaztalan emberek védője,
és ki illethet váddal, ha elpusztulnak népek, melyeket alkottál?
Hisz nincsen kívüled Isten,
aki gondját viselné a mindenségnek,
hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan.
Nem vonhat kérdőre sem király, sem fejedelem
azokért, akiket elveszítettél.
Mert igaz vagy, mindent igazságban intézel,
úgy ítélsz, hogy nem illik hatalmadhoz
kárhoztatni azt is, aki büntetést nem érdemel.
Hiszen hatalmad az igazságosság alapja,
és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni.
Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét,
és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged,
de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz,
és nagy kímélettel igazgatsz minket,
mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod!
Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet,
hogy az igaznak emberségesnek kell lennie,
és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet,
hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.
Ha már szolgáid halálra szánt ellenségeit
ekkora kímélettel büntetted,
s időt és alkalmat adtál nekik,
hogy felhagyjanak a gonoszsággal,
mennyi gonddal ítéled akkor fiaidat,
amikor atyáiknak esküvel, sőt szövetséggel javakat ígértél!
Amíg tehát fenyítesz minket,
ellenségeinket sokszor korbácsolod,
hogy mi is, amikor ítélkezünk, jóságodat meggondoljuk,
s az ítéleten irgalmadat remélhessük.
Ezért azokat is, akik esztelen, gonosz életet éltek,
azzal gyötörted leginkább, amit imádtak,
mert a tévelygés útjain túl messze jutottak,
amikor az állatok legsilányabbjait hitték isteneknek,
s úgy éltek, mint együgyű gyermekek.
Ezért szégyenteljes büntetést bocsátottál rájuk,
mintha éretlen gyermekek lennének.
Mivel pedig nem hajlottak sem megszégyenítésre, sem korholásra,
Istenhez illő ítéletet tapasztaltak,
mert amikor szenvedésük közben bosszankodva látták,
hogy azok által bűnhődnek, amiket isteneknek gondoltak,
felismerték, hogy ő az igaz Isten,
akiről azelőtt tagadták, hogy ismerik,
ezért jött el rájuk végső kárhozatuk!
1 Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete,
akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van,
s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót,
hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt,
vagy a csillagok körét, vagy a víz árját,
vagy a napot s a holdat tartották
világot kormányzó isteneknek.
Ha már ezeket isteneknek gondolták,
mert szépségük elbájolta őket,
tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura,
hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket.
Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét,
megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb,
mert a teremtmények nagyságából, szépségéből
nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét.
De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás,
mert ők talán csak tévednek,
miközben Istent keresik, és meg akarják találni.
Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják,
megejti őket azok látása,
mert annyira szép, amit látni lehet!
Ezeknek azonban még sincs mentségük,
mert, ha tudásban annyira vitték,
hogy át tudták kutatni a világot,
ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?
10 De boldogtalanok azok, és holt dolgokba vetik reményüket,
akik emberi kéz művét hívják isteneknek,
a mesterséges alkotást aranyból, ezüstből, az állatok képeit,
vagy haszontalan követ, régi kéz munkáját.
Így, amikor a fafaragó alkalmas törzset vág az erdőből,
gondosan lehántja egész kérgét,
majd hozzáértő szorgalommal
hasznos holmit készít az élet szolgálatára,
a munka hulladékát étel készítésére fordítja,
ami pedig megmarad belőle, és semmire sem alkalmas:
a görbe és görcsökkel telenőtt fát
üres idejében szorgalmasan kifaragja,
gondos művészettel alakot ad neki,
és ember képére formálja,
vagy valami hitvány állathoz szabja.
Bevonja vörös agyaggal, pirosra keni pirosítóval,
és minden foltját befesti,
aztán hozzáillő hajlékot készít,
a falra illeszti és vassal megerősíti.
Tehát gondját viseli, hogy le ne essen,
mert tudja, hogy az nem tud magán segíteni,
hiszen csak képmás, és segítségre szorul.
Amikor pedig vagyonáért, gyermekeiért
és feleségéért fogadalmat tesz és imádkozik,
nem restell szólni ahhoz, ami lélek nélkül van,
az erőtlenhez könyörög egészségért,
a holthoz esedezik életért,
s a gyámoltalanhoz fordul segítségért,
szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani,
keresetéért, munkájáért és minden ügye sikeréért
ahhoz könyörög, ami semmire sem képes.
Más viszont, aki tengerre indul,
és szilaj hullámokat készül átszelni,
fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb,
mint a hajó, amely őt hordozza.
Mert a haszonvágy eszelte ezt ki,
és hozzáértő ember bölcsessége építette,
s a te gondviselésed kormányozza, Atyánk,
mivel a tengeren is adtál utat,
és biztos ösvényt a hullámok között.
Megmutatod, hogy minden veszélytől meg tudod menteni
még azt is, aki jártasság nélkül száll tengerre.
