Isten megbünteti Dávidot 12
1Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz. Amikor odaért hozzá, azt mondta neki: »Két ember volt egy városban: az egyik gazdag, a másik szegény.
A gazdagnak igen sok juha és marhája volt,
a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna.
Amikor aztán egyszer vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból s marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s azt készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek.«
5Igen nagy haragra gerjedt erre Dávid az ellen az ember ellen, s azt mondta Nátánnak: »Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte.
Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el.«
7Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én színem előtt?! A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted, Ammon fiainak kardja által ölted meg őt! Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Ezt üzeni ezért az Úr: Íme, saját házadból támasztok bajt ellened, szemed előtt veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak. Az feleségeiddel fog hálni a nap színe alatt. Te ugyanis titokban cselekedtél, én azonban egész Izrael színe előtt s a nap színe alatt váltom valóra ezt a dolgot.«
Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: »Vétkeztem az Úr ellen!« Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal; mindazonáltal, mivel e dolog által alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal.« 15Nátán erre visszatért házába.
Meg is verte az Úr azt a gyermeket, akit Uriás felesége szült Dávidnak, úgyhogy lemondtak róla. Erre Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért, majd böjtöt tartott Dávid, félrevonult, és lefeküdt a földre. Erre odamentek hozzá házának vénei, és unszolták, hogy keljen fel a földről. Ő azonban nem akart, s eledelt sem vett magához velük. Hetednapon aztán az történt, hogy meghalt a gyermek. Dávid szolgái azonban nem merték jelenteni neki, hogy meghalt a gyermek, mert azt mondták: »Íme, amikor a gyermek még élt, szóltunk neki, s nem hallgatott szavunkra: mennyivel inkább fogja sanyargatni magát, ha azt mondjuk: Meghalt a gyermek.« Ám amikor Dávid látta, hogy szolgái sugdolóznak, megértette, hogy meghalt a gyermek, s azt mondta szolgáinak: »Ugye meghalt a gyermek?« Ők azt felelték neki: »Meghalt.«
Erre Dávid felkelt a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott és bement az Úr házába és imádkozott, majd házába tért, s kérte, hogy tegyenek ennivalót eléje és evett. Azt mondták erre neki szolgái: »Mi dolog ez, amit műveltél? Amikor még élt, böjtöltél és sírtál a gyermekért, amikor pedig meghalt a gyermek, felkeltél és étkeztél?« Ő azt mondta: »Amikor még élt, böjtöltem és sírtam a gyermekért, mert azt mondtam: Ki tudja, hátha nekem ajándékozza őt az Úr, s életben marad a gyermek. Most azonban, hogy meghalt, miért böjtöljek? Visszahívhatom-e még? Sőt, én elmegyek majd hozzá, de ő nem tér vissza hozzám.«
Aztán Dávid megvigasztalta Batsebát, a feleségét, s bement hozzá és hált vele, s az fiút szült, s elnevezte Salamonnak. Az Úr szerette őt, 25és elküldte Nátán prófétát, hogy nevezze el az Úr miatt Jedidjának (azaz az Úr kedveltjének).
Rabbát meghódítása Joáb ezalatt hadakozott Ammon fiainak Rabbátja ellen, s be is vette a királyi várost. Követeket küldött erre Joáb Dávidhoz, s ezt üzente: »Hadakoztam Rabbát ellen, de a Vizivárost még be kell venni. Nos tehát gyűjtsd egybe a nép többi részét, s vedd ostrom alá a várost, s vedd be, hogy ne az én nevemnek tulajdonítsák a győzelmet, ha én dúlom fel a várost.« Erre Dávid egybegyűjtötte az egész népet, s elindult Rabbát ellen, s hadakozott ellene és bevette. 30A koronát is levette királyuk fejéről – egy talentum arany volt a súlya, s drágakövek voltak rajta –, s azt Dávid a maga fejére tétette. Nagyon sok zsákmányt is hozott a városból, 31s elhozta népét is, és a kőfűrészek, vasékek és fejszék mellé állította és a téglaégetőkben dolgoztatta őket. Így cselekedett Ammon fiainak valamennyi városával. Aztán Dávid visszatért egész seregével együtt Jeruzsálembe.
