A láda megmenekülése 6
1Hét hónapig volt az Úr ládája a filiszteusok földjén.
Akkor a filiszteusok összehívták a papokat és jósokat és azt mondták: »Mi a tennivalónk az Úr ládájával? Közöljétek velünk, mi módon küldjük vissza a helyére?«
Azok ezt válaszolták: »Ha visszakülditek Izrael Istenének ládáját, ne küldjétek vissza üresen, hanem rójátok le Neki azt, amivel a vétekért tartoztok, s akkor meggyógyultok, s megtudjátok, miért nem távozik most rólatok keze.« Erre megkérdezték: »Mi az, amit a vétekért le kell rónunk Neki?« Azok ezt felelték: »Készítsetek a filiszteusok fejedelemségeinek számával megegyezően öt arany daganatot és öt arany egeret, mert ugyanaz a csapás ért titeket mindnyájatokat s fejedelmeiteket. Készítsetek tehát képmásokat daganataitokról és képmásokat azokról az egerekről, amelyek elpusztították földeteket, s adjátok meg a tisztességet Izrael Istenének: akkor talán elveszi kezét rólatok, isteneitekről és földetekről. Miért keményítenétek meg szíveteket úgy, mint ahogy Egyiptom és a fáraó keményítette meg szívét? Nemde, amikor csapások érték, akkor az is elbocsátotta őket, s ők elmehettek. 7Nos tehát, lássatok hozzá és készítsetek egy új szekeret, fogjatok a szekérbe két olyan szoptatós tehenet, amelyen még nem volt járom, és zárjátok el borjaikat odahaza. Aztán vegyétek az Úr ládáját, s tegyétek rá a szekérre, azokat az aranytárgyakat pedig, amelyeket neki a vétekért leróttok, helyezzétek egy ládácskában melléje, és bocsássátok el, hadd menjen. Aztán figyeljétek meg: ha az ő határa irányába, Bétsemes felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt, ha pedig nem, akkor tudni fogjuk, hogy nem az ő keze ért minket, hanem véletlen volt, ami történt.«
Úgy is cselekedtek: vettek két olyan tehenet, amelynek szopós borja volt, s befogták a szekérbe, s borjaikat elzárták odahaza. Aztán rátették a szekérre az Isten ládáját s azt a ládácskát, amelyben az arany egerek és a daganatok képmásai voltak.
Erre a tehenek egyenesen a Bétsemes felé vivő útra tartottak, mindig csak azon az egy úton haladtak, s bár folytonosan bőgtek, nem tértek le se jobbra, se balra. A filiszteusok fejedelmei pedig követték őket egészen Bétsemes határáig. A bétsemesiek éppen búzát arattak a völgyben, s amint felemelték szemüket, meglátták a ládát, s láttára megörültek.
Amikor aztán a szekér a bétsemesi Józsue mezejére jutott, ott megállapodott. Ott éppen egy nagy kő feküdt. Ekkor ők felvagdalták a szekér fáját, s azon bemutatták a teheneket egészen elégő áldozatul az Úrnak, 15a leviták pedig leemelték az Isten ládáját s a mellette levő ládácskát, amelyben az aranytárgyak voltak, s rátették a nagy kőre. Aztán a bétsemesi emberek egészen elégő áldozatokat mutattak be és véresáldozatokat vágtak az Úrnak azon a napon. Amikor ezt a filiszteusok öt fejedelme látta, még aznap visszatért Akkaronba.
A következő számú arany daganatot készítették a filiszteusok a vétekért az Úrnak: Asdód egyet, Gáza egyet, Askalon egyet, Gát egyet, Akkaron egyet, s annyi arany egeret, ahány város volt a filiszteusok öt fejedelemségében a bekerített városoktól a be nem kerített falvakig. Az a kő, amelyre az Úr ládáját helyezték, a mai napig tanúja ennek a bétsemesi Józsue mezején.
