Dávid és Abigail 25
1Ekkor meghalt Sámuel és összegyűlt egész Izrael és elsiratták és eltemették házában, Ramátában.
Dávid aztán felkerekedett, s lement Párán pusztájába. Volt pedig egy ember Máon pusztájában, akinek a jószága Kármelben volt. Ez az ember igen gazdag volt, háromezer juha s ezer kecskéje volt; ekkor éppen a nyáját nyírták Kármelben. 3Ennek az embernek a neve Nábál, feleségének a neve pedig Abigail volt; az asszony igen okos és szép volt, férje azonban durva és igen rossz és gonosz indulatú; Káleb nemzetségéből származott.
Amikor Dávid a pusztában meghallotta, hogy Nábál a nyáját nyírja, elküldött tíz legényt, s azt mondta nekik: »Menjetek fel Kármelbe, menjetek el Nábálhoz, és köszöntsétek őt a nevemben békességesen. 6Azt mondjátok: Békesség testvéreimnek és neked, békesség házadnak, s békesség mindennek, amid van! Hallottam, hogy nyírnak pásztoraid. Azok velünk voltak a pusztában, sohasem bántottuk őket, sohasem hiányzott semmijük sem a nyájból azon egész idő alatt, amíg velünk voltak Kármelben. Kérdezd csak meg legényeidet, s majd megmondják neked. Nos hát, találjanak ezek az ifjak kegyelmet szemedben: jó napon jöttünk, adj tehát szolgáidnak s fiadnak, Dávidnak valamit, amit kezed tud.«
Amikor Dávid legényei odaértek, el is mondták Dávid nevében mindezeket a szavakat Nábálnak, s aztán várakoztak. Nábál azonban feleletül így szólt Dávid legényeinek: »Ki az a Dávid, s ki az az Izáj fia? Manapság sok olyan rabszolga van, aki megszökik urától. Vegyem-e kenyereimet, vizemet s juhaim húsát, amelyeket nyíróim számára vágtam, és odaadjam-e olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnan valók?« Erre Dávid legényei visszafordultak útjukra. Visszatértek, elmentek, és jelentették neki mindazokat a szavakat, amelyeket mondott. Ekkor Dávid azt mondta legényeinek: »Kösse fel mindenki a kardját.« Erre mindenki felkötötte kardját, s Dávid is felkötötte kardját, s mintegy négyszáz ember elindult Dávid után, míg kétszáz ottmaradt a holminál.
Ám Abigailnak, Nábál feleségének hírül vitte egyik legénye: »Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elutasította őket. Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, s semmink sem veszett el sohasem azon egész idő alatt, amíg velük voltunk a pusztában: védőfalul szolgáltak nekünk éjjel is, nappal is, azon egész idő alatt, amíg náluk legeltettük a nyájakat. Éppen azért vedd fontolóra és gondold meg, mit teszel: mert kész a baj férjed és egész házad ellen, ő azonban Béliál fia, úgyhogy senki sem beszélhet vele.«
Erre Abigail sietve kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt megfőzött kost, öt véka árpadarát, száz köteg aszú szőlőt és kétszáz csomó fügét vett, s azt szamárra rakta és azt mondta legényeinek: »Menjetek előttem, íme, én mögöttetek megyek.« Férjének, Nábálnak azonban nem mondta meg a dolgot. Amikor aztán felszállott a szamárra, s lefelé tartott a hegy tövéhez, Dávid és emberei is éppen jöttek lefelé vele szemben, úgyhogy találkozott velük. Dávid éppen azt mondta: »Bizony hiába őriztem mindazt, ami az övé volt a pusztában, úgyhogy semmi sem veszett el mindabból, ami az övé volt – rosszal fizetett nekem a jóért. 22Segítse Isten Dávid ellenségeit most és mindenkor, ha akár csak egy férfit is meghagyok reggelig mindabból, ami az övé.«
Amikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, földig hajtotta magát, lába elé borult és azt mondta: »Rajtam legyen, uram, az a vétek, de kérlek, hadd szólhasson szolgálód füled előtt, s hallgasd meg szolgálód szavait. Ne törődjön, kérlek, uram-királyom szíve azzal a gonosz emberrel, Nábállal, hiszen ő nevének megfelelően bolond, s bolondság van benne. Én pedig, szolgálód, nem láttam, uram, legényeidet, akiket küldtél. Nos tehát, uram, az Úr életére s a te életedre mondom: Ő tartott vissza téged attól, hogy vérbűnbe ne essél, s ő mentette meg kezedet! Váljanak hát most olyanná, mint Nábál, azok, akik ellenségeid s akik rosszat akarnak uramnak. Fogadd el tehát ezt az áldomást, amelyet szolgálód neked, uramnak hozott, s add a legényeknek, akik követnek téged, uramat. 28Bocsásd meg szolgálód vétkét, hiszen neked, uramnak maradandó házat épít majd az Úr, hiszen te, uram, az Úr harcait harcolod: ne akadjon tehát benned gonoszság soha életedben. 29Hiszen ha fel is kel valaha valaki ellened, hogy üldözzön és életedre törjön: uram élete megmarad az élők tarsolyában az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid élete azonban úgy elhajítódik, mintha sebesen forgó parittya hajítaná el. Amikor tehát majd az Úr megadja neked, uramnak mindazt a jót, amelyet rólad mondott, s Izrael fejedelmévé rendel téged: ne okozzon az zokogást és szívbéli szemrehányást uramnak, hogy ártatlan vért ontottál, vagy az, hogy magad álltál bosszút magadért. Ha majd jót tesz az Úr veled, az én urammal, meg fogsz emlékezni szolgálódról!«
Azt mondta erre Dávid Abigailnak: »Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma elém küldött téged, s áldott legyen ékesszólásod, s áldott te magad, aki ma megakadályoztál abban, hogy vérbűnbe keveredjem és a magam kezével álljak bosszút magamért. Különben – az Úrnak, Izrael Istenének életére mondom, aki ma visszatartott attól, hogy gonoszul bánjak veled – ha nem siettél volna elém, virradatra nem maradt volna egy férfia sem Nábálnak.« Aztán Dávid átvette az asszony kezéből mindazt, amit hozott neki, és azt mondta neki: »Eredj békével házadba, íme, meghallgattam szavadat, s tekintetbe vettem személyedet.«
Amikor aztán Abigail visszatért Nábálhoz, íme, fejedelmi lakoma volt házában, s Nábál szíve vigadozott, mert nagyon részeg volt. Erre ő nem mondott el neki egyáltalában semmit, egészen reggelig. Reggel aztán, amikor Nábál a bort már megemésztette, felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre megszűnt a szíve dobogni, s ő olyan lett, mint a kő. Tíz nap múlva aztán az Úr halállal sújtotta Nábált.
39Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, azt mondta: »Áldott legyen az Úr, aki megtorolta gyalázatomat Nábálon, s visszatartotta szolgáját a gonosztól! Így fordította vissza az Úr Nábál gonoszságát az ő fejére.«
Dávid aztán elküldött és megüzente Abigailnak, hogy elvenné feleségül. El is mentek Dávid legényei Abigailhoz Kármelbe, s szóltak neki: »Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen téged.« Erre az felkelt, arccal a földre borult és azt mondta: »Íme, szolgálód rabszolganőd lesz, hogy moshassa uram szolgáinak lábát.« Aztán Abigail sietve felkelt, szamárra ült – kíséretül öt leányzója is vele ment –, s követte Dávid küldötteit, s felesége lett.
43A Jezreelből való Ahinoámot is elvette Dávid, s mind a kettő a felesége lett neki. Saul pedig Míkolt, a lányát, Dávid feleségét, a Gallimból való Faltinak, Lais fiának adta feleségül.
