JERUZSÁLEM ISTEN VÉDELMÉBEN: 3,1-40
A szent város 3 1Amikor a szent városban teljes volt a nyugalom, és Oniás főpap jámborsága és gonoszságtól visszariadó lelkülete miatt igen lelkiismeretesen megtartották a törvényeket, az volt a helyzet, hogy még királyok és fejedelmek is igen nagy tiszteletet mutattak azon hely iránt, és igen értékes ajándékokkal emelték a templom díszét. Így Szeleukosz, Ázsia királya a saját jövedelmeiből fedezte az áldozatok bemutatásához szükséges valamennyi költséget.Simon árulása Ekkor azonban Simon, a Benjamin törzséből való templomi elöljáró valami gonoszságot forralt a város ellen, de a főpap szembefordult vele.
Mivel pedig maga nem bírt Oniással, elment Apollónioszhoz, Tarszeász fiához, aki abban az időben Cöleszíria és Fönícia helytartója volt, és értésére adta, hogy a jeruzsálemi kincstár megszámlálhatatlan pénzben bővelkedik, a közkincseket felbecsülni sem lehet, holott ezeknek az áldozatok rendjéhez semmi köze sincsen. Le lehetne tehát foglalni a király számára mindent.
A templomi kincsek 7Apollóniosz jelentést tett a királynak a bejelentett pénzről. Erre az magához hívatta főtisztjét, Heliodóroszt, és elküldte azzal a megbízással, hogy hozza el az említett pénzt. Heliodórosz tüstént útnak indult, látszólag mintha Cöleszíria és Fönícia városait járná be, valójában pedig azért, hogy végrehajtsa a király szándékát. Amikor aztán Jeruzsálembe ért, és a főpap barátságos fogadtatásban részesítette a városban, említést tett a bejelentett pénzekről, és feltárta neki, mi célból érkezett. Aztán megkérdezte, hogy valóban így áll-e a dolog. 10A főpap erre elmondta neki, hogy letétbe helyezett javak ezek, az özvegyek meg az árvák ellátására szolgálnak. A gonosz Simon által elárult pénznek egy része pedig Hirkánoszé, Tóbiás fiáé, egy igen előkelő emberé; s az egész mindössze négyszáz talentum ezüst és kétszáz talentum arany. Semmiképpen sem engedhető meg azonban, hogy azok az emberek károsuljanak meg, akik egy olyan helyben bíztak, mint amilyen a templom, amely méltósága és szentsége miatt a tisztelet tárgya mindenütt a világon.
Engesztelő istentisztelet a templomért Ám ő a királytól kapott parancshoz híven kijelentette, hogy azokat minden áron el kell szállítania a királyhoz. Amikor aztán egy meghatározott napon bement Heliodórosz, hogy intézkedjék ebben az ügyben, nagy rettegés szállta meg az egész várost. 15A papok odavetették magukat papi köntösben az oltár elé, és az ég felé kiáltottak Ahhoz, aki törvényt adott a letétbe helyezett javakról: hogy sértetlenül őrizze meg azokat a letevők számára. A szíve is vérzett annak, aki ránézett a főpap arcára. Tekintete és elváltozott arcszíne ugyanis mély lelki fájdalmat árult el. Szomorúság ömlött el rajta, a teste remegett, s a szívének keserűsége nyilvánvalóvá lett mindenki előtt, aki rátekintett. A többiek csapatosan özönlöttek ki a házakból, hogy nyilvánosan és buzgón könyörögjenek, mert a szent hely a meggyalázás veszélyében forgott. Az asszonyok zsákba öltözötten elárasztották az utakat. Még az egyébként bezárt szüzek is részben Oniáshoz, részben pedig a falakra siettek, míg mások kinéztek az ablakon. S mindannyian az ég felé terjesztették ki kezüket, és imádkoztak. Szánalmas volt nézni, hogyan gyötrődött fájdalmában a nép rendezetlen tömege, és a főpap is ugyanúgy, amikor a mindenható Istenhez könyörögtek, hogy a rájuk bízott javak egészen sértetlenül megmaradjanak azok számára, akik rájuk bízták őket.