Hogy bölcsességed művei parlagon ne heverjenek,
még a silány fára is rábízzák az emberek életüket,
hajón szelik át a habokat, és életben maradnak.
Már régente is, amikor a gőgös óriások vesztüket lelték,
a világ reménysége hajóra menekült,
és kezed irányítása mellett
átmentette a nemző magot az utókornak.
Mert áldott a fa, amely által igazság történik,
de átok éri a kézzel alkotott bálványt,
és azt is, aki készítette.
Az egyiket azért, mert megalkotta,
a másikat pedig, mert romlandó létére istennek hívták.
Egyaránt utálat Isten előtt
az istentelen és istentelen alkotása,
és készítőjével együtt a mű is bűnhődik.
Ezért a pogányok bálványai ítélet alá esnek,
mert utálattá lettek Isten teremtményei közül,
kísértéssé lettek az emberek lelkének,
és tőrré a balgák lábának.
12 Mert a hűtlenség kezdete a bálványképek gondolata,
kitalálásuk az élet rákfenéje.
Nem voltak ilyenek kezdettől fogva,
ezért nem is maradnak meg örökké.
Mivel az ember hivalkodása által jöttek a világra,
hirtelen elmúlás vár rájuk.
A keserű gyászban bánkódó atya ugyanis
a tőle váratlanul elragadott fia képmását készítette,
s azt, aki mint ember halt meg, most istenként tisztelte,
és alattvalói között szertartásokat és áldozatokat rendelt.
Idővel az istentelen szokás megszilárdult,
s e tévedést törvényként megtartották,
és uralkodók parancsára faragott képeket imádtak.
Akiket pedig az emberek
nem tudtak szemtől szembe tisztelni,
mert távol laktak tőlük,
azok képmását a távolból elhozták,
a királyról, akit tisztelni akartak,
hű képet készítettek,
hogy a távollevőnek olyan készséggel hízelegjenek,
mintha közöttük volna.
Tiszteletük ápolására pedig a művész becsvágya
olyanokat is ösztönzött, akik azt nem ismerték,
mert, hogy megbízója kedvében járjon,
azon fáradozott művészetével,
hogy a hasonlóságot minél hívebben kifejezze.
A műalkotás szépségétől elbűvölt sokaság pedig
most már istennek tartotta,
akit kevéssel azelőtt mint embert tiszteltek.
Ekként vált az emberi élet kelepcéjévé,
hogy az emberek akár érzelem,
akár uralkodó előtt meghajolva,
a másra nem ruházható nevet kőnek vagy fának adták.
22 És nem érik be azzal,
hogy megtévedtek Isten ismeretében,
hanem a tudatlanság nagy háborúságában élnek,
és mindezt a sok rosszat még béke gyanánt magasztalják!
Mert amikor gyermekeiket feláldozzák,
vagy titkos szertartásokat végeznek,
s eszeveszett vad tivornyákat űznek,
nem ügyelnek sem az élet, sem a házasság tisztaságára,
az egyik a másikat irigységből megöli,
vagy házasságtöréssel keseríti.
Mindezek összekeverednek náluk,
vérengzés, gyilkosság, lopás és csalárdság,
vesztegetés, hűtlenség, lázadás és hamis eskü,
a jók zaklatása, a megfeledkezés Istenről,
a lelkek fertőzése, természetellenes paráznaság,
a házasság állhatatlansága, házasságtörés és kicsapongás.
Mert a gyalázatos bálványok imádása
minden gonosznak oka, kezdete és bevégzése,
hisz vagy őrjöngnek jókedvükben, vagy hamisan jövendölnek,
vagy gonoszul élnek, vagy könnyelműen hamis esküt tesznek,
mert amikor lélek nélküli bálványokban bizakodnak,
nem tartanak a hamis eskü megtorlásától.
Ezért mind a kettőért méltán bűnhődnek:
azért, hogy bálványokra hagyatkozva,
Istenről hamisan vélekedtek,
és mert hamisan esküdtek,
csalárdul megvetve az igazságot;
mert nem azok hatalma, akikre esküt tettek,
hanem a bűnösöknek járó büntetés
követi mindig az igaztalanok botlását.
Jegyzetek
12,1 Isten szereti a bűnöst is (11,23-26), a gonoszságot azonban nem tűrheti sokáig. A kánaániak a varázslás, a gyermekáldozatok és a kannibalizmus miatt nyerték el méltó büntetésüket.
12,8 A Vulgátában a „darazsak” említése fordítási hiba eredménye: a héber szövegben szereplő szó jelentése (Kiv 23,28; MTörv 7,20; Józs 24,12) pánik, rettegés.
13,1 Az ember a természetből képes felismerni Isten létezését.
13,10 Sajnálatra méltó az az ember, aki teremtményt imád, de méginkább az, aki emberi kéz alkotta bálványt tisztel.
14,12 Kezdetben nem voltak bálványszobrok, és az idők végén nem is lesznek többé.
14,22 A bálványimádás minden erkölcsi romlás oka.