Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Jézus halálfélelme.
Közben Jézus a Getszemáni nevű majorba érkezett velük. „Üljetek le itt, amíg tovább megyek s imádkozom”, mondta tanítványainak. Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre csak szomorkodni és gyötrődni kezdett. „Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok velem.” Kicsit tovább ment és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Rászólt Péterre: „Így hát egy óra hosszat sem tudtatok virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.” Másodszor is elvonult és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el (ez a kehely) anélkül, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.” Mikor visszatért, megint alva találta őket, mert szemük elnehezült. Erre otthagyta őket, ismét elment s harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Aztán visszatért tanítványaihoz és így szólt: „Aludjatok csak és nyugodjatok! Itt az óra! Az Emberfia bűnösök kezébe kerül. Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.”