BÍRÁK KÖNYVE
A BÍRÁK KORÁNAK JELLEMZÉSE: 1,1-3,6
Júda és Simeon területének meghódítása 1 1Józsue halála után megkérdezték Izrael fiai az Urat: »Ki vonuljon fel közülünk elsőként a kánaániak ellen, hogy megkezdje a harcot?« Az Úr azt felelte: »Júda menjen fel, íme, kezébe adtam a földet.« Azt mondta erre Júda Simeonnak, a testvérének: »Jöjj fel velem sorsszabta földemre, és hadakozz a kánaániak ellen, hogy aztán én is elmenjek veled sors szabta földedre!« Simeon el is ment vele. 4Felvonult tehát Júda, és az Úr a kezükbe adta a kánaániakat és a perizitákat, úgyhogy Bezeknél megvertek tízezer embert. Meglepték ugyanis Bezeknél Adonibezeket, hadakoztak ellene, és megverték a kánaániakat és a perizitákat. Adonibezek megfutamodott, de üldözőbe vették és megfogták, és levágták a keze és lába ujjait. Azt mondta ekkor Adonibezek: »Hetven király szedegette asztalom alatt az étkek hulladékait, akiknek levágattam kezük s lábuk ujjait. Ahogy én cselekedtem, úgy fizetett nekem Isten.« Aztán elvitték Jeruzsálembe, és ott meghalt.8Júda fiai ugyanis hadakoztak Jeruzsálem ellen, bevették, lakóit kardélre hányták, és az egész várost felgyújtották.
Aztán lementek, és azok ellen a kánaániak ellen hadakoztak, akik a Hegyvidéken, a Délvidéken és az Alföldön laktak. 10Elment ugyanis Júda azok ellen a kánaániak ellen, akik Hebronban laktak – ennek neve régente Kirját-Arbe volt –, és megverte Sesájt, Áhimánt és Talmájt. Onnan aztán tovább ment és Debir lakói ellen vonult. Ennek régi neve Kirját-Széfer (azaz Írások-városa) volt.
Azt mondta ekkor Káleb: »Aki megveri és elpusztítja Kirját-Széfert, annak odaadom lányomat, Áxát feleségül.« Amikor aztán Otoniel, Kenez fia, Káleb öccse bevette, neki adta Áxát, a lányát feleségül. Az pedig, amikor hozzáment, rábeszélte a férjét, hogy kérjen az apjától szántóföldet. A férfi leszállt a szamaráról, mire Káleb megkérdezte tőle: »Mi lelt?« Ő így felelt: »Adj nekem búcsúajándékot, mert száraz földet juttattál nekem: adj vízzel öntözöttet is.« Erre Káleb neki adta a felső forrás és az alsó forrás vidékét.
16Mózes kenita rokonának fiai is felmentek a Pálmák városából Júda fiaival Júda osztályrészének arra a pusztájára, amely Aradtól délre van, és az amalekitákkal laktak.
Júda viszont elment Simeonnal, a testvérével, s közösen megverték azokat a kánaániakat, akik Szefaátban laktak. Megölték őket, ezért a várost elnevezték Hormának (azaz Átkozottnak). Aztán Júda bevette Gázát, határával együtt, továbbá Askalont és Akkaront határukkal együtt. Az Úr tehát Júdával volt, s ő elfoglalta a Hegyvidéket. A Völgy lakóit azonban nem tudta elpusztítani, mert azoknak sok kaszás-szekerük volt. Hebront Kálebnek adták, amint Mózes megparancsolta, s ő eltörölte belőle Enák három fiát.
Benjamin fiai azonban nem pusztították el a jebuzitákat, Jeruzsálem lakóit, így a jebuziták ott maradtak Benjamin fiai között Jeruzsálemben mind a mai napig.
József utódainak területe 22Felvonult József háza is Bétel ellen, és az Úr velük volt. Amikor ugyanis körülvették a várost – azt azelőtt Lúzának hívták –, megláttak egy embert, aki a városból jött ki, és azt mondták neki: »Mutasd meg nekünk a város bejáróját, akkor irgalmasságot cselekszünk veled.« Amikor megmutatta nekik, kardélre hányták a várost, de azt az embert és egész rokonságát elbocsátották. Amikor elbocsátották, az elment a hetiták földjére, ott várost épített, és elnevezte Lúzának; így is hívják azt mind a mai napig.
