Tanácskozás Micpában 20
1Kivonultak tehát Izrael fiai mindnyájan és összegyűltek valamennyien, Dántól Beersebáig és Gileád földjéről, mint egy ember az Úr elé, Micpába.
A nép minden főembere, Izrael minden törzse összejött Isten népének gyülekezetébe: négyszázezer gyalogos harcos.
(Benjamin fiai előtt sem volt titok, hogy Izrael fiai felmentek Micpába.) Aztán megkérdezték a levitát, a megölt asszony férjét, hogy hogyan történt az a nagy gonoszság.
Az ezt felelte: »Eljutottam a feleségemmel Benjamin-Gibeába, s ott szálltam meg.
Éjjel aztán, íme, körülvették a város emberei azt a házat, amelyben tartózkodtam, s meg akartak ölni, majd feleségemet a bujaság hihetetlen hevével annyira meggyötörték, hogy végre is meghalt.
Erre megragadtam, s darabokra vágtam és egy-egy részt küldtem birtokotok valamennyi területére, mert sohasem történt ekkora aljasság és ilyen nagy vétek Izraelben.
Itt vagytok mindnyájan, Izrael fiai, határozzatok, mit kell tennetek.«
Felállt erre az egész nép, s szinte egy ember szavával felelte: »Nem térünk vissza sátrainkba, s nem megy egyikünk sem házába, hanem közös erővel ezt cselekedjük Gibeával: ki kell választani Izrael valamennyi törzséből tíz embert száz közül, százat ezer közül és ezret tízezer közül, hogy élelmet hordjon a seregnek, s harcolhassunk Benjamin-Gibea ellen, s megadhassuk neki a vétekért azt, amit érdemel.«
Felvonulás Gibea ellen Egybe is gyűlt egész Izrael a város előtt, mint egy ember, egy szívvel, egy akarattal. Ekkor követeket küldtek Benjamin egész törzséhez ezzel az üzenettel: »Miért történt közöttetek ekkora gonoszság? Adjátok ki azokat a gibeai embereket, akik e gaztettet elkövették, hogy meghaljanak, s eltűnjék a gonoszság Izraelből.«
Ám azok nem hallgattak testvéreiknek, Izrael fiainak üzenetére, sőt osztályrészük valamennyi városából összegyűltek Gibeába, hogy segítséget vigyenek nekik, s hadakozzanak Izrael egész népe ellen. Huszonötezren kerültek ki Benjaminból olyanok, akik kardot foghattak, Gibea lakosain kívül, akiknek hétszáz igen erős emberük volt; utóbbiak úgy hadakoztak bal kezükkel, mint a jobb kezükkel, s olyan biztosan hajították a parittyából a követ, hogy a hajszálat is eltalálták, s a kő ütése semmiképpen sem tévesztett célt.
Izrael fiaiból viszont, Benjamin fiain kívül, négyszázezren kerültek ki olyanok, akik kardot foghattak, s harcrakészek voltak. Ezek felkeltek, s elmentek Isten házába, azaz Silóba, s megkérdezték Istent, s azt mondták: »Ki kezdje meg seregünkből a küzdelmet Benjamin fiai ellen?« Az Úr azt felelte: »Júda kezdje meg közületek.«
Az izraeliták veresége Erre Izrael fiai mindjárt reggel felkerekedtek, s tábort ütöttek Gibea mellett, majd onnan felvonultak a harcra Benjamin ellen, s ostromolni kezdték a várost. Benjamin fiai azonban kirontottak Gibeából, s megöltek azon a napon Izrael fiai közül huszonkétezer embert. Ám Izrael fiai, erejükben és számukban bizakodva, ugyanazon a helyen, ahol az előbb küzdöttek, ismét csatarendbe álltak. Előbb azonban felmentek az Úr elé és sírtak előtte egészen éjszakáig, s megkérdezték őt: »Fel kell-e még mennem harcolni Benjamin fiai, a testvéreim ellen vagy sem?« Az Úr így felelt nekik: »Csak menjetek fel ellenük, s bocsátkozzatok küzdelembe velük.« Amikor azonban Izrael fiai másnap felvonultak a harcra Benjamin fiai ellen, Benjamin fiai kirontottak Gibea kapuiból, s eléjük rohantak, s olyan nagy öldökléssel dühöngtek ellenük, hogy tizennyolcezer kardforgató embert terítettek le.