A templomrabló bűnhődése 23Heliodórosz eközben nekilátott, hogy végrehajtsa tervét. Amikor csatlósaival megjelent a helyszínen a kincstárnál, a mindenható Isten lelke oly fenséges módon nyilvánult meg, hogy azok, akik elég vakmerőek voltak neki szót fogadni, valamennyien Isten erejétől sújtva magukon kívül voltak rémületükben. Megjelent ugyanis nekik egy ló, félelmetes lovassal a hátán. Gyönyörű szerszámmal volt díszítve és iramában első patáival Heliodórosz felé vágott. S úgy tűnt nekik, hogy a rajta ülőnek aranyfegyverzete volt. Ugyanakkor megjelent nekik két másik, igen erős ifjú is ragyogó díszben és szép öltözetben. Ezek mindkét oldalról körülfogták Heliodóroszt, szünet nélkül ostorozták, és ütötték-verték rengeteg csapással. Heliodórosz mindjárt a földre bukott, és mély sötétség borult rá. Akkor megragadták, hordszékre tették és kivitték. Azt az embert tehát, aki nagyszámú kísérettel és csatlóssal hatolt be az említett kincstárba, vinni kellett, mert nem tudott magán segíteni. Tehát nyilvánvalóan Isten ereje nyilatkozott meg. Ezáltal az isteni erő által megnémítva, ott feküdt teljesen reményét vesztetten és menthetetlenül. Azok pedig áldották az Urat, mert felmagasztalta szent helyét, s a mindható Úr megjelenése által öröm és vigasság töltötte be a templomot, amely kevéssel azelőtt még félelemmel és rettegéssel volt tele.
A templomrabló megtérése Akkor Heliodórosz barátai közül egyesek sietve kérték Oniást: hívja segítségül a Magasságbelit, hogy hagyja meg az életét annak, aki már élete végét járta. Mivel pedig a főpap amiatt aggódott, hogy a király esetleg a zsidókra gyanakszik, mintha közülük követett volna el valaki merényletet Heliodórosz ellen, üdvös áldozatot mutatott be a férfi felépüléséért. Miközben a főpap az engesztelést végezte, ugyanazok az ifjak odaálltak előbbi öltözetükben Heliodórosz mellé, és azt mondták: »Oniás papnak mondj köszönetet, mert őérte ajándékozott meg életeddel az Úr. Az Isten ostorozott meg téged. Hirdesd tehát mindenkinek Isten nagyságát és hatalmát!« E szavak után eltűntek.
Ekkor Heliodórosz áldozatot mutatott be Istennek, és erős fogadalmakat tett Annak, aki életben hagyta. Miután köszönetet mondott Oniásnak, visszatért seregével a királyhoz. Ott mindenki előtt tanúságot tett a nagy Isten tetteiről, amelyeket a tulajdon szemével látott. Amikor aztán a király megkérdezte Heliodórosztól: ki lenne alkalmas arra, hogy még egyszer elküldje Jeruzsálembe, az így szólt: »Ha van ellenséged, vagy olyan valakid, aki uralmadra tör, küldd csak oda, és az megostorozottan tér majd vissza hozzád, ha ugyan egyáltalában megmenekül. Azon a helyen ugyanis egészen biztosan valamiféle isteni erő van. S ő maga, aki az égben lakik, őrzi, védi azt a helyet, és lesújtja és elveszti azokat, akik gonosz szándékkal mennek oda.« Ez tehát Heliodórosznak és a kincstár megoltalmazásának a története.
Jegyzetek
3,1 Ideális kép a szent városról. III. Oniás Kr. e. 170 előtt volt főpap. Ázsia itt a Közel-Keletet jelenti.
3,7 A király IV. Szeleukosz (Kr. e. 187-175). Heliodóroszt említi egy déloszi felirat is.
3,10 A templomok (biztos) letéti helyként is szerepeltek. 1 talentum kb. 41 kg. Hirkánosz valószínűleg egy gazdag egyiptomi volt.
3,15 Az „ég” felé: Istenhez (már kerülik az „Isten” szó használatát).
3,23 Építő célzatú elbeszélés, erősen érződik rajta a hellenista hatás.
Kedves volt Isten és emberek előtt
Mózes, akinek áldva legyen emléke.
Hasonlóvá tette őt dicsőségben a szentekhez,
és naggyá az ellenségek megfélemlítésében,
bősz állatokat szelídített meg szavával.