Ámnon és Támár 13 1Ezek után az történt, hogy Ámnon, Dávid fia, megszerette Absalomnak, Dávid fiának Támár nevű, igen szép nővérét. Annyira gyötrődött utána, hogy beteg lett szerelméért, hisz mivel az szűz volt, lehetetlennek tűnt előtte, hogy vele valami illetlenséget elkövethessen. Volt azonban Ámnonnak egy barátja, név szerint Jonadáb, Semmaának, Dávid fivérének fia, aki igen eszes ember volt. Ez megkérdezte tőle: »Miért fogysz így napról-napra, királyfi? Miért nem közlöd velem?« Azt mondta erre neki Ámnon: »Szeretem Támárt, fivéremnek, Absalomnak nővérét.« Jonadáb azt felelte neki: »Feküdj ágyadba és színlelj betegséget, s ha apád eljön, hogy meglátogasson, mondd neki: Hadd jöjjön el, kérlek, Támár, a nővérem, hogy enni adjon nekem. De itt készítse el az étket, hogy az ő kezéből egyem.« Ámnon le is feküdt és betegnek tetette magát. Amikor aztán eljött a király, hogy meglátogassa, azt mondta Ámnon a királynak: »Hadd jöjjön el, kérlek, Támár, a nővérem, hogy a szemem előtt süteményt süssön, és az ő kezéből egyek!«
Erre Dávid elküldött Támár házához ezzel az üzenettel: »Menj el Ámnonnak, a fivérednek a házába, s készíts ennivalót neki.« Támár el is ment Ámnonnak, a fivérének a házába, ahol az feküdt. Fogta a lisztet, bekeverte, kiszaggatta a szeme előtt, és megsütötte az ételt. Aztán vette, amit sütött, kiszedte, és eléje tette. Ámnon azonban nem akart enni és azt mondta: »Küldjetek ki mindenkit előlem.« Amikor aztán mindenkit eltávolítottak, azt mondta Ámnon Támárnak: »Hozd be az ételt a hálókamrába, hogy a te kezedből egyem.« Erre vette Támár a süteményt, amelyet készített, s bevitte Ámnonhoz, a fivéréhez a hálókamrába. Amikor azonban odavitte neki az ételt, az megragadta őt, s azt mondta: »Gyere, aludj velem, nővérem.« Ő azonban így felelt neki: »Ne, testvér, ne kövess el erőszakot rajtam! Nem szabad ilyet tenni Izraelben, ne tégy ilyen butaságot. 13Hisz én nem tudnám elviselni szégyenemet, te meg olyan lennél Izraelben, mint valami bolond. Szólj csak inkább a királynak, s ő nem fog megtagadni tőled.« Ám ő nem hajlott könyörgésére, hanem erősebb lévén, legyűrte és hált vele.
Utána azonban Ámnon nagyon nagy gyűlöletre gerjedt iránta, úgyhogy nagyobb volt a gyűlölet, amellyel gyűlölte, mint a szeretet, amellyel azelőtt szerette. Azt mondta azért neki Ámnon: »Kelj fel, s eredj!« Ő azt felelte neki: »Nagyobb ez a gonoszság, amelyet most követsz el rajtam, amikor kiűzöl, mint az, amelyet az imént cselekedtél.« Ám ő nem akart rá hallgatni, hanem beszólította azt a legényt, aki szolgált neki és azt mondta: »Kergesd ki ezt előlem és zárd be mögötte az ajtót!« – A lány bokáig érő köntöst viselt, mert ilyen ruhát hordtak a király szűz lányai. – A legény ki is kergette és bezárta mögötte az ajtót.
Ekkor Támár hamut hintett fejére, megszaggatta bokáig érő köntösét, fejére tette kezét, és járt-kelt jajgatva. A fivére, Absalom megkérdezte tőle: »Talán Ámnon, a fivéred veled aludt? Most azonban, testvérem, hallgass: a fivéred ő, ne gyötrődjék szíved e dolog miatt!« – Így aztán Támár megszégyenülten Absalomnak, a fivérének házában maradt.
Amikor aztán Dávid király meghallotta ezt a dolgot, nagyon elszomorodott, de nem akarta megszomorítani Ámnonnak, fiának lelkét, mert szerette őt, mivel elsőszülötte volt. Absalom azonban nem beszélt Ámnonnal sem rosszat, sem jót, mert gyűlölte Absalom Ámnont, azért, hogy meggyalázta Támárt, a nővérét.
Absalom bosszúja Ámnon ellen 23Történt azonban két esztendő múlva, hogy Absalom juhnyírást tartott Baálhácorban, amely Efraim mellett van. Erre Absalom meghívta a király valamennyi fiát. Elment ugyanis a királyhoz és azt mondta neki: »Íme, szolgád juhnyírást tart, kérlek, jöjjön el a király a szolgáival együtt szolgájához.« Azt mondta erre a király Absalomnak: »Ne, fiam, ne kívánd, hogy mindnyájan elmenjünk és terhedre legyünk.« Unszolására sem akart elmenni, hanem megáldotta őt. Azt mondta ekkor Absalom: »Hát ha te nem akarsz eljönni, hadd jöjjön el, kérlek, velünk legalább Ámnon, a fivérem.« Azt mondta erre neki a király: »Nem szükséges, hogy veled menjen.« De Absalom unszolta, s így ő elbocsátotta vele Ámnont, s a király valamennyi fiát.
