Isbaál halála 4
1Amikor Isbaál, Saul fia meghallotta, hogy Ábner elesett Hebronban, elvesztette bátorságát, s egész Izrael is megrémült.
Volt már most Saul fiának két, portyázókat vezérlő embere. Az egyiknek a neve Baána, a másiknak a neve Rekáb volt. Benjamin fiai közül való beróti Rimmonnak voltak a fiai. Berót ugyanis szintén Benjaminnak jutott osztályrészül,
de a berótiak elmenekültek Getaimba, és ott laknak mint jövevények mind ez ideig.
Jonatánnak, Saul fiának pedig csak egy béna lábú fia volt. Ötesztendős volt akkor, amikor Saul és Jonatán felől Jezreelből a hír megérkezett, akkor dajkája felvette és elmenekült vele, minthogy azonban sietve menekült, a gyermek leesett és megsántult; Meribbaál volt a neve.
A beróti Rimmonnak ezek a fiai tehát, vagyis Rekáb és Baána elmentek, és a nap legforróbb szakán behatoltak Isbaál házába, aki éppen déli álmát aludta fekhelyén. Minthogy az ajtónálló asszonyt is elnyomta búzatisztítás közben az álom, Rekáb és Baána, a fivére belopóztak a házba, mintha búzát hoztak volna, s lágyékon sújtották Isbaált és elmenekültek. Amikor ugyanis bementek a házba, az éppen aludt az ágyán hálószobájában, s így ők ütésükkel megölték. Aztán vették a fejét és egész éjjel meneteltek az Araba útján.
Isbaál fejét elvitték Dávidhoz, Hebronba, és azt mondták a királynak: »Íme, Isbaálnak, Saul fiának, ellenségednek a feje, aki életedre tört. Így állt bosszút ma az Úr Saulon és ivadékán uramért, a királyért.« Dávid erre azt felelte Rekábnak és Baánának, a fivérének, a beróti Remmon fiainak: »Az Úr életére, mondom, aki megszabadította életemet minden szorongatásból, hogy ha azt, aki hírül hozta és azt mondta nekem: ‘Meghalt Saul’ – s úgy hitte, hogy jó hírt hozott, megfogattam és megölettem Szikelegben, hogy megadjam neki a hírért járó jutalmat, akkor most, amikor istentelen emberek ártatlan embert öltek meg saját házában és ágyában, hogyne kérném sokkal inkább számon vérét kezetektől, s hogyne veszítenélek el titeket a földről?« Azzal Dávid parancsolt legényeinek, s azok megölték őket, s levágták kezüket és lábukat, s felakasztották őket a hebroni tó mellett, Isbaál fejét pedig vették és eltemették Hebronban Ábner sírjába.
Izrael királyának ismeri el Dávidot 5 1Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: »Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ‘Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.’« Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává. Harmincesztendős volt Dávid, amikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott. Hebronban, Júda felett, hét esztendeig és hat hónapig uralkodott, Jeruzsálemben pedig, egész Izrael és Júda felett, harminchárom esztendeig uralkodott.
6Felvonult ugyanis a király s mindazok az emberek, akik vele voltak, Jeruzsálembe, a jebuziták, azon föld lakói ellen. Erre azok azt üzenték Dávidnak: »Ide ugyan be nem jutsz, hacsak el nem távolítod a vakokat és sántákat, akik azt mondják: ‘Ide ugyan be nem jut Dávid.’« Dávid mindazonáltal bevette Sion várát, azaz a Dávid-várost. Jutalmat ígért ugyanis Dávid azon a napon annak, aki megveri a jebuzitákat, s eléri a tetőcsatornákat, s eltávolítja a vakokat és sántákat, Dávid lelkének gyűlölőit. Ezért mondja a közmondás: »Vak és sánta nem jut vissza a templomba!« 9Dávid aztán megtelepedett a várban és elnevezte azt Dávid-városnak, s kiépítette a Millótól körös-körül és befelé, és mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek Istene vele volt.
Erre Hírám, Tírusz királya követeket, majd cédrusfát, ácsokat és kőműveseket küldött Dávidhoz, és azok palotát építettek Dávidnak. Ekkor Dávid megértette, hogy az Úr megerősítette őt Izrael királyául, s hogy felmagasztalta népén, Izraelen való királyságát.
