Sámson és Delila 4Azután megszeretett egy nőt, aki a Szórek völgyben lakott, s akit Delilának hívtak. Odamentek hozzá a filiszteusok fejedelmei, s azt mondták: »Szedd rá őt, s tudd meg tőle, miben rejlik erejének nagysága, s mi módon győzhetnénk le őt, hogy megkötözve megsanyargathassuk. Ha megteszed, ezerszáz ezüstöt ad neked mindegyikünk.«
Így szólt tehát Delila Sámsonhoz: »Mondd meg nekem, kérlek, miben rejlik erőd nagysága, s mivel kellene téged úgy megkötözni, hogy ki ne szabadulhass?« Sámson azt felelte neki: »Ha megkötöznek hét ki nem száradt, hanem még friss húrzsinórral, olyan erőtlen leszek, mint a többi ember.« Erre a filiszteusok fejedelmei vittek neki hét olyan zsinórt, mint amilyent mondott, s ő azzal megkötözte őt – a lesvetők már ott rejtőztek nála, s várták a dolog végét a hálókamrában –, és rákiáltott: »Rajtad a filiszteus, Sámson!« Erre ő úgy elszakította a zsinórokat, mint ahogy az ember a csepűhulladékból sodrott, tűzperzselte fonalat szakítja el és nem tudódott ki, miben rejlik ereje.
Azt mondta ekkor neki Delila: »Ím rászedtél, s hamis dolgot mondtál; legalább most mondd meg tehát nekem, mivel kell megkötözni téged?« Ő ezt felelte neki: »Ha megkötöznek új kötelekkel, amelyek soha munkában nem voltak, erőtlen leszek, s olyan, mint a többi ember.« Erre megkötözte őt Delila ilyenekkel, s elkiáltotta magát: »Rajtad a filiszteus, Sámson!« – miközben a lesvetők már készenlétben álltak a kamrában. Ő azonban úgy széttépte a köteléket, mint valami cérnaszálat.
Azt mondta erre neki Delila: »Meddig szedsz még rá, s mondasz hamis dolgot? Közöld, mivel kell megkötözni téged?« Sámson azt felelte neki: »Ha fejem hét fonatát összeszövöd a nyüstfonállal, s rákötöd a szegre, s ezt belevered a földbe, erőtlen leszek.« Megtette ezt Delila, s aztán azt mondta neki: »Rajtad a filiszteus, Sámson!« Ő felébredt álmából, s kitépte a szeget a hajfonatokkal s a nyüstfonállal együtt.
Azt mondta erre neki Delila: »Hogy mondhatod, hogy szeretsz, amikor lelked nincs velem? Három ízben hazudtál nekem, s nem akartad megmondani, miben rejlik erőd nagysága!« Amikor aztán folyton alkalmatlankodott neki és sok napon át nyaggatta, s pihenésre sem adott neki időt, kimerült a lelke és halálra fáradt. Végre is igazán feltárta a dolgot és azt mondta neki: »Borotva sohasem járta még fejemet, mert nazír, azaz Istennek szentelt ember vagyok anyám méhétől. Ha megnyírják fejemet, eltávozik tőlem erőm, elgyengülök, s olyan leszek, mint a többi ember.«
Amikor az látta, hogy feltárta előtte egész lelkét, elküldött a filiszteusok fejedelmeihez, s üzente: »Gyertek fel még ez egyszer, mert most feltárta előttem szívét.« Azok fel is mentek, s magukkal vitték a pénzt is, amelyet ígértek. Erre ő a térdén elaltatta, fejét ölébe hajtatta, nyírót hívatott, s lenyíratta hét hajfonatát. Aztán elkezdte ellökni, s eltaszítani magától – legott eltávozott ugyanis tőle ereje –, és azt mondta: »Rajtad a filiszteus, Sámson!« Ő erre felébredt álmából, s azt mondta magában: »Kimegyek, mint eddig tettem, s kivágom magamat« – nem tudta ugyanis, hogy az Úr eltávozott tőle. Ám a filiszteusok megfogták, és legott kivájták a szemét. Elvitték Gázába, láncra kötötték, bezárták a tömlöcbe, és őröltettek vele.