Lakomát szerzett erre Absalom, olyat, mint a király lakomája. Legényeinek azonban megparancsolta Absalom: »Vigyázzatok! Ha Ámnon ittas lesz a bortól, s én azt mondom nektek: Üssétek le, akkor öljétek meg. Ne féljetek, hiszen én parancsolom nektek, legyetek bátrak és vitéz emberek!« Absalom legényei úgy is cselekedtek Ámnonnal, ahogy Absalom parancsolta nekik. Erre a király fiai valamennyien felkeltek, mindegyikük öszvérére ült és elmenekült.
Amikor még úton voltak, ez a hír érkezett Dávidhoz: »Mind megölte Absalom a király fiait, egyetlenegy sem maradt meg közülük.« Erre a király felkelt, megszaggatta ruháit, levetette magát a földre és körülötte álló szolgái is mindnyájan megszaggatták ruháikat. Megszólalt azonban Jonadáb, Semmaának, Dávid fivérének fia, és azt mondta: »Ne gondolja azt az én uram, a király, hogy mind megölték a király fiait: csak Ámnon halt meg, mert ő Absalom begyében volt attól a naptól kezdve, hogy erőszakot követett el Támáron, a nővérén. Nos tehát ne vegye szívére uram, a király azt a szóbeszédet és ne mondja: Mind megölték a király fiait – mert csak Ámnon halt meg.« Közben Absalom elmenekült.
Az őrálló legény pedig felemelte szemét, széttekintett és jelentette, hogy íme, sok nép jön a mellékúton, a hegyoldal felől. Azt mondta erre Jonadáb a királynak: »Lám, itt vannak a király fiai: úgy történt, ahogy szolgád mondta.« Amikor megszűnt szólni, meg is jelentek a király fiai és bementek és hangos sírásra fakadtak. Maga a király és minden szolgája is sírt nagyon nagy jajgatással.
37Absalom azonban elmenekült, s Talmajhoz, Ammiúd fiához, Gessúr királyához ment, és Dávid minden nap gyászolta fiát.
Absalom visszatérése Miután Absalom elmenekült és Gessúrba jutott, ott volt három esztendeig. Dávid király végül felhagyott Absalom üldözésével, mert megvigasztalódott Ámnon halálán.
14 1Amikor aztán Joáb, Száruja fia észrevette, hogy a király szíve ismét Absalom felé fordult, elküldött Tekoába, s hozatott onnan egy eszes asszonyt, s azt mondta neki: »Színlelj gyászt, s ölts gyászruhát, s ne kend meg magadat olajjal, hogy olyan légy, mint a már hosszú ideje halottat gyászoló asszony, s menj be a királyhoz, s mondd neki ezt és ezt.« Azzal szájába adta Joáb a szavakat.
A tekoai asszony be is ment a királyhoz, földre borult előtte és meghajtotta magát és azt mondta: »Segíts rajtam, király!« Azt mondta erre neki a király: »Mi bajod?« Az így felelt: »Jaj! Özvegyasszony vagyok én, mert meghalt a férjem. Volt szolgálódnak két fia, de azok összevesztek a mezőn, s nem volt senki sem, aki megfékezhette volna őket, így az egyik leütötte és megölte a másikat. Most íme, felkelt az egész rokonság szolgálód ellen, s azt mondja: ‘Add ki a testvérgyilkost, hogy megölhessük meggyilkolt testvére életéért, s így eltörölhessük az örököst.’ Így akarják eloltani megmaradt szikrácskámat, hogy ne maradjon férjemnek se neve, se maradéka a földön.« Azt mondta erre a király az asszonynak: »Eredj házadba, majd intézkedem ügyedben!« Azt mondta erre a tekoai asszony a királynak: »Rajtam, uram király, rajtam és apám házán legyen a vétek, a király és trónja mentes legyen tőle!« Azt mondta erre a király: »Aki ellened szól, hozd csak elém, s többé nem nyúl hozzád!« 11Ám ő azt mondta: »Emlékezzék meg a király az Úrról, Istenéről, hogy ne folytathassák a vérrokonok a bosszút és semmiképp se ölhessék meg fiamat.« Ő tehát azt mondta: »Az Úr életére mondom, hogy fiad haja szála sem esik a földre!«
Azt mondta ekkor az asszony: »Hadd szóljon szolgálód még egy szót uramhoz, a királyhoz.« Ő azt mondta: »Szólj!« Azt mondta erre az asszony: »Miért gondoltál te ehhez hasonló dolgot Isten népe ellen, s miért határozta a király azt, hogy vétkezik és nem hozatja vissza azt, akit eltaszított? Mindnyájan meghalunk, s olyanok vagyunk, mint a víz, amely befolyik a földbe, s vissza nem tér, s Isten nem akarja senkinek a vesztét, hanem az a gondolata, hogy ne vesszen el egészen az eltaszított sem. Nos, tehát azért jöttem ide, hogy ezt elmondjam uramnak, a királynak a nép jelenlétében. Azt mondta ugyanis magában szolgálód: Szólok a királynak, hátha megteszi szolgálója szavát. – A király meg is hallgatott és megszabadította szolgálóját mindazoknak a kezéből, akik el akarnak törölni engem, s velem fiamat az Isten örökségéből. Hadd kérje tehát szolgálód, hogy úgy hasson uramnak, a királynak szava, mint az áldozat, hiszen az én uram, a király olyan, mint az Isten angyala, mivel nem ingatja meg sem az áldás, sem az átok, s azért az Úr, a te Istened, veled van.«
