Amikor azonban Dávid a filiszteus megverése után visszafelé tartott, kivonultak az asszonyok Izrael valamennyi városából Saul király elé, énekelve, körtáncot lejtve, ujjongó dobokkal és csörgőkkel, s egyre csak ezt zengedezték a játszó asszonyok:
»Megvert Saul ezret,
Dávid pedig tízezret.«
Saul féltékenysége Másnap aztán ismét elfogta Sault Isten egyik gonosz lelke, úgyhogy prófétált házában. Közben Dávid pengette kezével a lantot, mint minden nap. Saulnak ekkor éppen kezében volt a dárda, s azt odahajította, azt gondolva, hogy a falhoz szegezheti Dávidot, ám Dávid két ízben is elhajolt előle.
Erre Saul félni kezdett Dávidtól, mert az Úr vele volt, tőle pedig eltávozott. Éppen azért Saul eltávolította őt maga mellől, és egy ezred tisztjévé tette, s ő vonult ki és be a nép élén. Dávid azonban sikerrel járt el minden útjában, mert az Úr vele volt. Amikor Saul látta, hogy nagyon szerencsés, tartani kezdett tőle. Egész Izrael és Júda azonban szerette Dávidot, mert ő vonult ki és be élükön.
17Azt mondta azért Saul Dávidnak: »Íme, itt van idősebbik lányom, Merób; neked adom feleségül, csak légy bátor harcosom és harcold az Úr harcait.« Saul azonban azt gondolta és azt mondta magában: »Ne az én kezem bánjon el vele, bánjon el csak vele a filiszteusok keze.« Dávid azt mondta rá Saulnak: »Ki vagyok én, s mi az én életem, s mi apám nemzetsége Izraelben, hogy én a király vejévé legyek?« Mindazonáltal amikor eljött az idő, amikor oda kellett volna adni Meróbot, Saul lányát Dávidnak, a meholita Hadrielnek adták oda feleségül.
Míkol, Saul második lánya azonban megszerette Dávidot, s amikor ezt hírül vitték Saulnak, tetszett neki a dolog. Azt mondta ugyanis magában Saul: »Neki adom, hadd legyen kelepcéjévé és hadd bánjon el vele a filiszteusok keze.« Üzent azért Saul Dávidnak: »Légy ma e második alkalommal a vőm.« Majd meghagyta Saul a szolgáinak: »Beszéljetek titokban Dáviddal, és mondjátok neki: Íme, tetszel a királynak, s minden szolgája is szeret: légy tehát most a király veje.« El is juttatták Saul szolgái mindezeket a szavakat Dávid fülébe. Ám Dávid azt mondta rá: »Csekélységnek látszik-e előttetek a király vejévé lenni? Hiszen én szegény és vagyontalan ember vagyok!« Jelentették erre Saul szolgái, mondva: »Ezeket s ezeket a szavakat mondta Dávid.« Azt mondta erre Saul: »Így szóljatok Dávidhoz: Nem kell a királynak semmi más jegyajándék, csak száz filiszteus előbőre, hogy meglakoljanak a király ellenségei.« Azt gondolta ugyanis Saul, hogy így a filiszteusok kezébe juttatja Dávidot.
Amikor szolgái elmondták Dávidnak azokat a szavakat, amelyeket Saul mondott, tetszett Dávidnak a dolog, hogy a király vejévé legyen. Éppen azért néhány nap múlva felkerekedett Dávid, elment az alatta levő emberekkel, levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Aztán elvitte és leszámlálta az előbőröket a királynak, hogy a vejévé lehessen.
Erre Saul neki adta Míkolt, a lányát feleségül. Amikor Saul látta és megértette, hogy az Úr Dáviddal van és Míkol, Saul lánya is szereti őt, még inkább félni kezdett Saul Dávidtól és minden időre ellensége lett Saul Dávidnak. S valahányszor a filiszteusok fejedelmei támadtak, Dávid mindjárt a támadásuk elején mindig nagyobb sikert aratott, mint Saul bármelyik szolgája, s így nagyon híressé lett neve.