Manassze azonban nem törölte el Bétsánt, Tánákot és ezek leányvárosait, sem Dór lakóit meg Jeblaámot és Megiddót és ezek leányvárosait, így a kánaániak velük kezdtek lakni. Amikor aztán Izrael megerősödött, jobbágyaivá tette, de elpusztítani nem akarta őket. Efraim sem ölte meg azokat a kánaániakat, akik Gézerben laktak, hanem megtelepedett mellettük.
Zebulon nem pusztította el Keton és Naálol lakóit, hanem a kánaániak közöttük maradtak, és csak jobbágyaikká lettek.
Áser sem pusztította el Akkó, Szidon, Ahaláb, Akázíb, Helba, Áfek és Rohób lakosait, hanem megtelepedett a föld lakói, a kánaániak között, és nem ölte meg őket.
Naftali sem pusztította el Bétsemes és Bétanát lakóit, hanem megtelepedett a föld lakói, a kánaániak között, a bétsemesiek és a bétanátiak pedig a jobbágyaik lettek.
34Dán fiait az amoriták felszorították a Hegyvidékre, és nem adtak nekik helyet, hogy lejöhessenek a síkságra. Az amoriták a Háresz hegyen, Ajjalonban és Sálebímben laktak. József házának a keze azonban rájuk nehezedett, és ők annak jobbágyaivá lettek. Az amoritáké volt Skorpió-magaslattól, a Sziklától fölfelé eső terület.
Megjelenik az Úr Angyala 2 1Erre felment az Úr angyala Gilgálból a Sírók-helyére és azt mondta: »Kihoztalak titeket Egyiptomból, és bevittelek arra a földre, amely felől megesküdtem atyáitoknak, s megígértem, hogy nem bontom fel szövetségemet veletek sohasem, csak ne kössetek szövetséget e föld lakóival, hanem rontsátok le oltáraikat. Ti azonban nem akartatok hallgatni szavamra. Miért tettétek ezt? Ezért nem akartam eltörölni őket színetek elől, hogy ők ellenségeitekké legyenek, isteneik pedig vesztetekre szolgáljanak.«
Amikor az Úr angyala elmondta ezeket az igéket Izrael valamennyi fiának, azok hangos sírásra fakadtak – azért hívják azt a helyet Bókímnak ( Könnyek-helyének) –, és áldozatokat vágtak ott az Úrnak.
6Miután ugyanis Józsue elbocsátotta a népet, Izrael fiai valamennyien elmentek birtokukra, hogy elfoglalják földjüket, és Józsuénak meg azoknak a véneknek valamennyi napja alatt, akik ő utána még hosszú ideig éltek, s akik ismerték az Úr minden cselekedetét, amelyet Izraellel művelt, az Úrnak szolgáltak. Miután azonban Józsue, Nún fia, az Úr szolgája száztíz esztendős korában meghalt, és birtokának határában, Tamnát-Száréban, amely Efraim hegységén, a Gaás hegytől északra van, eltemették, és az egész nemzedék is megtért atyáihoz: más emberek születtek, akik nem ismerték az Urat és azokat a cselekedeteket, amelyeket Izraellel művelt.
A bírák meghívása 11Ekkor Izrael fiai azt tették, ami gonosz az Úr színe előtt: szolgáltak ugyanis a Baáloknak és elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, s más isteneket követtek és imádtak, a körülöttük lakó népek isteneit, s haragra ingerelték az Urat azzal, 13hogy őt elhagyták és a Baálnak meg az Astartéknek szolgáltak. Meg is haragudott az Úr Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, amelyek körülöttük laktak: ők ellenállni sem tudtak ellenségeiknek, mert bárhová akartak menni, mindenütt rajtuk volt az Úr keze, amint megmondta, s amint arra megesküdött nekik, és igen nagy nyomorúságba jutottak.
Ekkor az Úr bírákat támasztott, hogy azok megszabadítsák őket fosztogatóik kezéből, de azokra sem akartak hallgatni, hanem parázna módon más isteneket követtek és imádtak: hamar elhagyták azt az utat, amelyen atyáik jártak, és bár hallották az Úr parancsait, mindenben az ellenkezőjét cselekedték. Valahányszor az Úr bírákat támasztott, azok napjaiban megkönyörült rajtuk és meghallgatta a szorongatottak sóhajait és megszabadította őket pusztítóik öldöklésétől. Mindazonáltal mihelyt meghalt a bíró, ismét elpártoltak és sokkal gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik cselekedtek: más isteneket követtek, szolgáltak és imádtak, s nem hagyták el alkotásaikat és nagyon kemény útjukat, amelyen járni szoktak.