Erre Izrael fiai mindnyájan felmentek az Isten házába, leültek, sírtak az Úr előtt, böjtöltek azon a napon egészen estig, és egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutattak be neki, s megkérdezték őt helyzetükről. Abban az időben ott volt Isten szövetségének ládája, és Fineesz, Áron fiának, Eleazárnak a fia volt a ház gondviselője. Megkérdezték tehát az Urat, s azt mondták: »Ki kell-e még mennünk a harcra Benjamin fiai, a testvéreink ellen, vagy hagyjuk abba?« Azt mondta az Úr nekik: »Csak menjetek fel, mert holnap kezetekbe adom őket.«
Benjamin fiainak legyőzése Erre Izrael fiai csapatokat helyeztek lesbe Gibea városa körül, s harmadízben is felvonultatták a sereget Benjamin ellen, mint először és másodszor. Ám Benjamin fiai is merészen kirontottak a városból, s jó messzire a futásnak eredő ellenség után nyomultak, miközben úgy, mint az első és a második napon, osztották a sebeket és vágták a hátrálókat azon a két ösvényen, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik Gibeába vezetett és leterítettek körülbelül harminc embert. Azt hitték ugyanis, hogy azok a szokott módon meghátrálnak. Ám ők csak mesterségesen színlelték a futást, s abban állapodtak meg, hogy elszakítják őket a várostól, s mintha megfutamodnának, a fent említett utakra viszik. Fel is keltek Izrael fiai mindnyájan helyükről, és azon a helyen, amelyet Baáltámárnak hívnak, csatarendbe álltak. Ugyanakkor a város körül lesben álló csapatok lassankint felfejlődtek, és előjöttek a város nyugati részéről, sőt másik tízezer, egész Izraelből összeválogatott ember is harcra ingerelte a város lakóit. Aztán súlyos harc indult Benjamin fiai ellen, de azok nem vették észre, hogy minden oldalról veszedelem fenyegeti őket. Végre is az Úr megverte őket Izrael fiainak színe előtt, s megöltek közülük azon a napon huszonötezer-száz, csupa hadakozó és kardforgató férfit.
Amikor Benjamin fiai látták, hogy alul maradtak, futásnak eredtek. – Amikor ugyanis Izrael fiai látták a dolgokat, helyet engedtek nekik, hogy nyomuljanak utánuk, s így azokhoz a lesben álló csapatokhoz jussanak, amelyeket a város mellett elhelyeztek. Amikor aztán Benjamin hátat fordított öldöklőinek, a lesben állók hirtelen felkeltek, s bementek a városba, s azt kardélre hányták. Izrael fiai már most abban a jelben állapodtak meg azokkal, akiket lesbe állítottak, hogy ha bevették a várost, gyújtsanak tüzet, hogy annak magasba szálló füstjével jelezzék, hogy elfoglalták a várost. Amikor ezt Izrael megtámadott fiai meglátták (Benjamin fiai ugyanis azt hitték, hogy megfutamodnak, s mind hevesebben üldözték őket, s harminc embert le is vágtak seregükből), s a városból oszlopszerűen felemelkedő füstöt megpillantották, s amikor Benjamin is hátratekintett, s látta, hogy a várost bevették és száll belőle a láng a magasba, akkor ők, akik eddig futást színleltek, megfordították arcukat és keményen helytálltak. Amikor ezt Benjamin fiai látták, megfutamodtak, s a puszta felé vivő útra tartottak, de oda is utánuk nyomultak ellenségeik. Ugyanakkor azok, akik felgyújtották a várost, eléjük vágtak. Így az történt, hogy mindkét oldalról ellenség vágta őket és sehonnan sem volt nyugtuk és meg kellett halniuk: elestek és elhullottak Gibea városának keleti vidékén. Azok az emberek, akiket ezen a helyen öltek meg, tizennyolcezren voltak: mind igazán erős harcos. Amikor látták ezt azok, akik Benjaminból még megmaradtak, a pusztába menekültek, és a Remmon nevű szikla felé tartottak. Amint a menekülés közben mindenfelé bolyongtak és igyekeztek, szintén megöltek közülük ötezer embert. Amikor pedig tovább tartottak, utánuk nyomultak és megöltek másik kétezret is. Így történt az, hogy azok, akik Benjaminból a különböző helyeken elestek, összesen huszonötezren voltak: csupa hadra igazán alkalmas harcos. Ennek következtében Benjamin egész létszámából csak az a hatszáz férfi maradt meg, aki meg tudott menekülni és a pusztába futni; ezek Remmon szikláján maradtak négy hónapig. Izrael fiai aztán visszafordultak, s kardélre hányták a városban megmaradt embereket s barmokat egyaránt, Benjamin valamennyi városát és falvát pedig a lángok martalékává tették.