Jonatán közbenjárása 19 Szólt ezért Saul Jonatánnak, a fiának és minden szolgájának, hogy öljék meg Dávidot. Ám Jonatán, Saul fia nagyon szerette Dávidot. Éppen azért értesítette Jonatán Dávidot, s megmondta neki: »Saul, az apám halálra keres téged: reggel tehát, kérlek, vigyázz magadra, s rejtőzködj el titokban. Én aztán majd kimegyek, s azon a mezőn, ahol te leszel, apám elé állok, s beszélek rólad apámnak, s amit tapasztalni fogok, majd tudtodra adom.« Jonatán erre jót szólt apjának, Saulnak Dávidról és azt mondta neki: »Ne vétkezz király, szolgád, Dávid ellen, hiszen ő nem vétkezett ellened, s cselekedetei nagyon hasznosak neked. Kockára tette életét, és megverte a filiszteust. Az Úr nagy győzelmet juttatott általa egész Izraelnek: láttad és örültél! Miért vétkeznél tehát ártatlan vér ellen, s miért ölnéd meg Dávidot, aki semmit sem követett el?« Amikor ezt Saul hallotta, Jonatán szavára megengesztelődött és megesküdött: »Az Úr életére mondom, hogy nem fogom megöletni.« Erre Jonatán előhívatta Dávidot és elmondta neki mindezeket a szavakat. Aztán Jonatán bevitte Dávidot Saulhoz, s ő ismét olyan volt előtte, mint azelőtt.
Dávid menekülése Ám ismét megindult a harc és Dávid kivonult és hadakozott a filiszteusok ellen. Nagy csapást mért rájuk, és azok megfutamodtak színe elől. Erre Sault ismét megszállta az Úr egyik gonosz lelke. Így üldögélt házában, kezében a dárdával, miközben Dávid pengette a lantot kezével. Egyszer csak Saul ismét megkísérelte, hogy Dávidot a falhoz szegezze a dárdával, de Dávid elhajolt Saul színe elől, s a dárda, anélkül, hogy sebet ejtett volna, a falba fúródott. Erre Dávid elszaladt és még azon éjjel elmenekült. Erre Saul elküldte csatlósait Dávid házához, hogy őrizzék és reggel megöljék.
Ám Míkol, a felesége tudtára adta ezt Dávidnak: »Ha meg nem mented magadat ez éjjel, holnap meghalsz.« Éppen azért lebocsátotta őt az ablakon, s ő elment, elfutott és megmenekült.
13Míkol aztán vette a szobrot, rátette az ágyra, szőrös kecskebőrt tett a feje alá és ruhákkal betakarta. Amikor aztán Saul poroszlókat küldött oda, hogy fogják meg Dávidot, azok azt a választ hozták, hogy beteg. Erre Saul visszaküldte a követeket, hogy nézzék meg Dávidot és azt mondta: »Ágyastul is hozzátok elém, hogy megölethessem.« Amikor azonban a követek odaértek, a szobrot találták az ágyban, kecskebőrrel a feje alatt. Azt mondta erre Saul Míkolnak: »Miért játszottál így ki, s miért engedted ellenségemet elfutni?« Míkol azt felelte rá Saulnak: »Azért, mert ő azt mondta nekem: ‘Engedj el, különben megöllek.’«
18Közben Dávid elfutott és megmenekült és eljutott Sámuelhez Ramátába, s elbeszélte neki mindazt, amit vele Saul művelt. Erre ő és Sámuel elmentek, s megtelepedtek Nájótban.