Dávid fiai Jeruzsálemben 13Jeruzsálemben, miután Hebronból odaköltözött, Dávid még vett magának mellékfeleségeket és feleségeket, s így még születtek Dávidnak fiai és lányai. Azoknak a neve, akik Jeruzsálemben születtek neki, a következő volt: Sámua, Sobáb, Nátán, Salamon, Jibhár, Elisua, Nefeg, Jáfia, Elisáma, Eljóda és Elifálet.
Háború a filiszteusok ellen 17Amikor a filiszteusok meghallották, hogy Dávidot Izrael királyává kenték, valamennyien felvonultak, hogy halálra keressék Dávidot. Amint ezt Dávid meghallotta, levonult a várba. 18Amikor aztán a filiszteusok megérkeztek, és ellepték a Refaim völgyet, Dávid megkérdezte az Urat: »Felvonuljak-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket?« Azt mondta erre az Úr Dávidnak: »Vonulj fel, mert kezedbe adom a filiszteusokat.« Erre Dávid elment Baál Fáraszimba, s ott megverte őket, és azt mondta: »Eloszlatta az Úr ellenségeimet előttem, mint ahogy eloszlik a víz.« Ezért nevezte el azt a helyet Baál Fáraszimnak. A filiszteusok otthagyták bálványaikat is, és Dávid és emberei felszedték azokat.
Ám a filiszteusok ismét felvonultak, s ellepték a Refaim völgyet. Erre Dávid megkérdezte az Urat: »Felvonuljak-e a filiszteusok ellen, s kezembe adod-e őket?« Ő azt felelte: »Ne vonulj fel ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, s a körtefák felől közelítsd meg őket, 24s ha majd lépések neszét hallod a körtefák teteje felől, akkor indulj hadba, mert akkor vonul ki színed előtt az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát.« Úgy tett tehát Dávid, ahogy az Úr parancsolta neki, s verte a filiszteusokat Gibeától egészen Gézer bejáratáig.
A szövetség ládáját Jeruzsálembe viszik 6 Dávid aztán ismét egybegyűjtötte Izraelnek valamennyi, harmincezer válogatottját. 2Majd felkerekedett Dávid, s a Júda emberei közül vele tartó egész néppel együtt elment, hogy elhozza az Isten ládáját, amely a kerubok közt rajta ülő Seregek Urának nevéről kapta nevét. 3Fel is tették az Isten ládáját egy új szekérre, s elhozták a gibeai Abinádáb házából. Óza és Ahió, Abinádáb fiai vezették az új szekeret. Miközben hozták a gibeai Abinádáb házából, Ahió, őrizve az Isten ládáját, a láda előtt haladt, 5Dávid pedig s egész Izrael játszott az Úr előtt mindenféle fahangszeren, lanton, hárfán, dobon, csörgőn és cintányéron.
Amikor azonban Nákon szérűjéhez értek, Óza kinyújtotta kezét az Isten ládájára és elkapta, mert a marhák kirúgtak, és csaknem lefordították. 7Erre az Úr haragra gerjedt Óza ellen, s megverte őt vakmerőségéért, úgyhogy ott halt meg az Isten ládája mellett. Erre Dávid elszomorodott, hogy az Úr megverte Ózát, és elnevezte azt a helyet Óza megverésének. Úgy is hívják mind a mai napig. Majd megijedt Dávid az Úrtól azon napon, és azt mondta: »Hogyan jöjjön az Úr ládája hozzám?« Éppen azért nem akarta magához, a Dávid-városba vinni az Isten ládáját, hanem a geti Obededom házába vitte. Így a geti Obededom házában maradt az Úr ládája három hónapig, s az Úr megáldotta érte Obededomot és egész házát.
12Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett. Amikor azonban az Úr ládája Dávid városába jutott, Míkol, Saul lánya, aki az ablakon kinézett, meglátta az Úr előtt ugráló és táncoló Dávid királyt, és megvetette őt szívében.
Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt. Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába. 20Visszatért Dávid is, hogy megáldja a maga házát. Ekkor Míkol, Saul lánya kiment Dávid elé, és azt mondta: »Milyen dicső volt ma Izrael királya, amikor felfedte magát szolgáinak szolgálói előtt, s olyan mezítelenül jelent meg, mint amilyen mezítelenül jelenik meg valami bohóc.« Azt mondta erre Dávid Míkolnak: »Az Úr előtt, aki inkább engem választott, mint apádat s egész házát, s aki engem rendelt az Úr népének, Izraelnek fejedelmévé, igenis játszom, s akár még alábbvaló leszek, mint voltam, akár még inkább megalázom magamat önmagam előtt, akár még ‘dicsőbb’-nek mutatkozom a szolgálók előtt, akikről beszéltél.« – Ezért Míkolnak, Saul lányának nem született gyermeke halála napjáig.
