ez volt Dávid összes fia, a mellékfeleségek fiain kívül. Nővérük Támár volt.
10Salamon fia Roboám volt, akinek fia, Ábia, Ászát nemzette, tőle született Jozafát, Jórám atyja, Jórám Ohozját nemzette, tőle Joás származott, akinek fia, Amaszja, Azarját nemzette, Azarja fia, Jótám, Ácházt, Hiszkija atyját nemzette, Hiszkijától Manassze született, Manassze Ámont, Jozija atyját nemzette. Jozija fiai voltak: az elsőszülött, Johanán, a második: Joakim, a harmadik: Cidkija, a negyedik: Sallum. Joakimtól Joachin és Cidkija született. 17A fogoly Joachin fiai ezek voltak: Salátiel, Melkirám, Fadája, Senneszer, Jekemia, Sáma, Nadábia. Fadájától Zerubbábel és Szemei származott. Zerubbábel Mesullámot, Hananját s nővérüket, Selomitot nemzet
Júda törzsének nemzetségei 4 Júda fiai Fáresz, Heszron, Kármi, Húr és Sobál voltak. Sobál fia, Rája, Jahátot nemzette, tőle Ahumáj és Laád született. Ezek voltak a száratiták nemzetségei. Etám nemzetsége a következő volt: Jezreel, Jesema és Jedebós. Nővérüket Aszálelfúninak hívták. Továbbá Fánuel, Gedor atyja, és Ezer, Hósa atyja. Ezek voltak Húrnak, Efrata elsőszülöttjének, Betlehem atyjának fiai. Asszúrnak, Tekoa atyjának két felesége volt: Haláa és Naára. Naára Oozát, Hefert, Temánit és az ahastaritákat szülte neki. Ezek voltak Naára fiai. Haláa fiai Szeret, Zóhár, és Etnán voltak. Kósz Ánobot, Szobobát és Aharhélnek, Árum fiának nemzetségét nemzette. Jábesz volt a legnevezetesebb a testvérei között; anyja nevezte el Jábesznek, mondván: »Fájdalommal szültem őt,« – Jábesz pedig segítségül hívta Izrael Istenét: »Bárcsak megáldanál engem s kiterjesztenéd határaimat s velem lenne kezed s nem engednéd, hogy elnyomjon a baj!« – Isten teljesítette is, amit kért.
Káleb, Súha fivére, Máhírt nemzette, aki Eston atyja lett. Eston pedig Betráfát, Fesszét és Tehinnát, Naás városának atyját nemzette. Ezek voltak Reka férfiai. Kenez fiai Otoniel és Szárája voltak. Otoniel fiai Hátát és Maonáti voltak. Maonáti Ofrát nemzette. Szárája Joábot, a Mesteremberek völgyének atyját nemzette; ott ugyanis mesteremberek voltak.
Kálebnek, Jefóne fiának fiai Hír, Éla és Náhám voltak. Éla fia Kenez, Jehallelél fiai pedig Zíf, Zífa, Tíria és Aszraél voltak. Ezra fiai Jeter, Mered, Éfer és Jálon voltak és nemzette Mirjámot, Sammájt és Jesbát, Estámó atyját az ő felesége, Judája pedig Járedet, Gedor atyját, Hébert, Szókó atyját, és Ikutiélt, Zánoe atyját szülte. Ezek voltak Betiának, a Fáraó leányának, akit Mered feleségül vett, a fiai. Odája feleségének, aki Náhámnak, Keila atyjának volt a nővére, Gármi és a makátita Estámó voltak a fiai. Simon fiai Ámnon, Rinna, Hánán fia, és Tilon, Jesi fiai pedig Zóhet és Benzóhet voltak.
Selának, Júda fiának fiai voltak: Her, Leka atyja, Laáda, Máresa atyja, a bisszuskészítők házának bétásbeai nemzetségei, továbbá Jókim, meg Kozeba polgárai, meg Joás, és Száráf, akik Moáb fejedelmei voltak, meg Jasubi-Lehem, ezek azonban régi dolgok. Ezek voltak a Netaimban és Gederában lakó fazekasok. A királynál, az ő szolgálatában laktak ott.