Saul ismét megmenekül 26 1Ám a zífbeliek elmentek Saulhoz Gibeába és azt mondták: »Íme, Dávid a sivataggal szemben levő Hahila dombon rejtőzik.« Felkerekedett erre Saul, s lement Zíf pusztájába, s vele háromezer ember Izrael válogatottjai közül, hogy felkutassa Dávidot Zíf pusztájában. Saul az út mentén, a pusztával szemben levő Hahila Gibeán ütött tábort, Dávid pedig a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utána jött a pusztába, kémeket küldött ki, s megtudta, hogy valóban odajött. Erre Dávid titokban felkerekedett, s elment arra a helyre, ahol Saul volt. Amikor aztán megnézte azt a helyet, ahol Saul és Ábner, Nér fia, a hadvezére aludt, és látta, hogy Saul a sátrában, a többi ember pedig körülötte alszik, 6Dávid szólt a hetita Ahimelekhez meg Abisájhoz, Száruja fiához, Joáb fivéréhez, és megkérdezte: »Ki jön le velem Saulhoz a táborba?« Azt mondta erre Abisáj: »Én lemegyek veled.«
Éjjel Dávid és Abisáj el is jutottak a néphez, és Sault sátrában fekve és alva találták; dárdája a földbe szúrva a feje mellett volt, Ábner és a nép pedig aludt körülötte. Azt mondta ekkor Abisáj Dávidnak: »Kezedbe adta ma Isten ellenségedet: nos hát, hadd szegezzem a dárdával a földhöz – csak egyszer, mert másodszor nem lesz szükséges.« Ám Dávid azt mondta Abisájnak: »Meg ne öld, mert ki nyújthatná ki kezét az Úr felkentje ellen büntetlenül?« 10Majd azt mondta Dávid: »Az Úr életére mondom: akár az Úr fogja agyonsújtani, akár el kell jönnie halála napjának, akár harcba kell mennie, s ott kell elvesznie, én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen! Nos hát vedd a dárdát, amely a feje mellett van meg a vizeskorsót, s menjünk.« Dávid aztán magához vette a dárdát és a vizeskorsót, amely Saul feje mellett volt, és elmentek; nem volt senki, aki látta vagy észrevette volna, vagy aki felébredt volna, mert mindannyian aludtak, mivel az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Amikor aztán Dávid átért a túlsó oldalra, megállt a hegy tetején – jó messze, úgyhogy nagy távolság volt közöttük –, 14és átkiáltott Dávid a néphez és Ábnerhez, Nér fiához: »Nem felelsz, Ábner?« Ábner erre megkérdezte: »Ki vagy te, aki kiabálsz és zavarod a királyt?« Azt mondta erre Dávid Ábnernek: »Nemde, te férfi vagy és nincs más hozzád hasonló Izraelben? Miért nem vigyáztál tehát uradra, a királyra? Behatolt ugyanis valaki a néptömegből hozzá, hogy megölje a királyt, uradat. Nem jó dolog, amit cselekedtél: az Úr életére mondom, hogy halálra vagytok méltók, mert nem vigyáztatok uratokra, az Úr felkentjére. Nos, nézz csak utána, hol a király dárdája, s hol a vizeskorsó, amely a fejénél volt!«
Ekkor Saul megismerte Dávid hangját és azt mondta: »Nem a te hangod-e ez, fiam, Dávid?« Azt mondta erre Dávid: »Az én hangom ez, uram király.« Majd azt mondta: »Miért üldözi uram a szolgáját? Mit követtem el, vagy mi gonoszság van kezemben? 19Nos hát kérlek, uram király, hallgasd meg szolgád szavát: Ha az Úr ingerel téged ellenem, akkor engeszteld meg Őt áldozati illattal, ha azonban emberek fiai ingerelnek, akkor átkozottak legyenek az Úr színe előtt, mert ezennel elűznek engem, hogy ne lakjam tovább az Úr örökségén, s azt mondják: ‘Eredj, szolgálj más isteneknek!’ Ne is hulljon tehát most vérem az Úr előtt levő földre, mert Izrael királya kivonult, hogy úgy üldözzön egy bolhát, mint ahogy a fogolymadarat szokták hajszolni a hegyekben.«
Saul ekkor így szólt: »Vétkeztem, térj vissza, fiam, Dávid, nem bántalak többé, mivel életem ma becses volt szemedben. Nyilvánvaló, hogy esztelenül cselekedtem, s igen sok mindent nem tudtam!« Ám Dávid így felelt: »Íme, a király dárdája: jöjjön át valaki a király legényei közül, s vegye át. Az Úr pedig majd megfizet kinek-kinek az Ő igazsága és hűsége szerint: azért is, hogy az Úr a kezembe adott ma téged, s én nem akartam kinyújtani kezemet az Úr felkentje ellen. Amilyen nagyrabecsült volt életed ma az én szemem előtt, olyan nagyrabecsült lesz az én életem is az Úr szeme előtt, s Ő meg fog szabadítani engem minden szorongatásból.«
Azt mondta erre Saul Dávidnak: »Áldott leszel, fiam, Dávid, mert cselekedni fogsz és győzni!« Erre Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért a maga helyére.