A király azt felelte erre az asszonynak: »Ne titkold el előlem azt, amit kérdezek.« Azt mondta erre neki az asszony: »Szólj, uram király!« Azt mondta erre a király: »Nem Joáb keze van-e veled mindebben?« Az asszony ezt válaszolta: »Életed üdvösségére mondom, uram király, hogy sem balra, sem jobbra nem tér el az igazságtól semmi sem, amit uram, a király mondott, mert valóban szolgád, Joáb parancsolta ezt nekem, s ő adta szolgálód szájába mindezeket a szavakat. Hogy e képes beszédre térjek, szolgád, Joáb parancsolta, te azonban, uram király, olyan bölcs vagy, mint amilyen bölcs Isten angyala, s így mindent megértesz a földön.«
Azt mondta erre a király Joábnak: »Íme, megengesztelődöm, s megteszem szavadat: eredj tehát, s hívd vissza az ifjút, Absalomot.« Joáb erre arcával a földre borult, meghajtotta magát, s áldotta a királyt. Aztán azt mondta Joáb: »Ma ismerte meg szolgád, hogy kegyelmet találtam szemedben, uram király, mert megtetted szolgád szavát.« Joáb fel is kerekedett és elment Gessúrba és elhozta Absalomot Jeruzsálembe. Ám a király azt mondta: »Térjen vissza házába, de az én színem elé ne kerüljön.« Absalom tehát visszatért házába, s nem kerülhetett a király színe elé.
Egész Izraelben nem volt olyan szép és csinos ember, mint Absalom: tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba. 26Amikor levágatta haját (esztendőnként megnyiratkozott ugyanis, mert nehéz volt a haja), fejének haja kétszáz sékelt nyomott, a közönséges súlyegység szerint. 27Absalomnak három fia és egy Támár nevű, szép termetű lánya született.
Két esztendőt töltött Absalom Jeruzsálemben, de csak nem kerülhetett a király színe elé. Elküldött tehát Joábhoz, hogy azt a királyhoz küldje, de az nem akart eljönni hozzá. Amikor másodszor is elküldött, s akkor sem akart eljönni hozzá, azt mondta szolgáinak: »Tudjátok, hogy Joáb szántója az én szántóm mellett van, s árpavetés van rajta. Nos menjetek és borítsátok lángba.« Erre Absalom szolgái lángba borították Joáb vetését. Erre Joáb szolgái megszaggatták ruháikat, s elmentek urukhoz és azt mondták: »Absalom szolgái lángba borították a szántó egyik részét.« Joáb erre felkerekedett, s elment Absalomhoz a házába, és azt mondta: »Miért borították lángba szolgáid vetésemet?« Absalom erre azt felelte Joábnak: »Küldtem hozzád és kértelek, hogy jöjj hozzám, hadd küldjelek el a királyhoz, hogy mondd neki: ‘Miért jöttem vissza Gessúrból? Jobb volt nekem ott lennem!’ Azt kérem tehát, hadd kerüljek a király színe elé, ha pedig eszében tartja vétkemet, ölessen meg.« Joáb be is ment a királyhoz és elmondott neki mindent. Erre ő elhívatta Absalomot. Az bement a királyhoz, leborult előtte a földre, s a király megcsókolta Absalomot.
7Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én színem előtt?! A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted, Ammon fiainak kardja által ölted meg őt! Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Ezt üzeni ezért az Úr: Íme, saját házadból támasztok bajt ellened, szemed előtt veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak. Az feleségeiddel fog hálni a nap színe alatt. Te ugyanis titokban cselekedtél, én azonban egész Izrael színe előtt s a nap színe alatt váltom valóra ezt a dolgot.«
Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: »Vétkeztem az Úr ellen!« Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal; mindazonáltal, mivel e dolog által alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal.« 15Nátán erre visszatért házába.