Simeon törzse Simeon fiai Námuel, Jámin, Járib, Zára és Saul voltak. Akinek fia Sallum, akinek fia Mapszám, akinek fia Miszma volt. Miszma fiai voltak: az ő fia, Hámuel, akinek fia Szakkur, akinek fia Szemei. Szemeinek tizenhat fia és hat leánya volt; fivéreinek azonban nem volt sok fiuk, s így az egész nemzetség sem érte el Júda fiainak számát.
Beersebában, Moládában, Hácar-Suálban, Bálában, Ászomban, Tóládban, Bátuelben, Hormában, Szikelegben, Betmarkabótban, Hácar-Szúszimban, Betberájban és Saárimban laktak. Ezek voltak az ő városaik Dávid királyig. Az ő helységeik voltak továbbá Etám, Áen, Remmon, Tóken és Ászán: öt város, valamint mindazok a falvak, amelyek e városok körül voltak, egészen Baálig. Ez volt az ő lakóhelyük és telepjegyzékük.
Továbbá: Mosobáb, Jemlek, Jósa, Amaszja fia, meg Joel, és Jéhu, aki annak a Josábjának volt a fia, aki Szárajának, Ásziel fiának volt a fia, és Elioenáj, Jákoba, Isuhája, Aszája, Adiél, Iszmiel, Beanája, továbbá Zíza. Ő Sefeinek volt a fia, aki meg Állonnak volt a fia, aki meg Idájának volt a fia, aki meg Semrinek volt a fia, aki meg Samájának volt a fia. Ezek a felsoroltak fejedelmek voltak nemzetségeikben és családjuk nagyon megsokasodott. Elindultak tehát, hogy egészen a völgy keleti részéig behatoljanak Gádorba és legelőt keressenek nyájaiknak. Találtak is kövér és igen jó legelőket, a föld ott igen tágas, nyugodt és termékeny volt és eddig Kám nemzetségei laktak rajta. Azok tehát, akiket fentebb név szerint feljegyeztünk, Hiszkijának, Júda királyának napjaiban elmentek és elpusztították az ő sátraikat meg az ott talált lakosokat. Eltörölték őket és letelepedtek helyükbe mind a mai napig, mivel ott igen kövér legelőket találtak.
Simeon fiai közül ötszáz ember pedig Pelatjának, Naárjának, Rafájának és Ozielnek, Jesi fiainak vezérlete alatt elment Szeír hegyére, megverte az amalekiták megmenekült maradványait és ott maradt helyükbe telepedve mind a mai napig.
Rúben törzse 5 Rúbennek, Izrael elsőszülöttjének fiai: – ő volt ugyanis elsőszülöttje, de minthogy meggyalázta atyja ágyát, elsőszülöttségét Józsefnek, Izrael fiának fiai kapták meg s ő nem számított elsőszülöttnek, 2hanem Júda lett a legerősebb a testvérei között s az ő törzséből származtak a fejedelmek, az elsőszülöttség pedig Józsefnek jutott. –
Tehát Rúbennek, Izrael elsőszülöttjének fiai Énok, Fállu, Eszron és Kármi voltak. Joel fiai voltak : az ő fia, Sámia, akinek fia Góg, akinek fia Szemei, akinek fia Míka, akinek fia Reja, akinek fia Baál, akinek fia Beéra, akit Tiglatpilezer, az asszírok királya fogságba vitt és aki Rúben törzsének egyik fejedelme volt. – Testvéreinek s egész nemzetségének, amikor családjaik szerint összeírták őket, fejedelmei a következők voltak: Jejél, Zakariás, továbbá Bála, annak az Atáznak a fia, aki Sammának, Joel fiának volt a fia. Ő Ároertől egészen Nébóig és Beelmeonig lakott, kelet felé pedig az Eufrátesz folyóig terjedő puszta bejáratáig telepedett le. Nagyszámú barmuk volt ugyanis Gileád földjén, és Saul napjaiban hadat indítottak az agariták ellen. Miután ezeket megölték, helyettük ők laktak sátraikban, a Gileádtól keletre eső egész vidéken.