19Megverte azonban az Úr a bétsemesi emberek egy részét, mert megtekintették az Úr ládáját: hetven embert vert meg a népből és ötvenezret a tömegből. Gyászba borult erre a nép, hogy az Úr ekkora csapással sújtotta a népet, és azt mondták a bétsemesi emberek: »Ki állhat meg az Úr, ezen szent Isten előtt? Kihez menjen tőlünk?« Követeket küldtek tehát Kirját-Jearim lakóihoz ezen üzenettel: »Visszahozták a filiszteusok az Úr ládáját, jertek le, s vigyétek fel magatokhoz.«
7 Erre a kirjátjearimi emberek odamentek, s felvitték az Úr ládáját magukhoz, s felvitték Abinádáb házába a dombra, Eleazárt, a fiát pedig felszentelték, hogy őrizze az Isten ládáját.
5Ekkor azt mondta Sámuel: »Gyűjtsétek egybe egész Izraelt Micpába, hadd imádkozzam értetek az Úrhoz.« Egybe is gyűltek Micpába, s ott vizet merítettek, s kiöntötték az Úr színe előtt, s aznap böjtöltek és azt mondták: »Vétkeztünk az Úr ellen.« Aztán átvette Sámuel a bíráskodást Izrael fiai felett Micpában.
7Amikor azonban a filiszteusok meghallották, hogy Izrael fiai összegyűltek Micpában, a filiszteusok fejedelmei felvonultak Izrael ellen. Amikor ezt Izrael fiai meghallották, félelem fogta el őket a filiszteusoktól, és azt mondták Sámuelnek: »Ne szűnj meg kiáltani értünk az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből.« Sámuel vett is egy szopós bárányt, s azt egészben bemutatta egészen elégő áldozatul az Úrnak, s amikor Sámuel az Úrhoz kiáltott Izraelért, az Úr meghallgatta őt. Történt ugyanis, hogy miközben Sámuel bemutatta az egészen elégő áldozatot, a filiszteusok harcolni kezdtek Izrael ellen. Ám az Úr nagy mennydörgést támasztott azon a napon a filiszteusok felett és megrémítette őket, s így ők vereséget szenvedtek Izrael színe előtt. Erre kijöttek Izrael emberei Micpából és üldözőbe vették a filiszteusokat, s verték őket egészen addig a helyig, amely Betkár alatt volt. Vett erre Sámuel egy követ és azt elhelyezte Micpa és Sen között és Abenézernek (azaz Segítség kövének) nevezte el azt a helyet, mondva: »Idáig segített minket az Úr!«
Erre a filiszteusok meghunyászkodtak és nem mentek többé Izrael területére, s az Úr keze a filiszteusokon volt Sámuel valamennyi napja alatt. Így azok a városok, amelyeket a filiszteusok elvettek Izraeltől, Akkarontól Gátig, visszakerültek vidékükkel együtt Izraelhez, s Izrael felszabadította őket a filiszteusok keze alól. Izrael és az amoriták között ekkor béke volt.
Sámuel bíráskodott Izraelben élete valamennyi napján. 16Esztendőnként elment és bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, s bíráskodott Izraelen a nevezett helyeken. Aztán visszatért Ramátába, mert ott volt a háza és ott bíráskodott Izraelen. Ott oltárt is épített az Úrnak.
Izrael királyt akar 8 1Történt pedig, hogy amikor Sámuel megöregedett, a fiait tette Izrael bíráivá. Elsőszülött fiának a neve Joel, a másodiknak a neve Ábia volt; Beersebában bíráskodtak. Ám fiai nem jártak az ő útjain, hanem kapzsiságra hajlottak, ajándékokat fogadtak el és elferdítették az igazságot.
