24
Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.
Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, a ki őnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
(1Móz 47,29)
Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kik között lakom.
Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
Monda pedig őnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?
Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földéről, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ő Angyalát te előtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
(1Móz 12,7;13,15;15,18;26,4)
Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.
Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felől.
És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közűl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
És megpihenteté a tevéket a városon kivűl egy kútfőnél, este felé, mikor a leányok vizet meríteni járnak.
És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém még ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.
Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijőnek vizet meríteni.
Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet, ímé jő vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
(1Móz 22,23)
A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből.
Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az ő kezére, és inni ada néki.
És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ő tevéinek.
Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az ő útját, vagy nem.
És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az ember egy aranyfüggőt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.
(1Móz,24 47.)
És monda: Kinek a leánya vagy te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit ő Nákhornak szűlt.
(1Móz 22,23)
Azt is mondá: Szalma is, abrak is bőven van minálunk, és hálásra való hely is van.
Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, a mint ezek történtek.
Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
Mert mikor látta a függőt, és a pereczeket az ő húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.
És monda: Jőjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ő vele valának.
És enni valót tevének eleibe, de ő monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.
Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én uramnak, az ő vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
(1Móz 21,2;25,5)
Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kiknek földjén én lakom.
Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy onnan végy feleséget az én fiamnak.
Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljőni?
Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közűl, és az én atyám házából.
Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.
Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből,
És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.
Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijő vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét és monda: Igyál, sőt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
És megkérdezém őt és mondék: Ki leánya vagy? ő pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szűlt vala őnéki. Ekkor a függőt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.
Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl.
Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.
És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.
És lőn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt.
És hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának is és az ő anyjának.
Evének azután és ivának, ő és a férfiak, a kik ő vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.
Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
A szolga pedig monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.
Mondának akkor: Hívjuk elő a leányt, és kérdjük meg őt.
Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.
Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat, és az ő dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az ő embereit.
És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját.
(1Móz 22,17)
És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felűlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.
Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.
(1Móz 16,14;25,11)
És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek.
Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről.
És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.
Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.
Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja halála után.
13
Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.
(Jób 12,12-25)
A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.
Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.
Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.
Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.
(Péld 17,27.28)
Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.
Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?
(Jób 42,8)
Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?
(Jób 16,11-14)
Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.
(Jób 42,8)
Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?
(Zsolt 119,120)
A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.
Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.
(Jób 7,14.15)
Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?
(Bir 12,3.1Sám;19,5)
Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!
Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.
(Zsolt 1,5;5,6.7)
Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.
Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.
Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.
(Jób 16,9)
Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.
(Zsolt 102,11)
Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.
(Jób 7,14)
Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.
Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!
(Róm 12,15)
Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?
(Zsolt 8,15)
A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
(Zsolt 25,7;90,8)
Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
(Jób 33,11)
Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt. 14
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
(Zsolt 90,10;Jób 5,7)
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
(Jób 8,9; Zsolt 103,15.16)
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
(Jób 10,2)
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
(Zsolt 5,7)
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
(Jób 7,1; Zsolt 31,16)
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
(Péld 7,8.9)
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
(3Móz 20,10)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
(Péld 6,26-29)
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
(1Kor 15,42-44)
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
(Zsolt 56,9; Jer 17,10)
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
(Siral 1,14; Hós 13,12)
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
(Zsolt 130,3)
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
(Zsolt 37,26)
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
(Máté 25,44.45; Ésa 58,7)
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
Hogy megszabadítson téged a nem hozzád tartozó asszonytól, az idegentől, a ki az ő beszédével hizelkedik,
(Péld 7,5;Péld 5,3)
A ki elhagyja az ő ifjúságának férjét, és az ő Istenének szövetségéről elfelejtkezik;
(Péld 3,13-15; Zsolt 119,72)
Mert a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz.
Valakik mennek ahhoz, nem térnek meg, sem meg nem nyerhetik az életnek útait.
(1Kor 6,9.10)