Júdás buzdítja a harcosokat Míg ugyanis Nikánor mérhetetlen gőgjében felfuvalkodva már azt tervezte, hogy nyilvános emléket állít a Júdás felett aratott diadalának, Makkabeus teljes bizalommal szüntelenül abban reménykedett, hogy Istentől jön majd segítség számára. Ezért biztatta övéit, hogy ne féljenek a pogányok támadásától. Gondoljanak inkább arra a segítségre, amely az égből jött számukra, és bízzanak abban, hogy a Mindenható most is megadja neki a győzelmet. 9Majd a törvényből és a prófétákból vett szavakkal szólt hozzájuk és figyelmeztette őket korábban vívott harcaikra, és így tovább növelte harci készségüket. De nem csupán feltüzelte a lelküket, hanem egyúttal a szemük elé állította a pogányok hűtlenségét és esküszegését is, és így fegyverrel látta el mindegyiküket, de nem a pajzs meg a lándzsa védelmével, hanem igen találó szavakkal és intésekkel. Emellett mindannyiuk örömére elmondott egy hitelt érdemlő álmot is.
A látomás ez volt: Oniás, az egykori főpap, egy derék, jóságos, tisztes megjelenésű és szelíd erkölcsű, szép szavú és gyermekkorától fogva erényes életű férfi, kiterjesztette kezét, hogy imádkozzék a zsidók egész népéért. Majd megjelent mellette egy másik élemedett korú, csodálatos ragyogással övezett, igen díszes külsejű férfi is. Oniás ekkor megnyitotta száját és így szólt: »Testvéreinek és Izrael népének barátja ez. Ő az, aki sokat imádkozik a népért és az egész szent városért: Jeremiás ő, az Isten prófétája.« Erre Jeremiás kinyújtotta jobbját, aranykardot adott át Júdásnak és ezt mondta: »Vedd ezt a szent kardot, Isten ajándékát! Vele tönkrevered majd népemnek, Izraelnek ellenségeit.«
Fellelkesedtek tehát Júdás igen szép szavaitól, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy felélesszék a harci vágyat és bátorságra tüzeljék az ifjak lelkét. El is határozták, hogy támadásba mennek és vitézül harcolnak. Hadd hozza meg a vitézség a döntést az ügyben, hiszen a szent város meg a templom forgott veszedelemben. Mert nem is annyira feleségükért, gyermekeikért, testvéreikért meg rokonaikért aggódtak, hanem a legnagyobb és legfőbb gondot a szent templom okozta nekik. De nem kevésbé aggódtak a városban lévők is azok miatt, akik ütközet előtt álltak. Így várták mindnyájan az elkövetkező döntést. Már fel is vonult az ellenség, csatarendben állt a sereg, s a vadállatok és a lovasok is elfoglalták alkalmas helyüket. Ekkor Makkabeus, látva a közeledő tömeget, sokféle fegyverzetével és dühös vadállataival, kiterjesztette kezét az ég felé, és a csodatevő Úrhoz kiáltott, aki nem a fegyverek ereje, hanem tulajdon akarata szerint juttatja a rá méltóknak a diadalt. 22Imádságában ezt mondta: »Uram! Te Hiszkijának, Júdea királyának idejében angyalodat küldted el és megöltél Szanherib táborában száznyolcvanötezer embert. Küldd most is elénk, egek Ura, jó angyalodat! Hadd ijedjenek és rettenjenek meg hatalmas karodtól, és féljenek azok, akik istenkáromló módon szent népedre törnek!« Ezekkel a szavakkal fejezte be imádságát.
Nikánor veresége és halála 25Közben Nikánor trombitaharsogás és harci dal mellett közeledett seregével, Júdás pedig, és a társai Istenhez kiáltottak és imádkozva mentek a harcba. Kezükkel harcoltak, szívükben pedig az Úrhoz imádkoztak, s így nem kevesebb, mint harmincötezer embert terítettek le. Nagyon megörvendeztette ugyanis őket Isten segítsége. Amikor aztán a küzdelem befejezése után vígan elvonultak, észrevették fegyverzetében az elesett Nikánort. Erre lárma és ujjongó kiáltozás közepette saját nyelvükön áldották a mindenható Urat. Júdás pedig, aki mindenképpen kész volt testét és lelkét odaadni polgártársaiért, megparancsolta, hogy vágják le Nikánor fejét meg kezét a karjával együtt, és vigyék el Jeruzsálembe. Amikor aztán odaérkezett, összehívta honfitársait, és az oltár elé állította a papokat. Majd elküldött a Várban lévőkért is, és megmutatta nekik Nikánor fejét és elvetemült kezét, amit ő elbizakodottan és dicsekvő módon nyújtott ki a mindenható Isten szent háza ellen. Aztán kivágatta az istentelen Nikánor nyelvét, és odadobatta darabokban a madaraknak. Az őrjöngőnek kezét pedig kifüggesztette a templom előtt.
Ekkor mindannyian ezekkel a szavakkal dicsőítették az ég Urát: »Áldott legyen az, aki megszentségtelenítés nélkül őrizte meg szent helyét!« Nikánor fejét azután Isten segítségének világos és nyilvánuló jeleként kitűzette a Vár fokára. 36Majd közös elhatározással abban állapodtak meg mindannyian, hogy ez a nap semmiképpen se maradjon megünneplés nélkül. Ünneppé avatták tehát a szír nyelven ádárnak nevezett hónap tizenharmadik napját, vagyis a Mardókeus-nap előtt való napot.