Gondoskodás a megmenekült benjaminitákról 21 Micpában Izrael fiai meg is esküdtek, így szólva: »Egyikünk sem fog feleséget adni a lányai közül Benjamin fiainak.«
Ekkor azonban elmentek mindannyian Isten házához Silóba, s ott ültek a színe előtt estig, s hangos zokogással és nagy jajveszékeléssel sírni kezdtek és azt mondták: »Urunk, Izrael Istene, miért történt népeddel az a szerencsétlenség, hogy a mai nappal el kell vesznie egy törzsnek közülünk?« Másnap aztán hajnalban felkeltek, oltárt építettek, s egészen elégő- s békeáldozatokat mutattak be rajta, és azt mondták: »Ki nem jött fel az Úr hadseregébe Izrael valamennyi törzséből?« Amikor ugyanis Micpában voltak, a nagy esküvel arra kötelezték magukat, hogy megölik azokat, akik hiányoznak.
Izrael fiai ekkor szánalomra gerjedtek a testvérük, Benjamin iránt, s azt kezdték mondogatni: »Kivész egy törzs Izraelből – honnan vegyenek feleséget, hiszen valamennyien egyaránt megesküdtünk, hogy nem adjuk nekik lányainkat.« 8Ezért azt mondták: »Ki az Izrael valamennyi törzse közül, aki nem jött fel az Úrhoz Micpába?« És íme, Jábes-Gileádból senki sem jött fel a közösség táborába. Amikor a népet számba vették, senkit sem találtak közülük.
Hadjárat Jábes-Gileád ellen Elküldtek tehát tízezer igen erős embert, s meghagyták nekik: »Menjetek, s hányjátok kardélre Jábes-Gileád lakóit feleségeikkel és gyermekeikkel együtt. A következő módon kell eljárnotok: minden férfit s mindazokat a nőket, akik már megismerték a férfit, öljétek meg, a szüzeket azonban hagyjátok életben.« Ők négyszáz szüzet találtak a jábesgileádiak között, akik még nem ismerték meg a férfi ágyát, s azokat elvitték a táborba, Silóba, Kánaán földjére.
Aztán követeket küldtek Benjaminnak Remmon szikláján levő fiaihoz, s megüzenték nekik, hogy békességgel visszafogadják őket. Erre Benjamin fiai nyomban visszatértek, s ők feleséget adtak nekik Jábes-Gileád lányaiból. Másokat azonban, akiket hasonlóképpen odaadhattak volna, nem találtak.
Asszonyrablás Silóban Ám egész Izrael nagyon bánkódott és szánakozott, hogy elvész egy törzs Izraelből. Azt mondták azért a vének: »Mit cselekedjünk a többiekkel, akik nem kaptak feleséget? Benjaminban a nők mind elpusztultak!« Aztán így szóltak: »Nagy gonddal, s nagy igyekezettel valamilyen intézkedést kell tehát tennünk, hogy el ne tűnjön egy törzs Izraelből. A mi lányainkat ugyanis nem adhatjuk oda nekik, mert kötelez minket az eskü s az átok, amellyel azt mondtuk: ‘Átkozott, aki lányaiból feleséget ad Benjamin fiainak!’« 19Erre tanácsot tartottak és azt mondták: »Íme, az Úrnak esztendőnként ünnepe van Silóban, amely Bétel városától északra, a Bételből Szíchembe vivő úttól keletre, Lebóna városától pedig délre fekszik.« Meghagyták tehát Benjamin fiainak, s azt mondták: »Menjetek, s rejtőzzetek el a szőlőkben, s ha látjátok, hogy Siló lányai a szokás szerint kivonulnak a körtáncra, jertek ki hirtelen a szőlőkből, s ragadjon mindegyiktek egy-egy feleséget közülük, s menjetek el Benjamin földjére. Ha aztán eljönnek apáik s testvéreik, s panaszt emelnek ellenetek, s perelni kezdenek, mi majd azt mondjuk nekik: ‘Könyörüljetek meg rajtuk, hiszen nem háborúban rabolták el őket, hanem kérték, hogy kapjanak, s ti nem adtatok nekik, s így a tiétek a vétek.’«
Úgy is cselekedtek Benjamin fiai, ahogy parancsolták nekik és számuknak megfelelően egy-egy feleséget ragadtak maguknak a táncolók közül. Aztán elmentek birtokukra, s felépítették városaikat és megtelepedtek bennük. Izrael fiai is visszatértek törzsről-törzsre, családról-családra sátraikba.