Fellobbant tehát az Úr haragja Izrael ellen, és így szólt: »Mivel ez a nemzet felbontotta szövetségemet, amelyet atyáikkal kötöttem és nem akart hallgatni szavamra, azért én sem törlöm el azokat a nemzeteket, amelyeket Józsue, amikor meghalt, hátrahagyott, hogy próbára tegyem általuk Izraelt, megtartják-e az Úr útját, s járnak-e azon, mint ahogy megtartották atyáik, vagy nem.«
Így tehát meghagyta az Úr mindezeket a nemzeteket, s nem akarta hamarosan elveszíteni őket, s nem adta őket Józsue kezébe.
Idegen népek az izraeliták között 3 A következők azok a nemzetek, amelyeket az Úr meghagyott, hogy általuk tanítsa Izraelt, mindazokat, akik nem ismerték a kánaániakkal vívott harcokat, hogy aztán Izrael fiai megtanuljanak küzdeni az ellenséggel, s készséget szerezzenek a hadakozásra: 3a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaániak, a szidoniak és azok a hivviták, akik a Libanon hegyén laktak, a Baál-Hermon hegytől egészen Hamat bejárójáig. Azért hagyta meg őket, hogy próbára tegye általuk Izraelt, hallgatnak-e az Úr parancsaira, amelyeket Mózes által atyáiknak meghagyott, vagy sem. – Ezért kellett Izrael fiainak a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták között lakniuk.
Ők azonban feleségül vették azok lányait és hozzáadták lányaikat azok fiaihoz és szolgáltak azok isteneinek.
A BÍRÁK: 3,7-16,31
Otoniel 7Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és az Astartéknek szolgáltak. Ezért az Úr megharagudott Izrael fiaira és Kúsán-Rasátaimnak, Mezopotámia királyának kezébe adta őket, mire nyolc esztendeig annak szolgáltak.Ekkor az Úrhoz kiáltottak, s ő szabadítót támasztott nekik, hogy megszabadítsa őket: Otonielt, Kenez fiát, Káleb öccsét. Rászállt ugyanis az Úr lelke, s bírája lett Izraelnek és kiment a harcba, s az Úr kezébe adta Kúsán-Rasátaimot, Szíria királyát, s ő legyőzte őt. Aztán nyugta volt az országnak negyven esztendeig és Otoniel, Kenez fia meghalt.
Áod és Samgár Ám Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt. Ekkor ő erőt adott velük szemben Eglonnak, Moáb királyának, mivel azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, 13s mellé adta Ammonnak és Amaleknek fiait. Erre az felvonult, megverte Izraelt, és elfoglalta a Pálmák városát, mire Izrael fiai tizennyolc esztendeig Eglonnak, Moáb királyának szolgáltak.
Akkor aztán az Úrhoz kiáltottak, és ő szabadítót támasztott nekik, név szerint Áodot, Gerának, Jemini fiának a fiát, aki a bal kezét úgy használta, mint más a jobb kezét. Általa ugyanis ajándékot küldtek Izrael fiai Eglonnak, Moáb királyának. Ő akkor egy kétélű kardot készített magának, amelyen tenyérnyi hosszú markolat volt, s azt felkötötte a köntöse alá, a jobb csípőjére. Így vitte el az ajándékot Eglonnak, Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember volt. Amikor aztán átadta neki az ajándékot, egy darabig elkísérte társait, akik vele jöttek, de Gilgálból, ahol a bálványok voltak, visszatért, s beüzent a királynak: »Bizalmas szavam volna hozzád, ó király!« Erre az csendet parancsolt, s amikor mindenki kiment, aki körülötte volt, Áod bement hozzá – ő nyári termében ült egyedül –, és azt mondta: »Isteni üzenetem van a számodra.« Erre ő legott felkelt trónjáról. Ekkor Áod kinyújtotta bal kezét és előrántotta a jobb csípőjéről a tőrt, s beledöfte Eglon hasába, akkora erővel, hogy a penge után a markolat is beleszaladt a sebbe, s beleszorult a kövér hájba – ki sem húzta a kardot, hanem amint beledöfte, úgy hagyta a testben –, és a természet elrejtett helyén legott kiomlott belének sara. Erre Áod gondosan bezárta és elreteszelte a terem ajtóit, s a hátsó ajtón kiment. Amikor aztán előjöttek a király szolgái és látták, hogy a terem ajtói be vannak zárva, azt mondták: »Nyilván szükségét végzi nyári kamrájában.« Amikor azonban már oly sokáig várakoztak, hogy szinte szégyellték, s látták, hogy senki sem nyit ajtót, vették a kulcsot, benyitottak, s ott találták urukat a földön elterülve, halva.
