38
És lőn abban az időben, hogy Júda elméne az ő atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.
És meglátá ott Júda egy Súah nevű Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.
(1Krón 2,3)
És az fogada méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Hérnek.
És ismét fogada méhében, s fiat szűle, és nevezé nevét Ónánnak.
Még egyszer szűle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szűlé, Khezibben vala.
És vőn Júda az ő elsőszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala.
De Hér, Júdának elsőszülött fia gonosz vala az Úr szemei előtt, és megölé őt az Úr.
(4Móz 26,19)
És monda Júda Ónánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségűl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.
Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
És gonoszságnak tetszék az Úr szemei előtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé őt is.
És monda Júda Thámárnak, az ő menyének: Maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: Netalán ez is meghal, mint az ő bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az ő atyja házában.
Sok idő múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az ő juhainak nyírőihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába.
Hírűl adák pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére.
Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leűle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák őt annak feleségűl.
Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.
És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?
És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?
És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté.
Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az ő özvegyi ruháját.
És megküldé Júda a kecskefiat az ő Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.
És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a felavatott parázna nő, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre felavatott parázna nő.
Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre felavatott parázna nő.
És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg őt.
És lőn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki őt, és égettessék meg.
(5Móz 22,23.24)
Mikor pedig kivitetnék, elkülde az ő ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg, kérlek, kié e gyűrű, e zsinór, és e pálcza.
(1Móz,38 18.)
És megismeré Júda és monda: Igazabb ő nálamnál, mert bizony nem adám őt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré őt Júda többé.
(1Móz,38 11.)
És lőn az ő szűlésének idején, ímé kettősök valának az ő méhében.
(1Krón 2,4)
És lőn, hogy szűlése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki először.
De lőn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az ő testvére jöve ki. És mondá a bába: Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek.
(Máté 1,3)
És utána kijöve az ő testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak.
29
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
(Zsolt 26,4.5;119,1; Péld 1,10.15;Jer 15,17)
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
(5Móz 17,19; Józs 1,8)
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
(Jer 17,8)
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
(Jób 21,18; Zsolt 35,5;37,6; Ésa 17,13.14)
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
(5Móz 32,13)
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
(Zsolt 37,18-20; Jób 23,10)
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
(Csel 4,25-27)
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
(Jób,29 10. 23.)
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
(Jób,29 9. 23.)
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
(Jób,29 12-14.)
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
(Zsolt 46,7)
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
(1Sám 13,14;16,1.13; Mik 4,7)
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
(Ésa 59,17.1Thess;5,8)
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
(Zsolt 82,8;22,28)
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
(Péld 29,16)
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
(Zsolt 34,13-15)
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
(Zsolt 1,3;112,1-3)
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
(Jób,29 11.)
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
(Zsolt 25,19)
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
(2Sám 17,2)
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
(Jób,29 9. 10.)
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
(Jób,29 9. 22. 23.)
30
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
(Jób 19,17-19. Jób,30 3-8.)
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
(Zsolt 58,7.2Sám;15,31)
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
(Ésa 43,11; Hós 13,4)
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
(Zsolt 5,2)
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
(Zsolt 2,6.1Sám;13,14;16,1.13)
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
(Eféz 4,26)
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
(Zsolt 69,13; Siral 3,14.63)
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
(4Móz 6,24-26)
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
(Jób 16,11-14)
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
(Zsolt 3,6)
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
(Zsolt 4,2;17,1)
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
(Jób 7,14.15)
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
(Zsolt 59,17)
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
(Róm 1,8; Zsolt 34,17; Máté 7,22.23)
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
(Zsolt 1,5;11,5; Jób 13,16)
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
(Zsolt 9,6; Csel 5,3;5,8.10)
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
(2Sám 6,17)
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
(Jób 16,9)
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
(Zsolt 102,11)
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
(Zsid 9,27.1Móz;3,19)
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
(Dán 3,28; Zsolt 68,3)
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
(Róm 12,15)
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
(Eszt 8,16)
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
(Zsolt 38,2)
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Ne mondd a te felebarátodnak: menj el, azután térj meg, és holnap adok; holott nálad van, a mit kér.
(Jak 2,15-17)
Ne forralj a te felebarátod ellen gonoszt, holott ő együtt ül bátorságosan te veled.
(Zsolt 15,1.3)
Ne háborogj egy emberrel is ok nélkül, ha nem illetett gonoszszal téged.
(Máté 5,38-40)
Ne irígykedjél az erőszakos emberre, és néki semmi útát ne válaszd.
(Zsolt 71,1)
Mert útálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka.
(Zsolt 25,14)