Sámson fogsága és halála De a fürtjei már-már növekedni kezdtek.
23Összegyűltek akkor a filiszteusok fejedelmei, hogy nagy áldozatokat mutassanak be Dágon istenüknek, s lakomázzanak. Közben egyre mondogatták:
»Kezünkbe adta istenünk
Sámsont, a mi ellenségünket.«
»Kezünkbe adta istenünk
a mi ellenségünket,
aki pusztította országunkat
s megölt igen sokunkat.«
Kiegészítés: 17,1-21,25
Míka szentélye 17 1Volt abban az időben egy Efraim hegységéről való ember, akit Míkajehunak hívtak. 2Ez azt mondta anyjának: »Az az ezerszáz ezüst, amelyet elvettek tőled, és amely miatt fülem hallatára esküdöztél, íme, az én birtokomban, nálam van.« Ő így felelt neki: »Áldjon meg az Úr, fiam!« Erre ő visszaadta anyjának, aki így szólt hozzá: »Az Úrnak akarom szentelni és ajánlani ezt az ezüstöt, úgy, hogy fiam vegye el kezemből és csináljon belőle faragott és öntött képet: oda is adom most neked.« Erre ő visszaadta anyjának, az pedig vett kétszáz ezüstöt, s odaadta az ezüstművesnek, hogy készítsen belőle faragott és öntött képet. Ez aztán Míka házába került. 5Ő ott egy kis hajlékot is elkülönített Isten tiszteletére, és efódot meg teráfokat, vagyis papi ruhákat és bálványokat készített. Felavatta egyik fiának kezét, s az papja lett neki. Azokban a napokban ugyanis nem volt király Izraelben, hanem mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.7Volt továbbá egy másik, Júda Betleheméből és nemzetségéből való ifjú, aki levita volt, de ott lakott. Ez kivándorolt Betlehem városából, s idegenként ott akart letelepedni, ahol alkalmas helyet talál magának. Amikor aztán útján Efraim hegységére érkezett, s egy kissé betért Míka házába, az megkérdezte tőle, hogy honnan jön. Ő ezt felelte: »Levita vagyok, Júda Betleheméből, s megyek, hogy letelepedjem valahol, ahol lehet, s ahol azt hasznosnak látom.« 10Azt mondta erre Míka: »Maradj nálam, s légy atyám és papom; esztendőnként tíz ezüstöt, egy váltó ruhát s ellátást adok érte neked.« Ő beleegyezett, ott maradt az embernél, s úgy számított nála, mint fiai egyike. Míka fel is avatta kezét, s az ifjút tette meg papjának, s azt mondta: »Most tudom, hogy jót fog tenni velem az Úr, mert levita nemzetségű papom van.«
Kémek Dánból 18 Azokban a napokban nem volt király Izraelben, s Dán törzse birtokot keresett magának, hogy ott letelepedjék, mert mindaddig nem kapott osztályrészt a többi törzs között. Elküldtek tehát Dán fiai Córából és Estaolból öt olyan bátor embert, aki az ő törzsükből és nemzetségükből származott, hogy kémleljék ki és vegyék jól szemügyre az országot. Azt mondták nekik: »Menjetek, vegyétek szemügyre az országot!« Azok el is mentek, s eljutottak Efraim hegységébe, s betértek Míka házába, s ott megpihentek. Miközben nála voltak szálláson, megismerték az ifjú levita hangját, s azt mondták neki: »Ki hozott téged ide? Mit művelsz itt? Mi járatban jöttél ide?« Ő azt felelte nekik: »Ezt és ezt cselekedte velem Míka, s megfogadott, hogy papjává legyek.« Erre megkérték, hogy kérdezze meg az Urat, hadd tudják meg, szerencsével járják-e meg útjukat, s lesz-e eredménye dolguknak? Ő ezt felelte nekik: »Menjetek békességgel; az Úr tetszéssel nézi jártatokat s az utat, amelyre mentek.«
7Elment tehát az öt ember és eljutott Laisba és látta, hogy ott a nép a szidoniak módjára, minden félelem nélkül, biztonságban s nyugalomban lakik, egyáltalában senki sem bántja, igen gazdag, s távol van Szidontól, s mindenkitől független.