Amíg ők zavarban voltak, Áod elmenekült és elhaladt a Bálványok helye mellett, ahonnan visszament, és eljutott Szeírába. Efraim hegységén aztán legott megfújta a harsonát, mire Izrael fiai az ő vezetésével leereszkedtek vele a hegységről. Azt mondta ugyanis nekik: »Kövessetek, mert az Úr a kezünkbe adta ellenségeinket, a moabitákat.« Leereszkedtek tehát utána és elfoglalták a Jordánnak Moábba vezető átkelőit és nem engedtek átkelni senkit, hanem úgy megverték a moabitákat abban az időben – körülbelül tízezer, csupa erős és vitéz embert –, hogy egy sem tudott megmenekülni közülük. Így Moáb megalázkodott azon a napon Izrael keze alatt, s az országnak nyugta volt nyolcvan esztendeig.
Ő utána Samgár, Ánát fia következett. Ő egy szántóvassal megvert a filiszteusok közül hatszáz embert, s ő is megvédte Izraelt.
Jegyzetek
1,1 A Józsue könyvében leírt ideális honfoglalástól eltérően ez az ősi hagyomány elmondja, hogy az egyes törzseknek önnállóan és igen sok kudarc árán kellett meghódítaniuk a maguk területét.
1,4 Adonibezek valószínűleg utalás Adonicedekre (Józs 10).
1,8 Jeruzsálemet csak Dávid tudta elfoglalni (2 Sám 5,6-9).
1,10 Vö. Józs 15,13-19.
1,16 A Pálmák városa Jerikó.
1,16 Hobáb a Szám 10,29 szerint Mózes midiánita sógora (vagy apósa), itt a kenitákhoz sorolják.
1,22 Vö. Józs 2 (Rácháb esete).
1,34 Dán törzse végülis kénytelen lesz északra menekülni (Bír 17-18).
2,1 Bókím jelentése: sírás. A történet ezt a helységnevet magyarázza. A szent sátor időközben Gilgálból Bételbe került.
2,6
A Bírák könyvének
2,6 Józsue hűséges nemzedéke után hanyatlás következett.
2,11 A földművelő kánaániak Baálhoz (= Úr) és feleségéhez, Astartéhez imádkoztak esőért és termékenységért. Izrael istenélményei mind a nomád élethez kötődtek, ezért is volt igen nehéz a földművelésre való áttérés után ellenállnia a kánaáni kultuszok kísértésének.
2,13 A „szabadítók” történeteinek (Bír 3,7-9,57) sémája: Izrael vétkezik, Isten kiszolgáltatja őket elnyomóiknak, bűnbánatot tartanak, Isten szabadítót támaszt nekik, aki megmenti őket. Egy ideig békében élnek, majd újra kezdődik az egész. A „bíra” (vagy szabadító) egy adott helyzet megoldására kap megbízatást.
3,3 A filiszteusok öt városa (fejedelme) Ekron, Asdód, Askelon, Gáza és Gát volt.
3,7 A „szabadítók könyve” leírás karizmatikus törzsi vezetőkről (feltehetően a Kr. e. 9. században íródott).
3,7 A Káleb törzséből való Otoniel története mintaként áll a szabadítók története élén.
3,13 A Pálmák városa Jerikó.
RÚT KÖNYVE
Előzmények 1 Az egyik bíró napjaiban, amikor a bírák kormányoztak, éhínség támadt az országban. Ekkor egy ember, aki Júda Betleheméből származott, elindult, hogy egy időre Moáb földjén telepedjen le feleségével és két fiával együtt. Elimeleknek hívták, a feleségét Noéminak, két fia közül pedig az egyiket Mahálonnak, a másikat meg Kelionnak. Efrataiak voltak, Júda Betleheméből valók. El is jutottak Moáb földjére, és ott éltek. Közben meghalt Elimelek, Noémi férje, és az asszony magára maradt fiaival. 4A fiúk moábi feleséget vettek: az egyiket Orfának hívták, a másikat pedig Rútnak. Miután tíz esztendeig ott laktak, meghalt mindkettő, vagyis Mahálon és Kelion, így az asszony, megfosztva két fiától és férjétől, magára maradt.Noémi hazatér 6Ekkor felkelt két menyével együtt, hogy visszatérjen Moáb földjéről hazájába; hallotta ugyanis, hogy az Úr rátekintett népére, és eleséget adott nekik. Elindult tehát arról a helyről, ahol jövevényként tartózkodott, mindkét menyével együtt. Útközben azonban, amikor már visszatérőben volt Júda földjére, mégis azt mondta nekik: »Menjetek vissza anyátok házába! Cselekedjen az Úr irgalmasságot veletek, amint ti is azt cselekedtetek a megholtakkal és velem! Adja, hogy nyugalmat találjatok jövendő férjetek házában!« S azzal megcsókolta őket. Erre azok hangos sírásra fakadtak, és így szóltak: »Veled megyünk népedhez!« Ő azonban ezt felelte nekik: »Térjetek vissza, lányaim, miért jönnétek velem? Ugyan vannak-e még gyermekek a méhemben, hogy férjeket remélhetnétek tőlem? Térjetek vissza, lányaim, menjetek; én már vén vagyok, nem vagyok alkalmas a házasságra. Még ha ezen az éjszakán foganhatnék és fiakat szülhetnék is, megvárhatnátok-e, amíg felnőnek, és az ifjúság esztendeit elérik? Ne tegyétek ezt, kérlek, lányaim, hiszen a ti nyomorúságtok engem még inkább bántana, és az Úr keze is ellenem fordult!« Erre azok ismét hangos sírásra fakadtak. Orfa ezután megcsókolta anyósát és visszatért, Rút azonban ragaszkodott anyósához.