Meg is verte az Úr azt a gyermeket, akit Uriás felesége szült Dávidnak, úgyhogy lemondtak róla. Erre Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért, majd böjtöt tartott Dávid, félrevonult, és lefeküdt a földre. Erre odamentek hozzá házának vénei, és unszolták, hogy keljen fel a földről. Ő azonban nem akart, s eledelt sem vett magához velük. Hetednapon aztán az történt, hogy meghalt a gyermek. Dávid szolgái azonban nem merték jelenteni neki, hogy meghalt a gyermek, mert azt mondták: »Íme, amikor a gyermek még élt, szóltunk neki, s nem hallgatott szavunkra: mennyivel inkább fogja sanyargatni magát, ha azt mondjuk: Meghalt a gyermek.« Ám amikor Dávid látta, hogy szolgái sugdolóznak, megértette, hogy meghalt a gyermek, s azt mondta szolgáinak: »Ugye meghalt a gyermek?« Ők azt felelték neki: »Meghalt.«
Erre Dávid felkelt a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott és bement az Úr házába és imádkozott, majd házába tért, s kérte, hogy tegyenek ennivalót eléje és evett. Azt mondták erre neki szolgái: »Mi dolog ez, amit műveltél? Amikor még élt, böjtöltél és sírtál a gyermekért, amikor pedig meghalt a gyermek, felkeltél és étkeztél?« Ő azt mondta: »Amikor még élt, böjtöltem és sírtam a gyermekért, mert azt mondtam: Ki tudja, hátha nekem ajándékozza őt az Úr, s életben marad a gyermek. Most azonban, hogy meghalt, miért böjtöljek? Visszahívhatom-e még? Sőt, én elmegyek majd hozzá, de ő nem tér vissza hozzám.«
Aztán Dávid megvigasztalta Batsebát, a feleségét, s bement hozzá és hált vele, s az fiút szült, s elnevezte Salamonnak. Az Úr szerette őt, 25és elküldte Nátán prófétát, hogy nevezze el az Úr miatt Jedidjának (azaz az Úr kedveltjének).
Rabbát meghódítása Joáb ezalatt hadakozott Ammon fiainak Rabbátja ellen, s be is vette a királyi várost. Követeket küldött erre Joáb Dávidhoz, s ezt üzente: »Hadakoztam Rabbát ellen, de a Vizivárost még be kell venni. Nos tehát gyűjtsd egybe a nép többi részét, s vedd ostrom alá a várost, s vedd be, hogy ne az én nevemnek tulajdonítsák a győzelmet, ha én dúlom fel a várost.« Erre Dávid egybegyűjtötte az egész népet, s elindult Rabbát ellen, s hadakozott ellene és bevette. 30A koronát is levette királyuk fejéről – egy talentum arany volt a súlya, s drágakövek voltak rajta –, s azt Dávid a maga fejére tétette. Nagyon sok zsákmányt is hozott a városból, 31s elhozta népét is, és a kőfűrészek, vasékek és fejszék mellé állította és a téglaégetőkben dolgoztatta őket. Így cselekedett Ammon fiainak valamennyi városával. Aztán Dávid visszatért egész seregével együtt Jeruzsálembe.
Ámnon és Támár 13 1Ezek után az történt, hogy Ámnon, Dávid fia, megszerette Absalomnak, Dávid fiának Támár nevű, igen szép nővérét. Annyira gyötrődött utána, hogy beteg lett szerelméért, hisz mivel az szűz volt, lehetetlennek tűnt előtte, hogy vele valami illetlenséget elkövethessen. Volt azonban Ámnonnak egy barátja, név szerint Jonadáb, Semmaának, Dávid fivérének fia, aki igen eszes ember volt. Ez megkérdezte tőle: »Miért fogysz így napról-napra, királyfi? Miért nem közlöd velem?« Azt mondta erre neki Ámnon: »Szeretem Támárt, fivéremnek, Absalomnak nővérét.« Jonadáb azt felelte neki: »Feküdj ágyadba és színlelj betegséget, s ha apád eljön, hogy meglátogasson, mondd neki: Hadd jöjjön el, kérlek, Támár, a nővérem, hogy enni adjon nekem. De itt készítse el az étket, hogy az ő kezéből egyem.« Ámnon le is feküdt és betegnek tetette magát. Amikor aztán eljött a király, hogy meglátogassa, azt mondta Ámnon a királynak: »Hadd jöjjön el, kérlek, Támár, a nővérem, hogy a szemem előtt süteményt süssön, és az ő kezéből egyek!«
Erre Dávid elküldött Támár házához ezzel az üzenettel: »Menj el Ámnonnak, a fivérednek a házába, s készíts ennivalót neki.« Támár el is ment Ámnonnak, a fivérének a házába, ahol az feküdt. Fogta a lisztet, bekeverte, kiszaggatta a szeme előtt, és megsütötte az ételt. Aztán vette, amit sütött, kiszedte, és eléje tette. Ámnon azonban nem akart enni és azt mondta: »Küldjetek ki mindenkit előlem.« Amikor aztán mindenkit eltávolítottak, azt mondta Ámnon Támárnak: »Hozd be az ételt a hálókamrába, hogy a te kezedből egyem.« Erre vette Támár a süteményt, amelyet készített, s bevitte Ámnonhoz, a fivéréhez a hálókamrába. Amikor azonban odavitte neki az ételt, az megragadta őt, s azt mondta: »Gyere, aludj velem, nővérem.« Ő azonban így felelt neki: »Ne, testvér, ne kövess el erőszakot rajtam! Nem szabad ilyet tenni Izraelben, ne tégy ilyen butaságot. 13Hisz én nem tudnám elviselni szégyenemet, te meg olyan lennél Izraelben, mint valami bolond. Szólj csak inkább a királynak, s ő nem fog megtagadni tőled.« Ám ő nem hajlott könyörgésére, hanem erősebb lévén, legyűrte és hált vele.
