Salamon gazdagsága
Az arany súlya, amelyet Salamonnak esztendőnként hoztak, hatszázhatvanhat arany talentum volt,
nem számítva azt az összeget, amelyet a különböző népek követei s a kereskedők szoktak hozni, meg Arábia összes királya s a tartományok helytartói, akik szintén hoztak aranyat és ezüstöt Salamonnak.
Salamon király kétszáz arany lándzsát is készíttetett, hatszáz aranypénzt fordítva mindegyik lándzsára, meg háromszáz arany kispajzsot, arannyal boríttatva be mindegyik pajzsot, és ezeket elhelyezte a király a liget mellett fekvő fegyvertárba.
Csináltatott továbbá a király egy nagy trónust elefántcsontból és azt bevonatta színtiszta arannyal. Hat lépcsőn kellett felmenni az üléshez, arany zsámolya volt s két egymással szembenálló karja. A karok mellett két oroszlán állt és másik tizenkét oroszlán állt a hat lépcsőn, két felől: nem volt ilyen trónus semmilyen királyságban.
A király valamennyi ivóedénye is aranyból volt s a libanoni erdő házának felszerelése is színaranyból készült. Az ezüstöt ugyanis abban az időben semmire sem becsülték. A király hajói háromesztendőnként elmentek Tarzisba Hírám szolgáival és hoztak onnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmot és pávát.
Salamon király tehát gazdagságban és dicsőségben felülmúlta a föld minden királyát és a föld valamennyi királya kívánta látni Salamon arcát, hogy hallja bölcsességét, amelyet Isten a szívébe adott, és hoztak neki ajándékot, ezüst- és aranytárgyakat, ruhákat, fegyvereket, fűszereket, lovakat, öszvéreket, esztendőről esztendőre. Volt továbbá Salamonnak negyvenezer lova az istállókban, meg tizenkétezer szekere és lovasa: ezeket a szekeres városokba helyezte, meg oda, ahol a király volt: Jeruzsálembe. Hatalmat gyakorolt valamennyi király felett az Eufrátesz folyótól egészen a filiszteusok földjéig s Egyiptom határáig. Elérte azt, hogy az ezüst olyan bőségben volt Jeruzsálemben, mint a kő, a cédrusfa pedig olyan sok, mint az alföldön növő vadfügefa. Lovakat Egyiptomból és minden országból hoztak neki.