Hírül vitték azonban Saulnak, s elmondták neki: »Íme, Dávid a ramátai Nájótban van.« Erre Saul poroszlókat küldött, hogy fogják meg Dávidot. Amikor azonban meglátták a jövendölő próféták seregét és vezetőjüket, Sámuelt, őket is betöltötte Isten lelke, s ők is prófétálni kezdtek. Amikor ezt hírül vitték Saulnak, más követeket küldött, de azok is prófétálni kezdtek. Erre Saul harmadszor is követeket küldött, de azok is prófétálni kezdtek. Megharagudott erre Saul,
s maga is elment Ramátába; amikor a Szókóban levő nagy vízveremhez jutott, megkérdezte: »Hol van Sámuel és Dávid?« Azt mondták erre neki: »Íme, a ramátai Nájótban vannak.« Elindult tehát a ramátai Nájótba, de őt is eltöltötte Isten lelke, s amint ment és haladt, egyre prófétálgatott, amíg a ramátai Nájótba nem jutott. Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«
Jegyzetek
18,17 Egy másik hagyomány arról, hogy hogyan lett Míkol Dávid felesége. Az előző fejezet szerint Saul Góliát legyőzőjének ígérte oda a lányát (17,25).
19,13 A szobor (terafim) egy házi istenszobor vagy kultikus maszk lehetett.
19,18 Dávid Sámuelhez menekül, ott érzi magát biztonságban.
Üldözött ember panasza és bizakodása
59 1A karvezetőnek. A »Ne semmisíts meg« szerint. Miktám Dávidtól. Amikor Saul elküldte embereit, hogy figyeljék a házát és öljék meg őt.
Ments meg ellenségeimtől, Isten,
támadóimtól szabadíts meg engem!
Ments meg a gonosztevőktől,
oltalmazz meg a vérengző emberektől!
Mert íme, életemre leselkednek,
rám rohannak az erősek.
Bár nincs bennem sem bűn, sem gonoszság, Uram,
bűn nélkül járom egyenes utamat.
Kelj fel, állj elém és lásd;
Hisz Uram, a seregek Istene te vagy, Izrael Istene.
Siess, látogasd meg e nemzeteket mind,
ne könyörülj senkin, aki gonoszat cselekszik!
7 Minden este megjelennek, mint az éhes kutyák,
s a várost körös-körül bejárják.
Íme egyre jártatják szájukat,
kard van ajkukon: »hiszen ki hallja meg?«
Ám te, Uram, kineveted őket,
megsemmisíted mind e nemzeteket.
10 Én erősségem, terád figyelek,
mert te vagy én oltalmam, Istenem.
Istenem, akinek irgalma megelőz engem.
Isten megadja nekem, hogy elnézzek ellenségeim fölött.
Ne öld meg őket, hogy népem meg ne feledkezzék;
de hatalmaddal szórd szerteszét és alázd meg őket,
Uram, én oltalmazóm!
Szájuk vétke, ajkuk beszéde,
saját kevélységük ejtse őket tőrbe!
Átkozódásukért, hazug beszédükért
veszítsd el őket haragodban, pusztítsd el, ne legyenek többé;
Hadd tudják meg, hogy Isten uralkodik Jákobon,
s a föld kerekségén!
Minden este megjelennek és ugatnak, mint a kutyák,
s a várost körös-körül bejárják;
Étel után barangolnak,
és üvöltenek, ha jól nem laknak.
Én azonban hatalmadat énekelem,
minden reggel magasztalom irgalmadat,
mivel te oltalmazóm voltál,
és menedékem sanyargatásom napján.
Én erősségem, neked zengem énekem,
mert te, Isten, oltalmazóm vagy nekem:
Istenem, én irgalmasságom!
Jegyzetek
59,1 Vö. 1 Sám 19,11.
59,1 A zsoltár a fogság előtti időkből való, egyéni panaszdal. A fogság után beillesztették egy közösségi panaszénekbe. A két szöveg nem illeszkedik tökéletesen, ez nehezíti a szöveg megértését. Az egyéni panaszban egy hívő szólal meg, akit saját népéből üldöznek a gonoszok. Idegen hatalom győzelmének lehetőségére és az ellenséges katonák önkényeskedésére is utal, ebből következtethetünk a későbbi réteg korára.
59,7 Az ellenséget kóbor kutyákhoz hasonlítja, akiknek nincs se gazdájuk, se otthonuk.
59,10 a) Javítva a görög és az arám fordítás alapján.
59,10 b) Jeromos fordítása alapján javítva (a héber szövegben: Isten az én váram).
59,10 Ez a vers nem illik bele a szövegösszefüggésbe.