Dávid a filiszteusoknál 27 Dávid ekkor így szólt magában: »Egy nap mégiscsak Saul kezébe fogok esni; nem jobb-e, ha elfutok, s a filiszteusok földjére menekülök, hogy Saul reménységét veszítse, s megszűnjön keresni engem Izraelnek egész területén. Elfutok tehát keze elől.« Fel is kerekedett Dávid és elment hatszáz emberével együtt Ákishoz, Máok fiához, Gát királyához. Dávid Ákisnál Gátban telepedett le embereivel együtt; ott volt mindenki a maga házanépével s Dávid a két feleségével, a jezreeli Ahinoámmal és Abigaillal, a kármeli Nábál volt feleségével. Amikor Saulnak hírül vitték, hogy Dávid Gátba menekült, felhagyott üldözésével.
5Majd azt mondta Dávid Ákisnak: »Ha kegyelmet találtam szemedben, hadd kapjak inkább valamely vidéki városban helyet, hogy ott lakjam! Miért is tartózkodnék szolgád veled a királyi városban?« 6Neki adta tehát Ákis azon a napon Szikeleget; ezért tartozik Szikeleg Júda királyaihoz mind a mai napig. Azoknak a napoknak a száma, amelyek alatt Dávid a filiszteusok földjén lakott, négy hónap volt.
8Közben Dávid és emberei feljárogattak és portyázgattak a gessúriták, a girgasiták és az amalekiták földjén; ezeket a vidékeket lakták ugyanis ősidőktől kezdve azon a földön egészen Súrig, Egyiptom földjéig. Dávid meg-megverte az egész földet, nem hagyott elevenen sem férfit, sem asszonyt, elvett juhot, marhát, szamarat, tevét és ruhát, s aztán visszatért és elment Ákishoz. Ha Ákis azt mondta neki: »Kire rontottál ma?« – Dávid azt felelgette: »Júda Délvidékére, Jerameél Délvidékére, Keni Délvidékére.« Férfit és asszonyt nem hagyott elevenen Dávid, s nem vitt be Gátba, mert azt mondta: »Hátha azt találják mondani ellenünk: Ezt és ezt tette Dávid.« – Így járt el az egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott. Ákis ezért megbízott Dávidban, s azt mondta: »Sok rosszat követett el népe, Izrael ellen, s azért az én szolgám lesz örökre.«
Dávid aztán felkerekedett, s lement Párán pusztájába. Volt pedig egy ember Máon pusztájában, akinek a jószága Kármelben volt. Ez az ember igen gazdag volt, háromezer juha s ezer kecskéje volt; ekkor éppen a nyáját nyírták Kármelben. 3Ennek az embernek a neve Nábál, feleségének a neve pedig Abigail volt; az asszony igen okos és szép volt, férje azonban durva és igen rossz és gonosz indulatú; Káleb nemzetségéből származott.