Gád törzse Gád fiai pedig velük szemben, Básán földjén, Szelkáig telepedtek le. Joel volt a fő, Sáfán a második, majd Jánáj és Sáfát következett Básánban. Testvéreik, családjaik szerint a következők voltak: Mikaél, Mesullám, Sebe, Jóráj, Jákán, Zíe és Héber: hét. Ezek voltak Abihail fiai, aki Húrinak volt a fia, aki meg Járának a fia, aki meg Gileádnak a fia, aki meg Mikaélnek a fia, aki meg Jesesinek a fia, aki meg Jeddónak a fia, aki meg Búznak a fia. Ahi, Abiel, Gúni fiának a fia volt a családfő. 16Gileádot, Básánt, ennek falvait, meg Sáron valamennyi legelővidékét lakták egészen a határokig. Mindezeket Jótámnak, Júda királyának napjaiban és Jeroboámnak, Izrael királyának napjaiban írták össze.
Háború a szomszédos törzsekkel Rúbennek, Gádnak és Manassze fél törzsének a fiai közül negyvennégyezer-hétszázhatvan harcos, pajzs- és kardviselő, íjász, harcban jártas férfi hadba vonult és hadat indított az agariták ellen. Erre az ituriták meg Náfis és Nódáb segítséget nyújtottak azoknak. Mindazonáltal az agariták és mindazok, akik velük tartottak, a kezükbe jutottak, mert ők segítségül hívták Istent, amikor harcoltak, s Ő meghallgatta őket, mivel benne bíztak. El is fogtak mindent, ami azoké volt: ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer embert, sebesülten pedig sokan hullottak el, mert az Úr harcolt velük. Így ők laktak ott helyettük egészen fogságba hurcolásukig.
Manassze törzsének keleti fele Manassze fél törzsének fiai a Básán határaitól a Baál-Hermonig és a Szánirig terjedő földet meg a Hermon hegyet lakták, mivel igen sokan voltak. A családok fejei a következők voltak: Éfer, Jesi, Eliél, Ezriél, Jirmeja, Hodavja és Jahdiél. Ők igen vitéz és hatalmas emberek és neves fejedelmek voltak családjaikban.
Elhagyták azonban atyáik Istenét s parázna módra az ország azon népeinek istenei után jártak, amelyeket Isten eltávolított előlük. 26Erre Izrael Istene felingerelte ellenük Fúlnak, az asszírok királyának lelkét és Tiglatpilezernek, Asszúr királyának lelkét s az fogságba vitte Rúbent, Gádot és Manassze törzsének felét s Láhelába, meg a Háborhoz és Árába meg Gózán folyójához vitette őket, s ott is vannak mind a mai napig.
Lévi törzse Lévi fiai Gerson, Kaát és Merári. Kaát fiai Amrám, Jichár, Hebron és Oziel, Amrám fiai Áron, Mózes és Mirjám. Áron fiai Nádáb, Ábiu, Eleazár és Itamár voltak. Eleazár Fineeszt nemzette, Fineesz Abisuét nemzette, Abisue Bokkit nemzette, Bokki Ózit nemzette, Ózi Zaráját nemzette, Zarája Merajótot nemzette, Merajót Amarját nemzette, Amarja Ahitóbot nemzette, Ahitób Szádokot nemzette, Szádok Ahimaászt nemzette, Ahimaász Azarját nemzette, Azarja Johanánt nemzette, Johanán Azarját nemzette – ő az, aki a papságot viselte abban a házban, amelyet Salamon Jeruzsálemben építtetett – Azarja Amarját nemzette, Amarja Ahitóbot nemzette, Ahitób Szádokot nemzette, Szádok Sallumot nemzette, Sallum Helkiját nemzette, Helkija Azarját nemzette, Azarja Száraját nemzette, Száraja Joszedeket nemzette. Joszedek eltávozott, amikor az Úr fogságba vitette Júdát és Jeruzsálemet Nebukadnezár által.
Lévi három fiának utódai 6 Lévi fiai tehát Gerson, Kaát és Merári voltak. Gerson fiait Libninek és Szemeinek hívták. Kaát fiai Amrám, Jichár, Hebron és Oziel, Merári fiai pedig Moholi és Músi voltak.
Lévi nemzetségei, családjaik szerint, a következők voltak: Gerson, akinek fia Libni, akinek fia Jahát, akinek fia Zámma, akinek fia Jóah, akinek fia Addó, akinek fia Zára, akinek fia Jetráj. Kaát fiai voltak: az ő fia, Aminádáb, akinek fia Kóré, akinek fia Ászír, akinek fia Elkána, akinek fia Abiászáf, akinek fia Ászír, akinek fia Táhát, akinek fia Uriel, akinek fia Ozija, akinek fia Saul. Elkána fiai Amaszáj, Ahimót és Elkána voltak. Elkána fiai voltak: az ő fia Szófáj, akinek fia Náhát, akinek fia Eliáb, akinek fia Jerohám, akinek fia Elkána. Sámuel fiai voltak: az elsőszülött, Vásseni, és Ábia. Merári fiai voltak: Moholi, ennek fia Libni, akinek fia Szemei, akinek fia Óza, akinek fia Sima, akinek fia Haggia, akinek fia Aszája.