Összegyűlt tehát Izrael minden vénje és elmentek Sámuelhez Ramátába és azt mondták neki: »Íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt fölénk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van.« 6Nem tetszett Sámuel szemének a beszéd, hogy azt mondták: »Adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk.« Imádkozott tehát Sámuel az Úrhoz. Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk. Egészen úgy cselekszenek, ahogy attól a naptól kezdve, hogy kihoztam őket Egyiptomból, egészen eddig a napig cselekedtek: ahogy engem elhagytak, s más isteneknek szolgáltak: úgy cselekszenek veled is. Nos tehát hallgass csak szavukra, de figyelmeztesd őket, s fejtsd ki előttük, mihez lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtuk.«
10Elmondta erre Sámuel az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle, és azt mondta: »A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi. Szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfakertjeiteket elveszi és szolgáinak adja. Vetéseiteket s szőlőitek termését megtizedeli, hogy azt odaadja udvari tisztjeinek s szolgáinak. Rabszolgáitokat s rabszolgálóitokat, legjobb ifjaitokat s szamaraitokat elveszi, s a maga munkájára fogja. Aprójószágaitokat is megtizedeli, ti pedig rabszolgáivá lesztek. Akkor aztán majd jajveszékelni fogtok királyotok színe előtt, akit választottatok magatoknak, de akkor az Úr nem fog meghallgatni titeket, mert ti kértetek királyt magatoknak.«
19Ám a nép nem akart hallgatni Sámuel szavára, hanem azt mondta: »Nem! Legyen csak király felettünk, s legyünk mi is olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk.« Amikor Sámuel meghallotta a népnek ezen szavait, elmondta őket az Úr hallatára. Erre az Úr azt mondta Sámuelnek: »Hallgass szavukra, s rendelj királyt föléjük.« Azt mondta azért Sámuel Izrael férfiainak: »Egyelőre menjen mindenki a maga városába.«
Sámuel királlyá keni Sault 9 1Volt egy Benjaminból való erős és vitéz ember, akit Kísnek hívtak; ő Abielnek volt a fia, aki Szerórnak volt a fia, aki Bekorátnak volt a fia, aki Áfiának, egy benjaminita embernek volt a fia. Kísnek volt egy Saul nevű jeles s derék fia, akinél derekabb ember nem akadt Izrael fiai között: válltól kimagaslott az egész nép közül.
Ekkor éppen elvesztek Kísnek, Saul apjának szamarai. Azt mondta azért Kís Saulnak, a fiának: »Vedd magad mellé az egyik legényt, indulj el, menj, és keresd meg a szamarakat!« Erre ők bejárták Efraim hegységét és Sálisa földjét, de nem találták meg; majd bejárták Sálim földjét is, de ott sem kerültek elő, sőt Jemini földjét is, mégsem bukkantak rájuk. Amikor aztán Szúf földjére értek, azt mondta Saul a vele levő legénynek: »Gyere, térjünk vissza, hátha apám már letett a szamarakról, s miattunk aggódik.« Az erre így szólt: »Íme, ebben a városban van Isten egyik embere; igen híres ember: mindaz, amit mond, kétségtelenül bekövetkezik. Nos tehát menjünk oda, talán mond nekünk valamit utunkra vonatkozóan, ami miatt eljöttünk.« Azt mondta erre Saul a legényének: »Íme, elmehetünk, de mit vigyünk Isten emberének? A kenyér kifogyott tarisznyánkból, és nincs sem ajándékunk, sem más egyebünk, amit az Isten emberének adhatnánk.« Azt felelte erre a legény Saulnak: »Íme, van még nálam egy negyed sékel ezüst, adjuk azt oda az Isten emberének, hogy mutassa meg utunkat.« – Régen ugyanis Izraelben mindenki, aki elment megkérdezni az Urat, azt mondta: »Gyertek, menjünk a látóhoz!« Akit ugyanis ma prófétának neveznek, azt régente látónak hívták. – Azt mondta erre Saul a legényének: »Beszéded igen helyes, gyere, menjünk.« El is indultak abba a városba, amelyben az Isten embere volt.
Amikor a város felé vivő hegyoldalon felfelé tartottak, lányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek ki a városból. Megkérdezték őket: »Itt van-e a látó?« Azok azt felelték nekik: »Itt van, íme, előtted. De azonnal siess hozzá, mert ma azért jött a városba, mert ma áldozata van a népnek a magaslaton. Ha bementek a városba, még éppen megtaláljátok, mielőtt felmenne enni a magaslatra. A nép ugyanis nem eszik, amíg ő oda nem érkezik. Ő áldja meg ugyanis az áldozatot, és csak aztán esznek a meghívottak. Nos tehát csak menjetek fel, mert ma éppen megtaláljátok.«
14Fel is mentek a városba. Amikor aztán a városban járkáltak, feltűnt Sámuel, aki velük szemben kifelé tartott, hogy felmenjen a magaslatra.