UTÓSZÓ: 15,37-39
37Így folytak le a Nikánorral történt dolgok. Mivel pedig a zsidók attól az időtől kezdve a város birtokában vannak, ezzel befejezem elbeszélésemet. Ha ez a történethez illően szépen sikerült, úgy óhajtásom teljesült. Ha pedig kevésbé jól, azt is meg kell bocsátani nekem. Miként ugyanis nem kellemes mindig csak bort, avagy mindig csak vizet inni, de jól esik úgy élni velük, hogy összevegyítjük őket, akként az olvasó sem leli gyönyörűségét abban, ha az elbeszélés mindvégig tökéletes.Ez legyen befejezése a műnek.
Jegyzetek
15,9 Első ízben érvel valaki „a törvényből és a prófétákból” (= Ószövetség).
15,22 Vö. 2Kir 19,35.
15,25 Vö. 1 Makk 7,39-49.
15,36 Mardókeus-nap: Purim ünnep (vö. Eszt 9,31).
15,37 Az utószóban ismét hangsúlyozza, hogy nem pusztán történetet szándékozott írni, hanem szórakoztatni akart, épületes példákkal szolgálni.
Az istentelenekre azonban mindvégig ránehezedett a könyörtelen harag,
mert előre tudta, mit tesznek a jövőben:
hogy miután megengedték távozásukat,
és sebbel-lobbal útnak indították őket,
megbánják majd, és üldözik őket.
Még a gyásszal voltak elfoglalva,
még jajgattak a halottak sírjánál,
és máris újabb balga gondolatra jutottak:
mint szökevényeket vették üldözőbe,
akiket könyörögve küldtek el.
Megérdemelt végzet hajtotta őket ilyen vég felé,
s engedte elfelejteni a történteket,
hogy fenyítésük hátralevő büntetése teljessé legyen,
és néped csodás módon átkeljen,
ők pedig szokatlan halált leljenek.
6 Az egész teremtés ugyanis teljesen ujjáalakult természetében,
hogy parancsaid szolgálatára álljon,
és gyermekeidet sértetlenül megóvja.
Mert felhő árnyéka borította táborukat,
s ott, ahol azelőtt víz állt, szárazföld bukkant elő:
jól járható út a Vörös-tengerben,
zöldellő mező a nagy mélység közepén.
Átvonult rajta az egész nép kezed oltalma alatt,
és bámulatos csodáidat szemlélte;
legelésztek, mint a lovak, szökdeltek, mint a bárányok,
és dicsértek téged, Uram, aki megmentetted őket.
Visszagondoltak arra, amit átéltek idegen földön;
hogy állati utódlás helyett a föld legyet termett,
és vízi állatok helyett a folyó töméntelen békát ontott,
aztán pedig madarak szokatlan keletkezését látták,
amikor mohóságtól hajtva csemegét kértek,
mert vágyuk csillapítására fürj szállt fel a tenger felől.
13 De a büntetések sem sújtották a bűnösöket
előzetes jelek, csattogó villámcsapások nélkül.
De méltán is szenvedtek gonosztetteikért,
mert utálatos idegengyűlöletet tanúsítottak.
Amíg mások nem fogadtak be ismeretlen jövevényeket,
ők jószándékú vendégeket vetettek szolgaságba.
És még egy: Azokra is ítélet vár,
akik nem fogadták szívesen az idegeneket,
ők azonban ünnepségek között fogadták be őket,
de miután ugyanazon jogok részesei lettek,
kemény kényszerrel sanyargatták őket.
De sújtotta is őket a vakság,
úgy, amint azokat ott, az igaz ajtaja előtt,
amikor hirtelen sötétség borult rájuk,
és mindegyikük az ajtaja bejáratát kereste.
18 Az elemek ugyanis elváltoztak egymáshoz való viszonyukban,
mint ahogy a húros hangszeren különböző hangok váltakoznak,
noha mindegyiknek zengése ugyanaz marad.
Ez nyilvánvaló a történtek tüzetes szemléletéből.
Szárazföldi állatok ugyanis vízivé változtak,
és vízi állatok kimentek a szárazra.
20 A tűz felfokozta erejét a vízben,
a víz pedig elfeledkezett oltó természetéről.
A lángok nem bántották
a bennük járó romlandó állatok testét,
és nem olvasztották fel a könnyen olvadó jó eledelt,
amely jéghez hasonlított.
Mindezek által ugyanis naggyá és dicsővé tetted, Uram, népedet.
Nem vetetted meg, sőt mindenkor és mindenütt velük voltál!
Jegyzetek
19,6 A szerző filozofikus kifejezésekkel írja le a csodát. Isten újjáalkotta a világot, a föld és a víz (az elemek) határait megváltoztatta.
19,13 Egyiptom bűne nagyobb, mint Szodomáé, mert vendégeket rabszolgává tett. Isten a szodomaiakat vaksággal sújtotta, az egyiptomiak büntetése pedig a sötétség lett.
19,18 „Szárazföldi állatok”: Izrael nyájai és az egyiptomiak lovai; „vízi állatok”: a békák.
19,18 A világ alkotóelemei (levegő, föld, víz, tűz) felcserélhetőek, ahogyan más-más hangszeren is eljátszható ugyanaz a dallam. A világ újjáalkotása nem törte meg az eddigi harmóniát.
19,20 A könyv Isten dicsőítésével zárul.
21 Ha ellenséged éhezik, adj neki enni,
ha szomjazik, adj neki vizet inni,
így parazsat gyűjtesz a fejére,
és az Úr megfizeti neked.
Az északi szél elűzi az esőt,
és a bosszús arc a rágalmazó nyelvet.
Jegyzetek
25,21 Vö. Zsolt 140,11; A Róm 12,20 ezt a mondást keresztény alapelvvé teszi.