Azokban a napokban nem volt király Izraelben, hanem mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.
Felállt erre az egész nép, s szinte egy ember szavával felelte: »Nem térünk vissza sátrainkba, s nem megy egyikünk sem házába, hanem közös erővel ezt cselekedjük Gibeával: ki kell választani Izrael valamennyi törzséből tíz embert száz közül, százat ezer közül és ezret tízezer közül, hogy élelmet hordjon a seregnek, s harcolhassunk Benjamin-Gibea ellen, s megadhassuk neki a vétekért azt, amit érdemel.«
Felvonulás Gibea ellen Egybe is gyűlt egész Izrael a város előtt, mint egy ember, egy szívvel, egy akarattal. Ekkor követeket küldtek Benjamin egész törzséhez ezzel az üzenettel: »Miért történt közöttetek ekkora gonoszság? Adjátok ki azokat a gibeai embereket, akik e gaztettet elkövették, hogy meghaljanak, s eltűnjék a gonoszság Izraelből.«
Ám azok nem hallgattak testvéreiknek, Izrael fiainak üzenetére, sőt osztályrészük valamennyi városából összegyűltek Gibeába, hogy segítséget vigyenek nekik, s hadakozzanak Izrael egész népe ellen. Huszonötezren kerültek ki Benjaminból olyanok, akik kardot foghattak, Gibea lakosain kívül, akiknek hétszáz igen erős emberük volt; utóbbiak úgy hadakoztak bal kezükkel, mint a jobb kezükkel, s olyan biztosan hajították a parittyából a követ, hogy a hajszálat is eltalálták, s a kő ütése semmiképpen sem tévesztett célt.
Izrael fiaiból viszont, Benjamin fiain kívül, négyszázezren kerültek ki olyanok, akik kardot foghattak, s harcrakészek voltak. Ezek felkeltek, s elmentek Isten házába, azaz Silóba, s megkérdezték Istent, s azt mondták: »Ki kezdje meg seregünkből a küzdelmet Benjamin fiai ellen?« Az Úr azt felelte: »Júda kezdje meg közületek.«
Az izraeliták veresége Erre Izrael fiai mindjárt reggel felkerekedtek, s tábort ütöttek Gibea mellett, majd onnan felvonultak a harcra Benjamin ellen, s ostromolni kezdték a várost. Benjamin fiai azonban kirontottak Gibeából, s megöltek azon a napon Izrael fiai közül huszonkétezer embert. Ám Izrael fiai, erejükben és számukban bizakodva, ugyanazon a helyen, ahol az előbb küzdöttek, ismét csatarendbe álltak. Előbb azonban felmentek az Úr elé és sírtak előtte egészen éjszakáig, s megkérdezték őt: »Fel kell-e még mennem harcolni Benjamin fiai, a testvéreim ellen vagy sem?« Az Úr így felelt nekik: »Csak menjetek fel ellenük, s bocsátkozzatok küzdelembe velük.« Amikor azonban Izrael fiai másnap felvonultak a harcra Benjamin fiai ellen, Benjamin fiai kirontottak Gibea kapuiból, s eléjük rohantak, s olyan nagy öldökléssel dühöngtek ellenük, hogy tizennyolcezer kardforgató embert terítettek le.
Erre Izrael fiai mindnyájan felmentek az Isten házába, leültek, sírtak az Úr előtt, böjtöltek azon a napon egészen estig, és egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutattak be neki, s megkérdezték őt helyzetükről. Abban az időben ott volt Isten szövetségének ládája, és Fineesz, Áron fiának, Eleazárnak a fia volt a ház gondviselője. Megkérdezték tehát az Urat, s azt mondták: »Ki kell-e még mennünk a harcra Benjamin fiai, a testvéreink ellen, vagy hagyjuk abba?« Azt mondta az Úr nekik: »Csak menjetek fel, mert holnap kezetekbe adom őket.«
Benjamin fiainak legyőzése Erre Izrael fiai csapatokat helyeztek lesbe Gibea városa körül, s harmadízben is felvonultatták a sereget Benjamin ellen, mint először és másodszor. Ám Benjamin fiai is merészen kirontottak a városból, s jó messzire a futásnak eredő ellenség után nyomultak, miközben úgy, mint az első és a második napon, osztották a sebeket és vágták a hátrálókat azon a két ösvényen, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik Gibeába vezetett és leterítettek körülbelül harminc embert. Azt hitték ugyanis, hogy azok a szokott módon meghátrálnak. Ám ők csak mesterségesen színlelték a futást, s abban állapodtak meg, hogy elszakítják őket a várostól, s mintha megfutamodnának, a fent említett utakra viszik. Fel is keltek Izrael fiai mindnyájan helyükről, és azon a helyen, amelyet Baáltámárnak hívnak, csatarendbe álltak. Ugyanakkor a város körül lesben álló csapatok lassankint felfejlődtek, és előjöttek a város nyugati részéről, sőt másik tízezer, egész Izraelből összeválogatott ember is harcra ingerelte a város lakóit. Aztán súlyos harc indult Benjamin fiai ellen, de azok nem vették észre, hogy minden oldalról veszedelem fenyegeti őket. Végre is az Úr megverte őket Izrael fiainak színe előtt, s megöltek közülük azon a napon huszonötezer-száz, csupa hadakozó és kardforgató férfit.