Saul jövetele előtt egy nappal azonban az Úr titkos kinyilatkoztatást adott Sámuelnek, s azt mondta: »Holnap, ugyanabban az órában, amely most van, hozzád küldök egy Benjamin földjéről való embert. Kend fel őt népem, Izrael fejedelmévé, s ő majd megszabadítja népemet a filiszteusok kezéből. Megtekintettem ugyanis népemet, mivel eljutott hozzám kiáltása.« Amikor pedig Sámuel meglátta Sault, azt mondta neki az Úr: »Íme, ez az az ember, akiről beszéltem neked; ez uralkodjon népemen.«
Ugyanekkor Saul odalépett a kapuban Sámuelhez és azt mondta: »Mondd meg, kérlek, nekem, hol van a látó háza?« Sámuel azt felelte Saulnak: »Én vagyok a látó. Menj fel előttem a magaslatra, s egyetek ma velem. Reggel aztán elbocsátalak titeket, s tudtodra adok mindent, ami szívedben van. A szamarak miatt pedig, amelyeket harmadnapja elvesztettél, ne aggódj, mert megkerültek. Különben is kié lesz Izraelnek minden java? Nemde tiéd, s apád egész házáé?« 21Saul azt felelte: »Nem Jemini fia vagyok-e én, nem Izrael legkisebb törzséből származom-e, s nem a legutolsó-e nemzetségem Benjamin törzsének valamennyi nemzetsége közül? Miért mondasz tehát nekem ilyeneket?«
Sámuel azonban vette Sault és legényét, és bevezette őket az étkezőterembe, s helyet adott nekik a meghívottak élén, akik mintegy harmincan voltak. Majd azt mondta Sámuel a szakácsnak: »Add ide azt a részt, amelyet odaadtam neked, s amelyről meghagytam, hogy tedd félre magadnál.« Erre a szakács felhozta a combot és Saul elé tette, Sámuel pedig azt mondta: »Íme, ez téged várt, vedd magad elé és edd meg, mert szántszándékkal a te számodra tetettem el, amikor összehívtam a népet.« Saul tehát együtt evett Sámuellel azon a napon.
Azután lementek a magaslatról a városba és Sámuel beszélt Saullal a háztetőn és ágyat vetetett Saulnak a háztetőn, aki aludni tért.
Amikor aztán reggel felkeltek, s már kivilágosodott, Sámuel felszólt Saulnak a tetőre és azt mondta: »Készülj fel, hadd bocsássalak el.« Erre Saul felkészült, s kimentek az utcára mindketten, azaz ő és Sámuel. Amikor aztán leértek a város végére, azt mondta Sámuel Saulnak: »Szólj a legénynek, hogy menjen előre és folytassa útját: te pedig állj meg egy kissé, hadd közöljem veled az Úr szavát.«
Azok ezt válaszolták: »Ha visszakülditek Izrael Istenének ládáját, ne küldjétek vissza üresen, hanem rójátok le Neki azt, amivel a vétekért tartoztok, s akkor meggyógyultok, s megtudjátok, miért nem távozik most rólatok keze.« Erre megkérdezték: »Mi az, amit a vétekért le kell rónunk Neki?« Azok ezt felelték: »Készítsetek a filiszteusok fejedelemségeinek számával megegyezően öt arany daganatot és öt arany egeret, mert ugyanaz a csapás ért titeket mindnyájatokat s fejedelmeiteket. Készítsetek tehát képmásokat daganataitokról és képmásokat azokról az egerekről, amelyek elpusztították földeteket, s adjátok meg a tisztességet Izrael Istenének: akkor talán elveszi kezét rólatok, isteneitekről és földetekről. Miért keményítenétek meg szíveteket úgy, mint ahogy Egyiptom és a fáraó keményítette meg szívét? Nemde, amikor csapások érték, akkor az is elbocsátotta őket, s ők elmehettek. 7Nos tehát, lássatok hozzá és készítsetek egy új szekeret, fogjatok a szekérbe két olyan szoptatós tehenet, amelyen még nem volt járom, és zárjátok el borjaikat odahaza. Aztán vegyétek az Úr ládáját, s tegyétek rá a szekérre, azokat az aranytárgyakat pedig, amelyeket neki a vétekért leróttok, helyezzétek egy ládácskában melléje, és bocsássátok el, hadd menjen. Aztán figyeljétek meg: ha az ő határa irányába, Bétsemes felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt, ha pedig nem, akkor tudni fogjuk, hogy nem az ő keze ért minket, hanem véletlen volt, ami történt.«
Úgy is cselekedtek: vettek két olyan tehenet, amelynek szopós borja volt, s befogták a szekérbe, s borjaikat elzárták odahaza. Aztán rátették a szekérre az Isten ládáját s azt a ládácskát, amelyben az arany egerek és a daganatok képmásai voltak.