Utána azonban Ámnon nagyon nagy gyűlöletre gerjedt iránta, úgyhogy nagyobb volt a gyűlölet, amellyel gyűlölte, mint a szeretet, amellyel azelőtt szerette. Azt mondta azért neki Ámnon: »Kelj fel, s eredj!« Ő azt felelte neki: »Nagyobb ez a gonoszság, amelyet most követsz el rajtam, amikor kiűzöl, mint az, amelyet az imént cselekedtél.« Ám ő nem akart rá hallgatni, hanem beszólította azt a legényt, aki szolgált neki és azt mondta: »Kergesd ki ezt előlem és zárd be mögötte az ajtót!« – A lány bokáig érő köntöst viselt, mert ilyen ruhát hordtak a király szűz lányai. – A legény ki is kergette és bezárta mögötte az ajtót.
Ekkor Támár hamut hintett fejére, megszaggatta bokáig érő köntösét, fejére tette kezét, és járt-kelt jajgatva. A fivére, Absalom megkérdezte tőle: »Talán Ámnon, a fivéred veled aludt? Most azonban, testvérem, hallgass: a fivéred ő, ne gyötrődjék szíved e dolog miatt!« – Így aztán Támár megszégyenülten Absalomnak, a fivérének házában maradt.
Amikor aztán Dávid király meghallotta ezt a dolgot, nagyon elszomorodott, de nem akarta megszomorítani Ámnonnak, fiának lelkét, mert szerette őt, mivel elsőszülötte volt. Absalom azonban nem beszélt Ámnonnal sem rosszat, sem jót, mert gyűlölte Absalom Ámnont, azért, hogy meggyalázta Támárt, a nővérét.
Absalom bosszúja Ámnon ellen 23Történt azonban két esztendő múlva, hogy Absalom juhnyírást tartott Baálhácorban, amely Efraim mellett van. Erre Absalom meghívta a király valamennyi fiát. Elment ugyanis a királyhoz és azt mondta neki: »Íme, szolgád juhnyírást tart, kérlek, jöjjön el a király a szolgáival együtt szolgájához.« Azt mondta erre a király Absalomnak: »Ne, fiam, ne kívánd, hogy mindnyájan elmenjünk és terhedre legyünk.« Unszolására sem akart elmenni, hanem megáldotta őt. Azt mondta ekkor Absalom: »Hát ha te nem akarsz eljönni, hadd jöjjön el, kérlek, velünk legalább Ámnon, a fivérem.« Azt mondta erre neki a király: »Nem szükséges, hogy veled menjen.« De Absalom unszolta, s így ő elbocsátotta vele Ámnont, s a király valamennyi fiát.
Lakomát szerzett erre Absalom, olyat, mint a király lakomája. Legényeinek azonban megparancsolta Absalom: »Vigyázzatok! Ha Ámnon ittas lesz a bortól, s én azt mondom nektek: Üssétek le, akkor öljétek meg. Ne féljetek, hiszen én parancsolom nektek, legyetek bátrak és vitéz emberek!« Absalom legényei úgy is cselekedtek Ámnonnal, ahogy Absalom parancsolta nekik. Erre a király fiai valamennyien felkeltek, mindegyikük öszvérére ült és elmenekült.
Amikor még úton voltak, ez a hír érkezett Dávidhoz: »Mind megölte Absalom a király fiait, egyetlenegy sem maradt meg közülük.« Erre a király felkelt, megszaggatta ruháit, levetette magát a földre és körülötte álló szolgái is mindnyájan megszaggatták ruháikat. Megszólalt azonban Jonadáb, Semmaának, Dávid fivérének fia, és azt mondta: »Ne gondolja azt az én uram, a király, hogy mind megölték a király fiait: csak Ámnon halt meg, mert ő Absalom begyében volt attól a naptól kezdve, hogy erőszakot követett el Támáron, a nővérén. Nos tehát ne vegye szívére uram, a király azt a szóbeszédet és ne mondja: Mind megölték a király fiait – mert csak Ámnon halt meg.« Közben Absalom elmenekült.