Amikor Benjamin fiai látták, hogy alul maradtak, futásnak eredtek. – Amikor ugyanis Izrael fiai látták a dolgokat, helyet engedtek nekik, hogy nyomuljanak utánuk, s így azokhoz a lesben álló csapatokhoz jussanak, amelyeket a város mellett elhelyeztek. Amikor aztán Benjamin hátat fordított öldöklőinek, a lesben állók hirtelen felkeltek, s bementek a városba, s azt kardélre hányták. Izrael fiai már most abban a jelben állapodtak meg azokkal, akiket lesbe állítottak, hogy ha bevették a várost, gyújtsanak tüzet, hogy annak magasba szálló füstjével jelezzék, hogy elfoglalták a várost. Amikor ezt Izrael megtámadott fiai meglátták (Benjamin fiai ugyanis azt hitték, hogy megfutamodnak, s mind hevesebben üldözték őket, s harminc embert le is vágtak seregükből), s a városból oszlopszerűen felemelkedő füstöt megpillantották, s amikor Benjamin is hátratekintett, s látta, hogy a várost bevették és száll belőle a láng a magasba, akkor ők, akik eddig futást színleltek, megfordították arcukat és keményen helytálltak. Amikor ezt Benjamin fiai látták, megfutamodtak, s a puszta felé vivő útra tartottak, de oda is utánuk nyomultak ellenségeik. Ugyanakkor azok, akik felgyújtották a várost, eléjük vágtak. Így az történt, hogy mindkét oldalról ellenség vágta őket és sehonnan sem volt nyugtuk és meg kellett halniuk: elestek és elhullottak Gibea városának keleti vidékén. Azok az emberek, akiket ezen a helyen öltek meg, tizennyolcezren voltak: mind igazán erős harcos. Amikor látták ezt azok, akik Benjaminból még megmaradtak, a pusztába menekültek, és a Remmon nevű szikla felé tartottak. Amint a menekülés közben mindenfelé bolyongtak és igyekeztek, szintén megöltek közülük ötezer embert. Amikor pedig tovább tartottak, utánuk nyomultak és megöltek másik kétezret is. Így történt az, hogy azok, akik Benjaminból a különböző helyeken elestek, összesen huszonötezren voltak: csupa hadra igazán alkalmas harcos. Ennek következtében Benjamin egész létszámából csak az a hatszáz férfi maradt meg, aki meg tudott menekülni és a pusztába futni; ezek Remmon szikláján maradtak négy hónapig. Izrael fiai aztán visszafordultak, s kardélre hányták a városban megmaradt embereket s barmokat egyaránt, Benjamin valamennyi városát és falvát pedig a lángok martalékává tették.
Gondoskodás a megmenekült benjaminitákról 21 Micpában Izrael fiai meg is esküdtek, így szólva: »Egyikünk sem fog feleséget adni a lányai közül Benjamin fiainak.«
Ekkor azonban elmentek mindannyian Isten házához Silóba, s ott ültek a színe előtt estig, s hangos zokogással és nagy jajveszékeléssel sírni kezdtek és azt mondták: »Urunk, Izrael Istene, miért történt népeddel az a szerencsétlenség, hogy a mai nappal el kell vesznie egy törzsnek közülünk?« Másnap aztán hajnalban felkeltek, oltárt építettek, s egészen elégő- s békeáldozatokat mutattak be rajta, és azt mondták: »Ki nem jött fel az Úr hadseregébe Izrael valamennyi törzséből?« Amikor ugyanis Micpában voltak, a nagy esküvel arra kötelezték magukat, hogy megölik azokat, akik hiányoznak.