Erre a tehenek egyenesen a Bétsemes felé vivő útra tartottak, mindig csak azon az egy úton haladtak, s bár folytonosan bőgtek, nem tértek le se jobbra, se balra. A filiszteusok fejedelmei pedig követték őket egészen Bétsemes határáig. A bétsemesiek éppen búzát arattak a völgyben, s amint felemelték szemüket, meglátták a ládát, s láttára megörültek.
Amikor aztán a szekér a bétsemesi Józsue mezejére jutott, ott megállapodott. Ott éppen egy nagy kő feküdt. Ekkor ők felvagdalták a szekér fáját, s azon bemutatták a teheneket egészen elégő áldozatul az Úrnak, 15a leviták pedig leemelték az Isten ládáját s a mellette levő ládácskát, amelyben az aranytárgyak voltak, s rátették a nagy kőre. Aztán a bétsemesi emberek egészen elégő áldozatokat mutattak be és véresáldozatokat vágtak az Úrnak azon a napon. Amikor ezt a filiszteusok öt fejedelme látta, még aznap visszatért Akkaronba.
A következő számú arany daganatot készítették a filiszteusok a vétekért az Úrnak: Asdód egyet, Gáza egyet, Askalon egyet, Gát egyet, Akkaron egyet, s annyi arany egeret, ahány város volt a filiszteusok öt fejedelemségében a bekerített városoktól a be nem kerített falvakig. Az a kő, amelyre az Úr ládáját helyezték, a mai napig tanúja ennek a bétsemesi Józsue mezején.
19Megverte azonban az Úr a bétsemesi emberek egy részét, mert megtekintették az Úr ládáját: hetven embert vert meg a népből és ötvenezret a tömegből. Gyászba borult erre a nép, hogy az Úr ekkora csapással sújtotta a népet, és azt mondták a bétsemesi emberek: »Ki állhat meg az Úr, ezen szent Isten előtt? Kihez menjen tőlünk?« Követeket küldtek tehát Kirját-Jearim lakóihoz ezen üzenettel: »Visszahozták a filiszteusok az Úr ládáját, jertek le, s vigyétek fel magatokhoz.«
7 Erre a kirjátjearimi emberek odamentek, s felvitték az Úr ládáját magukhoz, s felvitték Abinádáb házába a dombra, Eleazárt, a fiát pedig felszentelték, hogy őrizze az Isten ládáját.
SÁMUEL ÉS SAUL: 7,2-15,35
Sámuel, a bíró Amikor sok nap elmúlt már attól a naptól kezdve, hogy az Úr ládája Kirját-Jearimba került – már a huszadik esztendő volt –, az történt, hogy Izrael egész háza az Úrhoz kiáltott. Ekkor Sámuel felszólította egész Izraelt: »Ha valóban teljes szívetekből akartok megtérni az Úrhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, a Baálokat és az Astartéket, készítsétek el szíveteket az Úrnak és szolgáljatok egyedül neki, s akkor ő megszabadít titeket a filiszteusok kezéből.« Erre Izrael fiai eltávolították a Baálokat és az Astartéket, s egyedül az Úrnak szolgáltak.5Ekkor azt mondta Sámuel: »Gyűjtsétek egybe egész Izraelt Micpába, hadd imádkozzam értetek az Úrhoz.« Egybe is gyűltek Micpába, s ott vizet merítettek, s kiöntötték az Úr színe előtt, s aznap böjtöltek és azt mondták: »Vétkeztünk az Úr ellen.« Aztán átvette Sámuel a bíráskodást Izrael fiai felett Micpában.