Az őrálló legény pedig felemelte szemét, széttekintett és jelentette, hogy íme, sok nép jön a mellékúton, a hegyoldal felől. Azt mondta erre Jonadáb a királynak: »Lám, itt vannak a király fiai: úgy történt, ahogy szolgád mondta.« Amikor megszűnt szólni, meg is jelentek a király fiai és bementek és hangos sírásra fakadtak. Maga a király és minden szolgája is sírt nagyon nagy jajgatással.
37Absalom azonban elmenekült, s Talmajhoz, Ammiúd fiához, Gessúr királyához ment, és Dávid minden nap gyászolta fiát.
Absalom visszatérése Miután Absalom elmenekült és Gessúrba jutott, ott volt három esztendeig. Dávid király végül felhagyott Absalom üldözésével, mert megvigasztalódott Ámnon halálán.
14 1Amikor aztán Joáb, Száruja fia észrevette, hogy a király szíve ismét Absalom felé fordult, elküldött Tekoába, s hozatott onnan egy eszes asszonyt, s azt mondta neki: »Színlelj gyászt, s ölts gyászruhát, s ne kend meg magadat olajjal, hogy olyan légy, mint a már hosszú ideje halottat gyászoló asszony, s menj be a királyhoz, s mondd neki ezt és ezt.« Azzal szájába adta Joáb a szavakat.
A tekoai asszony be is ment a királyhoz, földre borult előtte és meghajtotta magát és azt mondta: »Segíts rajtam, király!« Azt mondta erre neki a király: »Mi bajod?« Az így felelt: »Jaj! Özvegyasszony vagyok én, mert meghalt a férjem. Volt szolgálódnak két fia, de azok összevesztek a mezőn, s nem volt senki sem, aki megfékezhette volna őket, így az egyik leütötte és megölte a másikat. Most íme, felkelt az egész rokonság szolgálód ellen, s azt mondja: ‘Add ki a testvérgyilkost, hogy megölhessük meggyilkolt testvére életéért, s így eltörölhessük az örököst.’ Így akarják eloltani megmaradt szikrácskámat, hogy ne maradjon férjemnek se neve, se maradéka a földön.« Azt mondta erre a király az asszonynak: »Eredj házadba, majd intézkedem ügyedben!« Azt mondta erre a tekoai asszony a királynak: »Rajtam, uram király, rajtam és apám házán legyen a vétek, a király és trónja mentes legyen tőle!« Azt mondta erre a király: »Aki ellened szól, hozd csak elém, s többé nem nyúl hozzád!« 11Ám ő azt mondta: »Emlékezzék meg a király az Úrról, Istenéről, hogy ne folytathassák a vérrokonok a bosszút és semmiképp se ölhessék meg fiamat.« Ő tehát azt mondta: »Az Úr életére mondom, hogy fiad haja szála sem esik a földre!«
Azt mondta ekkor az asszony: »Hadd szóljon szolgálód még egy szót uramhoz, a királyhoz.« Ő azt mondta: »Szólj!« Azt mondta erre az asszony: »Miért gondoltál te ehhez hasonló dolgot Isten népe ellen, s miért határozta a király azt, hogy vétkezik és nem hozatja vissza azt, akit eltaszított? Mindnyájan meghalunk, s olyanok vagyunk, mint a víz, amely befolyik a földbe, s vissza nem tér, s Isten nem akarja senkinek a vesztét, hanem az a gondolata, hogy ne vesszen el egészen az eltaszított sem. Nos, tehát azért jöttem ide, hogy ezt elmondjam uramnak, a királynak a nép jelenlétében. Azt mondta ugyanis magában szolgálód: Szólok a királynak, hátha megteszi szolgálója szavát. – A király meg is hallgatott és megszabadította szolgálóját mindazoknak a kezéből, akik el akarnak törölni engem, s velem fiamat az Isten örökségéből. Hadd kérje tehát szolgálód, hogy úgy hasson uramnak, a királynak szava, mint az áldozat, hiszen az én uram, a király olyan, mint az Isten angyala, mivel nem ingatja meg sem az áldás, sem az átok, s azért az Úr, a te Istened, veled van.«
A király azt felelte erre az asszonynak: »Ne titkold el előlem azt, amit kérdezek.« Azt mondta erre neki az asszony: »Szólj, uram király!« Azt mondta erre a király: »Nem Joáb keze van-e veled mindebben?« Az asszony ezt válaszolta: »Életed üdvösségére mondom, uram király, hogy sem balra, sem jobbra nem tér el az igazságtól semmi sem, amit uram, a király mondott, mert valóban szolgád, Joáb parancsolta ezt nekem, s ő adta szolgálód szájába mindezeket a szavakat. Hogy e képes beszédre térjek, szolgád, Joáb parancsolta, te azonban, uram király, olyan bölcs vagy, mint amilyen bölcs Isten angyala, s így mindent megértesz a földön.«
Azt mondta erre a király Joábnak: »Íme, megengesztelődöm, s megteszem szavadat: eredj tehát, s hívd vissza az ifjút, Absalomot.« Joáb erre arcával a földre borult, meghajtotta magát, s áldotta a királyt. Aztán azt mondta Joáb: »Ma ismerte meg szolgád, hogy kegyelmet találtam szemedben, uram király, mert megtetted szolgád szavát.« Joáb fel is kerekedett és elment Gessúrba és elhozta Absalomot Jeruzsálembe. Ám a király azt mondta: »Térjen vissza házába, de az én színem elé ne kerüljön.« Absalom tehát visszatért házába, s nem kerülhetett a király színe elé.