Izrael fiai ekkor szánalomra gerjedtek a testvérük, Benjamin iránt, s azt kezdték mondogatni: »Kivész egy törzs Izraelből – honnan vegyenek feleséget, hiszen valamennyien egyaránt megesküdtünk, hogy nem adjuk nekik lányainkat.« 8Ezért azt mondták: »Ki az Izrael valamennyi törzse közül, aki nem jött fel az Úrhoz Micpába?« És íme, Jábes-Gileádból senki sem jött fel a közösség táborába. Amikor a népet számba vették, senkit sem találtak közülük.
Hadjárat Jábes-Gileád ellen Elküldtek tehát tízezer igen erős embert, s meghagyták nekik: »Menjetek, s hányjátok kardélre Jábes-Gileád lakóit feleségeikkel és gyermekeikkel együtt. A következő módon kell eljárnotok: minden férfit s mindazokat a nőket, akik már megismerték a férfit, öljétek meg, a szüzeket azonban hagyjátok életben.« Ők négyszáz szüzet találtak a jábesgileádiak között, akik még nem ismerték meg a férfi ágyát, s azokat elvitték a táborba, Silóba, Kánaán földjére.
Aztán követeket küldtek Benjaminnak Remmon szikláján levő fiaihoz, s megüzenték nekik, hogy békességgel visszafogadják őket. Erre Benjamin fiai nyomban visszatértek, s ők feleséget adtak nekik Jábes-Gileád lányaiból. Másokat azonban, akiket hasonlóképpen odaadhattak volna, nem találtak.
Asszonyrablás Silóban Ám egész Izrael nagyon bánkódott és szánakozott, hogy elvész egy törzs Izraelből. Azt mondták azért a vének: »Mit cselekedjünk a többiekkel, akik nem kaptak feleséget? Benjaminban a nők mind elpusztultak!« Aztán így szóltak: »Nagy gonddal, s nagy igyekezettel valamilyen intézkedést kell tehát tennünk, hogy el ne tűnjön egy törzs Izraelből. A mi lányainkat ugyanis nem adhatjuk oda nekik, mert kötelez minket az eskü s az átok, amellyel azt mondtuk: ‘Átkozott, aki lányaiból feleséget ad Benjamin fiainak!’« 19Erre tanácsot tartottak és azt mondták: »Íme, az Úrnak esztendőnként ünnepe van Silóban, amely Bétel városától északra, a Bételből Szíchembe vivő úttól keletre, Lebóna városától pedig délre fekszik.« Meghagyták tehát Benjamin fiainak, s azt mondták: »Menjetek, s rejtőzzetek el a szőlőkben, s ha látjátok, hogy Siló lányai a szokás szerint kivonulnak a körtáncra, jertek ki hirtelen a szőlőkből, s ragadjon mindegyiktek egy-egy feleséget közülük, s menjetek el Benjamin földjére. Ha aztán eljönnek apáik s testvéreik, s panaszt emelnek ellenetek, s perelni kezdenek, mi majd azt mondjuk nekik: ‘Könyörüljetek meg rajtuk, hiszen nem háborúban rabolták el őket, hanem kérték, hogy kapjanak, s ti nem adtatok nekik, s így a tiétek a vétek.’«
Úgy is cselekedtek Benjamin fiai, ahogy parancsolták nekik és számuknak megfelelően egy-egy feleséget ragadtak maguknak a táncolók közül. Aztán elmentek birtokukra, s felépítették városaikat és megtelepedtek bennük. Izrael fiai is visszatértek törzsről-törzsre, családról-családra sátraikba.
Azokban a napokban nem volt király Izraelben, hanem mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.
Jegyzetek
20,1 Micpa Jeruzsálemtől északra, Benjamin területén fekszik.
21,8 Jábes lakói feltehetően rokonságban álltak a benjaminitákkal.
21,19 Valószínűleg a sátoros ünnepről van szó.