7Amikor azonban a filiszteusok meghallották, hogy Izrael fiai összegyűltek Micpában, a filiszteusok fejedelmei felvonultak Izrael ellen. Amikor ezt Izrael fiai meghallották, félelem fogta el őket a filiszteusoktól, és azt mondták Sámuelnek: »Ne szűnj meg kiáltani értünk az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből.« Sámuel vett is egy szopós bárányt, s azt egészben bemutatta egészen elégő áldozatul az Úrnak, s amikor Sámuel az Úrhoz kiáltott Izraelért, az Úr meghallgatta őt. Történt ugyanis, hogy miközben Sámuel bemutatta az egészen elégő áldozatot, a filiszteusok harcolni kezdtek Izrael ellen. Ám az Úr nagy mennydörgést támasztott azon a napon a filiszteusok felett és megrémítette őket, s így ők vereséget szenvedtek Izrael színe előtt. Erre kijöttek Izrael emberei Micpából és üldözőbe vették a filiszteusokat, s verték őket egészen addig a helyig, amely Betkár alatt volt. Vett erre Sámuel egy követ és azt elhelyezte Micpa és Sen között és Abenézernek (azaz Segítség kövének) nevezte el azt a helyet, mondva: »Idáig segített minket az Úr!«
Erre a filiszteusok meghunyászkodtak és nem mentek többé Izrael területére, s az Úr keze a filiszteusokon volt Sámuel valamennyi napja alatt. Így azok a városok, amelyeket a filiszteusok elvettek Izraeltől, Akkarontól Gátig, visszakerültek vidékükkel együtt Izraelhez, s Izrael felszabadította őket a filiszteusok keze alól. Izrael és az amoriták között ekkor béke volt.
Sámuel bíráskodott Izraelben élete valamennyi napján. 16Esztendőnként elment és bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, s bíráskodott Izraelen a nevezett helyeken. Aztán visszatért Ramátába, mert ott volt a háza és ott bíráskodott Izraelen. Ott oltárt is épített az Úrnak.
Izrael királyt akar 8 1Történt pedig, hogy amikor Sámuel megöregedett, a fiait tette Izrael bíráivá. Elsőszülött fiának a neve Joel, a másodiknak a neve Ábia volt; Beersebában bíráskodtak. Ám fiai nem jártak az ő útjain, hanem kapzsiságra hajlottak, ajándékokat fogadtak el és elferdítették az igazságot.
Összegyűlt tehát Izrael minden vénje és elmentek Sámuelhez Ramátába és azt mondták neki: »Íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt fölénk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van.« 6Nem tetszett Sámuel szemének a beszéd, hogy azt mondták: »Adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk.« Imádkozott tehát Sámuel az Úrhoz. Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk. Egészen úgy cselekszenek, ahogy attól a naptól kezdve, hogy kihoztam őket Egyiptomból, egészen eddig a napig cselekedtek: ahogy engem elhagytak, s más isteneknek szolgáltak: úgy cselekszenek veled is. Nos tehát hallgass csak szavukra, de figyelmeztesd őket, s fejtsd ki előttük, mihez lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtuk.«
10Elmondta erre Sámuel az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle, és azt mondta: »A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi. Szántóföldjeiteket, szőlőiteket, legjobb olajfakertjeiteket elveszi és szolgáinak adja. Vetéseiteket s szőlőitek termését megtizedeli, hogy azt odaadja udvari tisztjeinek s szolgáinak. Rabszolgáitokat s rabszolgálóitokat, legjobb ifjaitokat s szamaraitokat elveszi, s a maga munkájára fogja. Aprójószágaitokat is megtizedeli, ti pedig rabszolgáivá lesztek. Akkor aztán majd jajveszékelni fogtok királyotok színe előtt, akit választottatok magatoknak, de akkor az Úr nem fog meghallgatni titeket, mert ti kértetek királyt magatoknak.«
19Ám a nép nem akart hallgatni Sámuel szavára, hanem azt mondta: »Nem! Legyen csak király felettünk, s legyünk mi is olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk.« Amikor Sámuel meghallotta a népnek ezen szavait, elmondta őket az Úr hallatára. Erre az Úr azt mondta Sámuelnek: »Hallgass szavukra, s rendelj királyt föléjük.« Azt mondta azért Sámuel Izrael férfiainak: »Egyelőre menjen mindenki a maga városába.«
Sámuel királlyá keni Sault 9 1Volt egy Benjaminból való erős és vitéz ember, akit Kísnek hívtak; ő Abielnek volt a fia, aki Szerórnak volt a fia, aki Bekorátnak volt a fia, aki Áfiának, egy benjaminita embernek volt a fia. Kísnek volt egy Saul nevű jeles s derék fia, akinél derekabb ember nem akadt Izrael fiai között: válltól kimagaslott az egész nép közül.