Amikor Dávid a pusztában meghallotta, hogy Nábál a nyáját nyírja, elküldött tíz legényt, s azt mondta nekik: »Menjetek fel Kármelbe, menjetek el Nábálhoz, és köszöntsétek őt a nevemben békességesen. 6Azt mondjátok: Békesség testvéreimnek és neked, békesség házadnak, s békesség mindennek, amid van! Hallottam, hogy nyírnak pásztoraid. Azok velünk voltak a pusztában, sohasem bántottuk őket, sohasem hiányzott semmijük sem a nyájból azon egész idő alatt, amíg velünk voltak Kármelben. Kérdezd csak meg legényeidet, s majd megmondják neked. Nos hát, találjanak ezek az ifjak kegyelmet szemedben: jó napon jöttünk, adj tehát szolgáidnak s fiadnak, Dávidnak valamit, amit kezed tud.«
Amikor Dávid legényei odaértek, el is mondták Dávid nevében mindezeket a szavakat Nábálnak, s aztán várakoztak. Nábál azonban feleletül így szólt Dávid legényeinek: »Ki az a Dávid, s ki az az Izáj fia? Manapság sok olyan rabszolga van, aki megszökik urától. Vegyem-e kenyereimet, vizemet s juhaim húsát, amelyeket nyíróim számára vágtam, és odaadjam-e olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnan valók?« Erre Dávid legényei visszafordultak útjukra. Visszatértek, elmentek, és jelentették neki mindazokat a szavakat, amelyeket mondott. Ekkor Dávid azt mondta legényeinek: »Kösse fel mindenki a kardját.« Erre mindenki felkötötte kardját, s Dávid is felkötötte kardját, s mintegy négyszáz ember elindult Dávid után, míg kétszáz ottmaradt a holminál.
Ám Abigailnak, Nábál feleségének hírül vitte egyik legénye: »Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elutasította őket. Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, s semmink sem veszett el sohasem azon egész idő alatt, amíg velük voltunk a pusztában: védőfalul szolgáltak nekünk éjjel is, nappal is, azon egész idő alatt, amíg náluk legeltettük a nyájakat. Éppen azért vedd fontolóra és gondold meg, mit teszel: mert kész a baj férjed és egész házad ellen, ő azonban Béliál fia, úgyhogy senki sem beszélhet vele.«
Erre Abigail sietve kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt megfőzött kost, öt véka árpadarát, száz köteg aszú szőlőt és kétszáz csomó fügét vett, s azt szamárra rakta és azt mondta legényeinek: »Menjetek előttem, íme, én mögöttetek megyek.« Férjének, Nábálnak azonban nem mondta meg a dolgot. Amikor aztán felszállott a szamárra, s lefelé tartott a hegy tövéhez, Dávid és emberei is éppen jöttek lefelé vele szemben, úgyhogy találkozott velük. Dávid éppen azt mondta: »Bizony hiába őriztem mindazt, ami az övé volt a pusztában, úgyhogy semmi sem veszett el mindabból, ami az övé volt – rosszal fizetett nekem a jóért. 22Segítse Isten Dávid ellenségeit most és mindenkor, ha akár csak egy férfit is meghagyok reggelig mindabból, ami az övé.«
Amikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, földig hajtotta magát, lába elé borult és azt mondta: »Rajtam legyen, uram, az a vétek, de kérlek, hadd szólhasson szolgálód füled előtt, s hallgasd meg szolgálód szavait. Ne törődjön, kérlek, uram-királyom szíve azzal a gonosz emberrel, Nábállal, hiszen ő nevének megfelelően bolond, s bolondság van benne. Én pedig, szolgálód, nem láttam, uram, legényeidet, akiket küldtél. Nos tehát, uram, az Úr életére s a te életedre mondom: Ő tartott vissza téged attól, hogy vérbűnbe ne essél, s ő mentette meg kezedet! Váljanak hát most olyanná, mint Nábál, azok, akik ellenségeid s akik rosszat akarnak uramnak. Fogadd el tehát ezt az áldomást, amelyet szolgálód neked, uramnak hozott, s add a legényeknek, akik követnek téged, uramat. 28Bocsásd meg szolgálód vétkét, hiszen neked, uramnak maradandó házat épít majd az Úr, hiszen te, uram, az Úr harcait harcolod: ne akadjon tehát benned gonoszság soha életedben. 29Hiszen ha fel is kel valaha valaki ellened, hogy üldözzön és életedre törjön: uram élete megmarad az élők tarsolyában az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid élete azonban úgy elhajítódik, mintha sebesen forgó parittya hajítaná el. Amikor tehát majd az Úr megadja neked, uramnak mindazt a jót, amelyet rólad mondott, s Izrael fejedelmévé rendel téged: ne okozzon az zokogást és szívbéli szemrehányást uramnak, hogy ártatlan vért ontottál, vagy az, hogy magad álltál bosszút magadért. Ha majd jót tesz az Úr veled, az én urammal, meg fogsz emlékezni szolgálódról!«
Azt mondta erre Dávid Abigailnak: »Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma elém küldött téged, s áldott legyen ékesszólásod, s áldott te magad, aki ma megakadályoztál abban, hogy vérbűnbe keveredjem és a magam kezével álljak bosszút magamért. Különben – az Úrnak, Izrael Istenének életére mondom, aki ma visszatartott attól, hogy gonoszul bánjak veled – ha nem siettél volna elém, virradatra nem maradt volna egy férfia sem Nábálnak.« Aztán Dávid átvette az asszony kezéből mindazt, amit hozott neki, és azt mondta neki: »Eredj békével házadba, íme, meghallgattam szavadat, s tekintetbe vettem személyedet.«
Amikor aztán Abigail visszatért Nábálhoz, íme, fejedelmi lakoma volt házában, s Nábál szíve vigadozott, mert nagyon részeg volt. Erre ő nem mondott el neki egyáltalában semmit, egészen reggelig. Reggel aztán, amikor Nábál a bort már megemésztette, felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre megszűnt a szíve dobogni, s ő olyan lett, mint a kő. Tíz nap múlva aztán az Úr halállal sújtotta Nábált.
39Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, azt mondta: »Áldott legyen az Úr, aki megtorolta gyalázatomat Nábálon, s visszatartotta szolgáját a gonosztól! Így fordította vissza az Úr Nábál gonoszságát az ő fejére.«
Dávid aztán elküldött és megüzente Abigailnak, hogy elvenné feleségül. El is mentek Dávid legényei Abigailhoz Kármelbe, s szóltak neki: »Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen téged.« Erre az felkelt, arccal a földre borult és azt mondta: »Íme, szolgálód rabszolganőd lesz, hogy moshassa uram szolgáinak lábát.« Aztán Abigail sietve felkelt, szamárra ült – kíséretül öt leányzója is vele ment –, s követte Dávid küldötteit, s felesége lett.
43A Jezreelből való Ahinoámot is elvette Dávid, s mind a kettő a felesége lett neki. Saul pedig Míkolt, a lányát, Dávid feleségét, a Gallimból való Faltinak, Lais fiának adta feleségül.