Az énekesek jegyzéke A következők voltak azok, akiket Dávid a láda elhelyezése után az Úr házában az énekesek vezetésére rendelt. Mint énekesek szolgáltak a bizonyság sátra előtt, míg Salamon fel nem építette az Úr házát Jeruzsálemben és a rájuk vonatkozó rendtartás szerint végezték szolgálatukat.
A következők voltak azok, akik ott szolgáltak fiaikkal: Kaát fiai közül Hemán énekes. Ő Jóhelnek volt a fia, aki meg Sámuelnek volt a fia, aki meg Elkánának volt a fia, aki meg Jerohámnak volt a fia, aki meg Eliélnek volt a fia, aki meg Tóhunak volt a fia, aki meg Szúfnak volt a fia, aki meg Elkánának volt a fia, aki meg Mahátnak volt a fia, aki meg Amaszájnak volt a fia, aki meg Elkánának volt a fia, aki meg Jóhelnek volt a fia, aki meg Azarjának volt a fia, aki meg Szofoniásnak volt a fia, aki meg Tahátnak volt a fia, aki meg Ászírnak volt a fia, aki meg Abiászáfnak volt a fia, aki meg Kórénak volt a fia, aki meg Jichárnak volt a fia, aki meg Kaátnak volt a fia, aki meg Lévinek, Izrael fiának volt a fia.
Továbbá testvére, Ászáf, aki az ő jobbján állt. Ászáf Berekjának volt a fia, aki meg Samáának volt a fia, aki meg Mikaélnek volt a fia, aki meg Mászejának volt a fia, aki meg Melkiának volt a fia, aki meg Atanájnak volt a fia, aki meg Zárának volt a fia, aki meg Afájának volt a fia, aki meg Etánnak volt a fia, aki meg Zammának volt a fia, aki meg Szemeinek volt a fia, aki meg Jetnek volt a fia, aki meg Gersomnak volt a fia, aki meg Lévinek volt a fia.
Testvéreik, Merári fiai közül, bal felől, Etán állt ott. Ő Kúsinak volt a fia, aki meg Abdinak volt a fia, aki meg Máloknak volt a fia, aki meg Hásabjának volt a fia, aki meg Amaszjának volt a fia, aki meg Helkijának volt a fia, aki meg Amaszájnak volt a fia, aki meg Bóninak volt a fia, aki meg Sómernak volt a fia, aki meg Moholinak volt a fia, aki meg Músinak volt a fia, aki meg Merárinak volt a fia, aki meg Lévinek volt a fia.
A leviták és a papok feladatai Testvéreiknek, a többi levitának az volt a rendeltetése, hogy ellássák mindazt, ami az Úr lakóházának szolgálatához tartozott, Áronnak és fiainak pedig az, hogy jóillatot gyújtsanak az égőáldozat oltárán és a füstölőszer oltárán, ellássák a szentek szentjének egész szolgálatát, s könyörögjenek Izraelért, egészen úgy, ahogy Mózes, Isten szolgája rendelte.
Áron utódai Áron fiai a következők voltak: az ő fia, Eleazár, akinek fia Fineesz, akinek fia Abisue, akinek fia Bokki, akinek fia Ózi, akinek fia Zarahja, akinek fia Merajót, akinek fia Amarja, akinek fia Ahitób, akinek fia Szádok, akinek fia Ahimaász.