Ekkor éppen elvesztek Kísnek, Saul apjának szamarai. Azt mondta azért Kís Saulnak, a fiának: »Vedd magad mellé az egyik legényt, indulj el, menj, és keresd meg a szamarakat!« Erre ők bejárták Efraim hegységét és Sálisa földjét, de nem találták meg; majd bejárták Sálim földjét is, de ott sem kerültek elő, sőt Jemini földjét is, mégsem bukkantak rájuk. Amikor aztán Szúf földjére értek, azt mondta Saul a vele levő legénynek: »Gyere, térjünk vissza, hátha apám már letett a szamarakról, s miattunk aggódik.« Az erre így szólt: »Íme, ebben a városban van Isten egyik embere; igen híres ember: mindaz, amit mond, kétségtelenül bekövetkezik. Nos tehát menjünk oda, talán mond nekünk valamit utunkra vonatkozóan, ami miatt eljöttünk.« Azt mondta erre Saul a legényének: »Íme, elmehetünk, de mit vigyünk Isten emberének? A kenyér kifogyott tarisznyánkból, és nincs sem ajándékunk, sem más egyebünk, amit az Isten emberének adhatnánk.« Azt felelte erre a legény Saulnak: »Íme, van még nálam egy negyed sékel ezüst, adjuk azt oda az Isten emberének, hogy mutassa meg utunkat.« – Régen ugyanis Izraelben mindenki, aki elment megkérdezni az Urat, azt mondta: »Gyertek, menjünk a látóhoz!« Akit ugyanis ma prófétának neveznek, azt régente látónak hívták. – Azt mondta erre Saul a legényének: »Beszéded igen helyes, gyere, menjünk.« El is indultak abba a városba, amelyben az Isten embere volt.
Amikor a város felé vivő hegyoldalon felfelé tartottak, lányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek ki a városból. Megkérdezték őket: »Itt van-e a látó?« Azok azt felelték nekik: »Itt van, íme, előtted. De azonnal siess hozzá, mert ma azért jött a városba, mert ma áldozata van a népnek a magaslaton. Ha bementek a városba, még éppen megtaláljátok, mielőtt felmenne enni a magaslatra. A nép ugyanis nem eszik, amíg ő oda nem érkezik. Ő áldja meg ugyanis az áldozatot, és csak aztán esznek a meghívottak. Nos tehát csak menjetek fel, mert ma éppen megtaláljátok.«
14Fel is mentek a városba. Amikor aztán a városban járkáltak, feltűnt Sámuel, aki velük szemben kifelé tartott, hogy felmenjen a magaslatra.