Megdicsőítette őt királyok színe előtt,
parancsokat adott neki népéhez,
és megmutatta neki dicsőségét.
Hűsége és szelídsége miatt szentté tette őt,
és kiválasztotta minden élő közül.
Megengedte, hogy hallja szavát,
és bevezette a felhőbe.
Parancsokat adott neki szemtől szembe,
az élet és a fegyelem törvényét,
hogy megtanítsa Jákobot rendelkezéseire
és Izraelt szabályaira.
7 Felmagasztalta Áront, az ő testvérét
Lévi törzséből, hasonlóan őhozzá.
Örök törvényt állapított meg javára:
neki adta a papi méltóságot a nép körében,
és boldoggá tette őt a dicsőséggel.
Felövezte a dicsőség övével,
díszes ruhába öltöztette,
és megkoronázta a hatalom jelvényeivel.
Sarut adott rá, lábravalót és felsőruhát,
sok arany csengővel vette őt körül,
hogy járás közben csengjenek,
és hangozzanak a templomban népe fiainak emlékezetére;
szent ruhát aranyból,
kék és vörös bíborból művészi hímzéssel,
ellátva az ítélet tudakolójával,
karmazsin szövetből, művészi munkát,
metszett drágakövekkel, arany foglalatban,
amelyeket kőmetsző munkája vésett
Izrael törzseinek száma szerint, emlékeztetőül.
Süvegén arany korona volt,
ellátva a »Szent« felírással,
pompás ékesség, felséges munka,
dísze kívánatos a szemnek.
Nem volt azelőtt ehhez hasonló szép dolog kezdettől fogva.
Nem öltheti magára semmiféle idegen,
egyedül csak fiai és unokái minden időben.
Áldozatait a tűz naponta teljesen megemészti.
Megtöltötte Mózes a kezét,
felkente szent olajjal,
és örök feladatul jutott neki
és ivadékának, hogy ameddig az ég áll,
papi szolgálatot teljesítsen, dicséretet mondjon,
és áldja a népet az ő nevében.
Őt szemelte ki az összes élők közül,
hogy áldozatot mutasson be Istennek,
tömjént és kellemes illatot emlékeztetőül,
hogy engesztelést szerezzen népének,
és hatalmat adott neki parancsai körül,
törvényei és ítéletei dolgában,
hogy megtanítsa Jákobot a szabályokra,
és felvilágosítsa Izraelt törvényével.
De fellázadtak ellene illetéktelenek,
és irigykedve törtek ellene férfiak a pusztában,
azok, akik Dátánnal voltak és Abironnal,
és Kóré pártja bősz haraggal.
Látta ezt az Úristen, és nem hagyta annyiban,
s elemésztette őket haragja indulatában.
Szörnyű csodát művelt velük:
elpusztította őket tüzes lánggal.
Gyarapította Áron dicsőségét,
és megadta örökrészét:
a föld gyümölcseinek zsengéjét juttatta neki.
26 Először is kenyeret rendelt nekik táplálékul,
de az Úr áldozataiból is ehetnek,
amelyeket nekik adott és ivadékaiknak.
A nép földjéből azonban nem részesedik,
s a nép között nem kap osztályrészt,
mert maga Isten az ő része és öröksége.
Fineesz, Eleazár fia
harmadik lett a tisztségben,
mert az Úr félelmében a nyomdokába lépett,
helytállt a nép becsületéért,
jámborságával és lelke készségével
engesztelést szerzett Izraelnek Istennél.
Ezért vele is a béke szövetségét kötötte,
hogy ő lesz fejedelme a szentélynek és népének,
hogy őt és ivadékát illesse
a főpapi méltóság mindörökre.
De Dávid királlyal is volt szövetsége,
Jessze fiával Júda törzséből,
hogy az örökség neki jusson és ivadékának,
azért, hogy bölcsességgel töltse meg szívüket,
népe igazságos megítélésére,
hogy feledésbe ne menjenek javaik,
és dicsőségüket nemzetségükben örökké tegye.
1 Bátor volt a harcban Józsue, Nún fia,
Mózes utóda a prófétaságban,
nagy volt ő, mint neve is mondja.
Igen nagy volt Isten választottjainak megmentésében:
leverte az ellenszegülő ellenséget,
hogy örökrészéhez juttassa Izraelt.