Egész Izraelben nem volt olyan szép és csinos ember, mint Absalom: tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba. 26Amikor levágatta haját (esztendőnként megnyiratkozott ugyanis, mert nehéz volt a haja), fejének haja kétszáz sékelt nyomott, a közönséges súlyegység szerint. 27Absalomnak három fia és egy Támár nevű, szép termetű lánya született.
Két esztendőt töltött Absalom Jeruzsálemben, de csak nem kerülhetett a király színe elé. Elküldött tehát Joábhoz, hogy azt a királyhoz küldje, de az nem akart eljönni hozzá. Amikor másodszor is elküldött, s akkor sem akart eljönni hozzá, azt mondta szolgáinak: »Tudjátok, hogy Joáb szántója az én szántóm mellett van, s árpavetés van rajta. Nos menjetek és borítsátok lángba.« Erre Absalom szolgái lángba borították Joáb vetését. Erre Joáb szolgái megszaggatták ruháikat, s elmentek urukhoz és azt mondták: »Absalom szolgái lángba borították a szántó egyik részét.« Joáb erre felkerekedett, s elment Absalomhoz a házába, és azt mondta: »Miért borították lángba szolgáid vetésemet?« Absalom erre azt felelte Joábnak: »Küldtem hozzád és kértelek, hogy jöjj hozzám, hadd küldjelek el a királyhoz, hogy mondd neki: ‘Miért jöttem vissza Gessúrból? Jobb volt nekem ott lennem!’ Azt kérem tehát, hadd kerüljek a király színe elé, ha pedig eszében tartja vétkemet, ölessen meg.« Joáb be is ment a királyhoz és elmondott neki mindent. Erre ő elhívatta Absalomot. Az bement a királyhoz, leborult előtte a földre, s a király megcsókolta Absalomot.
Jegyzetek
12,1 A példabeszéd érzékelteti a gaztett súlyosságát.
12,5 Dávid öntudatlanul saját maga fölött mond ítéletet. A négyszeres kártérítést a törvény írta elő (Kiv 21,37).
12,7 Az ítélet be fog teljesedni, vö. 16,22; 20,3.
12,15 A gyermek halálával a büntetés megtörtént, Isten megengesztelődött.
12,25 „Az Úr kedveltje” név (Jedidja) utal Salamon későbbi kiválasztására, és arra, hogy Dávidot Isten újra a kegyeibe fogadta.
12,30 „Egy talentum” a korona értékét, nem a súlyát (41 kg lenne) jelzi.
12,31 „Elhozta”: vagy „munkára kényszerítette”.
13,1 Absalom és Támár anyja Maáka, Ámnon anyja Ahinoám volt.
13,1 A hagyomány Dávid több fiát is említi (Absalom, Adonija), akik az öröklési jog szerint Salamon előtt következtek volna.
13,13 A féltestvérek közti házasság az Izraellel szomszédos népek között nem számított visszataszítónak, és sokáig Izraelben is előfordult, noha a törvény tiltotta (Lev 18,11; 20,17; MTörv 27,22).
13,23 Baálhácor Bételtől északkeletre fekszik.
13,37 Absalom anyja a gessúri király lánya volt (3,3).
14,1 Tekoa Betlehemtől délre fekszik.
14,1 Az asszony elbeszélése során a király kimond egy ítéletet, amit aztán saját magára kell alkalmaznia (vö. 2 Sám 12,1-15).
14,11 Értsd: a haja szála sem görbülhet meg.
14,26 1 sékel = kb. 11,5 g.
14,27 18,18 szerint Absalomnak nem volt fia.