Saul jövetele előtt egy nappal azonban az Úr titkos kinyilatkoztatást adott Sámuelnek, s azt mondta: »Holnap, ugyanabban az órában, amely most van, hozzád küldök egy Benjamin földjéről való embert. Kend fel őt népem, Izrael fejedelmévé, s ő majd megszabadítja népemet a filiszteusok kezéből. Megtekintettem ugyanis népemet, mivel eljutott hozzám kiáltása.« Amikor pedig Sámuel meglátta Sault, azt mondta neki az Úr: »Íme, ez az az ember, akiről beszéltem neked; ez uralkodjon népemen.«
Ugyanekkor Saul odalépett a kapuban Sámuelhez és azt mondta: »Mondd meg, kérlek, nekem, hol van a látó háza?« Sámuel azt felelte Saulnak: »Én vagyok a látó. Menj fel előttem a magaslatra, s egyetek ma velem. Reggel aztán elbocsátalak titeket, s tudtodra adok mindent, ami szívedben van. A szamarak miatt pedig, amelyeket harmadnapja elvesztettél, ne aggódj, mert megkerültek. Különben is kié lesz Izraelnek minden java? Nemde tiéd, s apád egész házáé?« 21Saul azt felelte: »Nem Jemini fia vagyok-e én, nem Izrael legkisebb törzséből származom-e, s nem a legutolsó-e nemzetségem Benjamin törzsének valamennyi nemzetsége közül? Miért mondasz tehát nekem ilyeneket?«
Sámuel azonban vette Sault és legényét, és bevezette őket az étkezőterembe, s helyet adott nekik a meghívottak élén, akik mintegy harmincan voltak. Majd azt mondta Sámuel a szakácsnak: »Add ide azt a részt, amelyet odaadtam neked, s amelyről meghagytam, hogy tedd félre magadnál.« Erre a szakács felhozta a combot és Saul elé tette, Sámuel pedig azt mondta: »Íme, ez téged várt, vedd magad elé és edd meg, mert szántszándékkal a te számodra tetettem el, amikor összehívtam a népet.« Saul tehát együtt evett Sámuellel azon a napon.
Azután lementek a magaslatról a városba és Sámuel beszélt Saullal a háztetőn és ágyat vetetett Saulnak a háztetőn, aki aludni tért.
Amikor aztán reggel felkeltek, s már kivilágosodott, Sámuel felszólt Saulnak a tetőre és azt mondta: »Készülj fel, hadd bocsássalak el.« Erre Saul felkészült, s kimentek az utcára mindketten, azaz ő és Sámuel. Amikor aztán leértek a város végére, azt mondta Sámuel Saulnak: »Szólj a legénynek, hogy menjen előre és folytassa útját: te pedig állj meg egy kissé, hadd közöljem veled az Úr szavát.«
Jegyzetek
6,1 A városok ajándékai Jahve győzelmi jelvényei.
6,7 A láda visszaadását istenítélethez kapcsolták.
6,15 Kiegészítés a Szám 4 szellemében: a kultusz végzése csakis a leviták előjoga.
6,19 Ez a túlzó adat több kódexből hiányzik.
7,5 Micpa Jeruzsálemtől északra 12 km-re fekszik.
7,7 Izrael győz, mert elfordult a bálványoktól.
7,16 Bétel, Gilgál és Micpa igen jelentős szentélyek voltak.
8,1 Ez a fejezet annak okait mondja el, hogy miért vezették be a királyság intézményét.
8,1 A karizmatikus jellegű bírói tisztség nem öröklődött (Sámuel fiai sem különbek Héli fiainál), ezért kér királyt a nép. A probléma ez: Izrael így olyanná válhat, mint a többi nép.
8,6 Izrael királyai csupán Isten helytartói. Az ő szavának a király is engedelmességgel tartozik.
8,10 Aki egy intézményben keresi a biztonságát, az jókora részt felad a szabadságából.
8,19 A királyság intézménye által megszűnik Izrael függése az ellenőrizhetetlen karizmatikus vezetéstől.
9,1 Saul (kb. Kr. e. 1020-1000) hatalomra kerülését a hagyomány három különböző módon mondja el: 1. Sámuel választotta ki és kente fel (9,1-10,16); 2. Micpában sorsolással választották ki (10,17-27); 3. egy győzelem által ismerte fel a nép, hogy ő Isten választottja (11,1-15).
9,14 A Sámuellel való találkozást a hagyomány többféle módon beszéli el.
9,21 Saul megérti, hogy mire célzott Sámuel.