Ígéret Dávidnak 7 Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől, így szólt a király Nátán prófétához: »Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?« Azt mondta erre Nátán a királynak: »Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.«
Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: »Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam. 7Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. 14Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. 15De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől, hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.«
Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.
18Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: »Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten! Mit is tudna még mondani Dávid neked? Hiszen te, Uram Isten, ismered szolgádat! Szavad dicsőségére és szíved jóságának bizonyságára cselekedted, és adtad tudtára szolgádnak mindezeket a nagy dolgokat. Nagynak bizonyultál általa, Uram, Isten, bizony nincs hasonló hozzád, s nincs Isten rajtad kívül – egészen úgy, mint ahogy hallottuk fülünkkel. Van-e olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izrael, amelyért elment volna Isten, hogy népévé váltsa, s általa hírnevet szerezzen magának, és olyan nagy és rettenetes dolgokat cselekedjen érte a földön, mint az a te néped színe előtt történt, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból, annak nemzetétől s istenétől? Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük. Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál, hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: ‘A seregek Ura az Istene Izraelnek’ – s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt. Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: ‘Házat építek neked’, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád. Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat! Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.«
Jonatánnak, Saul fiának pedig csak egy béna lábú fia volt. Ötesztendős volt akkor, amikor Saul és Jonatán felől Jezreelből a hír megérkezett, akkor dajkája felvette és elmenekült vele, minthogy azonban sietve menekült, a gyermek leesett és megsántult; Meribbaál volt a neve.
A beróti Rimmonnak ezek a fiai tehát, vagyis Rekáb és Baána elmentek, és a nap legforróbb szakán behatoltak Isbaál házába, aki éppen déli álmát aludta fekhelyén. Minthogy az ajtónálló asszonyt is elnyomta búzatisztítás közben az álom, Rekáb és Baána, a fivére belopóztak a házba, mintha búzát hoztak volna, s lágyékon sújtották Isbaált és elmenekültek. Amikor ugyanis bementek a házba, az éppen aludt az ágyán hálószobájában, s így ők ütésükkel megölték. Aztán vették a fejét és egész éjjel meneteltek az Araba útján.
Isbaál fejét elvitték Dávidhoz, Hebronba, és azt mondták a királynak: »Íme, Isbaálnak, Saul fiának, ellenségednek a feje, aki életedre tört. Így állt bosszút ma az Úr Saulon és ivadékán uramért, a királyért.« Dávid erre azt felelte Rekábnak és Baánának, a fivérének, a beróti Remmon fiainak: »Az Úr életére, mondom, aki megszabadította életemet minden szorongatásból, hogy ha azt, aki hírül hozta és azt mondta nekem: ‘Meghalt Saul’ – s úgy hitte, hogy jó hírt hozott, megfogattam és megölettem Szikelegben, hogy megadjam neki a hírért járó jutalmat, akkor most, amikor istentelen emberek ártatlan embert öltek meg saját házában és ágyában, hogyne kérném sokkal inkább számon vérét kezetektől, s hogyne veszítenélek el titeket a földről?« Azzal Dávid parancsolt legényeinek, s azok megölték őket, s levágták kezüket és lábukat, s felakasztották őket a hebroni tó mellett, Isbaál fejét pedig vették és eltemették Hebronban Ábner sírjába.
Izrael királyának ismeri el Dávidot 5 1Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: »Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ‘Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.’« Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává. Harmincesztendős volt Dávid, amikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott. Hebronban, Júda felett, hét esztendeig és hat hónapig uralkodott, Jeruzsálemben pedig, egész Izrael és Júda felett, harminchárom esztendeig uralkodott.
6Felvonult ugyanis a király s mindazok az emberek, akik vele voltak, Jeruzsálembe, a jebuziták, azon föld lakói ellen. Erre azok azt üzenték Dávidnak: »Ide ugyan be nem jutsz, hacsak el nem távolítod a vakokat és sántákat, akik azt mondják: ‘Ide ugyan be nem jut Dávid.’« Dávid mindazonáltal bevette Sion várát, azaz a Dávid-várost. Jutalmat ígért ugyanis Dávid azon a napon annak, aki megveri a jebuzitákat, s eléri a tetőcsatornákat, s eltávolítja a vakokat és sántákat, Dávid lelkének gyűlölőit. Ezért mondja a közmondás: »Vak és sánta nem jut vissza a templomba!« 9Dávid aztán megtelepedett a várban és elnevezte azt Dávid-városnak, s kiépítette a Millótól körös-körül és befelé, és mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek Istene vele volt.