Milyen dicső volt, amikor fölemelte kezét,
és dárdát ragadott a város ellen!
Volt-e, aki vele szembe tudott szállni?
Hiszen az Úr adta kezébe ellenségeit!
Intésére nem állt-e meg a nap,
s egy nap olyan lett, mint kettő?
6 Segítségül hívta a Magasságbelit, a hatalmast,
amikor ellenségek szorongatták mindenfelől,
és meghallgatta őt a nagy és szentséges Isten
hatalmas jégeső köveivel:
az ellenséges népre zúdította azt,
és tönkreverte a lejtőn az ellenségeket,
hadd tudják a népek, milyen hatalmas ő,
hogy nem könnyű Istennel harcolni!
Ő pedig híven követte a Hatalmast,
jámborságot tanúsított már Mózes napjaiban,
ő és Káleb, Jefóne fia,
amikor állhatatosak voltak az ellenséggel szemben,
visszatartották a népet a bűntől,
és elhallgattatták a gonosz zúgolódást.
Ezért kettőjüket szemelte ki Isten,
hogy megkímélje őket a hatszázezer gyalogosra váró veszedelemtől,
és elvezesse őket örökrészükbe,
a tejjel-mézzel folyó földre.
Erőt adott ezért az Úr Kálebnek,
és megmaradt benne az erő öregségéig,
hogy megszállja a magas földet,
utóda is megtartotta az örökrészt,
hadd lássák Izrael fiai megannyian,
milyen jó a szentséges Istent híven követni.
A bírák is név szerint, mindazok,
akiknek szíve meg nem romlott,
s akik el nem fordultak az Úrtól:
legyen áldott az emlékük,
és sarjadjanak ki csontjaik a helyükről!
Maradjon meg nevük örökre, maradjon fönn fiaik számára
a szent férfiak dicsősége!
16 Az Úrnak, Istenének kedveltje, Sámuel,
az Úr prófétája, felállította a királyságot,
és fejedelmeket kent fel népében,
17 igazságot tett a gyülekezetben az Úr törvénye szerint,
és Isten meglátogatta Jákobot.
Megbízható prófétának bizonyult,
hűnek bizonyult igéiben, mert látta a világosság Istenét.
Ő is kiáltott a mindenható Úrhoz,
amikor az ellenségek mindenfelől körülvették és szorongatták;
ő bemutatta a hibátlan bárány áldozatát,
az Úr pedig mennydörgött az égből,
hatalmas zengéssel hallatta szavát,
és tönkreverte az ellenséges fejedelmeket,
s a filiszteusok minden vezérét.
Életének és korának vége előtt pedig
tanúul hívta az Urat és felkentjét,
hogy »sem pénzt, de még sarut sem fogadott el senkitől sem!«
és nem vádolta őt senki sem.
23 Miután pedig elszenderült,
tudtul adta és megmutatta a királynak élete végét,
felemelte szavát a földből jövendőmondásra,
hogy eltörölje a nép bűnét.
Jegyzetek
45,7 Sírák fia számára Áron fontosabb, mint Mózes. Az ő főpapi tisztsége tovább él Sírák fia idejében. A főpap egyszerre közvetítő és tanító.
45,26 Utalás a levitákra.
46,1 Sírák fia Mózest és Józsuét is elsősorban prófétának (nem vezérnek és szabadítónak) tekinti.
46,6 A Józsue könyvében idézett győzelmi éneket (Józs 10,6-14) Sírák fia csodaelbeszélésként értelmezi.
46,16 Sámuel jellemzése hasonló Mózeséhez.
46,17 Vö. 1 Sám 3,19-21.
46,23 Vö. 1 Sám 28,6-25.
Ha bágyadt vagy,
erőd a szükség napján szűkösen lesz.
11 Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek,
el ne mulaszd megmenteni a vesztőhelyre támolygókat!
Ha azt mondod: »Nem telik erőmből!«
látja ezt az, aki a szíveket mérlegeli,
s aki lelkedet szemmel tartja, tud mindenről,
és mindenkinek tettei szerint megfizet.
Jegyzetek
24,11 A mondás szomorú aktualitást kap, ha számbavesszük, hogy a zsidókat hányszor üldözték és irtották (már az ókorban is).