A leviták lakóhelyei Ezeknek, tudniillik a kaátiták nemzetségei közül Áron fiainak, lakóhelyei falvaik és határaik szerint a következők voltak. Nekik juttatta ugyanis a sorsvetés s azért nekik is adták: Júda földjén Hebront, s annak legelőit körös-körül. – A város szántóföldjeit és majorjait Kálebnek, Jefóne fiának, a menedékvárost, Hebront pedig Áron fiainak adták, – továbbá Libnát és legelőit, meg Jetert és Estemót legelőikkel együtt, valamint Helont és Debirt, legelőikkel együtt, meg Ásánt és Bétsemest és ezek legelőit. Benjamin törzséből pedig: Gebát és legelőit, Álmátot legelőivel együtt, továbbá Anatótot legelőivel együtt: összesen tizenhárom várost adtak nekik nemzetségeikhez mérten. Kaát többi, az ő nemzetségéből való fiainak tíz várost adtak birtokul Manassze fél törzséből. Gersom fiainak, nemzetségeikhez mérten tizenhárom várost adtak, Isszakár törzséből, Áser törzséből, Naftali törzséből és Manassze Básánban lakó törzséből. Merári fiainak, nemzetségeikhez mérten, tizenkét várost adtak sorsvetés által Rúben törzséből, Gád törzséből és Zebulon törzséből.
Kiadták tehát Izrael fiai a levitáknak a városokat s azok legelőit: sorsvetés által adták ki Júda fiainak törzséből, Simeon fiainak törzséből és Benjamin fiainak törzséből azokat a név szerint megnevezett városokat.
51Kiadták azoknak is, akik Kaát fiainak nemzetségéből valók voltak – az ő határaikban levő városok Efraim törzséből valók voltak. – Nekik adták: a menedékvárost, Szíchemet, legelőivel együtt, Efraim hegységén, és Gézert, legelőivel együtt, továbbá Jokmaámot, legelőivel együtt, meg Béthoront hasonlóképpen, továbbá Elont, legelőivel együtt és Gátremmont ugyanúgy, Manassze fél törzséből pedig Ánert és legelőit, Bálámot és legelőit: azoknak tudniillik, akik Kaát fiainak nemzetségéből még hátra voltak.
Gersom fiainak pedig: Manassze fél törzsének nemzetségéből Gaulont, Básánban, s annak legelőit, meg Astarótot, legelőivel együtt. Isszakár törzséből Kedest és legelőit, Dáberetet és legelőit, továbbá Rámótot és legelőit, meg Ánemet, legelőivel együtt. Áser törzséből pedig Másált legelőivel együtt, és Abdont, hasonlóképpen, továbbá Hukókot és legelőit, meg Rohóbot, legelőivel együtt. Naftali törzséből pedig: Kedest, Galileában, s annak legelőit, Hámont, legelőivel együtt, Kirját-Jearimot és legelőit.
Merári még hátralevő fiainak pedig: Zebulon törzséből Rimmont és legelőit, Mahanaimot és legelőit a Jordánon túl, Jerikóval szemben. A Jordántól keletre pedig: Rúben törzséből Bószort a pusztában, legelőivel együtt, és Jászát, legelőivel együtt, továbbá Kademótot és legelőit és Mefaátot, legelőivel együtt. Gád törzséből pedig Rámótot, Gileádban, és legelőit, Manaimot legelőivel együtt, meg Hesebont legelőivel együtt és Jézert, legelőivel együtt.
Jegyzetek
3,10 Salamon leszármazottai Júda királyai. Azarja = Ozija. Johanan talán (szövegromlás következtében) azonos Joakimmal, de semmiképpen nem volt elsőszülött (vö. 2Kir 23,31.36).
3,17 Dávid leszármazottait sorolja fel a fogság után. Zerubbábel Salátiel fiává lett (Mt 1,12) a levirátus törvénye szerint (MTörv 25,5).
5,2 Az elsőszülöttség jogát, amely a testvérek fölötti hatalmat és az örökségből kettős részt jelentett, vétke miatt apja elvette Rúbentől (Ter 35,22; 49,1). Az elsőszülöttséget Júda kapta meg, így tőle származnak a királyok, és tőle fog származni a Messiás is. Az örökségből a két részt pedig József kapta, akinek két fiától, Efraimtól és Manasszétől származik Izrael két törzse.
5,16 Sáron a Hermon hegyének föníciai neve, amely az Izrael által lakott föld északkeleti határán volt. Annakidején Gád törzse foglalta el ezt a területet.
5,26 III. Tiglatpilezer, Asszíria királya 729-ben győzte le Babilont. Mint Babilon királya felvette a Fúl nevet. Hábor az Eufrátesz baloldali mellékfolyója.
6,51 A levitáknak, Áron leszármazottainak osztályrészül jutott városok, vö. Józs 21,4-42, amely teljesebb jegyzéket ad erről.