Erre Hírám, Tírusz királya követeket, majd cédrusfát, ácsokat és kőműveseket küldött Dávidhoz, és azok palotát építettek Dávidnak. Ekkor Dávid megértette, hogy az Úr megerősítette őt Izrael királyául, s hogy felmagasztalta népén, Izraelen való királyságát.
Dávid fiai Jeruzsálemben 13Jeruzsálemben, miután Hebronból odaköltözött, Dávid még vett magának mellékfeleségeket és feleségeket, s így még születtek Dávidnak fiai és lányai. Azoknak a neve, akik Jeruzsálemben születtek neki, a következő volt: Sámua, Sobáb, Nátán, Salamon, Jibhár, Elisua, Nefeg, Jáfia, Elisáma, Eljóda és Elifálet.
Háború a filiszteusok ellen 17Amikor a filiszteusok meghallották, hogy Dávidot Izrael királyává kenték, valamennyien felvonultak, hogy halálra keressék Dávidot. Amint ezt Dávid meghallotta, levonult a várba. 18Amikor aztán a filiszteusok megérkeztek, és ellepték a Refaim völgyet, Dávid megkérdezte az Urat: »Felvonuljak-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket?« Azt mondta erre az Úr Dávidnak: »Vonulj fel, mert kezedbe adom a filiszteusokat.« Erre Dávid elment Baál Fáraszimba, s ott megverte őket, és azt mondta: »Eloszlatta az Úr ellenségeimet előttem, mint ahogy eloszlik a víz.« Ezért nevezte el azt a helyet Baál Fáraszimnak. A filiszteusok otthagyták bálványaikat is, és Dávid és emberei felszedték azokat.
Ám a filiszteusok ismét felvonultak, s ellepték a Refaim völgyet. Erre Dávid megkérdezte az Urat: »Felvonuljak-e a filiszteusok ellen, s kezembe adod-e őket?« Ő azt felelte: »Ne vonulj fel ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, s a körtefák felől közelítsd meg őket, 24s ha majd lépések neszét hallod a körtefák teteje felől, akkor indulj hadba, mert akkor vonul ki színed előtt az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát.« Úgy tett tehát Dávid, ahogy az Úr parancsolta neki, s verte a filiszteusokat Gibeától egészen Gézer bejáratáig.
A szövetség ládáját Jeruzsálembe viszik 6 Dávid aztán ismét egybegyűjtötte Izraelnek valamennyi, harmincezer válogatottját. 2Majd felkerekedett Dávid, s a Júda emberei közül vele tartó egész néppel együtt elment, hogy elhozza az Isten ládáját, amely a kerubok közt rajta ülő Seregek Urának nevéről kapta nevét. 3Fel is tették az Isten ládáját egy új szekérre, s elhozták a gibeai Abinádáb házából. Óza és Ahió, Abinádáb fiai vezették az új szekeret. Miközben hozták a gibeai Abinádáb házából, Ahió, őrizve az Isten ládáját, a láda előtt haladt, 5Dávid pedig s egész Izrael játszott az Úr előtt mindenféle fahangszeren, lanton, hárfán, dobon, csörgőn és cintányéron.
Amikor azonban Nákon szérűjéhez értek, Óza kinyújtotta kezét az Isten ládájára és elkapta, mert a marhák kirúgtak, és csaknem lefordították. 7Erre az Úr haragra gerjedt Óza ellen, s megverte őt vakmerőségéért, úgyhogy ott halt meg az Isten ládája mellett. Erre Dávid elszomorodott, hogy az Úr megverte Ózát, és elnevezte azt a helyet Óza megverésének. Úgy is hívják mind a mai napig. Majd megijedt Dávid az Úrtól azon napon, és azt mondta: »Hogyan jöjjön az Úr ládája hozzám?« Éppen azért nem akarta magához, a Dávid-városba vinni az Isten ládáját, hanem a geti Obededom házába vitte. Így a geti Obededom házában maradt az Úr ládája három hónapig, s az Úr megáldotta érte Obededomot és egész házát.
12Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett. Amikor azonban az Úr ládája Dávid városába jutott, Míkol, Saul lánya, aki az ablakon kinézett, meglátta az Úr előtt ugráló és táncoló Dávid királyt, és megvetette őt szívében.
Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt. Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába. 20Visszatért Dávid is, hogy megáldja a maga házát. Ekkor Míkol, Saul lánya kiment Dávid elé, és azt mondta: »Milyen dicső volt ma Izrael királya, amikor felfedte magát szolgáinak szolgálói előtt, s olyan mezítelenül jelent meg, mint amilyen mezítelenül jelenik meg valami bohóc.« Azt mondta erre Dávid Míkolnak: »Az Úr előtt, aki inkább engem választott, mint apádat s egész házát, s aki engem rendelt az Úr népének, Izraelnek fejedelmévé, igenis játszom, s akár még alábbvaló leszek, mint voltam, akár még inkább megalázom magamat önmagam előtt, akár még ‘dicsőbb’-nek mutatkozom a szolgálók előtt, akikről beszéltél.« – Ezért Míkolnak, Saul lányának nem született gyermeke halála napjáig.
Ígéret Dávidnak 7 Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől, így szólt a király Nátán prófétához: »Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?« Azt mondta erre Nátán a királynak: »Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.«
Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: »Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam. 7Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. 14Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. 15De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől, hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.«
Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.
18Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: »Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten! Mit is tudna még mondani Dávid neked? Hiszen te, Uram Isten, ismered szolgádat! Szavad dicsőségére és szíved jóságának bizonyságára cselekedted, és adtad tudtára szolgádnak mindezeket a nagy dolgokat. Nagynak bizonyultál általa, Uram, Isten, bizony nincs hasonló hozzád, s nincs Isten rajtad kívül – egészen úgy, mint ahogy hallottuk fülünkkel. Van-e olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izrael, amelyért elment volna Isten, hogy népévé váltsa, s általa hírnevet szerezzen magának, és olyan nagy és rettenetes dolgokat cselekedjen érte a földön, mint az a te néped színe előtt történt, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból, annak nemzetétől s istenétől? Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük. Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál, hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: ‘A seregek Ura az Istene Izraelnek’ – s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt. Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: ‘Házat építek neked’, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád. Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat! Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.«
Jegyzetek
4,1 Az északi törzseknek nem volt méltó vezére. Meribbaál gúnyneve Mefibóset volt, a héber szöveg ezt használja (1 Krón 8,34; 9,40; vö. Isbaál, 2 Sám 2,8).
5,1 Nincs megemlítve, hogy a fölkenést pap végezte volna.
5,6 Jeruzsálemet Dávid a saját csapataival foglalja el. A város a király személyes tulajdonát fogja képezni („Dávid városa”).
5,9 Milló (töltés) egy városrésze volt Jeruzsálemnek, a templomtól nyugatra feküdt.
5,13 Vö. 3,2-5.
5,17 A filiszteusok felismerik a fenyegető ellenfelet az éppenhogy megalakult, egységes Izraelben.
5,18 A Refaim völgy Jeruzsálemtől délre fekszik.
5,24 „Körtefák”: esetleg mézgafák, balzsambokrok.
6,2 A „Júda emberei” feltehetően másolói hiba a „júdai Baálába” helyett (vö. 1 Krón 13,6).
6,3 Úza és Áhió a valóságban Abinadáb unokái.
6,5 A görög szövegben a „minden fahangszeren” helyett „teljes odaadással” szerepel.
6,7 A helynév magyarázata. A törvény tiltotta a levitáknak a láda megérintését (Szám 4,15).
6,12 A láda miatt Isten megáldotta Obededomot, aki valószínűleg nem volt izraelita. Dávid a láda átvitelekor papi ruhát (efód) visel.
6,20 Míkol igazából Istent gúnyolja ki, akinek Dávid táncolt. Így ad magyarázatot a hagyomány Míkol meddőségére.
7,7 „Törzsének”: az 1 Krón 17,6 szerint „bírájának”.
7,14 A kifejezés („a fiam lesz”) emlékeztet az egyiptomi fáraók trónralépésének szertartására, ahol a trónralépő fáraót Isten örökbefogadta.
7,15 Ha sok király hűtlen lesz is Istenhez és a küldetéséhez, Isten Dávid házának tett ígérete érvényben marad. Ez az ígéret a messiási remény alapja.
7,18 Izrael és Dávid háza mostantól elválaszthatatlanul összetartoznak. A király feladata, hogy képviselje a szövetséget és Isten törvényeit. Isten Dávid házán keresztül adja az áldást népének.