Noémi ekkor így szólt hozzá: »Íme, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez, menj vele!« Ő azonban ezt felelte: »Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Azon a földön, amelyen te meghalsz, s amely téged befogad, ott haljak meg, s ott nyerjem el én is temetésem helyét. Úgy segítsen az Úr engem most és mindenkor, hogy egyedül csak a halál választ el engem és téged!« Amikor Noémi látta, hogy Rút eltökélt lélekkel feltette magában, hogy vele megy, nem akart ellenkezni, és nem akarta őt tovább rábeszélni, hogy térjen vissza övéihez.
Tovább mentek tehát együtt, és eljutottak Betlehembe. Amikor bementek a városba, hírük csakhamar eljutott mindenkihez, s az asszonyok azt mondogatták: »Ez az a Noémi!« Ám ő azt kérte tőlük: »Ne hívjatok engem Noéminek (azaz Szépnek), hívjatok inkább Márának (vagyis Keserűnek), mert egészen eltöltött engem keserűséggel a Mindenható. Ép családdal mentem el, és elárvultan hozott vissza az Úr. Hogy hívhatnátok tehát Noéminek engem, akit az Úr megalázott, és a Mindenható megsanyargatott?«
Eljött tehát Noémi, a moábi Rúttal, a menyével együtt, arról a földről, ahol jövevényként tartózkodott, és visszatért Betlehembe, éppen akkor, amikor aratni kezdték az árpát.
Jegyzetek
1,4 Elimelek fiai moábita nőket vettek feleségül. E tény alapján próbálják Rút könyve megírásának idejét meghatározni. Vagy Jozija (Kr. e. 641-609) kora elé helyezik, aki a vegyes házasságokat megtiltotta (vö. MTörv 23,4-6), vagy pedig az Ezdrás által bevezetett szigorú tilalmak (Ezdr 9-10) elleni kritikaként értelmezik a könyvet. Ez utóbbi esetben a megírás ideje kb. Kr. e. 400.
1,6 Rút elindul a bizonytalanba. Egy kihalófélben lévő családhoz és egy jogok nélküli asszonyhoz köti a jövőjét, de ezzel együtt Noémi Istenéhez is.
A testvéri egység dicsérete
133 1Zarándok-ének. Dávidtól. Íme, milyen jó és milyen gyönyörűséges,
ha együtt laknak a testvérek!
Olyan az, mint a drága kenet a fejen,
amely lecsordul a szakállra,
Áron szakállára,
lecsordul ruhája szegélyére;
Vagy mint a Hermon harmata, amely lehull
Sion hegyére.
Ott adja az Úr az áldást,
s az életet mindörökre.
Jegyzetek
133,1 Bölcsmondás a fogság utáni időkből. A nagycsaládban, akik együtt laktak az örökölt földön és annak jövedelméből éltek, elkerülhetetlenek voltak a testvérek versengéséből adódó viszályok. Ezért dicsőíti ez a zsoltár a békét és az egyetértést. Az első összehasonlítás a papságot idézi (vö. Kiv 30,22-33; Lev 21,5). A Hermon harmatának képe (északon), amely Sion hegyére hullik (délen) és felfrissíti azt, olyan testvéreket jelent, akik nem egymás ellen, hanem egymásért élnek. A zsoltár mondanivalója alkalmazható minden élet- és imaközösségre.