RÚT KÖNYVE
Előzmények 1 Az egyik bíró napjaiban, amikor a bírák kormányoztak, éhínség támadt az országban. Ekkor egy ember, aki Júda Betleheméből származott, elindult, hogy egy időre Moáb földjén telepedjen le feleségével és két fiával együtt. Elimeleknek hívták, a feleségét Noéminak, két fia közül pedig az egyiket Mahálonnak, a másikat meg Kelionnak. Efrataiak voltak, Júda Betleheméből valók. El is jutottak Moáb földjére, és ott éltek. Közben meghalt Elimelek, Noémi férje, és az asszony magára maradt fiaival. 4A fiúk moábi feleséget vettek: az egyiket Orfának hívták, a másikat pedig Rútnak. Miután tíz esztendeig ott laktak, meghalt mindkettő, vagyis Mahálon és Kelion, így az asszony, megfosztva két fiától és férjétől, magára maradt.Noémi hazatér 6Ekkor felkelt két menyével együtt, hogy visszatérjen Moáb földjéről hazájába; hallotta ugyanis, hogy az Úr rátekintett népére, és eleséget adott nekik. Elindult tehát arról a helyről, ahol jövevényként tartózkodott, mindkét menyével együtt. Útközben azonban, amikor már visszatérőben volt Júda földjére, mégis azt mondta nekik: »Menjetek vissza anyátok házába! Cselekedjen az Úr irgalmasságot veletek, amint ti is azt cselekedtetek a megholtakkal és velem! Adja, hogy nyugalmat találjatok jövendő férjetek házában!« S azzal megcsókolta őket. Erre azok hangos sírásra fakadtak, és így szóltak: »Veled megyünk népedhez!« Ő azonban ezt felelte nekik: »Térjetek vissza, lányaim, miért jönnétek velem? Ugyan vannak-e még gyermekek a méhemben, hogy férjeket remélhetnétek tőlem? Térjetek vissza, lányaim, menjetek; én már vén vagyok, nem vagyok alkalmas a házasságra. Még ha ezen az éjszakán foganhatnék és fiakat szülhetnék is, megvárhatnátok-e, amíg felnőnek, és az ifjúság esztendeit elérik? Ne tegyétek ezt, kérlek, lányaim, hiszen a ti nyomorúságtok engem még inkább bántana, és az Úr keze is ellenem fordult!« Erre azok ismét hangos sírásra fakadtak. Orfa ezután megcsókolta anyósát és visszatért, Rút azonban ragaszkodott anyósához.
Noémi ekkor így szólt hozzá: »Íme, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez, menj vele!« Ő azonban ezt felelte: »Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Azon a földön, amelyen te meghalsz, s amely téged befogad, ott haljak meg, s ott nyerjem el én is temetésem helyét. Úgy segítsen az Úr engem most és mindenkor, hogy egyedül csak a halál választ el engem és téged!« Amikor Noémi látta, hogy Rút eltökélt lélekkel feltette magában, hogy vele megy, nem akart ellenkezni, és nem akarta őt tovább rábeszélni, hogy térjen vissza övéihez.
Tovább mentek tehát együtt, és eljutottak Betlehembe. Amikor bementek a városba, hírük csakhamar eljutott mindenkihez, s az asszonyok azt mondogatták: »Ez az a Noémi!« Ám ő azt kérte tőlük: »Ne hívjatok engem Noéminek (azaz Szépnek), hívjatok inkább Márának (vagyis Keserűnek), mert egészen eltöltött engem keserűséggel a Mindenható. Ép családdal mentem el, és elárvultan hozott vissza az Úr. Hogy hívhatnátok tehát Noéminek engem, akit az Úr megalázott, és a Mindenható megsanyargatott?«
Eljött tehát Noémi, a moábi Rúttal, a menyével együtt, arról a földről, ahol jövevényként tartózkodott, és visszatért Betlehembe, éppen akkor, amikor aratni kezdték az árpát.