Saul ismét megmenekül 26 1Ám a zífbeliek elmentek Saulhoz Gibeába és azt mondták: »Íme, Dávid a sivataggal szemben levő Hahila dombon rejtőzik.« Felkerekedett erre Saul, s lement Zíf pusztájába, s vele háromezer ember Izrael válogatottjai közül, hogy felkutassa Dávidot Zíf pusztájában. Saul az út mentén, a pusztával szemben levő Hahila Gibeán ütött tábort, Dávid pedig a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utána jött a pusztába, kémeket küldött ki, s megtudta, hogy valóban odajött. Erre Dávid titokban felkerekedett, s elment arra a helyre, ahol Saul volt. Amikor aztán megnézte azt a helyet, ahol Saul és Ábner, Nér fia, a hadvezére aludt, és látta, hogy Saul a sátrában, a többi ember pedig körülötte alszik, 6Dávid szólt a hetita Ahimelekhez meg Abisájhoz, Száruja fiához, Joáb fivéréhez, és megkérdezte: »Ki jön le velem Saulhoz a táborba?« Azt mondta erre Abisáj: »Én lemegyek veled.«
Éjjel Dávid és Abisáj el is jutottak a néphez, és Sault sátrában fekve és alva találták; dárdája a földbe szúrva a feje mellett volt, Ábner és a nép pedig aludt körülötte. Azt mondta ekkor Abisáj Dávidnak: »Kezedbe adta ma Isten ellenségedet: nos hát, hadd szegezzem a dárdával a földhöz – csak egyszer, mert másodszor nem lesz szükséges.« Ám Dávid azt mondta Abisájnak: »Meg ne öld, mert ki nyújthatná ki kezét az Úr felkentje ellen büntetlenül?« 10Majd azt mondta Dávid: »Az Úr életére mondom: akár az Úr fogja agyonsújtani, akár el kell jönnie halála napjának, akár harcba kell mennie, s ott kell elvesznie, én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen! Nos hát vedd a dárdát, amely a feje mellett van meg a vizeskorsót, s menjünk.« Dávid aztán magához vette a dárdát és a vizeskorsót, amely Saul feje mellett volt, és elmentek; nem volt senki, aki látta vagy észrevette volna, vagy aki felébredt volna, mert mindannyian aludtak, mivel az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Amikor aztán Dávid átért a túlsó oldalra, megállt a hegy tetején – jó messze, úgyhogy nagy távolság volt közöttük –, 14és átkiáltott Dávid a néphez és Ábnerhez, Nér fiához: »Nem felelsz, Ábner?« Ábner erre megkérdezte: »Ki vagy te, aki kiabálsz és zavarod a királyt?« Azt mondta erre Dávid Ábnernek: »Nemde, te férfi vagy és nincs más hozzád hasonló Izraelben? Miért nem vigyáztál tehát uradra, a királyra? Behatolt ugyanis valaki a néptömegből hozzá, hogy megölje a királyt, uradat. Nem jó dolog, amit cselekedtél: az Úr életére mondom, hogy halálra vagytok méltók, mert nem vigyáztatok uratokra, az Úr felkentjére. Nos, nézz csak utána, hol a király dárdája, s hol a vizeskorsó, amely a fejénél volt!«
Ekkor Saul megismerte Dávid hangját és azt mondta: »Nem a te hangod-e ez, fiam, Dávid?« Azt mondta erre Dávid: »Az én hangom ez, uram király.« Majd azt mondta: »Miért üldözi uram a szolgáját? Mit követtem el, vagy mi gonoszság van kezemben? 19Nos hát kérlek, uram király, hallgasd meg szolgád szavát: Ha az Úr ingerel téged ellenem, akkor engeszteld meg Őt áldozati illattal, ha azonban emberek fiai ingerelnek, akkor átkozottak legyenek az Úr színe előtt, mert ezennel elűznek engem, hogy ne lakjam tovább az Úr örökségén, s azt mondják: ‘Eredj, szolgálj más isteneknek!’ Ne is hulljon tehát most vérem az Úr előtt levő földre, mert Izrael királya kivonult, hogy úgy üldözzön egy bolhát, mint ahogy a fogolymadarat szokták hajszolni a hegyekben.«
Saul ekkor így szólt: »Vétkeztem, térj vissza, fiam, Dávid, nem bántalak többé, mivel életem ma becses volt szemedben. Nyilvánvaló, hogy esztelenül cselekedtem, s igen sok mindent nem tudtam!« Ám Dávid így felelt: »Íme, a király dárdája: jöjjön át valaki a király legényei közül, s vegye át. Az Úr pedig majd megfizet kinek-kinek az Ő igazsága és hűsége szerint: azért is, hogy az Úr a kezembe adott ma téged, s én nem akartam kinyújtani kezemet az Úr felkentje ellen. Amilyen nagyrabecsült volt életed ma az én szemem előtt, olyan nagyrabecsült lesz az én életem is az Úr szeme előtt, s Ő meg fog szabadítani engem minden szorongatásból.«
Azt mondta erre Saul Dávidnak: »Áldott leszel, fiam, Dávid, mert cselekedni fogsz és győzni!« Erre Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért a maga helyére.