Amikor tehát visszatértek testvéreikhez Córába és Estaolba, s azok megkérdezték, hogy mit végeztek, ezt felelték: »Gyertek, vonuljunk fel ellenük, mert láttuk, hogy földjük igen gazdag s termékeny. Ne vesztegeljetek, ne húzódozzatok, menjünk, s foglaljuk el, semmi fáradságba sem kerül. Biztonságban levő emberekhez, nagyon tágas tartományba megyünk, s az Úr nekünk fogja adni azt a helyet, ahol semmi sem hiányzik mindabból, ami a földön terem.«
A Dán nemzetségbeliek hadjárata Lais ellen Elindult tehát Dán nemzetségéből, azaz Córából s Estaolból hatszáz, harci fegyverekkel felszerelt ember. Felvonulásuk folyamán tábort ütöttek a júdai Kirját-Jearimnál, ezért az a hely attól az időtől kezdve a Dán tábora nevet viseli; Kirját-Jearim mögött van. Onnan átmentek Efraim hegységébe.
Amikor aztán Míka házához jutottak, azt mondta az az öt ember, akit azelőtt Lais földjének kikémlelésére küldtek, többi testvérének: »Tudjátok-e, hogy ezekben a házakban efód, teráf, faragott és öntött kép van? Határozzatok, mit láttok jónak.« Erre ők lekanyarodtak egy kissé, s betértek annak a fiatal levitának a házába, aki Míka házában volt, s köszöntötték őt békességes szavakkal, a hatszáz ember pedig, úgy ahogy volt, felfegyverkezve megállt a kapu előtt. Ám azok, akik betértek az ifjú házába, arra törekedtek, hogy elvihessék a faragott képet, az efódot s a teráfokat s az öntött képet. Miközben a pap a kapu előtt állt, s nem messze várakozott a hatszáz vitéz, el is vitték azok, akik betértek, a faragott képet, az efódot, a bálványokat s az öntött képet. Rájuk szólt a pap: »Mit műveltek?« Ők ezt felelték neki: »Hallgass, tedd ujjadat szádra, jöjj velünk, és légy atyánk és papunk. Mi jobb neked, az, hogy egy ember házában légy pap, vagy az, hogy Izrael egy törzsében és nemzetségében?« Amikor ő meghallotta ezt, engedett a kérésüknek. Fogta az efódot, a bálványokat, a faragott képet, és elment velük.
Amikor elmentek, maguk előtt terelték kisdedeiket, barmaikat s minden drágaságukat. Már messzire voltak Míka házától, amikor azok az emberek, akik Míka házában laktak, összehívták egymást, utánuk mentek, és a hátuk mögött kiáltozni kezdtek. Erre ők hátratekintettek, s azt mondták Míkának: »Mi bajod, miért kiáltozol?« Az ezt felelte: »Elvittétek az isteneimet, amelyeket készítettem magamnak, meg a papomat is és mindenemet, s azt mondjátok: ‘Mi bajod?’« Azt mondták erre neki Dán fiai: »Vigyázz, ne beszélj többet nekünk, hogy neked ne menjenek e felindult lelkű emberek, s el ne vessz egész házad népével együtt.« Azzal folytatták megkezdett útjukat. Mivel Míka látta, hogy erősebbek nála, visszatért házába.
A hatszáz ember pedig vitte a papot, s a fent említett dolgokat, s elment Laisba, a nyugalomban s biztonságban élő néphez, s kardélre hányta őket, s lángba borította a várost. Egyáltalában senki sem vitt segítséget nekik, mivel távol laktak Szidontól és senkivel sem volt szövetségük s ügyük.
A város pedig Rohób vidékén feküdt. Miután újra felépítették, megtelepedtek benne és elnevezték a várost apjuk nevéről, akit Izrael nemzett, Dánnak; azelőtt Laisnak hívták. Aztán felállították maguknak a faragott képet s Jonatánt – Gersámnak, Mózes fiának a fiát – és fiait tették papokká Dán törzsében egészen fogságba jutásuk napjáig. Ott is maradt náluk Míka bálványa azon egész idő alatt, amíg Isten háza Silóban volt.