Rút Boóz szántóföldjén 2 1Volt pedig Noémi férjének, Elimeleknek egy rokona, aki hatalmas és igen gazdag ember volt; Boóznak hívták. 2A moábi Rút így szólt anyósához: »Ha parancsolod, elmegyek a mezőre, és összeszedem azokat a kalászokat, amelyek az aratók kezét elkerülik, ott, ahol hozzám irgalmas gazdának kegyére találok.« Noémi ezt válaszolta neki: »Menj csak, lányom!«
Elment tehát, és összeszedegette a kalászokat az aratók után. Úgy esett azonban, hogy annak a mezőnek a Boóz nevű, Elimelek nemzetségéből való ember volt a gazdája. És ő íme, éppen akkor kijött Betlehemből. Köszöntötte az aratókat: »Az Úr legyen veletek!« Azok ezt felelték neki: »Áldjon meg az Úr!« Boóz ezután megkérdezte az aratókra felügyelő legénytől: »Kié ez a lány?« Az ezt válaszolta: »Ez az a moábi asszony, aki Noémivel jött Moáb földjéről. Kérte, hogy az aratók nyomában járva felszedhesse az elszórt kalászokat. Reggeltől egyfolytában itt van a mezőn, egy pillanatra sem tért be a házba.«
Azt mondta erre Boóz Rútnak: »Halld, lányom, ne is menj más mezőre böngészni, el ne távozz erről a helyről! Csatlakozz szolgáimhoz, és menj utánuk, amerre aratnak. Meghagytam ugyanis legényeimnek, hogy senki se bántson. Sőt, ha megszomjazol, csak menj oda az edényekhez, s igyál a vízből, amelyből legényeim is isznak!« Erre ő arcra borult, a földig hajtotta magát, és azt mondta neki: »Hogyan lehet az, hogy kegyelmet találtam színed előtt, és ismerni méltóztatsz engem, az idegen asszonyt?« 11Boóz azt felelte neki: »Hírül adtak nekem mindent, hogy mit cselekedtél anyósoddal férjed halála után, hogy elhagytad szüleidet és a földet, amelyen születtél, és eljöttél ahhoz a néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. Fizessen meg neked az Úr cselekedetedért, és nyerj teljes jutalmat az Úrtól, Izrael Istenétől, akihez jöttél, s akinek szárnya alá menekültél.« Erre ő így szólt: »Kegyelmet találtam színed előtt, uram, megvigasztaltál, és szolgálódnak a szívéhez szóltál, noha nem is tartozom szolgálóid közé!«
Boóz ezután azt mondta neki: »Ha eljön az evés órája, gyere ide, egyél az eledelből, és mártsd be falatodat az ecetbe!« Ő le is ült az aratók mellé, és kapott egy nagy halom árpadarát. Evett és jóllakott, a maradékot pedig eltette. Aztán felkelt onnan, hogy a szokott módon kalászt szedegessen. Ekkor Boóz megparancsolta a legényeinek: »Ha aratni akarna veletek, ne tiltsátok meg neki, sőt szántszándékkal dobáljatok el és szórjatok szét kévéitekből, hogy pironkodás nélkül felszedhesse. Ha pedig szedeget, senki se dorgálja meg.«
17Így szedegetett ő a mezőn estig; akkor, amit szedett, egy bottal kicsépelte, kiverte, és körülbelül egy éfa mennyiségű (azaz három véka) árpára tett szert. Ezt aztán elvitte, visszatért a városba, és megmutatta anyósának. Aztán elővette és adott neki annak az ételnek a maradékából is, amellyel jóllakott.
Anyósa ekkor megkérdezte tőle: »Hol szedegettél, hol dolgoztál ma? Áldott legyen, aki megkönyörült rajtad!« Erre ő elbeszélte neki, hogy kinél dolgozott. Megmondta a férfi nevét, hogy Boóznak hívják. 20Noémi azt felelte: »Áldja meg az Úr, mert azt az irgalmat, amelyet az élőkkel művelt, megőrizte a holtak iránt is.« Majd hozzátette: »Rokonunk az az ember.« Rút ezután így szólt: »Azt is meghagyta nekem, hogy mindaddig csatlakozzam aratóihoz, amíg az egész vetést le nem aratják.« Az anyósa ezt válaszolta: »Jobb is, lányom, ha az ő szolgálóival mégy ki aratni, nehogy más mezőn zaklasson valaki.«
Csatlakozott tehát Boóz szolgálóihoz, és addig aratott velük, amíg raktárakba nem takarították az árpát meg a búzát.
Jegyzetek
1,4 Elimelek fiai moábita nőket vettek feleségül. E tény alapján próbálják Rút könyve megírásának idejét meghatározni. Vagy Jozija (Kr. e. 641-609) kora elé helyezik, aki a vegyes házasságokat megtiltotta (vö. MTörv 23,4-6), vagy pedig az Ezdrás által bevezetett szigorú tilalmak (Ezdr 9-10) elleni kritikaként értelmezik a könyvet. Ez utóbbi esetben a megírás ideje kb. Kr. e. 400.
1,6 Rút elindul a bizonytalanba. Egy kihalófélben lévő családhoz és egy jogok nélküli asszonyhoz köti a jövőjét, de ezzel együtt Noémi Istenéhez is.
2,1 Boóz jelentése: erő van benne.
2,2 A böngészés a szegények joga volt (Lev 19,9-10).
2,11 Boóz áldó szavai Ábrahám meghívására emlékeztetnek (Ter 12,1).
2,17 1 éfa = kb. 40 liter.
2,20 Vö. Ter 38,6-26; Lev 25,25.