Dávid a filiszteusoknál 27 Dávid ekkor így szólt magában: »Egy nap mégiscsak Saul kezébe fogok esni; nem jobb-e, ha elfutok, s a filiszteusok földjére menekülök, hogy Saul reménységét veszítse, s megszűnjön keresni engem Izraelnek egész területén. Elfutok tehát keze elől.« Fel is kerekedett Dávid és elment hatszáz emberével együtt Ákishoz, Máok fiához, Gát királyához. Dávid Ákisnál Gátban telepedett le embereivel együtt; ott volt mindenki a maga házanépével s Dávid a két feleségével, a jezreeli Ahinoámmal és Abigaillal, a kármeli Nábál volt feleségével. Amikor Saulnak hírül vitték, hogy Dávid Gátba menekült, felhagyott üldözésével.
5Majd azt mondta Dávid Ákisnak: »Ha kegyelmet találtam szemedben, hadd kapjak inkább valamely vidéki városban helyet, hogy ott lakjam! Miért is tartózkodnék szolgád veled a királyi városban?« 6Neki adta tehát Ákis azon a napon Szikeleget; ezért tartozik Szikeleg Júda királyaihoz mind a mai napig. Azoknak a napoknak a száma, amelyek alatt Dávid a filiszteusok földjén lakott, négy hónap volt.
8Közben Dávid és emberei feljárogattak és portyázgattak a gessúriták, a girgasiták és az amalekiták földjén; ezeket a vidékeket lakták ugyanis ősidőktől kezdve azon a földön egészen Súrig, Egyiptom földjéig. Dávid meg-megverte az egész földet, nem hagyott elevenen sem férfit, sem asszonyt, elvett juhot, marhát, szamarat, tevét és ruhát, s aztán visszatért és elment Ákishoz. Ha Ákis azt mondta neki: »Kire rontottál ma?« – Dávid azt felelgette: »Júda Délvidékére, Jerameél Délvidékére, Keni Délvidékére.« Férfit és asszonyt nem hagyott elevenen Dávid, s nem vitt be Gátba, mert azt mondta: »Hátha azt találják mondani ellenünk: Ezt és ezt tette Dávid.« – Így járt el az egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott. Ákis ezért megbízott Dávidban, s azt mondta: »Sok rosszat követett el népe, Izrael ellen, s azért az én szolgám lesz örökre.«
Jegyzetek
25,1 Párán pusztája a Sínai-félsziget északi részén terül el. Kármel Hebrontól délre fekszik.
25,3 Nábál nevének jelentése: bolond, ostoba.
25,6 Abigail visszatartja a jövendő királyt attól, hogy jogtalanságot műveljen: ezért dicséri őt az elbeszélés.
25,22 A görög szöveg szerint: „Isten ezt és ezt tegye velem, ha...”
25,28 Utalás Nátán jövendölésére (2 Sám 7,11-17).
25,29 A tarsoly a súlymértékek és a féltett vagyontárgyak őrzésére szolgált.
25,39 A házasság által a menekülő Dávid vagyont és megbecsülést szerez.
25,43 Ahinoám Dávid első fiának anyja (vö. 2 Sám 3,2).
26,1 Az 1 Sám 23,19-24,23-ban található elbeszélés másik változata.
26,6 Abisáj Dávid unokaöccse volt (1 Krón 2,16).
26,10 Dávid Istenre bízza, hogy elnyeri-e a trónt.
26,14 Ábner Saul unokaöccse és hadseregének vezére.
26,19 Korabeli felfogás szerint minden istent csak a saját országának határain belül lehet szolgálni.
27,5 Ákis nem tudott 600 embert eltartani.
27,6 Szikeleg feltehetően a Hebronból Gázába vezető úton feküdt.
27,8 Dávid csak népe ellenségeitől zsákmányol, Ákisnak azonban azt mondja, hogy Júda ellen harcol.