Jegyzetek
16,1 Gáza az egyik nagy filiszteus város az öt közül.
16,4 Három ízben Sámson kijátsza Delilát, ám végül kiadja a titkát.
16,23 A vak Sámson Istenhez fordul, és benne bízva, halálában mégis legyőzi a filiszteusokat. Miután már mindenét eljátszotta, életének feláldozásával védi meg Isten nevének dicsőségét. Ezért került Izrael hősei közé.
17,1 Dán törzsének letelepedését és a dáni szentély istenszobrának eredetét mondja el a történet. A szobrot I. Jeroboám király (Kr. e. 931-910) egy borjúra cseréltette ki, amikor Dánt hivatalos királyi szentéllyé emelte.
17,1 Az eseményeket az elbeszélő negatívan ítéli meg: ilyesmi csak a királyság előtti időkben történhetett, amikor mindenki azt tette, amit akart.
17,2 Akitől valamit elloptak, az átkot mondott, hogy a tolvaj – félve az átok bekövetkeztétől – visszaadja, amit ellopott.
17,5 Vö. Kiv 28,41; 29,9.24. Az efód és a terafim Isten megkérdezésére való kultusztárgyak (vö. Bír 8,24-27).
17,7 Csak egy levita pap szolgálata által válik a szentélyben folyó kultusz érvényessé.
17,10 Az „atya” a kultuszban tisztséget viselő személy tiszteletteljes megszólítása.
18,7 Lais a Jordán forrásvidékénél fekszik. A törzs a város nevét Dánra változtatta (29). Az ideális Izrael „Dántól Beersebáig” terjed.
Hitvallás Istenről, Izrael szabadítójáról
147
1 ALLELUJA.
Dicsérjétek az Urat, mert jó neki zengeni,
gyönyörűség hirdetni Istenünk dicséretét.
2 Felépíti az Úr Jeruzsálemet,
egybegyűjti Izrael szétszórtjait.
Meggyógyítja a megtört szívűeket,
sebeiket bekötözi.
A csillagoknak sokaságát megszámlálja,
és nevén szólítja valamennyit.
Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma,
nincs határa bölcsességének.
6 Fölkarolja az Úr a szelídeket,
de a bűnösöket porig alázza.
Énekeljetek az Úrnak hálaadással,
Istenünknek lanttal zengjetek.
Ő borítja el felhőkkel az eget,
és készít esőt a földnek.
Ő sarjaszt füvet a hegyeken,
és növényeket az emberek hasznára.
Ő ad enni az állatoknak,
a hozzá kiáltó hollófiókáknak.
Nem a ló erejében telik kedve,
sem a férfi lábszárában öröme.
Azokban leli örömét az Úr, akik félik őt,
azokban akik irgalmában bíznak.
Hálaadás Isten jóságáért
Dicsérd az Urat, Jeruzsálem,
Dicsérd Sion, Istenedet,
Mert ő erőssé teszi kapuid zárait,
megáldja benned fiaidat.
Békességet ad határaidnak,
és a búza javával lakat jól téged.
Elküldi szavát a földre,
igéi gyorsan futnak.
Olyan havat ad, mint a gyapjú,
és mint a hamut, szórja a zúzmarát.
Mint a morzsát, úgy hullatja jegét,
ki tudja hidegét elviselni?
De ha elküldi igéjét, felolvasztja azokat,
a szele fúj, és folynak a vizek.
Kihirdeti igéjét Jákobnak,
törvényeit és rendeleteit Izraelnek.
Nem tett így egyetlen nemzettel sem,
nem ismertette meg őket rendeleteivel.
ALLELUJA!
Jegyzetek
147,1 Himnusz a fogság utáni közösség istentiszteletéből. Motívumait és fordulatait főleg a prófétai könyvekből meríti. A görög és a latin szövegben két zsoltár (146,1-11; 147,1-9)
147,2 Közvetlenül összekapcsolja Isten működését Izrael történetében Isten teremtő erejével.
147,6 Vö. Lk 1,52